Oldal: 2511 / 2796

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 13:31
Szerző: 'shutterisland
ha úgy játszunk, mint a getafe ellen, akkor nyilván ki fogunk esni.
de senki nem abból indul ki, bízunk abban, hogy a csapat a jobbik formájában lép pályára ezeken az összecsapásokon, és akkor a mostani hiányzóinkkal együtt egy hajszállal a már említett rutin miatt mi vagyunk az esélyesebbek.

azt pedig még bele sem kalkuláltam, hogy mi van, ha a city fog szarul játszani, mint ahogyan azt a bajnokságban megtették párszor, vagy ahogy a bayern simán elverte őket az etihad-ban.
mert itt mindenki úgy gondolkozik, hogy aguék csapatni fogják.

egyébként aguero ott lesz már biztosan.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 13:22
Szerző: Thiago11
Azért, ha nem lesz ennyi hiányzó, ha nem is túlságosan, de Angliában is mi számítunk esélyesebbnek. Hogy ez előny vagy hátrány lesz azt egyelőre nem tudni. Ráadásul Aguero játéka is veszélybe került az odavágóra, jó esetben is akkor térhet vissza. A kulcs a Bl-ben is inkább az, ki képes kevesebb sérülttel kiállni egy-egy meccsre. Nem kötekedésből, de ha nálatok, mondjuk meccsekre kiesne Cr és mondjuk Modric, mellette pedig lenne még 1-2 hiányzó, szerintetek hány pontot vesztettetek volna.

A tegnapi meccsről, pedig, hogy ki mit hallgat el és a bíró kinek kedvezett látványosan azt jobb ha hagyjuk. A Getafenak amúgy is legalább két emberrel kevesebbel kellett volna befejezni a meccset, Pedro gólját les címén tévesen elvették, volt egy bőven 11-es gyanús szitu is az elején, szóval volt ide-oda tévedés rendesen.
Ha már mindenki kettős mércéről beszél a másik felét is nézzük meg a dolgoknak.

A Bl-re nagyon kíváncsi leszek. Eddig nagyon a papírforma érvényesült, talán egyedül a Juve számít meglepetésnek és az egyenes kieséses szakaszban sem tűnik úgy, hogy 1-2 esettől eltekintve, ne az esélyesebbek jussanak tovább, akkora a különbség a csapatok közt. A Schalkenak is kb. 15-20% esélyt ha adok, azt is csak azért mert korábban láttunk már nagy meglepetéseket.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 12:21
Szerző: Savant
Oboázza a rák a Cityt. Nem világverő csapat, sőt. De nem is Getafe. AZ ilyen hibákat ők is kihasználják és nem feltétlenül kapnak olyan gólokat Kompanyék, mint amik tegnap estek... Hogy a szabálytalanokról ne is szóljak.
Kp-n és elöl pedig erős a City. És igen nagyon sajnálom, mea culpázok, de az a véleményem, hogy a City megüti őket ahogy írtam. Tényleg bocs! :shutup:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 12:09
Szerző: Drake
h3x0r írta:Keresd a hibat :mrgreen:
Tello haja balra van zselézve,pedig a meccsen még jobbra volt. :mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 12:01
Szerző: h3x0r

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 11:00
Szerző: GT37
A City-t szerintem is túlértékelik páran, nem azt mondom, hogy agyon fogjuk verni őket, de mi számítunk esélyesebbnek szvsz, bármennyire is jók most Silváék. (Arról nem is beszélve, hogy akkor már lesz Messi is.)

Egyébként nagyon izgalmas meccsek lesznek, az tuti, Pellegrini nem fogja leparkolni a buszt, ebben szinte biztos vagyok, és a Silva-Agüero-Negredo-Touré-Nasri ötös azért nem rossz, nálunk meg lesz Messi, Neymar, Alexis, Iniesta (aki remélhetőleg addigra fel tud javulni), talán Cesc is... :salute: A futball ünnepe lesz az a két összecsapás.

Pinto pedig boldog karácsonyt kíván mindenkinek: KATT :D
mocsok írta:tele van barcással(+gt) az oldal
Örök poén.
'shutterisland írta:csak én azt a 2-3 hozzászólást hiányolom kicsit (és ezek korábban megvoltak) ami realostól jött és megvilágította a másik oldalt is, vagy ha valaki vagy valakik túlzásokba estek, klubhovatartozástól függetlenül helyre rakta az illető(ke)t.
az mindig pozitív csalódás volt, mindig volt egy " nocsak :salute: " érzetem.
Már nincs daffy, úgyhogy ezek is eltűntek sajnos.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 10:29
Szerző: h3x0r
zalkrisz írta:
h3x0r írta: de azert a rutin az a barca mellett szol. Sok dont majd az aznapi formarol, teljesen 3 eselyes meccseket fogunk latni.
Most függetlenül attól, hogy melyik az erősebb, kifejtenéd, hogy ez a rutin mit takar? Mindenféle gúnytól mentesen kérdem, mert én nem tudom megérteni, hogy pl egy Ajax, akinek van BL rutinja, hogy tudná ezt előnyre fordítani egy City ellen, akiknek nem annyi. Mert szerintem kb semmit nem jelent, egyszerűen az egyik jobb, de az nem a múlt miatt lesz, szerintem.
Egy Ajax hogy tudna ebbol elonyt kovacsolni? Sehogy. Maga a BL rutin nem fog egy csapatot se magasabb szintre emelni. Peldaul van 2 hatved, az egyik egy fiatal gyors jatekos, a masik egy oregebb, akinek a sebessege is megkopott mar. Mig a fiatalabbikat megveri a tamado, addig a masik "rutinbol megoldja". En inkabb arra gondoltam, hogy a barca jatekosai kozul tobben jartasak a BL kieseses szakaszaban es egy - egy szituaciot fejben jobban tudnak majd kezelni e miatt. Persze ez magaban semmit se er.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 10:06
Szerző: Sunsky
h3x0r írta: de azert a rutin az a barca mellett szol. Sok dont majd az aznapi formarol, teljesen 3 eselyes meccseket fogunk latni.
Most függetlenül attól, hogy melyik az erősebb, kifejtenéd, hogy ez a rutin mit takar? Mindenféle gúnytól mentesen kérdem, mert én nem tudom megérteni, hogy pl egy Ajax, akinek van BL rutinja, hogy tudná ezt előnyre fordítani egy City ellen, akiknek nem annyi. Mert szerintem kb semmit nem jelent, egyszerűen az egyik jobb, de az nem a múlt miatt lesz, szerintem.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 10:05
Szerző: torjack
Én nem értem mire ez a nagy City oboázás

Rúgtak egy hatost a rangadókon gyenge Arsenalnak, rúgtak egy hatost az alapból gyenge Spursnek, vagy 4-et a szintén flop MU-nak, meg ugye nyertek Münchenben 0-2-ről. Ebből sokan arra következtetnek, hogy a ManCity aztán mostmár egy hűdebivaly csapat. De a BL más kávéház. A Messi-Neymar-Alexis trió azért fog kellemetlen perceket okozni nekik. Esetleg ha szereznének a télen egy normális kapust...

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 9:48
Szerző: h3x0r
lesliejr írta:Én nem értem mire ez a nagy City oboázás. Semmivel nem jobbak a többi európai nagycsapatnál (még), sőt...
En se annyira ertem ezt a tulzott optimizmust. Eros csapat ez a City, foleg az utobbi idoben mutattak nagy format, de azert a rutin az a barca mellett szol. Sok dont majd az aznapi formarol, teljesen 3 eselyes meccseket fogunk latni. Ha mondjuk a Bayern-el kerultek volna ossze, akkor mas lenne a helyzet, de a City nem Bayern..

