Oldal: 2560 / 2797

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 20:01
Szerző: Thiago11
primrose írta: Nem érdekel az egész, de azért próbálod CR-t sarazni. Ugyan, ti SOSEM, ismétlem SOSEM fogjátok megtudni, megérezni, hogy mit érezhet egy Ronaldo vagy egy Real Madrid rajongó, ha ennyire elhanyagolva látjuk kedvencünket, akinek az utóbbi években rengeteget köszönhetünk és aki az utóbbi években rengeteget tett a fociért. Ti semmit nem éreztek ebből, mert világ életben ki volt a barcelona és messike feneke nyalva és folyton középpontba állítva. Szerencsére egyre többen látják már, hogy mi megy itt, a múltkori blatter féle vérciki jelenet Ronaldo felé billenti a mérleget, és nem azért, mert az emberek megsajnálták, hanem mert egyre inkább észreveszik, hogy ekkora hátszéllel szemben is mekkora állat a pályán az emberünk. Persze majd azt fogjátok mondani, hogy túlreagáljuk, beleképzelünk dolgokat, holott ez nagyon nem így van, de ismétlem önmagam... ti ezt sosem fogjátok megérteni, mert sosem voltatok ilyen helyzetben. Egyébként meg nem feltétlenül az a baj itt, hogy Ronaldo nem kap, hanem hogy Messike kap, minden évben úgy, hogy a feltételeket az ő adott évi teljesítményéhez igazítják. Hányingerkeltő. Nem követel itt senki semmit, maximum az igazságot, és ha nektek ezzel bajotok van, akkor azt megértem, mert ha ez alapján működött volna ez az egész bazári díjátadó, akkor bizonyosan kevesebb bogyója lenne Messinek most.
Nem tudom te mióta vagy Real rajongó, helyesebben mióta követed a Barca történetét, de ha kicsit régebb óta, akkor nem beszélnél ilyeneket. Ezzel nem hergelni akarlak vagy akárkit meggyőzni csak olyan dolgokat írsz, amik sántítanak.

Az aranylabda szerintem azóta vált komolytalanná, mióta összevonták a két díjat. Habár azelőtt is voltak érdekes döntések, nem kell olyan messze menni Owen vagy Nedved esetéig. Messi tényleg nem érdemelt 4 lasztit, de ez sajnos annak is köszönhető, hogy a jelenben van két játékos akik kiemelkednek, a többiek pedig hátul loholnak. Ezért nehéz döntés CR-rel szemben Ribéry-nek adni. Mondjuk ez abban különbözik a Sneijder esettől, hogy hiába triplázott az Inter is , a hollandot abszolút nem lehetett kiemelni, ellenben a münchenieknél. Hiába csapatszinten voltak kiemelkedők, azért a francia, főleg a képességeivel kitűnt onnan.
Lehet most elfogultsággal vádolni, de szerintem Sneijder helyett akkor Iniestának kellett volna adni. Lehet, hogy nem triplázott csapatszinten (de serleg nélkül sem maradt), de Messi mögött a legmeghatározóbb játékos volt, egy VB-győztes csapat, sőt az egész világbajnokság legjobbja és a képességeit tekintve is ott a helye az elitben. Arról nem is beszélve, hogy addig is letett egyet-mást az asztalra.

Idén több, mint valószínű, hogy Cr kapja, megjegyzem teljesen jogosan, ha a nyáron még szoros is lett volna az ősz is meghatározó, ott pedig mind a franciával, mind az argentinnal szemben fölényesen vezet. Így remélhetőleg megnyugszik majd mindenki, habár biztos lesz itt olyan aki kihozza valahogy Messit valamilyen szempontból "bűnösnek".

Viszont ennek, hogy a portugál ilyen szezont fut van egy hátulütője is. Most már ti mentetek át túlságosan is Cr-függésbe. Ha ő bekerül egy hullámvölgybe vagy lesérül stb. nem nagyon látszik olyan játékos aki át tudná venni a helyét. Az lehet, hogy Bale még új, nem edzett annyit stb., de számomra nem olyannak tűnik itt, aki át tudná venni a helyét. Nyilván tud Di Maria, Isco és Benzema is gólt lőni, de valahogy nekik kell az a támogatás, amit a portugál jelent a pályán. Lehet, hogy kicsit pongyolán fogalmaztam, nem tudom pontosan ezt leírni, de remélem a lényeget ki lehet hámozni. Nálunk szerencsére Alexis nagyot fejlődött, meggyőződésem Tatanak nagy szerepe van benne, Cesc is a kezébe tudja venni a stafétát és hiába új fiú Neymar már látszott, ha nagyon kell hátára tudja venni a csapatot. És ott van Iniesta is. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy jelenleg nem vagyunk annyira félkarú óriások Messi nélkül, mint amennyire ti függtök a portugáltok.

