Akkor ezt másképp láttuk. Mert én arra emlékszem, hogy 2 pont előnnyel érkeztetek hozzánk és körbe volt copkodva Mourinho, hogy micsoda csapatot épített már októberre. Kiküldte a csapatát focizni, a szokásos taktikával és úgy el lett verve, ahogy még soha. Na aztán váltott és tavasztól jött a bunker, a visszaállunk a kapu elé csak nehogy megint agyonverjen Pep és a csapata, ha kell odarúgunk, ha kell taposunk, de se Messi se senki nem mehet még csak a 16os közelébe sem. Megállítani, bármi áron. Ez volt. Az 5-0-nál szó se volt még durvaságról meg fetrengésről. Tudom, mert vagy 20x láttam azt a meccset teljes egészében. Arról már nem is beszélek, hogy a meccs után már másról se szóltak José sajtótájékoztatói, mint így a Barca, meg úgy a bírók. Addig is említette, de a zakó után már fröcsögött állandóan, mert összecsinálta magát, hogy itt komoly ellenfél is van, nem úgy mint Angliában.
Ezek sarkítások.
Mou nem volt túlcopva,hogy micsoda csapatot épített októberre,mert az első évben szar volt minden,a játék is többek között. A második évben jött ki az amiről lehet beszélni,és azt a barca is megsínylette,ebből lettek a problémák.....első évben bunker volt,de ez nem az ő hibája,hanem a vezetősége,edzőké,akik egy nagy darab szart adták át neki(mert AZT). Ha van egy versenyautód,de lassabb a többinél,viszont nem tudsz hirtelen új motort tenni bele,vagy feltuningolni,akkor mást vetsz be,pl bevágsz más elé,kicentized jobban a kanyarokat,vagy nem cserélsz gumit hátha úgy nem veszítesz időt....stb,vagyis számottevőbb lesz a taktika,ezt csinálja más is a fociban.....de itt mou hirtelen gonosz lett.....és minden barcás gyűlölni kezdte. Hogy miért? Majd most megtudod.
Két dolog miatt,egyik hogy megtörte a barca "megtörhetetlen" hegemóniáját és ez nagyon nem tetszett sok kisgyereknek,mert kvázi elvette a játékautójukat........a másik,hogy sokat pofáztott róluk(szerintem sok sok igazságot,
kurva nagy igazságokat,amit a média és maga a klub másképpen mutatott be az embereknek(hazudtoztak,hogy egy szebb,jobb klub képét mutassák be).....és meg is ették nagyon nagy %ban. Ém kifejezetten kedveltem ezért,bár én nem beszéltem volna ennyit róluk,de az nagyon tetszett,hogy olyanokat hallottam tőle,amit én itt évekkel már korábban is mondtam.....kurva sok hasonlóság volt,nagyon sok összefüggés. Ez tetszett,nyilván a tálalás nem volt éppen finom úriemberes....
Szóval,mondhat bárki bármit,ezért utálja,mit utálja....gyűlüli a legtöbb barcás JM-t.
Az első év nem lehet mérvadó,hiszen alapjaiból kezdte újra. A második évben már megfogta a barcát,és a barca dominanciája meg is szűnt ezzel,legalábbis a real ellen biztosan. Pont. Ennyi a mese. Vége.
Hogy JM milyen módszereket dobott be,az megint nem annyira fontos,mert olyanokat amiket a labdarúgás egyetemes történelmében oly sok más is bedobott(csak azokat elismerték),sőt szinte folyamatosan alkamazott módszerekről beszélünk,csak ugye el lett ferdítve egy rossz,vagy szemét cselekménnyé,mert a mindenki barcáját nem hagyta érvényesülni.....ez maximálisan tisztelendő és nem leszólható munka volt......a labdarúgás attól szép,hogy egy gyengébb is lehet győztes,ha szerencsésebb vagy taktikusabb,vagy felkészültebb vagy pillanatnyilag fittebb.
