Realista24 írta:Megvan a cikk, egy szót ragadnék ki belőle:
Forrás: marca.com
Realista
Jogos.
Még véletlenül sem állt szándékomban degradálni akárkit is a cikk miatt, de eleve a cikk Neymar gólpasszait kihagyta, akkor 12 volt.(már ha ennyire fontosak a számok).csak említésképp.de tényleg no offense.bocsi
Kerlon írta:nem falábú, de nyomorék. Ritka ellenszenves játékos. Még ellenszenvesebb a média által keltett bálványozása.
hehe válaszát szerettem volna én is megfogalmazni valahogy, pedig ő madrid szurkoló.
Kerlon írta:
már előtte te keltetted az iróniáddal. Más kérdés, hogy C már letett nem keveset az asztalra, miközben a brazil hülyegyereknél az eddig elért legnagyobb teljesítménye, hogy vert egy mester 3ast a parkoló pályán lévő Celticnek.
Szóval, Ronaldo azt hiszem 28 éves, ráadásul, a Te nézőpontodból, mivel ő már tett le valamit az asztalra "megteheti".Megjegyzem Ő ennél sokkal rosszabbul viselkedett a pályán ennyi idősen.
Kerlon írta:morzsolt, nem azért jobb Bale, mert volt 3 hónap után egy jó meccse(nyári alapozás nélkül), hanem azért, mert a PL legjobbja volt míg Neymar bohóckodott a brasileiroban. Ráadásul sokkal meggyőzőbb az eddigi teljesítménye is. Neymart éltették a Real ellen is, de akkor se volt nagy durranás... Volt egy megpattanó lövése meg egy gólpassza, amit Sanchez remek megmozdulásának köszönhetett.
És az mit számít, hogy és hol teljesítettek?Engem az érdekel most hogyan játszanak és nekem sokkal közelebb áll a szívemhez Neymar játéka mint Bale-é.És akkor is ezt fogom mondani(feltéve ha így folytatja Neymar) ha Bale 10-15 góllal többet szerez.
hehe írta:
bale perpill mezőnyben egy kupac szarnál valamivel több, aki szórakozni akar és latinos örömfocit akar látni, az neymart fog nézni, nem gareth bale-t.
kicsit erős megfogalmazás, de pontosan így gondolom.
sander írta:
Azért ennyire szerintem te se legyél elvakult. Majd akkor derül ki hogy melyik érte meg jobban hogyha a nagy meccseken is jó teljesítményre képesek. Engem személy szerint nem nagyon fogott meg hogy Neymar 3 gólt lőtt a Celtic ellen mert nem egy nagy csapatról beszélünk. De Bale sem hogy hármat lőtt a Valladolid-nak. Amire pedig te gondolsz mármint a cikkre csupán szerintem egy érdekes statisztika ami azért került ki mert mindenki oda van Neymar-ért pedig a számok alapján Bale sem rossz játékos.
Én azért még annyit hozzá tennék hogy (és szerintem ezt a Barcások is belátják) Neymarnak valamivel könnyebb dolga van mert ő már egy kész csapatba érkezett ahol a kezdő tizenegyben a tavalyihoz képest alig volt változás... ahhoz képest pedig Madridban elég jól kicserélődött a keret. A gólos dolog meg annyit hogy az emberek jobban emlékeznek a gólokra mint arra hogy mi történt azon a meccsen. Lehet hogy most élmény nézni a srácot meg minden de ha egyszer visszavonul és eltelik egy kis idő akkor te sem fogsz minden cselére emlékezni, de arra lehet hogy jobban hogy az első mesterhármasát a Celtis ellen érte el.
Oda írtam, hogy nem a 3 gólja miatt.Bőven a legjobbak között van(sőt szerintem a legjobb) a csapatból idén és ez emgsüvegelendő, számomra óriási öröm, hogy nálunk játszik, mert egyrészt nagyon pozítívan csalódtam mert amit tesz alázattal teszi és nem is akárhogy.Persze van hova fejlődnie, de bőven többet ad mint Ti látjátok, beállítjátok.senki nem mondta, hogy Bale rossz játékos, sőt jobban elismerik a barcások Balet mint Ti a brazilt.De nekem Neymar áll a szívemhez közel.nem kell mindig jobbat hirdetni.Vagy tudod mit, legyen jobb Bale,komolyan.Engem nem zavar amíg Neymar így játszik és a Barcában.
Zidane,Ronaldinho két név.kell többet modnanom?rájuk se a gólok miatt emlékszünk.isten ments, hogy hozzájuk hasonlítsam csak tegyük tisztába a dolgokat.