A szezon viszont még hosszú és bármennyit fejlődtünk csapatszinten Messi hiányát nincs az a csapat aki csúnyán meg ne érezné, főleg, hogy jön a válogatott szünet. Szerintem lesznek még nagy meglepetések mind a ligában, mind a BL-ben, biztos vagyok benne, hogy bárki nyeri a bajnokságot nem lesz sétagalopp és a sérülések nagyon fogják befolyásolni a végeredményt.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 19:54
Szerző: Nika91127
Gascoigne írta:
lesliejr írta:Na itt a baj, hogy a nagy meccsek nem csak a klasszikusokból állnak. Legutóbb tavasszal a Dortmund ellen 1 gólt rúgott, azt is gyakorlatilag Hummels passzából. A két meccsen eltűnt, főleg a visszavágón amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.
Valaki, aki türelmesebb nálam, csapja le ezt a magas labdát...

Arra gondolsz,hogy VALAKI "beteget jelentett" a visszavágóra,és meg se próbálta az überfocit játszó csapatát továbbjuttatni a BM ellen? :mrgreen: :mrgreen:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 19:53
Szerző: attareal
Nem tudom, Ti mi alapján adnátok oda valakinek az aranylabdát?
Én az alapján, hogy ki hogy teljesétett. Mert a legtöbb szerzett gólért az aranybakancs jár.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 19:48
Szerző: Matt009
Az Aranylabda egy egyéni díj még mindig. Most lehet túlzok (nem néztem utána), de szerintem Ribery számokban meg sem közelíti se Cé, se Messi, se Ibra, se Bale, se Neymar, de megkockáztatom, hogy még Benzema mutatóit sem. Mindent megnyert a Bayernnel? Szuper. Azt hiszem meg is kapta érte az érmeket, illetve a trófeákat.
Csak egy picit tisztán látásért, és a már megint én vagyok a geci című topik folytatása kedvéért...

A spanyol gólkirály Messi lett, CR-nek a BL jutott "csak". Mutatókban Messit csak most ősszel veri, ami köztudott sokat nem szokott számítani (vagyis inkább már a kövi évhez számít, ugye a gólkirályság, aranycipő és ilyenek miatt).

Ha mutatókra meg összteljesítményre adják, akkor Messi bizony csak 1 aranylasztit nem érdemelt meg a 4-ből. Mert azért a mutatók egy dolog, de ha van 2 hasonló (csak minimális hibahatáron belül lévő) játékos, akkor nem a minimális különbséggel jobb szezont futó kapja, hanem az, aki több címet nyert.

Amúgy meg Messi aranylabdái is vicckategóriások, 2 minimum, mert ez a baromság, hogy mikor mennyi gólt lőtt, sokat nem mond. Kitörölheti a seggét a mutatóival Messi meg CR is, ha nem nyernek mellé kupákat. Na most idén Messinek is csak egy spanyol bajnokság jött össze. Egy spanyol bajnoki cím meg gólkirályi cím azért szerintem kevés egy aranylabdához (BL gólkirályi cím meg végképp) akkor, ha van mondjuk triplázó is.

Ribery (meg anno Sneijder) mutatói a közelében sincsenek CR meg Messi mutatóival, de a játékuk, amit a csapatukban nyújtanak, ugyanúgy létszükséglet, mint ahogy CR és Messi játéka is. A játéka ugyanannyit ér, mint a két óriás játéka, éppen ezért csak mutatókra nézve osztani aranylabdát amatőr szemléletre vall.


Amúgy meg én Schweinsteigernek adnám, ő az egész BM kulcsfigurája, csak Ribery az emblematikus figura, ezért ő fog előrébb végezni. Az meg nyilván nem kérdés, hogy CR/Messi/Ribery kapja a díjat, ezért írtam feljebb Riberyt.



