Oldal: 2550 / 2797

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 22:06
Szerző: 'shutterisland
szerintem most hegyivel nem volt semmi különösebb gond.

az aranylabdában nem foglalt állást konkrétan, azt mondta, hogy neki azzal van csak gondja attól függetlenül, hogy mi lesz a vége, hogy kitolják a szavazást a pótselejtezők miatt, ezen akadt ki.

a ronaldo vs messi esetén azt mondta (ez nem az aranylabda kapcsán ment) hogy azért tartja messit jobbnak, mert kombinatívabb, több az "agy" a futballjában, míg ronaldo gyorsabb, habár hasonlóan eredményesek.
úgy éreztem, itt a gép vs ösztönösség témára célzott.

a másik része pedig hogy leegyszerűsödött ronaldo játéka, szinte csak fut és lő, a manchesteri, színesebb korszakával ellentétben.
ebben is van igazság, még ha most is komplett futballista.

Ott volt egy ürge aki pont fel akarta hozni példának a Snejder féle aranylabdát, de hirtelen téma váltás történt, pedig kezdtem örülni, hogy gondolkozó embereket is beengednek a műsorba, de lehet most láttuk utoljára mert tùl sokat tudott...
ha jól emlékszek arra a momentumra, túl sokat azért mégsem tudott, mert azt mondta, hogy messi is kapott már úgy aranylabdát, hogy nem nyert egy árva trófeát sem.
ez pedig nem igaz, főleg ha a 2010-esre gondolt, mert akkor nem is kupát nyert, hanem bajnoki címet.

ha nem ezt mondta, akkor bocs, így rémlik.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 22:05
Szerző: Géci
csabi* írta:
Drake írta:lesz nála jobb focista a Földön
háát nem biztos az
Remélem lesz! Amit ennél is jobban, hogy habfehérben fog játszani... Ettől független annyiban hasonló a két Ronaldo, hogy az ő játékuk annyira nem függ, függöt a csapatétól mert egyénileg is képesek villanni... Ilyen téren tartom kevesebnek Messit, mert ő jobban függ a társaktól... Szerintem! Teszem hozza.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 22:01
Szerző: hehe
Szerinted a régi Ronaldon kívül mindenki egy nagy xar.Pedig van/volt/lesz nála jobb focista a Földön
iiiiigen, engem nem lehet komolyan venni :lol:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:46
Szerző: csabi*
Drake írta:lesz nála jobb focista a Földön
háát nem biztos az

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:40
Szerző: Drake
hehe írta:ne menjünk bele, már ma is alig emlékezni rá, mi lesz 5-10 év múlva. duplanulla :lol:
Téged nem lehet komolyan venni.Szerinted a régi Ronaldon kívül mindenki egy nagy xar.Pedig van/volt/lesz nála jobb focista a Földön,ezt Neked is el kéne már fogadnod...Méghogy Henry duplanulla... :lol:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:34
Szerző: R.M.C.F
Én marha meg vettem a fáradtságot, hogy megnézzem milyen marhaságokat hord össze hegyi

Hegyi évek óta gusztustalan a madriddal,ritka egy szinvonalatlan egy ember,aki inkább nevetteti ki magát mint elismerteti.
Szándékosan csinálhatja,ennyire provokativ,ennyire "félrehordó" puska nincsen......csak a totálisan vakok.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:28
Szerző: Géci
Most így hirtelen tudok mondani 2 szitut ( Juve ellen amikor szélről becselezte magát 3 valakit kicselezve, meg a Galata elleni 3.gólja) amikor nem csak futott a labda után... CR részemről sokkal komplettebb játékos mint Messi és ezt nem azért mondom mert Real drukker vagyok, hanem mert ez a véleményem... CR-t tehetnék olasz csapatba is, mert ott is kimagaslana, de ugyan ezt Messiről kétlem, hogy el tudnánk mondani ( de ki tudja... ), hogy megváltó lenne a PL-ben akár...de ez csak saját vélemény... Ennyi erővel mondhatta volna hegyi, hogy Messi csak annyit csinál, hogy a bal lábáról teszi a jobbra a labdát, és halad előre, és szaladgál a lábak között...de nem akarom leegyszerűsíteni őt sem mert jelenleg magasan ketten a legjobbak. Csak butaságnak tartom leegyszerűsíteni egy ilyen szintű játékost aki 2013-ba 66 gólt termelt és magasan kimagaslik egyénileg.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:26
Szerző: Galacticos
egyébként hehe csak annyit mondott hogy ronaldo játéka leegyszerűsödött, és annó henry játszott így csak gyengébb kiadásban.
és ez látva a jelenlegi ronaldot nem éppen akkora sértés henryra nézve hogy így felháborodjatok.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:22
Szerző: BBarni
Jah már megint ott tartunk,hogy Henry inkább atléta mint focista? :lol:
Szeretnének sokan olyan duplanullák lenni....(konkrétan 2-3 emberen kívül minden játékos...)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:18
Szerző: soadroli
hehe írta: ne menjünk bele, már ma is alig emlékezni rá, mi lesz 5-10 év múlva. duplanulla
:ozil: no comment

