Néhány észrevételem a Premier Leagueről,ahogy jelenleg állnak a dolgok:
Ez a M. United egyelőre nem az igazi, szerintem a keret sem valami acélos,ha a két közvetlen vetélytársat nézzük (Chelsea és City) egyértelműen a másik két csapatnak több a merítési lehetősége. Szerintem holnap éjfélig még fognak igazolni a középpályára, engem legalábbis meglepne,ha nem mert ott elég vékonykák. Moyes-ban pedig egyelőre nem látom azt a szellemet,amit Sir Alex meghonosított,hogy akármilyen trágya játékkal is de győzelemre vezette a csapatot.
Persze idejük még bőven lesz javítani, mert a City is fog még botladozni Pellegrini még nem találta meg az optimális kezdő 11-et és a felállást. Talán Mou előnyben lehet majd a Chelseavel itt az elején,egyelőre ők néznek ki úgy ebből a 3asból,akik a legstabilabban gyűjtögethetik a pontokat majd.
A többiek meg szerintem nem tudnak majd beleszólni a végső küzdelembe a bajnokságért, az Arsenal rém gyenge, a Spursnek rá fog menni az ősz,hogy összeszokjanak.
A Liverpool érdekes nekem eddig, a pontokat szépen gyűjtögetik, néha a játékuk is biztató,viszont a támadójátékuk egyelőre Strurridge egy személyben mellé kelleni fog nagyon Suarez és akkor akár okozhatnak meglepetést,ami nálam a 4. helyet jelentené,de a jó kezdés ellenére kizártnak tartom,hogy versenyezzen az első 3 hely valamelyikéért annak ellenére,hogy ma győztek a rangadón.