Oldal: 1802 / 2827

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 6., szerda 0:26
Szerző: lesliejr
Ahogy sejteni lehetett, az elődöntőben már nincs könnyű ellenfél. Amennyire le volt sajnálva ez a Juve mindenki által (sok Barca-s is őket akarta), olyan érett játékot mutattak. Az első csapat idén, akik igazán kihasználták, hogy igazi védekező középpályás nélkül játszatok. Még mi sem mentünk erre ennyire rá. A védelem előtti terület rettentően üres, független, hogy Ramos vagy Modric játszik középen. Modric az előre játékban sokat hoz, de ő sem igazi szűrő.
Persze ez a 2-1 nem a világ vége, ledolgozható, a keretetek képzettebb játékosokból áll, de az igazi taktikusság, harciasság a másik oldalon van és ez az eredmény pont olyan, ami a Juve-nak nagyon kedvez.
A másik, hogy az olaszok most pihenni fognak, csak rátok készülve, ti meg a lelketeket is kiteszik majd hétvégén a Valencia ellen. Ha nyertek akkor is. Tudom, mert ellenünk is láttam, hogy játszanak, mikor 1 hetet pihentek mi meg a PSG elleni harc kellős közepén voltunk. Ezek hozzák 50-50-re az esélyeket a Juve ellen szerintem.

Kb ennyire lesz sima a holnapi Barca meccs is, ahogy azt is sokan jósolták. Hiába vannak hiányzók a Bayern-nél, semmivel se lesz könnyebb dolgunk és hétvégén nekünk is menni kell előre, nincs megállás, kedden meg az Allianz katlanba kell helytállni.
Nagyon úgy néz ki, hogy ez az 1 hét az idény legfontosabb szakasza mindkét spanyol ásznak. Dönthet a BL-ről és dönthet a bajnokságról, ráadásul erőltetett menetben.
Jah és nem kell azt gondolni, hogy nekünk olyan könnyű lesz a Sociedad ellen. Fáradtan fogunk játszani, 1 nappal kevesebbet is pihenhetünk és azok úgy fognak ellenünk kontrázni, hogy könnybe lábad a szemünk. Kifuthatjuk a lelkünket ott is.
Nagyon kellene holnap egy olyan előny, amivel picit nyugodtabban mehetnénk a visszavágóra, de erre nem sok esélyt látok. Két pokoli nehéz meccsünk lesz ellenük.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 5., kedd 15:29
Szerző: dzsi91
sonic írta:
dzsi91 írta:Egyébként nálunk legtöbbször miért mindig csak az egyik rövidoldalra van a koreo? Bayernnél is atom volt a tavalyi egész stadionos élőkép.
Azert mert azon a rovid oldalon ulnek az ultraink, a stadion tobbi reszere meg csak szotyizni meg mozizni jarnak az emberek. :)
Hát azt tudom, de gondolom az allianzba meg a Camp nou-ba sem csak ultrák járnak :mrgreen: Legalább is apósomék voltak barca-realon és ők kaptak a székükre élőképhez való papírt és a magasba emelték :D

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 5., kedd 15:25
Szerző: Realista24
Babinho írta:Gondolom nincs hír, hogy idén tervezünk e még koreot...Juve ellen otthon pedig kellene!
Még nincs, de még korai erről cikkezni. A koreo témája - ha lesz - függ a mai eredménytől.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 5., kedd 15:22
Szerző: sonic
dzsi91 írta:Egyébként nálunk legtöbbször miért mindig csak az egyik rövidoldalra van a koreo? Bayernnél is atom volt a tavalyi egész stadionos élőkép.
Azert mert azon a rovid oldalon ulnek az ultraink, a stadion tobbi reszere meg csak szotyizni meg mozizni jarnak az emberek. :)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 5., kedd 15:04
Szerző: Babinho
Gondolom nincs hír, hogy idén tervezünk e még koreot...Juve ellen otthon pedig kellene!