Akik meg itt Ronaldo mellett kardoskodnak, őket megértem. A mi csapatunk játékosa, én is szeretném, ha ő kapná meg. De legbelül a nem elfogultak tudják, mint ahogy tudták az elmúlt években is, hogy CR nem érdemli meg/nem érdemelte meg az aranylabdát, és jelenleg, meg az elmúlt években is, egy évet leszámítva Messi érdemelte meg jobban kettejük közül. Az már más kérdés, hogy volt 1-2 játékos, aki inkább érdemesebb lett volna a díjra, mint az argentin.

Az idézett hsz-hez meg annyit, hogy a mutatókra ott az aranycipő.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 19:17
Szerző: csabi*
lesliejr írta: Biztos vagyok benne, hogy ezt az egészet Ronaldo generálja maga körül
innen nem olvastam tovább ..

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 19:15
Szerző: lesliejr
Nagyon is érdekelne, ha Messi hasonló helyzetben lenne, mint CR és hasonló érdekes körülmények között bukna el a díjátadókon.
Szerintem el tudom dönteni, hogy mi érdekelne és mi nem. :D
Akkor is voltak hülye döntések, de nem véletlen, hogy sunyizásról, bundázásról, csalásról az utóbbi években kezdtek el beszélni és nem akkoriban.
Ha most arra gondolsz, amit Mourinho ömlesztett a sajtóra az elmúlt években, akkor hagyjuk is. :) Mástól meg nem olvastam soha összeesküvés elméleteket.

Na mindegy, remélem Ronaldo kapja (amúgy megérdemli) és akkor lenyugszik mindenki.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 19:09
Szerző: Gascoigne
lesliejr írta:Na itt a baj, hogy a nagy meccsek nem csak a klasszikusokból állnak. Legutóbb tavasszal a Dortmund ellen 1 gólt rúgott, azt is gyakorlatilag Hummels passzából. A két meccsen eltűnt, főleg a visszavágón amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.
Valaki, aki türelmesebb nálam, csapja le ezt a magas labdát...

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 19:06
Szerző: primrose
Messi megkapta 4x, de pl engem ez annyira nem érdekel. Sokkal inkább az, mit mutat a pályán. Hogy aztán ezt hány aranylabdával jutalmazzák az már más kérdés, az egy egyéni cím. Én nem Messi szurkoló vagyok, hanem Barcelona.
Nagyon is érdekelne, ha Messi hasonló helyzetben lenne, mint CR és hasonló érdekes körülmények között bukna el a díjátadókon.

Az meg hogy a régi idők nagyjait és az akkori rendszert a mostanihoz hasonlítod, egyenesen nevetséges. Akkor is voltak hülye döntések, de nem véletlen, hogy sunyizásról, bundázásról, csalásról az utóbbi években kezdtek el beszélni és nem akkoriban.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 19:02
Szerző: primrose
Egész évet nézve, nálam egyértelmű, hogy ki volt a jobb.
vigyázz, mert azt hiszi, hogy vérmesen követeled a díjat! :roll:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 19:01
Szerző: lesliejr
Raúl 2x volt spanyol gólkirály, a válogatottal ugyanúgy nem nyert semmit, ahogy Ronaldo se fog soha, viszont 6x volt spanyol bajnok és 3x BL győztes a Madriddal ami pl eddig Cé-nek nem jött össze. De soha nem olvastam tőle olyan nyilatkozatot, hogy miért nem ő, miért más. Erre próbáltam utalni, hogy mekkora a felhajtás Ronaldo és az aranylabda körül. Biztos vagyok benne, hogy ezt az egészet Ronaldo generálja maga körül, mert a stílusa ilyen. Nem lepődnék meg, ha pont ezzel váltaná ki azt, hogy már csak azért sem szavaznak rá.
Ezzel nem azt mondom, hogy nem érdemli meg. Dehogy. Viszont a nem Real szurkolókból elképesztő ellenérzést vált ki ez az egész.
Messi megkapta 4x, de pl engem ez annyira nem érdekel. Sokkal inkább az, mit mutat a pályán. Hogy aztán ezt hány aranylabdával jutalmazzák az már más kérdés, az egy egyéni cím. Én nem Messi szurkoló vagyok, hanem Barcelona.
Szerintem túl van hypeolva az egész.
Azon se kell csodálkozni, ha esetleg Ribéry kapja idén. A mindent nyerő Bayern legjobbja volt szerintem.
ha ezt az agymosott ökörséget egy tetszőleges olasz/angol/német csapat szurkolója nyögné be, elintézném egy kézlegyintéssel. de egy Barcelona-drukker??? meséld el nekem, mit néztél az elmúlt kéttucat el classico alatt...
Na itt a baj, hogy a nagy meccsek nem csak a klasszikusokból állnak. Legutóbb tavasszal a Dortmund ellen 1 gólt rúgott, azt is gyakorlatilag Hummels passzából. A két meccsen eltűnt, főleg a visszavágón amikor a legnagyobb szükség lett volna rá.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:56
Szerző: RealMadridFanatic
A kupában év elején idegenben eldöntötte ellenetek a továbbjutást (utána a döntőben Ő is gyenge volt, persze a tűz megvolt, az nála alap).

