Re: Real Madrid vs. Barcelona
Elküldve: 2014. február 21., péntek 21:48
Értem,köszi a korrekt választ.
Talán mert a jelenleg hatályos FIFA előírások szerint ez nem megengedett és teljesen szabályellenes a klub tudta, engedélye nélkül?Szóval miért ne tárgyalhattunk volna mi Neymarékkal?
Nincs hát. Egyébként ennek az ügynek 2 dolog miatt nagyobb a visszhangja; 1.Barca (már lemondott elnökkel ), Neymar és a szándékosan félreinformált vételár; 2. a jogalap (apuci egyáltalán nem vagy csak minimális szinten birtokolta gyerekének játékjogát, vagyis nem volt tulajdonos ezáltal eladni sem adhatta el azt, ami nem volt az övé) és mindenféle jogcím nélküli "40 milla" Neymar papának (mert az ügynöki díj, aláírási pénz és jutalék még ezen felül van a valós és nem rég a Barca által közölt adatok szerint is ), ami jogi kifejezéssel élve durván tisztességtelen és feltűnően aránytalan tétel a tulajdonosoknak (Santos, DIS, akik valóban a játékjog 95% -át birtokolták) utalt 17 millához képest! A módszer (kenőpénz apának, vesztegetés megkísérlése a DIS elhallgattatására, felek, hatóságok megkerülése, kijátszása) meg már önmagában megér egy misét, főleg ha azt vesszük, hogy mindez az utóbbi években a mindenki által körbenyalt, jó, feddhetetlen CSODA Barcától való, ami ugye több, mint egy Klub.Nyilván nem etikus,de ezen kívül semmi probléma nincs ezzel. Még akkor se ha élő szerződése volt.
Ugye pontosan ezt kell most tisztáznia és eldöntenie majd a bíróságnak (engedély illetve valaminek a tudata kérdéskör rendel)!Engedéllyel tárgyaltak,
Többször rákérdeztek a játékosnál és az apjánál is (miután több cikk is megjelent a nemzetközi sajtóban), hogy létezik-e szerződés a Barcával illetve hogy kapott-e ezért valaha bármit is cserébe? Minden egyes alkalommal tagadták ennek tényét a Barca és Neymarék részéről is, egészen addig, amíg Rosell lemondása kapcsán pár héttel korábban ki nem borult az a bizonyos bili és Neymar apja el nem kezdett szépen dalolni, bevallva mindent!Ha annyira nem tetszett ez a Santosnak,akkor miért nem mondták,hogy kisfiam itt maradsz, aztán ha nem tetszik,akkor egy évig nem játszol.
De emlékeim szerint nem is zárja ki, illetve most arról az időszakról beszélünk, amikor már nem lett volna élő szerződése Neymarnak a Santossal. Az élő szerződést tiszteletben tartották, csupán apukát kenték meg, hogy majd biztos a katalánokat válassza.Ami viszont biztos; hogy a dokumentum nem ad lehetőséget 2011-es titkos megállapodásra és ezért ellenérték kifizetés-elfogadásra a Barca és a Neymar között, miközben élő szerződéssel bírt, amit ugye pár nappal korábban írt alá a játékos.
