A PSG közel kétszer annyit adott neki, akkor ezt írták. Most már azt, hogy mi is 10 körül adtunk volna. Sosem tudjuk meg. Az átigazolási díjat megadtuk volna egy az egyben.RealMadridFanatic írta:___Samy___ írta:hosszabb távon jobban jártunk volna, mert nem kellett volna bankot robbantani a játékosért.
Biztos ez? Utána mindenki akit megkeresünk tartotta volna a markát rekordpénzekért, az ittlévő, többszörös BL-győztes, világbajnok spílereink szintén, jogosan.
Előbb-utóbb sajnos bele kell állni majd a fizetések feljebb vitelébe, mert a piac ezt diktálja és a pénz nagy úr. Azonban amíg lehet, a földön kell tartani ezeket az összegeket, mert gyorsan elfajulhat a helyzet. Fel nem kopik egy játékos álla sem, és aki igazán jönni akar, az nem megy egy Juvéba, vagy Citybe kizárólag pár plusz millió miatt. Aztán lehet naiv vagyok.
Ha homályos emlékeim nem csalnak, Perez amúgy hasonló fizetést is kínált, mint amit a PSG-ben kapott Mbappé, csak Cé ittléte, a kényelem és mivel Párizs az otthona, ráadásul azért nem egy gyenge brigádba ment, elbillentette a mérleget.
Kommentáld a híreket
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 65878
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Én ezt a hírt egyébként máshogy értelmeztem.dannen írta: According to France Football Zinedine Zidane wants Real Madrid to go all in for PSG's Kylian Mbappé. Real Madrid is prepared to pay up to 280 million Euro.
Én úgy, hogy az átigazolási díj és a fizetése ölelné fel ezt a 280 millió eurót.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- RaúlCF
- Hozzászólások: 5879
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:10
- Kedvenc játékosaid: Raúl, Modric, Casillas, Zidane, Ronaldinho, Bellingham, Valverde
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Zidane ára is elképzelhetetlen volt. aztán jött egy Ronaldo nevű mission impossible dolog és mindenki csak nézett. aztán megjött az első 100 milliós játékos. aztán azóta már volt 220 millió is amit mindenki lehetetlennek tartott. Coutinho-ra kiadtak vagy 140-et. lehet kétségbe vonni az elnökség döntéseit de Perez pontosan tudja mennyi az annyi, ettől nem kell tartani. ha kell neki és megéri elhozza, ha túl sok akkor meg nem.a psg nem adná el 350ért se szóval alapból érthetetlen az egész, a másik meg az ennyi pénzt nem fog soha senki se fizetni játékosért, sok hűhó még mindig, a média meg szárnyal ennyi az egész
Sancho 19 évesen kezdő a Dortmundban 35 meccsen 9 gól 17 assist. jobb szélső amiből igencsak hiányos a piac. ez azért már nem ígéret szint. nincsenek igazán nagy nevek, ellenben a fiatalok között vannak olyanok akik jók. 19, kezdő a Dortmundban ennél sokkal jobb vagy erősebb nagy név sincs sok. persze 19 kiscsikó de ha jobb mint a 27 évesek akkor ez vanígéretekkel tele vagyunk.
Ezek a játékosok egy BL-elődöntőben vagy döntőben, remegő lábakkal fognak kimenni, ami természetesen normális.
Klasszis, top, nagynevű igazolások kellenek már, akik tudják pótolni a kifelé menő gerincet.
- Remy
- Hozzászólások: 28886
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
Az igeretes fiatalok annyit érnek, amivel néhány kiugro egermenyt lehet max hosszutavon elerni.
Ha azt nézzük, hogy a CR - Messi korszak hogyan alakult, akkor azt latjuk, hogy a BLben ezek ketten egyutt 9 BLt zsebeltek be, es még ott lehet az idei is.
Bappe jelenleg ezen az uton jár. Vele lehetne ezt a sorozatot folytatni, ha továbbra is klappolni fog nála minden. Aki őt elviszi, es egy épkézláb projektbe beleül, akkor az adott csapat szakithat.
Az ígéretek meg ilyen olyan tehetsegek arra lesznek jok, hogy Chelsea, Bayern felé egy-egy BL cim leessen.