Bajnokságban szokásos módon verte a gólokat, nem részletezem külön (ez Messire is igaz).

BL-ben a csoportban is betalált mindenkinek (ez mondjuk még kevésbé jelentős), majd a MU ellen megint csak oda-vissza gólt lőtt, nem kis érdemeket szerezve a továbbjutásban.
A Galata le lett simázva,de ott is csak összekapart 3 gólt.
Majd a Dortmund elleni gyalázat, de ott is képes volt betalálni, ment is, ha mindenki annyira akar, mint Ő, akkor döntőt játszunk.


Ezzel szemben Messi az ellenünk vívott meccseken néma maradt többnyire, nem is ment neki (bajnokságban sok más rangadó nincs), BL-ben meg a komoly meccseken bujdokolt, vagy már pályára sem lépett. Ez alól kivétel a harmatgyenge Milan, ahol villant, de ettől nem esek hasra.


Egész évet nézve, nálam egyértelmű, hogy ki volt a jobb.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:51
Szerző: Gascoigne
'shutterisland írta:
Mire gondolsz? Mert Ronaldo-nak ha van gyengéje az az, hogy a nagy meccseken mikor nem megy a Real-nak ő is eltűnik a semmibe.
én meg például idén pont azt veszem észre, hogy ő húzza a real szekerét, a gólok felét ő rúgta a madridban. (49/24)
pont erről beszéltem korábban, hogy leírtam, a real is ronaldo függővé vált, amivel korábban a barcelonát "vádolták" messivel kapcsolatban, de azt hiszem egy ember értett ezzel egyet.
lesliejr - ha ezt az agymosott ökörséget egy tetszőleges olasz/angol/német csapat szurkolója nyögné be, elintézném egy kézlegyintéssel. de egy Barcelona-drukker??? meséld el nekem, mit néztél az elmúlt kéttucat el classico alatt...

shutter - igen, egyértelműen függők voltunk, hiszen egy komoly világklasszisunk volt elől. ezért kellett volna nagyon Neymar, és ezért lehet értelme a borzalmas vételára ellenére Garethnek is. tavaszra azt remélem, hogy páran fel tudnak nőni mellé.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:51
Szerző: BH710
Kovezzetek meg,de en a 2006-at zokszo nelkul odaadtam volna R10-nek vagy pedig Zizounak. R10 a bajnoksagban es a BL-ben volt vezere a csapatnak,Zizou pedig ha jol emlekszem a VB-n a franciaknak(a Realos szezonjaval nem vagyok tisztaban).
ezert orultem mikor osszevontak a dijat,bar a hatranya h mindenfele afrikai fotelharcos edzo aki evente lat 2 Barca es Real meccset is szavazhat,de a media pedig minden evben kiragad valakit az adott legjobb csapatbol mint vezer. Leragott csont a Sneijderes eset is,lentebb leirtam,h miert nem adtam volna neki.
Azzal pedig nem ertek egyet h a VB-t a legnehezebb megnyerni(olvastam ilyet anno nso-n). A BL-t sokkal nehezebb. Ott egy szezonon keresztul kell toppon lenni,nem egy honapon at. Plusz a VB-rol "kerultek" ki olyan jatekosok akiknek a szakma nagy jovot josolt aztan semmi nem lett beloluk.(persze a forditottja is igaz)

Iden kapja meg CR,nagyon raszolgalt. Vagy ha o nem akkor Ibra. Akarmekkora suttyo paraszt is,de megerdemli

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:50
Szerző: hala real
lesliejr írta: Ronaldo-nak ha van gyengéje az az, hogy a nagy meccseken mikor nem megy a Real-nak ő is eltűnik a semmibe. Messi pont ebben jobb
:lol: :lol:
ha láttad - márpedig feltételezem láttad - az elmúlt 2-3 évet, akkor tudod, hogy ebben az időszakban, így tehát az idei évben is Ronaldo rendre húzóember volt a nagy meccseken, míg messi ennek pont az ellenkezője...természetesen 1-2 kivételtől eltekintve...