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 9:18
Szerző: lesliejr
Én nem értem mire ez a nagy City oboázás. Semmivel nem jobbak a többi európai nagycsapatnál (még), sőt...
Szerintem inkább ez annak szól, hogy megint szeretnének sokan látni egy Bayern féle alázást. Egyrészt a City nem Bayern, másrészt a tavalyi semmilyen, edző nélküli, ötlettelen sablon Barca köszönő viszonyba sincs az ideivel.
Max a védelem. :lol: De az is csak akkor, ha a Piqué-Masch-Alves féle "fantasztikus" trió játszik...láttuk ugye hétvégén, mikor újra összeálltak egy kis kihagyás után.
Ettől még kiejthet minket a City, mert jó csapat, de semmivel nem jobb, mint a többi esélyes akik közé mi is tartozunk. Csak ne Fabregas játsszon hamis kilences poszton, mert akkor elvesztünk. :angry:
Aki azt állítja, hogy a Martino féle Barca nem fejlődött, annak nincs tv-je. Az elmúlt 5 évben mikor bírtuk volna el ennyit Messi hiányát? Vkinek amúgy feltűnik, hogy nincs pályán? Támadások ugyanúgy megvannak, meccsenként van egy rakat gólhelyzetünk, ontjuk a gólokat, most 5-öt, Celtic-nek 6-ot. Ez eddig nem volt így. Ha nem volt Messi, a gólok sem jöttek, max a nyögvenyelős győzelmek.
Ehhez a csapathoz teszi majd hozzá Messi januártól zsenialitását. Valószínű az angolokkal 2 gól gazdag meccset játsszunk. Pellegrini nem az az edző, aki beállítja védekezni az aktuális csapatát. Erről asszem nektek nem kell mesélni.
Ahol bajban leszünk, az a mindenkori védelmünk és a pontrúgások. Szívunk is eleget ez miatt majd, ez biztos.
De azt nem lehet kijelenteni, hogy simán kiejtenek minket, maximum ez vkiknek a vágyuk.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 4:03
Szerző: dzsi91
'shutterisland írta: vagy sörvirsli ámokfutásai elleni írások, stb.)

Az a tag annyira vakon van ,ha a labdarúgásról van szó, hogy még Hegyi Iván is megirigyelné...Üzenem neki,hogy ne hagyjon fel a fórumozással, mert van egy madridista valahol a nagy világban, aki csak azért látogatja az EB-t,hogy rajta röhögjön. :salute: :mrgreen:

Egyébként most tényleg nem értem mi ez a nagy bírózás, 5-2 lett és kész.Majd máshol visszakapják.Isten ad és elvesz. :D (City...)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 2:08
Szerző: petiamadridista
Jó látni azért, hogy nem csak nekem az a sejtésem, hogy a City úgy veri ki ezt a játékot felmutató Barcelonát, mint Pistike a pöcsét.
hát nem tudom.
nem hiszem hogy sok olyan csapatot tudnék most mondani, amelyik a 3 legjobbja nélkül is feláll idegenben egy bajnokin 0-2ről és hint egy ötöst.
Nagy sírás lesz itt a fórumon amikor majd kiesik a City.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 1:58
Szerző: ferni
kamcore írta:Médiához meg annyit, hogy ilyen lejárató kampány, mint ami az utóbbi fél évben Messi ellen irányult, az enyhén szólva is túlzás.
most lehet emiatt szidni, de már itt volt az ideje ennek, nagyon vicces volt, hogy bármit csinált nem történt semmi és el lett hirtelen felejtve...
lehetne sorolni hány pöppet gusztustalan dolga volt, de mind el lett felejtve és ő volt a jófiú, a szent angyal, a tökéletes ember...

egy rossz szót nem szólhat emiatt Messi, itt volt már ennek az ideje, hogy ennek vége legyen és történjen az ami most van.
így is túl sokáig volt ebben a tökéletes ember skatulyában, elképesztő focista, de ez amit vele műveltek az elmúlt években....

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 1:35
Szerző: tucsoki
kamcore írta:Vagy nézhetnétek objektíven is a dolgokat, és kevesebb lenne a károgás.

