Oldal: 2689 / 2827

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 18., vasárnap 13:18
Szerző: GT37
'shutterisland írta:songban én már meg tudnék bízni.
persze nem a legnagyobb meccseken, de bátran bedobnám már középhátvédnek.

az első meccsei voltak a klubnál, amit középhátvédként tolt le, és az ott lehozott gyengébb teljesítmény szerintem ennek köszönhető.

mára már mind emberileg, mind taktikailag beilleszkedett a csapatba, így biztos vagyok benne, hogy szemmel láthatóan jobb teljesítményt hozna le ott is.
Hát nem tudom, nekem nem tűnik egy életbiztosításnak azért. :D (Jó, Piquéék sem azok, de ez már más kérdés.)

Végül is középcsapatok elleni bajnokikon, kupameccseken, a BL csoportkörében játszhat középhátvédként, ha úgy alakul, csak a fontosabb meccseken kellene hanyagolni Song védelem tengelyében való szerepeltetését.

Viszont ha többen is sérültek a védelemből, akkor sokkal inkább őt játszatnám középen, mint Adrianót.

Ami még hozzá kapcsolódhat, az az, hogy én Tata helyében többször is kipróbálnám Busquetset Xavi-poszton, ez esetben pedig Song többször szerepelhetne eredeti posztján, szűrőként.
Busquets-Song-Iniesta például. Kíváncsi vagyok, működne-e.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 18., vasárnap 13:08
Szerző: 'shutterisland
songban én már meg tudnék bízni.
persze nem a legnagyobb meccseken, de bátran bedobnám már középhátvédnek.

az első meccsei voltak a klubnál, amit középhátvédként tolt le, és az ott lehozott gyengébb teljesítmény szerintem ennek köszönhető.

mára már mind emberileg, mind taktikailag beilleszkedett a csapatba, így biztos vagyok benne, hogy szemmel láthatóan jobb teljesítményt hozna le ott is.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 18., vasárnap 12:22
Szerző: GT37
'shutterisland írta:ma pedig az, hogy tata puyolt várja vissza, és megoldjuk, ha lesz sérülés, házon belül.
Ezt nagyon nem tartom jó ötletnek, elég valószínű forgatókönyvnek tűnik az,hogy Puyol pár meccs után megsérül fél évre, marad a Piqué-Mascherano-Bartra hármas, akik közül egy megsérül, aztán játszhatjuk megint Songot és Adrianót középhátvédként...
Sakho amúgy nem lenne rossz.
BBeno írta:messi játszhat holnap. ki gondolta volna. :lol: :lol:
Állítólag Tata hozott egy specialistát Argentínából, aki felturbózta a szokásos gumibogyószörpöt, ami így már háromszor olyan hatékony, mint tavaly. :coffee:
BH710 írta:de pl Alba,Fabregas,Piqué őket felvették az akadémiára, aztán eligazoltak.
Alba és Piqué hét évet töltött az akadémián, Cesc pedig hatot.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 18., vasárnap 2:57
Szerző: 'shutterisland
elvileg Sakhot hozzuk kölcsönbe. vagyis volt egy ilyen hír pár napja.
ma pedig az, hogy tata puyolt várja vissza, és megoldjuk, ha lesz sérülés, házon belül.
elegem van ebből a sajátnevelés dumából.
elvileg a keret erre az évre :

valdes,pinto
alba, adriano, puyol, pique, mascherano, bartra, alves, montoya
busquets, xavi, iniesta, roberto, cesc, song, dos santos
pedro, neymar, tello, alexis, messi

plusz itt van jelenleg még : cuenca, afellay

a sok tehetségről, akik a jövő évek csapatába bekerülhetnek (deulofeu,rafinha,dongou,stb.) vagy arról a bagnackról, aki elvileg az 5. számú középhátvéd lesz, ha baj van, nem beszélve.

azért ez még mindig eléggé saját nevelés és/vagy la masia kid centrikus csapat.
én továbbra is büszke vagyok rá, hogy nagy az aránya ezeknek a játékosoknak.

ha annyira ígysajátnevelés úgysajátnevelés akkor Bartra miért nem alapkezdő? Montoya?
mert a kezdőcsapatba (még biztosan) kevesek.

nem mindenki olyan vagány ám, mint pep, hogy bedobja a null kilométeres, hibát-hibára halmozó busquetset az elmúlt jópár év egyik, ha nem a legjobb védekező középpályásának, yaya tourénak a helyére.

