Oldal: 20 / 77

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 10., péntek 8:49
Szerző: Süti
Hozzáállásban van az összefüggés, nyilván nem az ügy jellegében.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 10., péntek 7:21
Szerző: MyStiQ
Süti írta:Minden nyáron azzal volt tele a sajtó, hogy így DDG úgy Donnarumma, erre ő minden évben world class volt. Még most is, hogy a nyakára hozták Courtoist.

Ezzel szemben Kovács egy 30+-os Modricot nem tudott kiszorítani, a horvát válogatottba se fér be, és ahelyett hogy kiverekedné a kezdő tagságot, csomagol.
Így is lehet, csak ez nem a klasszisok jellemzője.
Ööööö... Hol az összefüggés a két eset között?

Navasnál folyamatosan volt szó másokról, de szept. 1. után mindig megnyugodhatott, aztán védhetett. Kovacic esetében pedig végig Madridban volt a rivális.

Nyilván úgy nehéz a válogatottban kezdőnek lenni, ha a klubcsapatodban nem játszol.

Ennél a két üzletnél most nem igazán értem a fórumozók többségét.

Kovacic évek óta a padon rohadt, elment kölcsönbe, ahonnan 1 év múlva vissza kell jönnie. Ha világsztárrá növi ki magát, akkor vagy beint a Madridnak vagy jelzi, hogy nesze, eddig ezt hagytátok ki, próbáljuk meg újra. Ha pedig bukik a Chelseanél, akkor szépen visszaülhet a Real kispadjára vagy eladja a klub bagóért.

Navas meg rohadt szimpatikus nekem is, de Lunin még nagyon a távoli jövő, Courtois pedig a VB legjobb kapusa volt, akit olcsón lehetett elhozni és évekre megoldást jelent. Mintha itt lenne még Cé, erre valaki azt mondja, hogy 60-ért hozhatod Messit a BBC mellé. Hoznád? Hoznád. Nyilván ez a példa sem korrekt, mert kibaszná a klub Balet, aztán csókolom, de ilyen áron hozni kellett a belgát.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 23:23
Szerző: Steve
Realista24 írta:
H.E.H.E. írta:nem tudsz nála jobb, ideillőbb embert mondani.
Minden hibád a múlté :mrgreen:
A veleszületett rendellenességeiről nem tehet. :mrgreen:

Nem kell mindig szegény hehét bántani, elég hogy az élet így kibabrált vele. :-* :sziv:

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 23:04
Szerző: Jim
megfelelő kapus lett volna még 1-2 évig
de a belga érkeztével menjen oda ahol kezdő lesz
felesleges itt tartani...

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 22:47
Szerző: Zidane’98
Perez apó ott húz a nadrágszíjon ahol csak tud, éppen ezért nehezen tudom elképzelni, hogy ilyen fizuval engednè a padon Navast akárcsak 1 évig is ücsörögni...

Ma azon lovagolt a sajtó, hogy Navas kitart, holnap meg majd azon fog, hogy de Perez eladja biza :[

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 22:46
Szerző: Süti
Minden nyáron azzal volt tele a sajtó, hogy így DDG úgy Donnarumma, erre ő minden évben world class volt. Még most is, hogy a nyakára hozták Courtoist.

Ezzel szemben Kovács egy 30+-os Modricot nem tudott kiszorítani, a horvát válogatottba se fér be, és ahelyett hogy kiverekedné a kezdő tagságot, csomagol.
Így is lehet, csak ez nem a klasszisok jellemzője.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 22:39
Szerző: H.E.H.E.
Süti írta:
Keylor: "Annyi kedvem van elhagyni a Real Madridot, mint meghalni..."

Kovács, látod ezt?
azért ez más, 3 évig ülnél a padon huszonpárévesen?
kejlor meg játszott mindig.
majd ha jövőre 1 év padozás után is ezt mondja - gg perez -, akkor.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 22:36
Szerző: Süti
Keylor: "Annyi kedvem van elhagyni a Real Madridot, mint meghalni..."

Kovács, látod ezt?

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 20:15
Szerző: H.E.H.E.
Realista24 írta:
H.E.H.E. írta:nem tudsz nála jobb, ideillőbb embert mondani.
Minden hibád a múlté :mrgreen:
sose volt semmilyen hibám főnök.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 20:11
Szerző: hala real

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 12:03
Szerző: Realista24
H.E.H.E. írta:nem tudsz nála jobb, ideillőbb embert mondani.
Minden hibád a múlté :mrgreen:

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 11:49
Szerző: Süti
Neymar Bappé hozhatatlan, Csiágu meg szerintem nem kell. Szerencsére Perez szerint se. Pogbáért se gondolom hogy ki kéne adni egy zsák pénzt, mikor csatárunk nincs.
Egyébként se FM ez...

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 11:35
Szerző: H.E.H.E.
nem tudsz nála jobb, ideillőbb embert mondani.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 11:33
Szerző: RaúlCF
végigírod ezt a sort és a végére Benzemát teszed?

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 11:32
Szerző: H.E.H.E.
megmondom mi kell:
kejlor-bodri,varane,ramos,marcelo-kroos,thiago,pogba,bappe,neymar,benzema

ez kell.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 11:30
Szerző: Süti
Minden évben meghallgattuk ezt az így kell tönkrebaszni egy csapatot dolgot, mikor Carlo elment, mikor Bale nem ment el minden évben, mikor Benzema maradt, mikor leültette ide a pincért, mikor kinevezte a 0 tapasztalattal rendelkező Zidanet, mikor eladtuk Jamest, Moratát stb stb. Majd ha nem nyerünk semmit, mehet a fika szerintem, de konkrétan 6 nap múlva megint kupáért játszunk.

Még brazil fiatalokat is hozott neked keci, mi kell még? :mrgreen:

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 11:17
Szerző: H.E.H.E.
mindegy én lezártam ezt, biztos fasza érzés, hogy mindent megtezsel a munkahelyeden és gecijól is nyomod, erre csak odahoznak vmi faszkalapot a helyedre, így aztán tisztelni fogod a főnököt meg tartani fogod valamire.
aztán ugye, hogy elvileg céronaldonak sem adta meg a beígért pénzt, picsát csinált a szájából, aztán ugye se neymar, se bappe, de van béla, meg még hasonló lépések, amivel konkrétan a lehető legjobb edzőt is előzte.

de nincs gond.
így kell szép lassan tönkrebaszni egy csapatot.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 11:14
Szerző: Süti
:lol: Jah, neki kellett volna a gólokat is lőnie.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 11:09
Szerző: H.E.H.E.
nem ő nyerte.

Re: Keylor Navas - 1

Elküldve: 2018. augusztus 9., csütörtök 11:09
Szerző: Süti
H.E.H.E. írta:az a vicces, hogy ha kejlor rendre jobb teljesítményt nyújt az edzéseken, de akármit csinál mégis tibikének kell játszania...

ez az utolsó hszem a kapuskérdésben, de perezt pofánköpném most, így aztán ezt látva mindenki ide akar jönni, ahogy megbecsüljük a játékosainkat.
nem itt kéne ugye emberkedni, hanem a bappe, neymar szinten...
3 BL után. Erős.