dzsi91 írta:Ezt valahogy meg kell értsétek ha boldog és kiegyensúlyozott életet szeretnétek magatoknak.
Túlzol azzal (vagy csak szeretnéd hinni?), hogy az összes barcást eszi a méreg CR egyéni elismerései, vagy a Real BL győzelmei miatt.
A magam álláspontját tudom csak képviselni, de rengeteg szurkolót ismerek, aki hasonlóan vélekedik. Nyilván rengeteg az iq-negatív, akik minden platformon fröcsögnek, de hol nem?
Engem speciel egyáltalán nem érdekel egyik sem, amiket fel szoktál hozni. Addig vagyok érdekelt bármilyen kupasorozatban, amíg a Barca részt vesz rajta. Utána felőlem megnyerheti a Real Madrid akár 10x is egymás után, nem leszek emiatt bosszús. Legfeljebb amiatt, hogy a kedvenceim nem érnek oda, de a kiesésük után teljesen hidegen hagy, ki győz. Nyilván nem fogok nektek szurkolni a döntőben - mondjuk Mourinho ellen bajban lennék -, de komolyan mondom, kicsit sem érint meg.
Ugyanez vonatkozik/vonatkozott CR Aranylabdáira. Ha Messi nyeri örülök, mert a kedvenc csapatom legendája, ha pedig nem, tojok rá. Felőlem nyerhet akármennyi bogyót a portugál vagy bármilyen Real játékos, nem fogok idegeskedni miatta. Nem igazán foglalkoztatnak az egyéni elismerések, mert nem érdekel, mások mit gondolnak a Barca játékosairól. Nekem megvan a véleményem, számomra ez elég. Legfeljebb leírom, hogy nálam mi lenne a sorrend adott évben (most Modric, Leo, CR), de inkább csak normális párbeszédalapon, mintsem vörös fejjel verve a billentyűzetet. Nem is fogjátok az életben látni, hogy én itt bárkit győzködnék bármi meggyőzhetetlenről, ami a két csapathoz kapcsolódik.
dzsi91 írta:Bajnokok ligája,vb,eb > bármilyen más kupa. És ez nem most Cristiano miatt lett így hanem így van ez már nagyon régóta.
Erre pedig azt tudom mondani, mint fent. Nekem speciel az a fontos, amit megnyer a Barca. Ha nem nyer semmit, nem érdekel egyik sorozat sem.
Viszont nálam a bajnokság bőven ott van a BL mellett. Ott 38 meccsen kell folyamatosan kiegyensúlyozottan teljesíteni, szerintem nem korrekt lenézni, sőt. Gondolok itt a kupák értékére egy csapat szempontjából, az egyéni díjak szemszögéből pedig tényleg nem érdekel. Ezen viszont nem fogunk összeveszni, megértem a másik álláspontot is, csak nagyon nem értek vele egyet.
Nálam ez valahogy úgy van, hogy a BL nagyobb eufóriát okoz, viszont a bajnokságot fontosabbnak tartom, jobban megmutatja szerintem egy csapat szezonját. Persze kinek mi.
Félre ne értsetek, nem szeretnék én senkit sem mentegetni, főleg nem magamat, meg nincs is miért, csak gondoltam bedobom, hogy ilyen szurkolói mentalitás is létezik.