Azt meg nem kell szerintem ecsetelni, hogy hazai porondon is mennyit érne. Főleg, hogy a mi letudtuk a generaciovaltast, a Barca meg még Messivel van.

2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- KAG
- Hozzászólások: 9875
- Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
- Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Kommentáld a híreket
ígéretekkel tele vagyunk.poronty írta: Én jelenleg ott tartok, hogy Vini elé nem feltétlen hoznék senkit, se Manét, se Hazardot és inkább elkölteném azt a 100-ast Sancho-ra. Ő oktat a jobboson Dortmundba és egyébként is megakartuk venni, mikor nem hosszabított.
Ezek a játékosok egy BL-elődöntőben vagy döntőben, remegő lábakkal fognak kimenni, ami természetesen normális.
Klasszis, top, nagynevű igazolások kellenek már, akik tudják pótolni a kifelé menő gerincet.
ZIDANE
Re: Kommentáld a híreket
Mert a hírek szerint a Militao gyerek nem fog olyan összeget kapni egy fél jó szezonra, ami felborítja a fizetéseket... vagy korábban a semmit nem nyert Bale esete.RealMadridFanatic írta:___Samy___ írta:hosszabb távon jobban jártunk volna, mert nem kellett volna bankot robbantani a játékosért.
Biztos ez? Utána mindenki akit megkeresünk tartotta volna a markát rekordpénzekért, az ittlévő, többszörös BL-győztes, világbajnok spílereink szintén, jogosan.
Előbb-utóbb sajnos bele kell állni majd a fizetések feljebb vitelébe, mert a piac ezt diktálja és a pénz nagy úr. Azonban amíg lehet, a földön kell tartani ezeket az összegeket, mert gyorsan elfajulhat a helyzet. Fel nem kopik egy játékos álla sem, és aki igazán jönni akar, az nem megy egy Juvéba, vagy Citybe kizárólag pár plusz millió miatt. Aztán lehet naiv vagyok.
Ha homályos emlékeim nem csalnak, Perez amúgy hasonló fizetést is kínált, mint amit a PSG-ben kapott Mbappé, csak Cé ittléte, a kényelem és mivel Párizs az otthona, ráadásul azért nem egy gyenge brigádba ment, elbillentette a mérleget.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
Re: Kommentáld a híreket
Fokozzam?Realista24 írta: https://pbs.twimg.com/media/D2f7-YaWwAEN2kR.jpg
Ez volt már?
Harmadik számú jövőre
Bayernnek ilyen van idén
https://pbs.twimg.com/media/D2fVgczWoAAa9qA.jpg
https://www.footyheadlines.com/2019/03/ ... rseys.html
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- RealMadridFanatic
- Hozzászólások: 2834
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56
Re: Kommentáld a híreket
___Samy___ írta:hosszabb távon jobban jártunk volna, mert nem kellett volna bankot robbantani a játékosért.
Biztos ez? Utána mindenki akit megkeresünk tartotta volna a markát rekordpénzekért, az ittlévő, többszörös BL-győztes, világbajnok spílereink szintén, jogosan.
Előbb-utóbb sajnos bele kell állni majd a fizetések feljebb vitelébe, mert a piac ezt diktálja és a pénz nagy úr. Azonban amíg lehet, a földön kell tartani ezeket az összegeket, mert gyorsan elfajulhat a helyzet. Fel nem kopik egy játékos álla sem, és aki igazán jönni akar, az nem megy egy Juvéba, vagy Citybe kizárólag pár plusz millió miatt. Aztán lehet naiv vagyok.
Ha homályos emlékeim nem csalnak, Perez amúgy hasonló fizetést is kínált, mint amit a PSG-ben kapott Mbappé, csak Cé ittléte, a kényelem és mivel Párizs az otthona, ráadásul azért nem egy gyenge brigádba ment, elbillentette a mérleget.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)
- ___Samy___
- Hozzászólások: 8462
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51
Re: Kommentáld a híreket
Az a baj, hogy Bappeert mar akkora pénzt adnánk, meg akkora elvárások lennének felé, hogy szerintem már nem a jó üzlet keretein belül lennénk. Imádnam, ha itt játszana, de ilyen áron nekem nem kellene. Lesz még ígéretes fiatal, akit megszerezhetunk.