Thiago hol is van?
nem bírta kivárni a sorát, ezért elment a világ legjobb csapatába.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 18., vasárnap 2:35
Szerző: BH710
elvileg Sakhot hozzuk kölcsönbe. vagyis volt egy ilyen hír pár napja. ilyen alapon megtarthattuk volna Abit is.idősebb, viszont ismeri a játékunkat és akkor valamennyit mutatott volna Rózsi is a média felé ebből a nagy mésqueunclubból.
kölcsönbe pedig nem kellene sajátnevelés.( :mrgreen: ) akkor vegyék meg :D

(sorry csak BARCÁSKÉNT mondom h személy szerint elegem van ebből a sajátnevelés dumából. ha annyira ígysajátnevelés úgysajátnevelés akkor Bartra miért nem alapkezdő? Montoya? Thiago hol is van? eddig az utolsó igazi sajátnevelés aki bevált az Busi, jó Pedronak is volt jó 1.5 éve de azóta flop. az én szememben Xavi,Ini,Messi,Busquets,Pedro és Valdes a saját nevelések.ők nálunk tanultak meg focizni. (na jó, ez Valdesre azért nem teljesen igaz). de pl Alba,Fabregas,Piqué őket felvették az akadémiára, aztán eligazoltak. SZERINTEM ennyi..)


más: ki mit vár a bajnokságtól, ill a BL-től? szerintem bajnokság kiélezett lehet az utolsó fordulóig ha beválik Tata, BL-ben pedig nem várok címvédést. néztem a Bayern meccsét és Peptől nem várok túl sokat..

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 17., szombat 15:02
Szerző: BBeno
messi játszhat holnap. ki gondolta volna. :lol: :lol:

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 17., szombat 1:24
Szerző: Gascoigne
R9 a valaha volt legnagyobb, ha messi és CR ma 50 gólokat rúgnak, ő 70-80at rúgna.
Nevetséges.
én sem akarok geci lenni, de céronaldo válogatott tornán rendre leég. :)
a csúcson van állítólag és eddig pár biszembaszom kupa meg 1 bajnokság a mérlege a reallal...
Az "igazi" sem nyerte éppen szarrá magát klubszinten. Velünk egy bajnokság és egy világkupa a mérlege.
Ha pedig szerinted céronaldo válogatott tornákon rendre leég, akkor vagy butább vagy, mint gondoltam, vagy csak leereszkedik a szemed elé a fekete felhő, amint valaki Ronaldót szóba hozza.

Akit mellesleg imádtam, egyedüli és megismételhetetlen futballistának tartottam és tartok, de ha csak a Madridnak tett szolgálatait nézzük, semmivel nincs a portugál előtt. Akibe megint, századszor, teljesen feleslegesen belerúgtál egy jólesőt. Unalmas.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 17., szombat 0:35
Szerző: wZoLee7
"A Real Madrid Bale-lel a soraiban még veszélyesebb lehetne a Piqué vezette barcelonai védelemre"

Ez az idézet a NS-ről való, de nagyon jót mosolyogtam rajta...Ha Piqué fogja vezetni a barca a védelmet egész évben, akkor sok jóra ne számítsanak.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 14:13
Szerző: 'shutterisland
engem tényleg mindig csak ezek a "más dimenzió", "kulacsát sem vihetné", "ég és föld" vagy "nem lehet egy lapon se említeni" jelzők zavarnak.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 13:35
Szerző: pheco
Teljesen ártalmatlanul kérdezték, nem támadásként. Egyébként én is elismerem, hogy Ronaldo nagyobb zseni volt, mint Cé. Szerintem ő az egyetlen játékos, aki megtehette a rivális klubokban való játékot, anélkül, hogy fújolnák és utálnák. Ugye Barca-Real, Inter-Milan, még ha nem is közvetlen átigazolások voltak. (A brazil csapatai nem tudom, hogy ekkora riválisok-e.)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 13:29
Szerző: hehe
nem én kezdtem az összehasonlítást.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 13:00
Szerző: pheco
hehe írta: én sem akarok geci lenni, de céronaldo válogatott tornán rendre leég. :)
a csúcson van állítólag és eddig pár biszembaszom kupa meg 1 bajnokság a mérlege a reallal...
Tehet róla szerencsétlen Cé, hogy portugálnak született és Postigákkal kell szenvednie? Tegnap is jó pár vakkal volt körülvéve. A Reallal meg ugyanez, ha rajta múlik tavaly, akkor minimum duplázik a csapat, de nem csak rajta múlt. Ugye Ronaldo sem volt túl eredményes a Reallal és nem az ő számlájára írjuk.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 12:50
Szerző: hehe
Toti írta:
céronaldonak van elvesztett ebédöntője, szánalmas 2010-es vébéje és egy real madrid, amit csak nem tud a csúcsra vezetni, kell neki a segítség, hoznak is neki bélt.
nem akarok geci lenni, mert én imádtam a tagot, de ha jól tudom nem sikerült bl-t nyernie.
én sem akarok geci lenni, de céronaldo válogatott tornán rendre leég. :)
a csúcson van állítólag és eddig pár biszembaszom kupa meg 1 bajnokság a mérlege a reallal...