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:47
Szerző: h3x0r
lesliejr írta:
A fontos pillanatokban egyszerűen jobb volt. Kész.
Mire gondolsz? Mert Ronaldo-nak ha van gyengéje az az, hogy a nagy meccseken mikor nem megy a Real-nak ő is eltűnik a semmibe. Messi pont ebben jobb, hogy ő képes nagyon rossz játékkal is rúgni 2-3-at, mikor a csapatnak szüksége van rá.
Az elso ket madridi szezonjaban ez igaz is volt, a nagy meccseken begorcsolt es 20 meterrol rugdosta kapura a labdakat. A Barca ellen is gyengen jatszott folyamatosan. Azota viszont ez megvaltozott, a 11-12es szezonban rengetegszer villant es kihuzta a csapatot a sz.rbol, a 12-13-asrol nem is beszelve, amikor honapokon keresztul csak neki koszonhettuk a golokat (eleg csak a BL kieseses szakaszra gondolni, de a bajnokik nagy reszet is megemlithetnem).
primrose írta: ...
:salute: :salute: :salute:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:44
Szerző: primrose
Mire gondolsz? Mert Ronaldo-nak ha van gyengéje az az, hogy a nagy meccseken mikor nem megy a Real-nak ő is eltűnik a semmibe. Messi pont ebben jobb, hogy ő képes nagyon rossz játékkal is rúgni 2-3-at, mikor a csapatnak szüksége van rá.
Ez még viccnek is rossz. Pont hogy az elmúlt években Ronaldonak megy jobban nagy meccseken, de ne is zavarjon. :lol:
Félre ne értsük, idén nem adnám Messi-nek, bár engem annyira nem érdekel ez az egész. De amit a Real Madrid-hoz közel álló emberek és Ronaldo művel ezzel kapcsolatban, az szerintem már sok. Soha egy játékos ennyit nem görcsölt ezen. Szinte már kiköveteli magának és kikövetelik neki a sajtón keresztül, hogy most aztán már ne merjen senki másra szavazni.
Nem érdekel az egész, de azért próbálod CR-t sarazni. Ugyan, ti SOSEM, ismétlem SOSEM fogjátok megtudni, megérezni, hogy mit érezhet egy Ronaldo vagy egy Real Madrid rajongó, ha ennyire elhanyagolva látjuk kedvencünket, akinek az utóbbi években rengeteget köszönhetünk és aki az utóbbi években rengeteget tett a fociért. Ti semmit nem éreztek ebből, mert világ életben ki volt a barcelona és messike feneke nyalva és folyton középpontba állítva. Szerencsére egyre többen látják már, hogy mi megy itt, a múltkori blatter féle vérciki jelenet Ronaldo felé billenti a mérleget, és nem azért, mert az emberek megsajnálták, hanem mert egyre inkább észreveszik, hogy ekkora hátszéllel szemben is mekkora állat a pályán az emberünk. Persze majd azt fogjátok mondani, hogy túlreagáljuk, beleképzelünk dolgokat, holott ez nagyon nem így van, de ismétlem önmagam... ti ezt sosem fogjátok megérteni, mert sosem voltatok ilyen helyzetben. Egyébként meg nem feltétlenül az a baj itt, hogy Ronaldo nem kap, hanem hogy Messike kap, minden évben úgy, hogy a feltételeket az ő adott évi teljesítményéhez igazítják. Hányingerkeltő. Nem követel itt senki semmit, maximum az igazságot, és ha nektek ezzel bajotok van, akkor azt megértem, mert ha ez alapján működött volna ez az egész bazári díjátadó, akkor bizonyosan kevesebb bogyója lenne Messinek most.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:43
Szerző: csababarca
RealMadridFanatic írta:
ha nem lenne Messi. Majd most nem lesz,meg is kapja januárban,erre mérget veszek.
Azért ez ebben a formában kicsit rideg. Nem kell úgy beállítani, mintha nem lett volna idén jobb Messinél... Ha most nem sérül le, és rúg a következő másfél hónapban 25 gólt Messi, akkor is Cé érdemelné meg jobban. A fontos pillanatokban egyszerűen jobb volt. Kész.