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 5., kedd 13:41
Szerző: Realista24
Nem tudom, egyébként én is gondolkodtam rajta.
Egy egész Bernabéus koreóban mondjuk benne voltam, még a 32. bajnoki cím ünneplésekor, az parádés volt. :)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 5., kedd 13:33
Szerző: dzsi91
Realista24 írta:A szurkolók azért odarakják, már a Real ellen is szép koreóval készültek, de ez is jó lesz
http://hadoq.fractalmedia.es/embedcfg/WJdP6dV1Xf/
Egyébként nálunk legtöbbször miért mindig csak az egyik rövidoldalra van a koreo? Bayernnél is atom volt a tavalyi egész stadionos élőkép.

Bernabeuról a dortmund elleni a kedvencem:
https://www.google.hu/search?q=bernabeu ... B720%3B395

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 5., kedd 13:22
Szerző: Realista24
A szurkolók azért odarakják, már a Real ellen is szép koreóval készültek, de ez is jó lesz
http://hadoq.fractalmedia.es/embedcfg/WJdP6dV1Xf/

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 4., hétfő 14:26
Szerző: RealRaúl77
GT37 írta:Holnap Lucho mellett Messi tart sajtótájékoztatót, ilyenre legutóbb a 2013-2014-es előszezonban volt példa.

13-14-ben Lucho a Celtánál volt, nem? :hmmm:









:mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 4., hétfő 14:19
Szerző: ziro4vr
GT37 írta:Holnap Lucho mellett Messi tart sajtótájékoztatót, ilyenre legutóbb a 2013-2014-es előszezonban volt példa. Valószínűleg kevés kérdésben fog szerepelni Pep neve. :lol:

Lewandowski játéka egyébként sajnos nincs kizárva az odavágón sem, mivel kapott egy speciális védőmaszkot. Azért valamennyivel nyugodtabb lennék, ha végül mégsem kapna lehetőséget.
Játszani fog én úgy tudom. De nem tudom mit aggódsz, kitömitek őket simán. :-(

Mondjuk egy Mueller mesterhármast megnéznék. :lol:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 4., hétfő 14:18
Szerző: GT37
Holnap Lucho mellett Messi tart sajtótájékoztatót, ilyenre legutóbb a 2013-2014-es előszezonban volt példa. Valószínűleg kevés kérdésben fog szerepelni Pep neve. :lol:

Lewandowski játéka egyébként sajnos nincs kizárva az odavágón sem, mivel kapott egy speciális védőmaszkot. Azért valamennyivel nyugodtabb lennék, ha végül mégsem kapna lehetőséget.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 3., vasárnap 15:13
Szerző: R.M.C.F
legalábbis a szezon közepén nagyon durván le lettek itt írva
Kb akkor,decemberben fogadtam rá egy haverommal,illetve itt is írtam,hogy a ligát a barca nyeri meg,mert mi lefelé,ők felfelé ,mennek.
A döglött egér,megint véletlen betalál..... :D :D lottóznom kellene.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 3., vasárnap 14:30
Szerző: Realista24
Persze, csak mielőtt pár okos neked ugrana habzó szájjal.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 3., vasárnap 14:29
Szerző: Toti
Realista24 írta:A 75 Milla elvileg fake, 7 millióról irtak
jó, legyen annyi, de nem az összeg a lényege tudod te is. :)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 3., vasárnap 14:26
Szerző: Realista24
A 75 Milla elvileg fake, 7 millióról irtak

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 3., vasárnap 14:25
Szerző: Toti
kép
nem akarok feszkót ezzel a képpel, van sok ilyen, de ezen a képen és a két mondaton, valamint a mondanivalón és azzal amit érzékeltetni szeretnének vele, minden benne van, abban amit a média etet és "üzen".

egyébként rendesen arcba kaptuk a barcától ez az egészet.
legalábbis a szezon közepén nagyon durván le lettek itt írva (úgyis tudja mindenki melyik időszakra gondolok és milyen hsz-ekre), röhögve, aztán olyan formában vannak, amilyenben sztem még pep alatt sem. bőven megvan az esélyük a triplázásra. ráadásul hatalmas szerencséjük van, h tulajdonképpen komoly sérülés nélkül megúszták az egész szezont. valószínűleg az egyetlen top klub europában ilyen tekintetben ők, ez pedig ennyit jelent... emellé még párosul az, h pl most a bayernnél a legfontosabb (!) emberek dőltek ki. egyszerűen minden klappol nekik, ez van.