Ez lesz az ügy kulcspontja és vélhetően az ügyvédek leginkább ezt próbálják majd meglovagolni mind2 oldalon (Neymar ugye már most is ezt lobogtatja, míg a Santos vezetői jelentéktelen és nem releváns dokumentum gyanánt kezelik, amit Neymarék amúgy sem vettek figyelembe); a tárgyalás, érdeklődés ugyanis nem egyenlő a megállapodással (annak többszöri tagadásával, titokban tartásával és a felek tévedésbe ejtésével, abban tartásával) és ezért jogalap nélküli pénzek elfogadására --> aminek fényében egészen más döntést hozhatott volna a Santos (többek közt már akkor feljelenti a Barcát és mondjuk emiatt akár később sem kötnek a katalánokkal szerződést vagy la.is más kondíciókkal és más alku pozícióból) és itt ez a lényeg! Egyelőre szerintem elég zavaros, hogy mégis mire adott felhatalmazást és milyen formában a Santos (vagy hogy ez tekinthető-e egyáltalán felhatalmazásnak, engedélynek), illetve abból a sajtóban megjelent papírkából sem derül ki semmi igazából (mint ahogy a Santos korábbi elnöke is állítja), mert tudtommal és emlékeim szerint a Barca nincs benne konkrétan kiemelve (valamennyi klub /hazai és külföldinek egyaránt a dokumentum megfogalmazása szerint/ számára lehetővé teszi a szerződése lejártát megelőző 6 hónapban a tárgyalást) csupán egy aláírás található azon a papíron részükről meg a pecsétjük talán! Ami viszont biztos; hogy a dokumentum nem ad lehetőséget 2011-es titkos megállapodásra és ezért ellenérték kifizetés-elfogadásra a Barca és a Neymar között, miközben élő szerződéssel bírt, amit ugye pár nappal korábban írt alá a játékos.Engedéllyel tárgyaltak,
Legyen az egy top védő ára.....Realista24 írta:Szerintem nincs. Illetve nem ugy ahogy sokan szeretnénk. Egy komolyabb, tobb tízmilliós pénzbüntetést varok max.dzsi91 írta:De van reális esély arra ,hogy a barcának betolják ezért hátulról?
Mert minden nap téma ez az ügy de szerintem soha nem lesz belőle semmi...
De pont nem.ericco írta:Zárjuk ki a pénzeket és az adócsalaást egy pillanatra. Konrkétan a lobogtatott dokumentumra céloztam. A Barca/Neymar family nem teljesítették a feltételt, mivel 2014 helyett 2013-ban igazolták le, így papiron tk. a Santos engedélye nélkül tárgyaltak a játékossal, ami a FIFa szemszögéből szerintem már igenis büntethető. A franc tudja, úgy sem lesz ebből semmi
Így van; de ahhoz, hogy a FIFA vizsgálatot és eljárást indítson, ahhoz egy panaszra, feljelentésre van szükség egy érdekelt féltől (jelen esetben a Santostól). Amíg ez nem történik meg, addig a FIFA a jelek szerint (és valószínűleg a szervezetre vonatkozó eljárási szabályok alapján) hivatalból nem fog eljárni az ügyben, így addig szankcionálni sem.A Barca/Neymar family nem teljesítették a feltételt, mivel 2014 helyett 2013-ban igazolták le, így papiron tk. a Santos engedélye nélkül tárgyaltak a játékossal, ami a FIFa szemszögéből szerintem már igenis büntethető.
Ebben igazad van; ugyanakkor azt ne felejtsük el, hogy egyelőre minden a Santos és a DIS mellett szól, mert bár bénáztak ugyan, de akárhogy is nézzük Neymar és a Barca megkárosította és végig átverte, tévedésbe ejtette illetve tévedésben tartotta őket! Arról nem is beszélve, hogy a Neymar által előszeretettel lobogtatott papirusz is inkább a terhükre írható, hisz ott bukik a történet, hogy 2014-ig kitölti a szerződését (ami ugye nem történt meg és amiért apuci még plusz pénzt is kapott, illetve elrakott) valamint a Barca, illetve a family közt létrejött "előszerződés", megállapodás és a 10 milla 2011-ben történt elfogadásának ténye (amit ez az "okos" ember nyilvánosan szintén beismert ) is abszolút az ügylet szabálytalanságát bizonyítja, illetve támasztja alá. Az esetleges csalás, adócsalás, többeknek felajánlott kenőpénz (DIS) és fiktív szerződések a felek részéről pedig már csak hab a tortán :Đ ! Maradjunk annyiban, hogy apuci nevetséges védekezése, miszerint "csak a dolgát tette, mert hát ugye félt a futball lehetséges kockázataitól" a bíróság előtt valószínű, hogy elég karcsú lesz!A santos hülye volt hogy engedte tárgyalni. Eredetileg ugy szólt a megállapodás a barca es Neymar apja között hogy 2014ben tuti odaigazol. Ezért kapott 10 misit. Majd most meg 30-40et mert sikerult meggyőzni a santost hogy engedjék el hamarabb.