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 12:48
Szerző: Toti
céronaldonak van elvesztett ebédöntője, szánalmas 2010-es vébéje és egy real madrid, amit csak nem tud a csúcsra vezetni, kell neki a segítség, hoznak is neki bélt.
nem akarok geci lenni, mert én imádtam a tagot, de ha jól tudom nem sikerült bl-t nyernie.

úgyh ezzel felesleges basztatnod cét.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 12:46
Szerző: Gali
dzsihad91 írta:hehe-nek meg van a saját stílusa de teljesen igaza van...R9 a valaha volt legnagyobb, ha messi és CR ma 50 gólokat rúgnak, ő 70-80at rúgna.
Ezzel az erővel írhattál volna 100-at is, a papír mindent elbír.
dzsihad91 írta: ...egy másik dimenzióban tolta.De ezt valóban csak azok érthetik akik látták R9et focizni és a maiakat is.
Természetesen láttam Ronaldót játszania a Barcában, az Interben, a Reálban és a vállogatottban is. Óriási játékos volt, ahogyan az Messi és CR7 is.
Persze, amennyiben a magyar válogatott játékosaival, vagy az NBI-ben hétről-hétre megcsodált falábuakkal hasonlítod össze Őt, akkor beszélhetünk másik dimenzióról. Egyébként nem, mert nem fedi a valóságot.
dzsihad91 írta:Maradonát nem láttam focizni ezért, nem is fogok róla véleményt nyilvánítani..(mindenkinek így kéne..)
Sajnálhatod, hogy nem láttad, ha valaki akkor Diego aztán tényleg nem volt kispályás.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 12:33
Szerző: Úszómester
[/quote]


Először talán meg kellett volna kérdezned hogy miért nincs 11.-ik játékos. De mielőtt megkérdeznéd elmondom neked. Azért nincs mert nem "találtam" még meg azt a játékost aki annyira lenyűgözne hogy helyet kapna az általam összeállított kezdő 11-ben.[/quote]

bocs, igazad van , akárki elolvas egy összeállítást és csak 10 játékost lát 11 helyett egyből azon töri a fejét hogy az illető miért csak 10 játékost írt, biztos van valami oka.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 12:19
Szerző: morientes
kérdés: te, aki egy laza 30 éve követed a fotballt, neked aztán pláne érezned és tudnod kell, hogy ebben az időszakban volt maradona, zidane és ronaldo. a többiek kanyarba sincsenek.
Ha csak a támadókat nézzük,akkor feltétlen igazat adok...
De a hsz-be,én arra akartam kitérni,hogy nem vagyunk egyformák,hogy lehet,valakinek mittomén jobban tetszett egy hátvéd,vagy egy szélsővédő,stb..Azért volt egy Maldini,vagy a Császár,vagy szélsövédőkènt RC vagy Cafú....ízlések és pofonok,ez van.
Van,akik szerint pl mèg azóta se volt jobb középpálya,mint a franciáknál a Platini/Giresse/Fernandez,Tigana négyes...
De az a szük hármas,amit leírtàl,az valóban az elit,èn a magam részéről kiegésziteném még Ronaldinhoval,meg Tottival...de ez ujfenn csak az én magánvéleményem... :)

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 11:23
Szerző: dzsihad91
hehe-nek meg van a saját stílusa de teljesen igaza van...R9 a valaha volt legnagyobb, ha messi és CR ma 50 gólokat rúgnak, ő 70-80at rúgna...egy másik dimenzióban tolta.De ezt valóban csak azok érthetik akik látták R9et focizni és a maiakat is. Zizu dettó, xavi egy precíz robot, Zizu egy művész volt, kár összehasonlítani egy korszakos zsenit egy még a saját korában sem igazán elismert játékossal (mert xavi nem nagyon van elismerve de azért sokszor láttam olyan retard kiírásokat ,hogy Xavi>Zidane..... :( ). Maradonát nem láttam focizni ezért, nem is fogok róla véleményt nyilvánítani..(mindenkinek így kéne..)