Anno meg kellett volna adni neki a nagy fizut, bár utólag okos az ember. Ebből a szempontból védhető Perez, hogy nem akart egy fizetési lavinát elindítani, viszont hosszabb távon jobban jártunk volna, mert nem kellett volna bankot robbantani a játékosért.

"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"
-
- Hozzászólások: 2932
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 21:59
- Kedvenc játékosaid: M. Laudrup, Modric, Kroos, Courtois
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Én jelenleg ott tartok, hogy Vini elé nem feltétlen hoznék senkit, se Manét, se Hazardot és inkább elkölteném azt a 100-ast Sancho-ra. Ő oktat a jobboson Dortmundba és egyébként is megakartuk venni, mikor nem hosszabított.
--------------Körte
Hakimi--Saliba--Gvardiol-Davies
------Fede------------Emery
Foden----Bellingham-----Musiala
-------------Haaland
https://www.youtube.com/watch?v=kRzMmt_MFko
Hakimi--Saliba--Gvardiol-Davies
------Fede------------Emery
Foden----Bellingham-----Musiala
-------------Haaland
https://www.youtube.com/watch?v=kRzMmt_MFko
- KAG
- Hozzászólások: 9875
- Csatlakozott: 2014. március 18., kedd 20:53
- Kedvenc játékosaid: G.H#14 ; LuMo#19 ; M#12 ; SR#4 ; CR#7
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Kommentáld a híreket
Hazard kéne.
Ha annyira akar jönni, akkor meg lassan beinthetne a CFC-nek egy nagyot.
Jobb játékosnak tartom, mint Manét és szerintem, ha hozható, valamivel olcsóbban lenne az, mivel lejáró a szerződése már bőven.
egyszerre a kettő nem fog jönni, mindkettő baloldali.

- M1Ö
- Hozzászólások: 5756
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Kommentáld a híreket
Nem feltétlen. Azért ő nem Verratti/Rabiot szinten van kezelve a médiában. Lehet kikezdené a fél világ őket, ha ezt vele is eljátszanák. Ráadásul nem az első eset lenne, elrettentő példa is lehetne az új sztároknak, akiket kinéznek. Nem megoldhatatlan az ügy, csak akkor minden egyes tagnak nagyon kell akarnia (Perez-Zidane- M'Bappé). Aztán lesz ami lesz, ha idén nem jön össze, jövőre meg lehet megint próbálni. Csak nem fogják minden évben lelátóra vágni.RealMadridFanatic írta: ha Ő maga sztrájkolna, azzal sem érne el semmit.
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
Re: Kommentáld a híreket
a psg nem adná el 350ért se szóval alapból érthetetlen az egész, a másik meg az ennyi pénzt nem fog soha senki se fizetni játékosért, sok hűhó még mindig, a média meg szárnyal ennyi az egész
- RealMadridFanatic
- Hozzászólások: 2834
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 18:56
Re: Kommentáld a híreket
dannen írta: According to France Football Zinedine Zidane wants Real Madrid to go all in for PSG's Kylian Mbappé. Real Madrid is prepared to pay up to 280 million Euro.
Nem tudom mire készül Perez, de Hazard + Mbappé lenne 400 millió alaphangon, plusz a fizetések. Eladásokból nem tudom mennyit tudnak kisajtolni, de félek, hogy realitása ennek csak vezéráldozattal lehet. Ami elképzelhető, hogy hosszú távon nem tesz rosszat, de jelenleg akik közelebb tudnának minket vinni a franciához, azok a hírek alapján Varane és/vagy Kroos. A napokban olvastam, hogy lehet Kroos is váltana lassan és a PSG projektben neki nagyon meglenne a helye egyébként.
Nem tudom. Emlékszem pár éve mennyire nem volt ütőképes középpályás, manapság ez áttolódott a támadókra. Itt is volt szó, hogy ki mennyit áldozna Mbappéra, aki kétségtelenül az elmúlt évek legnagyobb reménye támadóposzton, de ha magától nem kérné Varane vagy Kroos a távozást, én nem dobnám fel ezt az opciót. Ráadásul az egyik lyuk befoltozásával csinálnánk más csapatrészben egy másikat.
A pénz önmagában nem fogja megváltani. Egy államnak ez zsebpénz. Itt két dolog tudná előmozdítani a transzfert, az egyik egy FFP büntetés, amire semmi esély nincs, a másik Perez kapcsolata, kapcsolatai, de szerintem ez is kevés lesz. Semmi nem indokolja, hogy a PSG elengedje, és amint több példa is mutatja, ha Ő maga sztrájkolna, azzal sem érne el semmit.
Remélem csak úgy megyünk ebbe bele, hogy a B tervek papírjaira csak az aláírás kell, ha nem jön Mbappé. Nem látok rá reális esélyt.
„Ő volt a tökéletes játékos, megvolt benne az erő, a sebesség, a technika, és a gyorsaság. Döbbenetes játékos volt, mintha egy laborban hozták volna létre." (Gianluigi Buffon Ronaldoról)
- wZoLee7
- Hozzászólások: 13923
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
- Kedvenc csapatod: REAL MADRID
- Tartózkodási hely: SK
Re: Kommentáld a híreket
0 kreativitás, de megszoktuk, nem tetszikRealista24 írta: https://pbs.twimg.com/media/D2f7-YaWwAEN2kR.jpg
Ez volt már?
Harmadik számú jövőre
Bayernnek ilyen van idén
https://pbs.twimg.com/media/D2fVgczWoAAa9qA.jpg
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 65878
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Kommentáld a híreket
https://pbs.twimg.com/media/D2f7-YaWwAEN2kR.jpg
Ez volt már?
Harmadik számú jövőre
Bayernnek ilyen van idén
https://pbs.twimg.com/media/D2fVgczWoAAa9qA.jpg
Ez volt már?
Harmadik számú jövőre
Bayernnek ilyen van idén
https://pbs.twimg.com/media/D2fVgczWoAAa9qA.jpg
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- ateeemadrid
- Hozzászólások: 4721
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04
Re: Kommentáld a híreket
Mané is otthonosabban mozog a balszélen, ezért feltételezem, hogy maximum egyikőjük érkezne, pláne hogy állítólag Asensioban is nagyon bízik ZZ, és ugye még Vini is ottvan. Felőlem aztán mondjuk jöhet mind2 is.
- dzsi91
- Hozzászólások: 11949
- Csatlakozott: 2013. december 3., kedd 0:26
- Kedvenc játékosaid: Cristiano Ronaldo, Sergio Ramos, Karim Benzema, Luka Modrić
- Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F
Re: Kommentáld a híreket
Hazard baloson mané jobboson. Nemhiszem,hogy Zz hazrd helyett akarná.
"Real Madrid have made me feel small, as if I had a small penis...Football is my religion and I don't like that there are gods bigger than mine."- Robbie Williams
- ateeemadrid
- Hozzászólások: 4721
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 18:04
Re: Kommentáld a híreket
Mané vagy Hazard az nálam szinte mindegy, szerintem hasonló szintet képviselnek, és hasonló korban is vannak, de utóbbit talán könnyebb lenne elhozni a szerződése miatt, meg mert minden héten benyal jó mélyre.
Összességében azért tetszenek a nevek amik bevannak dobva, a Pogba Bappé Mané Hazard 4-es megy most leginkább, ezek közül bármelyiket szívesen látnám.
Összességében azért tetszenek a nevek amik bevannak dobva, a Pogba Bappé Mané Hazard 4-es megy most leginkább, ezek közül bármelyiket szívesen látnám.
- BlancoMark
- Hozzászólások: 5686
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Kommentáld a híreket
Mane 26, palyafutasa csucsan van.Berti írta:Mane szinte egyidős Hazarddal és nem jobb nála, viszont drágább..Realista24 írta: MARCA címlap: Zidane Manet kéri.
AS. Pogba döntött, távozik. Raiola dolgozik az ügyön.
Lehet tényleg nem engedi el a Chelsea, mert másképp nincs sok logika benne, hogy miért Mane lenne erőltetve.
A Pogba hír meg
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 8 regisztrált és 0 vendég