Egészen addig nem volt bajuk amig meg nem tudtak hogy apuci ezzel jol megszedte magat. Rájöttek hogy többért is adhattak volna. Elbenaztak a vezetők, ennyi a story szerintem.
Ez a része megfoghatatlan szerintem
Látva a FIFA passzivitását az ügyben, egyre kevésbé hiszek benne! Bár arról én még nem olvastam, hogy a Santos részéről történt-e , illetve intéztek-e már valamiféle hivatalos, jogi lépést a FIFA-nál! Korábban tervben volt ugye, de ez ügyben eddig nagy a csend; bár simán eltudom képzelni, hogy egy bírósági ítélettel a zsebben kívánnák nyomatékosítani az érdeküket majd a nemzetközi szervezet előtt is! De eddig nekem inkább úgy tűnik, hogy Neymar apja és nem a Barca az első számú közellenség és hogy az eddigi procedúra inkább csak a pénzről, mintsem az igazságszolgáltatásról szólna a Santos és a DIS részéről --> ők semmi mást nem akarnak csupán kártalanítást és a kapott vételárnak az utóbb nyilvánosságra hozott valós ár szerinti arányos kiegészítését (20-40 millák, ami vélhetően Neymarékat és a Barcát közösen terhelné)! Ami a Barcát illeti nos a spanyol polgári és büntető bíróságok előtt esetleg felelhetnek, ha bizonyítják az eljárás tisztességtelen voltát, a fiktív szerződéseket, esetleges adócsalást stb., ami vélhetően további be-kifizetések formájában majd ki is fúj (plusz a jelenlegi vezetés bukása is borítékolható), de hogy ennek a FIFA előtt is lesz-e utóélete, relevanciája az erősen kérdéses; ahhoz ugye első körben panaszra, feljelentésre lenne szükség (a Santos részéről), majd pedig a szabálysértések bizonyítására (ami a peres út után vélhetően teljes és adott lesz)! Amire én esélyt látok, hogy Neymarékat (főleg apucit) elkaszálják Brazíliában; aztán, ha ne adj'isten ott kiderül valami szaftosabb, akkor esetleg még beszállhat a buliba a FIFA is, de ....De van reális esély arra ,hogy a barcának betolják ezért hátulról?
A santos hülye volt hogy engedte tárgyalni. Eredetileg ugy szólt a megállapodás a barca es Neymar apja között hogy 2014ben tuti odaigazol. Ezért kapott 10 misit. Majd most meg 30-40et mert sikerult meggyőzni a santost hogy engedjék el hamarabb.ericco írta:A FIFA úgy viselkedik, mintha mise történt volna, nyakig benne vannak úgy néz ki, ők is. Pedig a Barca a Santos engedélye nélkül tárgyalt Neymarral két éve, mivel ez ahhhoz feltételhez volt kötve, hogy a játékos csak 2014 nyarán távozik. Mint tudjuk, mégis egy évvel hamarabb igazolt a Barcába, így tk. a brazil klub beleegyezése nélkül tárgyaltak, és az ilyet keményen büntetni kéne a FIFA-nak... kéne.
Érdekelne hogy milyen szankciók lehetnének még ezen kívül?(Már nyilván csak elvi szinten,hisz nagy valószinűség szerint ahogy fentebb írják a pénzbünti lehet a max...)Szerintem nincs. Illetve nem ugy ahogy sokan szeretnénk. Egy komolyabb, tobb tízmilliós pénzbüntetést varok max.
Szerintem nincs. Illetve nem ugy ahogy sokan szeretnénk. Egy komolyabb, tobb tízmilliós pénzbüntetést varok max.dzsi91 írta:De van reális esély arra ,hogy a barcának betolják ezért hátulról?
Mert minden nap téma ez az ügy de szerintem soha nem lesz belőle semmi...
"A lack of ethics is what is being done to us. If you say that you can and moreover sign a document that allows your son to leave free in 2014 at the age of 22, what do I have to do? I have to get things ready for when it happens, with a lot of work, negotiating for the future, for when it happens," he insists.
"What did they want me to do? To sit with my arms folded and wait until 2014, with all the risks that exist in football? Everyone won with Neymar Jr's transfer, that's what they negotiated and what was signed."