A lényeg hogy amióta én követem a focit:
1.Ronaldo
2.Zidane


3.Ronaldinho









4.CR
5.Messi (a szakadékok szándékosak)


ui.: A kapusok és védők más tészta, őket külön kell értékelni.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 8:26
Szerző: nmate
istimester írta:Ahol ennyi angol van, már eleve nem lehet komolyan venni
Owen előrébb mint Ronaldo meg Rivaldo :lol: :lol: :lol: Sírok.

Re: Real Madrid vs. Barcelona

Elküldve: 2013. augusztus 15., csütörtök 8:18
Szerző: hehe
csak hogy realost mondjak, céronaldoval szerinted ezekben a paraméterekben egyszerűen összehasonlíthatatlan, mert osztálykülönbséggel jobb ?
vagy még lehetne tenni mellé, fejjáték, pontrúgások, lövőtechnika, mentális tulajdonságok, stb.
a robbanékonyság, erő és stabilitás nagyságrendekkel ronaldo felé billenti a mérleget.
fejjátékban cé jobb, de ez nagyon kis szelete a teljes csomagnak. pontrúgások? interes időszakában ronaldo lőtt jópár szabigólt, cé meg összevissza durrogtat általában, pedig az összeset ő lövi.
lövőtechnika? really? :lol: kicsit nézz már utána a dolgoknak :)
és végül: mentális tulajdonságok: ronaldo 3 nagy térdműtétből állt fel. megnyerte a vébét közvetlenül az egyik után. a legnagyobb európai klubokban bizonyított minden téren.
céronaldonak van elvesztett ebédöntője, szánalmas 2010-es vébéje és egy real madrid, amit csak nem tud a csúcsra vezetni, kell neki a segítség, hoznak is neki bélt.
szép meg jó ez a sok gól, amit lő, de meggyőződésem, hogy ez a manapság 40-50 gól 15 évvel ezelőtt maximum 30 lett volna. ott nem az a világ volt, hogy egy kényszerítővel már ziccered volt....pláne olaszoknál.
morientes írta:
A valaha volt legjobbat megnevezni szerintem butaság. Nincs olyan objektív mérőszám, amivel ezt meg lehet tenni. Számomra is például Ronaldo a legjobb, mert őt még láttam játszani. Azt viszont bizton állítom, hogy minden korban volt 1-2 olyan futballista, akik még a legjobbaknál is sokkal magasabb szintet képviseltek. Ilyen volt pl.: Ronaldo, Zidane. Messi és CR még nem ez a kategória. Aki látta Zidanet vagy Ronaldot az tudja, hogy miről beszélek, aki nem... Nos az ezt nem értheti.
Minden korszaknak megvoltak a nagyjai...én magam '78-tól követem a focit(6 éves voltam akkor:-))és akkor mindenki Nyíl Tibi vagy Törő akart lenni...persze akkor is megvoltak a nagy külföldi sztárok,mint Mario Kempes,a Császár,vagy épp Johann C...
Aztán a '80-as években,Paolo Rossi,Rummenige,Zico vagy Maradona...vagy épp Platini ha már a franciák...
Aztán a 90-es évek,ahol volt egy nagyon jó olasz válogatott,de a németek még erősebbek voltak,és ekkor bontogatta a szárnyait Raul,RC,Sedorf,vagy épp Ronaldo,vagy Zidane,aki '98-ban VB címig vezette a válogatottat...
Szal nehéz megmondani,sőt lehetetlen,mindenidők legjobbját,hisz mindenkinek van "szivecsücske"aki örök kedvenc marad,attól független hogy mit csinált/vagy nem csinált... :)
kérdés: te, aki egy laza 30 éve követed a fotballt, neked aztán pláne érezned és tudnod kell, hogy ebben az időszakban volt maradona, zidane és ronaldo. a többiek kanyarba sincsenek.