Akkor engedelmetekkel átjövök ide, ha már a másik oldal haldoklik. Bár nem egészen értem mi van, de állítólag ma minden kiderül.
kezdeném egy kis humorral. A Barca Pep óta a világ legnagyobb kulbja lett, ugyanis egyedülállóként képes arra, hogy győzelmével illetve vereségével is szurkolók millióit örvendezteti meg.
Nem kell szépíteni, levertek minket, mint vak a poharat. Kb esélyünk nem volt. Fizikailag, sebességben, gondolkodásban, frissességben, szóval mindenben jobbak voltak. Azt hiszem erre már sokan vártak, hát eljött. Akik sok-sok éve szurkolnak ennek a csapatnak, az tudja, hogy minden siker korszak után jön egy ilyen. 94 Cruyff Dream Team-Milan, 2008 Rijkaard- Getafe és a tegnapi. De minden vég vmi kezdete és ha időben felismerik a gondokat, akkor javulhatunk. Olyanok nem mostanában leszünk, mint Pep ideje alatt, ehhez Tito kevés és nem látom sehol, hogy lecserélnék őt. Pedig nem csak Messi, ő sem egészséges. Egy sajtótájékoztatóra nem megy el. Szerintem csak azért jött haza Amerikából, hogy a játékosok megnyugodjanak. De tegnap is rossz volt nézni, hogy csak áll és 4-0-ig bele sem mer(nem tud) nyúlni a meccsbe. Hihetetlen. Ez a fajta ötlettelenség átragadt napjainkra a játékosokra is. Akik azt mondják, hogy most a fél csapatot ki kell vágni, azok hülyeséget beszélnek, de tény, ezt tovább így ebben a formában erőltetni nem szabad, mert jövőre csak rosszabb lesz. Nem is tudom mit várt a mi edzőnk, ami nem működött egész tavasszal, csak egyszer a Milan ellen (de akkor is picit változtattunk), az most miért működött volna.
Messi pedig akkora isten lett nálunk, hogy talán még mankóval is a pályán lenne. Egy normális sprintet nem tudott lenyomni, sétálgatott, nézelődött, kb emberhátrányban voltunk miatta. Rosszabb állapotban volt, mint a PSG ellen. De csak azért is fent hagyta Vilanova és nézte a nagy semmit. Apróbb változások kellenek. Játékosok körében és a taktikában is. Különben jövőre már a bajnoki cím se lesz meg, de Rosell és Zubi még nagyobb barátságban van a klubbal, ezért képesek végignézni a jövő évi halálunkat. Már arról beszélnek, hogy marad Valdes jövőre és ingyen elengedik, mert a szakmai szempontok ezt kívánják. Miért kéne vkit itt tartani, ha menni akar? HOgy aztán utána ráadásul ingyen lépjen le. Agyam eldobom tőlük.
Az előttem szólókhoz pedig annyiban csatlakoznék, hogy nem értem én sem a sok Real drukker magabiztosságát. Idén a classico-kat kivéve a Madrid sem játszott jól a komolyabb meccseke. Sziti, BvB, MU. Minket 1x leoktatott a Milan, a PSG simán egyenrangú ellenfelünk volt, a Bayern meg szétkapott minket. Ebből kettő idén épülget, a Bayern ezzel a Barca-val másodszor találkozott. Mounak évek és sok-sok meccs kellett ahhoz, ami nekik egyből ment. Szóval abból ne induljatok ki, hogy minket elvertetek, mert idén nem mi vagyunk a mérce.
... és ne legyen senkinek kétsége, velünk jobban jártatok volna a döntőben...A Bayern most bárkit megesz reggelire. Mindegy, hogy 1 meccs vagy 2, két bukott BL döntő után nincs az az isten, hogy a Wembley-be ne ők nyerjenek. Legyen bárki bent a másik ágról.
Arról nem is beszélve, hogy a csapat védekezésükkel Ronaldo-t is eltakarítják az útból és akkor a Real-nak annyi is, mert a többiek idén max jó iparosok, de ha nincs Cé, talán a 4 közt se vagytok. A németeknél meg kb a takarítónő is felmehet a pályára, akkor sem gyengülnek semmit. Ez az év az övéké, nagyon hasonlít ez az évük a 6 kupás Barca évére.