Tudtam,mikor már elküldtem,hogy baj lesz abból amit leírok.
Ha Messi nem sérül le, de így le van maradva gólokban Cétől,akkor is ezt mondanám.
Ronaldo idén tényleg megérdemli, jobb volt Messinél.
Ettől még Messi nem focizott fél tavasszal kb, de mondom,ez nem tényező,ez pech,amúgy is a portugált mondanám esélyesebbnek most.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:41
Szerző: 'shutterisland
Mire gondolsz? Mert Ronaldo-nak ha van gyengéje az az, hogy a nagy meccseken mikor nem megy a Real-nak ő is eltűnik a semmibe.
én meg például idén pont azt veszem észre, hogy ő húzza a real szekerét, a gólok felét ő rúgta a madridban. (49/24)
pont erről beszéltem korábban, hogy leírtam, a real is ronaldo függővé vált, amivel korábban a barcelonát "vádolták" messivel kapcsolatban, de azt hiszem egy ember értett ezzel egyet.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:35
Szerző: lesliejr
A fontos pillanatokban egyszerűen jobb volt. Kész.
Mire gondolsz? Mert Ronaldo-nak ha van gyengéje az az, hogy a nagy meccseken mikor nem megy a Real-nak ő is eltűnik a semmibe. Messi pont ebben jobb, hogy ő képes nagyon rossz játékkal is rúgni 2-3-at, mikor a csapatnak szüksége van rá.
Félre ne értsük, idén nem adnám Messi-nek, bár engem annyira nem érdekel ez az egész. De amit a Real Madrid-hoz közel álló emberek és Ronaldo művel ezzel kapcsolatban, az szerintem már sok. Soha egy játékos ennyit nem görcsölt ezen. Szinte már kiköveteli magának és kikövetelik neki a sajtón keresztül, hogy most aztán már ne merjen senki másra szavazni.
Hány olyan játékos volt, aki nem kapott egyet sem és soha nem cirkuszolt miatta. Raúl, Henry. Kapásból csak 2, akik simán megérdemelték volna akár többször is.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. november 12., kedd 18:26
Szerző: RealMadridFanatic
ha nem lenne Messi. Majd most nem lesz,meg is kapja januárban,erre mérget veszek.
Azért ez ebben a formában kicsit rideg. Nem kell úgy beállítani, mintha nem lett volna idén jobb Messinél... Ha most nem sérül le, és rúg a következő másfél hónapban 25 gólt Messi, akkor is Cé érdemelné meg jobban. A fontos pillanatokban egyszerűen jobb volt. Kész.

Sneijdernél amúgy én üdvözöltem az új rendszert (még ha ez azzal is jár, hogy az általam utált Messinek több labdája lesz, mint az egyik kedvencemnek, CR-nek, mert kicsivel jobb játékos, illetve egyéb külső körülmények miatt is...).

Aki triplázik, az örüljön a kupáknak. A foci csapatsport, szóval nem lehet kizárni teljesen az így elért sikereket, de ezért hoztak létre EGYÉNI elismeréseket, hogy az elvileg legjobb játékos akkor is el legyen ismerve, ha a csapata épp gyengébb idényt fut. Most mondok egy elrugaszkodott példát. Valaki a Schalkéból ver 50 gólt a Bundesligában, meg 10-et a BL-ben, asszisztokat ad, jól megy, de ennek ellenére csak 3. lesz a bajnokságában, a BL-ben meg mondjuk 16 között búcsúzik, mert összességében ennek ellenére sincs több a csapatában. A mutatóival viszont oktatja Európát (egy alternatív világban, ahol nincs Messi és Cé). Akkor nem kaphatné jogosan? Szerintem de. Attól függetlenül, hogy mások mit nyertek csapatszinten.

Most is azt érzem, hogy Ribery egy kétségtelenül fontos láncszem volt a gépezetben, de nem nyújtott olyat egyénileg, ami indokolná a díjat. Csapatként volt brutális a Bayern, mindenkinek voltak emlékezetes meccsei, villanásai (Robben pl.).
Anno Sneijdernél ugyanezt éreztem (meg azt, hogy szégyen lett volna, ha egy Sneijder Aranylabdát nyer, de ez más kávéház).

Szóval bármeddig csűröm-csavarom, idén Cének kellene kapnia. 95%-ig biztos vagyok benne, hogy Ribery kapja végül. És nem teljesen érdemtelenül, mert azért nem volt rossz nyilván, sőt, de Cé más dimenzió. Idén mindenki fölé állt.