életemben nem szurkoltam még a bayern munchennek, zsigerből gyűlölöm őket, de remélem kiejtik a barcát, mert kezdenek megint nagyon magasról beszélni, úgy a szurkolók, mint a játékosok. ennyire pedig azért nem jók. azt meg nemtudom elképzelni, h ilyen 6-0, 8-0, 4-0, stb.. után ne jöjjön vmi pofon, legyen az a bajnokságban v a bl-ben. egyelőre azt érzem és gondolom, h a barca szerdán otthon behúzza, pep egyeneskiesés szakaszos idegenbeli mérlege amúgy is csapnivaló, a kérdés, h mennyi lesz közte és, h lőnek-e?

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 3., vasárnap 14:15
Szerző: tucsoki
lesliejr írta:
tucsoki írta:Most arról a Varane-ról van szó, akibe Messi belebotlott párszor, és ezért felkapták a madridisták...?
Nem tudom miről van szó, ezért érdemben erre nem tudok reagálni.
Kénytelen voltam megnézni hogy nem keverlek-e valakivel össze, de Te vélekedtél így korábban, szóval illene tudni reagálni... :mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 2., szombat 22:49
Szerző: sentry
Realista24 írta:
Ha már ketten vettük észre akkor úgy is van. :D
Mondjuk én régóta így gondolom, azt hittem más is :D
Számomra egyértelműen a keret legjobban kirobbanó játékosa, legjobban gyorsulója. Végsebességre fene tudja, szerintem még nem volt rákényszerítve úgy igazán :lol:
Sosem maxolta még ki magát.
Sérülés után nem volt ilyen gyors egyből. Ebben biztos vagyok. De hála égnek visszajött a sebessége, robbanékonysága. :)

Dehogynem, az atleti ellen mikor meglódult :mrgreen:
Bár így visszanézve... itt se erőltette meg magát :lol:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 2., szombat 22:43
Szerző: hunmadridista
lesliejr írta: Én is ezt mondogatom. Meglátjuk, hogy ez a bajnoki címbe kerül vagy a BL elődöntőt bukjuk vagy a döntőt. Kupát szerintem behúzzuk a Bilbao ellen. Elfáradtak ők a szezon végére. Tizi gól a Sociedad ellen, góltalanság az Atlético ellen.
...mondjuk igaz ez rátok is, vhol még hibázni fogtok... :)
Már egy ideje nekem is ez a megérzésem, hogy a BL mi nyerjük, Ti meg a bajnokságot, vagy fordítva...viszont a kupa, az már szerintem is a tiétek :)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2015. május 2., szombat 22:40
Szerző: lesliejr
Becksy23 írta:Számomra egyértelműen a keret legjobban kirobbanó játékosa, legjobban gyorsulója. Végsebességre fene tudja, szerintem még nem volt rákényszerítve úgy igazán
Hát egy védőnél annyira talán a végsebesség nem is számít. Van 10-20 méter ahol futni kell, ott meg kezdőben megver minden támadót, talán még Neymar-t is, pedig neki az első 5-10 métere labdával brutális.
hunmadridista írta:Én viszont arra leszek kíváncsi, hogy Ti meddig bírjátok tartani ezt a brutális formát...valamiért azt érzem, hogy valahol még fogtok bukni...a kérdés csak az, hogy ez a BL-ben, vagy a bajnokságban fog megtörténni...
Én is ezt mondogatom. Meglátjuk, hogy ez a bajnoki címbe kerül vagy a BL elődöntőt bukjuk vagy a döntőt. Kupát szerintem behúzzuk a Bilbao ellen. Elfáradtak ők a szezon végére. Tizi gól a Sociedad ellen, góltalanság az Atlético ellen.
...mondjuk igaz ez rátok is, vhol még hibázni fogtok... :)