Hogy voltak túlkapások? Voltak......persze,de mit tehetett volna? A barca minden tekintetben védett volt,védett volt maga által hiszen egy kitűnő és eredményes csapatuk volt,védett volt a játékvezetők által,akik feléjük fordítottak sok meccset,simán kisárgáztak komplett védelmeket egy félidő alatt vitathatóan sokszor,kiállítottak ellenfeleket ha nem ment a gól lővés gond nélkül.....jaj de hányszor,és jaj de hányszor jogtalanul......védettek voltak az ellenfelek beszari és végig feladott felfogása miatt is,akik visszahúzódva igazából feladva,100%osan esélyt adva a barcának hogy győzzön...... JM bedobott olyan dolgokat amit be lehetett.....Mit kellett volna? Vagy 4 hónap alatt ki kellett volna nevelnie egy új messit? Vagy meggyőznie a bírói kart,hogy ugyan már,ha egy szitu kétes,ne a barcának fújjanak megszokásból,vagy szimpátiából lásd messi szelfi a bíróval....hát ilyen létezhet a profi labdarúgásban? Pffff......izsonyat sok meccs volt amit a barca nem tudásból hanem bírói ítéletből nyert meg.
JM megnézte hogy egy 3 kerekű autóval hogy nyerhetne a 4 kerekű turbó motoros ellen......csak úgy ha minden kanyarban csúszik-mászik,ha minden körben bevág,tolakszik,kifékez,rádkormol........vagyis bedob mindent,amit egyébként más is bedob,csak az itt nem számított,mert itt kérem egy nyilvános mindenki példája,mindenki meséje,mindenki barcája volt a másik fél...és ez több volt mint istenkáromlás.
Aztán jött a második év....és láss csodát,a real már nem volt kiskutya......ami egyébként sem lett volna SOHA sem,ha egy szem csöppnyi esze van a vezetőségnek,és nem cserél edzőt(köztük számtalan nímandot),4-5 kezdőt évente.....hanem hagy egy koncepciót kiforrni. Az elég lett volna,hogy elkerüljük a 6:2 et,és 5:0 ákat. De ezek is arra voltak csak jók,hogy sokan azt higgyék,fordítva még nem is volt ilyen. Köszi....kurva sok fogalmatlan van a foci világában.
mi ez ha nem kisebbségi komplexus,
teljesen egyértelmű.
Más,a szövetség elnöke amit nyilatkozott,azt meg igen is megkellene támadni,mégpedig brutál keményen,és geci módon.
De sajnos perez TÚL úriember ilyenkor. Pedig nem kellene. Sárkány ellen sárkányfű.
Ez a fószer vagy részeg volt,vagy szimpla tudathasadásban szenved.....szidja a realt mert nem írta "MÉG" alá azt hogy ne lehessen a 10 emeletesben ezentúl neki 10 . emeleti lakosnak liftje,míg a 2 emeleti nem akar liftet,mert luxusnak tartja...........ez nagyon szidható....ez gyalázható.
Én nem akarok vitázni egy kis csapat drukkerével sem,de az hogy a barca és a real sokkal többet kapott mint egy levante,azt én teljesen normálisnak tartom.....ezen két klub az akinek a meccseit meg akarja bárki is nézni,nem a getafe vagy a santander meccseire fizetek elő......
Az meg hogy a patkány és gusztustalan kirohanására egy azaz egy darab (fals,mert az az oka,az hogy a real nem írta alá a paktumot), okot tudott felhozni....hogy a real a barcát a majmolja......és hogy a barca szerődött a telefonicával,erre a real is.....hát az mindennek teteje. Hogy nincsen ott egy olyan inkorrekt,hazudós,elvakult újságíró aki mint én erre azt írja,hogy Te szar*házi....a real már 2000 ben szerződött a telefonicával,amikor Figot megvette,a cég kifizette a játékos vételárának a felét. Te büdös tahó te.....
Alapvetően mindegy itt bárki is bármit írhat....a szerepek le lettek osztva,a real a szar....a barca a jó....messi minden szűlő álma...ronaldo nem .......ez blatter részéről 100%osan bemutatta a hazug és tetű média és mások hozzáállását a két klubhoz,ahogy hazugságokkal el lettek hintve a klubok érdemei....mert nem hogy nem jobb,szebb a barca,vagy többet nevel,vagy több bárkinél is....hanem igen is sáros sok dologban,annyiban legalább mint bárki más,de meg lett is bazdmeg etetve a fél világ ezekkel,hogy ezek valami különleges és követendő klub....a fenét,volt egy kitúnő generáció. Összejött egy csomó siker,volt benne minden,minden a levesben.....de hogy a real és a barca között micsoda különbséget mutattak be,az nem tolerálható egy normális és 90 IQ feletti embernek ez egészen biztos.