Médiához meg annyit, hogy ilyen lejárató kampány, mint ami az utóbbi fél évben Messi ellen irányult, az enyhén szólva is túlzás.
Ha ezt lejárató kampánynak nevezzük, akkor CR ellen is volt, mikor hétről-hétre kifigurázták valamiért. Ha balra zselézte a haját azért, ha csúnyán nézett azért, én még emlékszem rá. Különbség, hogy ő nem került adócsalási ügybe, és az édesapját sem vádolták pénzmosással, drogügyekkel, plusz nem szólt be durván, nyilvánosan, a sajtón keresztül az alelnöknek (ráadásul egy elég nyilvánvaló témáról szóló vitában, a pénz....), nem bikázta 2 méterről a közönségbe a labdát, stb-stb. Kicsit most sarkítottan konkretizáltam, de ettől még a lényeg igaz marad.

Van aki elismeri, van aki nem, de Messi hosszú évekig tökéletesnek, "példaképnek" volt beállítva a médiában. Túlzás lenne azt állítani, hogy a mai napig is (persze, még mindig elég megnézni pl. egy Sport Tv-s közvetítést hogy kiábránduljak), de azért azt sem mondhatjuk, hogy teljesen alaptalanul támadják, már aki támadja.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 1:06
Szerző: kamcore
Vagy nézhetnétek objektíven is a dolgokat, és kevesebb lenne a károgás.

Médiához meg annyit, hogy ilyen lejárató kampány, mint ami az utóbbi fél évben Messi ellen irányult, az enyhén szólva is túlzás.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 0:39
Szerző: mocsok
mostmár felesleges egy realosnak megvédeni a barcát, mert már tele van barcással(+gt) az oldal akik megteszik ezt helyettük.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 0:31
Szerző: 'shutterisland
nem a védjegyem, de előfordult már ez is, ha láttam valamit, amivel nem értek egyet, és esetleg más nem írt ellenvéleményt az adott állítással szemben.
pl. mostanság benzema vs tevez, vagy bbc vs man.

máskülönben nem azért hiányolom, mert én real védőszent vagyok, vagy mert odaát az a jellemző, hogy ha valaki túloz, akkor helyre teszi valaki (pedig sűrűn előfordul azért, gt bevédi bale-t, vagy sörvirsli ámokfutásai elleni írások, stb.) hanem azért, mert itt ez azért mindig jelen volt, és ez (is) része annak a szintkülönbségnek, amiről szó szokott lenni a két fórum tekintetében.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 0:24
Szerző: tucsoki
'shutterisland írta:
tök természetes dolog, hogyha szereztek egy szép gólt akkor közel sem lesz annyi olyan hsz hogy "hú ez nagyon ott volt" mint amikor valami bírói hibának köszönhetően nyertek és akkor károgunk.
szerintem ezt nem is várja el senki, hehén kívül (azt is csak neymar esetében) senkitől sem. :mrgreen:

csak én azt a 2-3 hozzászólást hiányolom kicsit (és ezek korábban megvoltak) ami realostól jött és megvilágította a másik oldalt is, vagy ha valaki vagy valakik túlzásokba estek, klubhovatartozástól függetlenül helyre rakta az illető(ke)t.
az mindig pozitív csalódás volt, mindig volt egy " nocsak :salute: " érzetem.
Manapság ez teljesen kihalt (tegyük hozzá, részben okkal, és nem csak feltétlenül az egyik oldal tehet róla), sokszor nincs kedvem írni se, inkább read-only módban vagyok.

Jav: Természetesen a Real-Barca vitákra gondoltam.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. december 23., hétfő 0:07
Szerző: András93
'shutterisland írta:csak én azt a 2-3 hozzászólást hiányolom kicsit (és ezek korábban megvoltak) ami realostól jött és megvilágította a másik oldalt is, vagy ha valaki vagy valakik túlzásokba estek, klubhovatartozástól függetlenül helyre rakta az illető(ke)t.
az mindig pozitív csalódás volt, mindig volt egy " nocsak :salute: " érzetem.
Gondolom te ilyen vagy a másik oldalon. :)