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:14
Szerző: hehe
Remy írta:
hehe írta: henry ugyanez volt, csak jóval szarabb kiadásban.
Szeretnéd te azt, hogy Henryk futkossanak a pályán. Bárcsak lennének még olyan csatárok, akik bármikor képesek gólt lőni. Igazi klasszis.
oh please.
ne menjünk bele, már ma is alig emlékezni rá, mi lesz 5-10 év múlva. duplanulla :lol:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:09
Szerző: Mike
szerintem is igaza van, a mu-s Ronaldo, na az cselezett, itt nagyon ritka a hasznos csele, amit csinál biciklit azoknak a 70%ka legalább felesleges.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:08
Szerző: Remy
hehe írta: henry ugyanez volt, csak jóval szarabb kiadásban.
Szeretnéd te azt, hogy Henryk futkossanak a pályán. Bárcsak lennének még olyan csatárok, akik bármikor képesek gólt lőni. Igazi klasszis.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 21:06
Szerző: hehe
Szerinte CR nem cselez csak tolja a labdát és fut utánna, és ennyi lenne CR szerinte.
igaza van.
henry ugyanez volt, csak jóval szarabb kiadásban. madridban gólgéppé változott, már nem előkészítő és védelemmegbontó, mint anno a mu-ban.
erős sarkítással persze. ettől még nem lesz szar játékos, bár nem is túl okos (a régiekhez képest monnyuk), az aranylabda idén az övé, akárki nyeri.


amúgy meg tény, hogy addig nem szabad sport talk-showt indítani, amíg adott sportban lófaszok vagyunk. semmiképp sem beszélnék bele a profik dolgába. egy szurkoló vs szurkoló show-t megnéznék viszont, mennének az osztások, biztos vok benne, hogy egy drukker jobban felkészült, mint egy ilyen mitugrász firkász, mert ő nem pénzért csinálja, hanem szerelemből.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 20:58
Szerző: Géci
Én marha meg vettem a fáradtságot, hogy megnézzem milyen marhaságokat hord össze hegyi ( vagy hehe :mrgreen: )... Ekkora egy elfogult valakit még nem látott a föld... Szerinte CR nem cselez csak tolja a labdát és fut utánna, és ennyi lenne CR szerinte. Hát taps orkán!!! Gondolkozás nélkül oda adná az ötödiket is kb... Ott volt egy ürge aki pont fel akarta hozni példának a Snejder féle aranylabdát, de hirtelen téma váltás történt, pedig kezdtem örülni, hogy gondolkozó embereket is beengednek a műsorba, de lehet most láttuk utoljára mert tùl sokat tudott...

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 20:35
Szerző: hehe
Gascoigne írta:
'shutterisland írta:show on.
Vagy inkább ne. Az az ember régesrég elveszítette minden maradék realitásérzékét és ítélőképességét. Valaha brazil és Real Madrid-szurkoló volt, aztán valami eltört benne. Ma nem több egy rosszindulatú, csőlátású, végtelenül elfogult Madrid-gyűlölőnél, buta és kicsinyes, önmaga paródiája.

És egy intő jel hehének, 40 years down the road... :lol:
nyald meg a fohlyós picshám teee :mrgreen:

én már most iylen vagyok. vhogy amúgy megértem a formát, a 90-es évek, na az volt a foci, a középcsapatokban is zsenik játszottak, akik nem tanulták a focit, mint egy xavi vagy murinnyó, hanem ösztönből, zsigerből szopattak.
szép volt, jó volt, azon nőttem fel, sajnos vége. azér a brácilok behúzzák még a hatodikat jövőre, a madrid meg a 10.-et. :mrgreen:
néha azt hiszem hehe az :mrgreen:
jipikájéj madafaka :D
néha valóban elgurul a gyóccer nála, de azért mond olyan dolgokat is, amikre a nyilasi, zombori meg hasonló málészájú fanyarfejű szerencsétlenek csak néznek, azt se tudják miről van szó, náluk a 86-os vébé a csúcs.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 20:31
Szerző: Mike
Gascoigne írta:Valaha brazil és Real Madrid-szurkoló volt
szerintem ő sose volt igazából Real szurkoló, csak Ronaldo, Zidane, Carlos fan.
Ő csak brazil szurkoló, ennyi


néha azt hiszem hehe az :mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 20:22
Szerző: Gascoigne
'shutterisland írta:show on.
Vagy inkább ne. Az az ember régesrég elveszítette minden maradék realitásérzékét és ítélőképességét. Valaha brazil és Real Madrid-szurkoló volt, aztán valami eltört benne. Ma nem több egy rosszindulatú, csőlátású, végtelenül elfogult Madrid-gyűlölőnél, buta és kicsinyes, önmaga paródiája.

És egy intő jel hehének, 40 years down the road... :lol:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 19:59
Szerző: Remy
Hegyinek tetszettek a görögök a 2004-es EB-n :D jó volt nézni őket :lol:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 21., csütörtök 19:49
Szerző: ziro4vr
'shutterisland írta:most kezdődött a zuhanyhíradó, hegyi a studióban, és a téma az aranylabda (is) lesz. :mrgreen:
show on.
gondolom ő lenne a független szakértő :lol: :lol: