Oldal: 298 / 669

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 10:23
Szerző: Anthony
kiserik írta:kiserik
Védheted napestig Zidant, csak éppen évek óta szar az egész, ahogy van. Hiába hozol fel egy meccset, mert nem egy meccse van baj, hanem nagyjából az összessel. Ahol nyerünk is szinte mindig kapunk 2 gólt, és idegeskedni kell a végére. Mindig van valami kifogás, hogy jaj most már úgyis szezon vége van, jaj de bezzeg tavaly mit nyertünk, jaj most még csak szezon eleje van, jaj sok a sérült. NEM KELL A KIFOGÁS.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 10:20
Szerző: Babinho
3 éve el kellett volna kezdeni a generációváltást, és az akkor még meglévő keretmélység fenntartását, csiszolását, frissítését elvégezni.

Nyárról nyárra csak hátrébb lépünk, vagy egyhelyben állunk. Ezért csak részben ZZ a hibás, nagyobb részben Perez, illetve valószínűleg José Angel Sanchez aki egy értelmes átigazolást nem tud évek óta tető alá hozni. A fiatalokat, tehetségeket hiába vettük meg szépen, egyelőre egyikkel sem tudunk számolni, kölcsönben vannak jelenleg is olyan játékosaink akik sokat tudnának segíteni. A marketing persze dübörög, Vini és James csak úgy hozza a likeokat.

Ez nem az edző, edzői munkájának hibája.
Ha nem rakjuk rendben a keretet (ez 2-3 átigazolási szezon, 1 alatt lehetetlen), akkor hiába várunk olyan játékot, amire a régiek már nem képesek. (Közben folyamatosan kommunikáljuk, hogy ez a keret nyert 3 BL-t, újra képesek lesznek blablabla)

Ha elküldjük az edzőt, ismét elodázzuk a probléma felismerését, és majd várjuk az új edzőtől a jó játékot...aki ugyanúgy bukni fog. Ez megy Lopi óta. Aki szintén nem volt olyan rossz edző, mint amekkorát bukott az elcseszett keret miatt.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 9:54
Szerző: ziro4vr
Hát, ha Pochettino az opció meg Mourinho...Az argentin mellett voltam, de idén kapott pénzt, aztán látjuk hol tart vele. Ugyanolyan makacs és látensen bizonyos emberekhez vonzódó mint ZZ, csak őt 5 mp alatt szétszednék Ramosék. Mourinho meg haknizik 1 éve, remélem ő se jön.

Nem látok most egyértelműen elérhető jó opciót, ha Klopp behúzná idén a bajnokságot, hátha új kihívást akarna, hoznám.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 9:40
Szerző: kiserik
Anthony írta:
dannen írta: en egyre inkabb tartok pochettinotol es nem (csak) a jelenlegi spurs forma miatt.
Én is, nem tudom hogyan zuhantak ennyire össze?
kiserik írta: Hétvégén pihent, aki csapágyasra volt hajtva a válogatottnál és játszott, aki ki volt pihenve.
Nem érdekel ez a csapágyasra volt hajtva mese októberben, alig 2 hónapja megy a szezon, Bale játszott eddig 500 percet a bajnokságban, Hazard 250-et, Modric 150-et, ki a tököm van mégis széthajtva? Benzema, Casemiro, Ramos toltak 700 percet, a többiek hol sérültek, hol pihennek. Ennyi pihenésre én nem adnék fizetést se.
Tessék olvasni, értelmezni, és utána véleményt formálni. Egyébként Valverdére gondoltam, akit sokan hiányoltak a kp-ről, remélem a Galata ellen kezdeni fog. Nem biztos, hogy 10 nap alatt bele kell pumpálni 360 percet olyankor, mikor így is a fél csapat sérült.
Amúgy mindent elárul, hogy felhozod Balet, Modricot, akik sérületk, Hazardot, aki meg babázott :lol:
Tádám írta:
Berti írta: Bale és Modric sérültek.
Kroos és Mendy már a héten rendesen edzett, de még nem voltak bevethetőek. Majd a Galata ellen.

Abból amiből volt, logikusan állította fel a kezdőt, csak nem működött és nem is tudott kellően belenyulni.

Váltsuk le és hozzuk Pochet, ne röhögtessetek. :lol:

Jól működik végre a csapatvédekezés csak vissza kell jöjjenek a hiányzók és bele kell rázódjanak, hogy a gólok is jöjjenek. Lesznek még gálázások, nem kell pánikolni.
Ezt annyira szeretem. Türelem, no pánik, stb.
Persze. Nulla, azaz nulla az elképzelés a csapat "játékban", nézhetetlen, élvezhetetlen, sivár, kilátástalan egy Mallorca ellen. De több meccset is lehetne említeni a szezonból.
Ez eddig HÍGFOS.
Ez igaz, de! Sajnos eddig a támadó sztárigazolásunk hígfos, a kp-s erősítés nem érkezett meg, a vezetőség által választott kapusunk meg nem hozza a szintet, hogy a folyamatos sérülés áradatról ne is beszéljünk (ez mondjuk ZZ sara, ha úgy vesszük, Pintus miatt).

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 9:39
Szerző: Torquemada
Azok táborába tartozom, akik nem voltak oda az ötlettől, hogy ZZt hozzuk vissza. Most viszont egy kicsit megvédeném, akkor is, ha a hétvége után nem feltétlenül szolgált rá. Szerintem a mostani helyezésünk a bajnokságban az elérhető maximum. Nem gondolnám, hogy ettől a barcától ezzel a kerettel, egészséges messi mellett, ebben a kiírásban több pontot tudnánk szerezni. Ebben meg nem csak ZZ a hibás. Ő nem ilyen lovat akart. Határozott elképzelései voltak arról, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni és kikkel nem. Ez közel sem úgy valósult meg, ahogy szerette volna. Innentől kezdve már nem csak az ő felelőssége, hogy nagy eséllyel idén (sem) lesz komoly kupa. Ha helyén kezeljük a csapat jelenlegi játékerejét, akkor kijön, hogy kb. ott tartunk, ami ezzel elvárható. Ha úgy nézem, a kötelezőt hozni fogja, bár ehhez még a BL csoportból tovább kell menni, utána várhatóan a következő körben vagy max. azután egyel kizúgunk. Szerintem ez plusz a bajnoki 2. hely az elméleti maximum, ami a csapattól és az edzőtől elvárható. Ha ez megvan, akkor azt kell mondani, hogy jól teljesített. Ha valamit most behúz, akkor tényleg mágus.
Ezzel viszont egy Real Madrid nem elégedhet meg, végre tényleg el kellene már engedni pár ember kezét. Ha értelmes pótlásra lehetőség van, legalább 6-7 embertől kellene már megszabadulni (Isco, Bale, James, LV, Marcelo, Mariano, Odri, én most Jovicot is ide venném, de vele még várjunk). Amíg ez nincs meg, nem várhatunk komolyabb eredményeket, és nem varrhatjuk csak az edző nyakába az egészet.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 9:34
Szerző: Tádám
Berti írta: Bale és Modric sérültek.
Kroos és Mendy már a héten rendesen edzett, de még nem voltak bevethetőek. Majd a Galata ellen.

Abból amiből volt, logikusan állította fel a kezdőt, csak nem működött és nem is tudott kellően belenyulni.

Váltsuk le és hozzuk Pochet, ne röhögtessetek. :lol:

Jól működik végre a csapatvédekezés csak vissza kell jöjjenek a hiányzók és bele kell rázódjanak, hogy a gólok is jöjjenek. Lesznek még gálázások, nem kell pánikolni.
Ezt annyira szeretem. Türelem, no pánik, stb.
Persze. Nulla, azaz nulla az elképzelés a csapat "játékban", nézhetetlen, élvezhetetlen, sivár, kilátástalan egy Mallorca ellen. De több meccset is lehetne említeni a szezonból.
Ez eddig HÍGFOS.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 9:27
Szerző: Berti
Bale és Modric sérültek.
Kroos és Mendy már a héten rendesen edzett, de még nem voltak bevethetőek. Majd a Galata ellen.

Abból amiből volt, logikusan állította fel a kezdőt, csak nem működött és nem is tudott kellően belenyulni.

Váltsuk le és hozzuk Pochet, ne röhögtessetek. :lol:

Jól működik végre a csapatvédekezés csak vissza kell jöjjenek a hiányzók és bele kell rázódjanak, hogy a gólok is jöjjenek. Lesznek még gálázások, nem kell pánikolni.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 9:21
Szerző: Anthony
dannen írta: en egyre inkabb tartok pochettinotol es nem (csak) a jelenlegi spurs forma miatt.
Én is, nem tudom hogyan zuhantak ennyire össze?
kiserik írta: Hétvégén pihent, aki csapágyasra volt hajtva a válogatottnál és játszott, aki ki volt pihenve.
Nem érdekel ez a csapágyasra volt hajtva mese októberben, alig 2 hónapja megy a szezon, Bale játszott eddig 500 percet a bajnokságban, Hazard 250-et, Modric 150-et, ki a tököm van mégis széthajtva? Benzema, Casemiro, Ramos toltak 700 percet, a többiek hol sérültek, hol pihennek. Ennyi pihenésre én nem adnék fizetést se.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 9:14
Szerző: kiserik
Én most nem érzem annyira hibásnak ZZ-t a hétvégiért. Egyértelműen, és helyesen is, a Galata elleni meccs a prioritás. Hétvégén pihent, aki csapágyasra volt hajtva a válogatottnál és játszott, aki ki volt pihenve. Azon utólag lehet matekozni, hogy milyen felállással, milyen szisztémában kellett volna játszani, de szerintem az elképzelés nem volt rossz, és ha Ordi a másik arcát hozza (volt ő már MOM is a támadó játékának köszönhetően), akkor jól is kijöhettünk volna belőle. Meglátjuk holnap. Az sokkal fontosabb lesz.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 9:09
Szerző: G. V.tinho
Realista24 írta: Zidane állása veszélyben a Jugones szerint.
mi az a Jugones?

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 9:02
Szerző: Anthony
Zidanet és Pochettinot egyszerre rúgnák ki, legalább ennyi szerencsénk legyen.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 8:22
Szerző: Yazid
szar helyzetben van zidane ez teny. ha nem zidane a neve nyilvan mar kirúgtak volna, mindenki kapaszkodik ebbe a BL triplába es meg is ertem. ha döcög a szekér nem megy a jatek legalabb latnank kuzdest, kaparast de igazan en nem lattam eddig, szóval a jatekosok se segítik tulsagosan. ha kiesnenk a blből, meg classicon mondjuk kapunk 3at akkor talan törtenik valami, nem tudom. év közben tuti nem kuldik el, ideny vegeztevel egy nyugodt tavozast el tudok kepzelni, hogy sajnos nem tudtam kihozni a jatekosokbol amit akartam, de megbeszeltuk perezzel ez a legjobb döntes blabla. de még vmi csoda folytan a bajnoksag behúzható blt felejtsük el

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 7:25
Szerző: Kerlon
Realista24 írta: Zidane állása veszélyben a Jugones szerint.
Ez ilyen botlik a Real gyorsan írjuk le, hogy az edzőjük alatt inog a pad autocikk.

Mindazonáltal annyira nem meglepő, mert rém gyenge volt a játék és tényleg rosszul rakta össze a kezdőt és rosszul és későn nyúlt bele a meccsbe. A sok sérülés ellen, azért 1 helyzetnél többet illene összehozni egy kieső jelölt csapat ellen.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 21., hétfő 7:20
Szerző: Realista24
Zidane állása veszélyben a Jugones szerint.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 20., vasárnap 20:01
Szerző: wZoLee7
kiserik írta:
wZoLee7 írta: Rosszul allitja ossze a csapatot, ezt kar is vitatni. Viszont a Vinicius jelenseg egy komoly problema, ha nem jatszik nem lesz erteke es itt marad, ha nem jatszik fejlidni se tud. Keves, de vagy toljuk vagy kuka, hamar donteni kell, lehet egy Bappe uzketre epitik.
A kp... Jo azt tegnap elcseszte. Carvajal nem bir minden meccset letolni, Odri meg nulla, de ez a keret, szar helyzetben vagyunk.
ZZ nek fejlidnie kell osszeallitas teren, Pintus hianyzik, tobb jatekosunk is tobbre van tartva mint amit valojaban tud
Mégis hogyan kellett volna összeállítsa tegnap a kezdőt?
Ha ennyire lyukas a kp nk, akkor felrakod Casemirot es Valverdet aki ji formabqn van. Lenne stabilitas. James nem jo szelsonek, felejtsuk ezt el. Vinicius sem jo igazabol kezdonek. Rodrygoban sokkal tobb van, Brahimnak is tobbet kellene szerepelnie nem 5 vagy 10 perceket.
Ha meg a ket centerunk egyszerre van palyan es az egyiket ki kell tolni szelre, az Benzema legyen, Jovic meg ne visszajarjon hanem rugjuk fel ra a labdat, keressuk, mert mi tegnap kb nem is tamadtunk

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 20., vasárnap 19:19
Szerző: Realista24
kiserik írta:
Realista24 írta:

Nem ugy hogy Jovic jobbszelso, James és Isco közepén.

Valverde, Casemiro, James. Ez lett volna nálam közepén.
Elől Vinicius nem kezdett volna.
Néztem a meccset, azóta összefoglalót néztem, heatmappet nézek, de a Jovic jobb szélső dologot valahogy nem látom. Nézem, keresem, de nem látom. James volt a jobb szélső, Jovic és Karim a két csatár. Azért, mert James lassú, ZZ Ordival játszatta be a vonal melletti területet és James inkább befelé mozgott, de akkor is ő volt a jobb szélső. A másik oldal pont fordítva, Vini a vonal mellett, Marcelo mozgott befelé.
Valverdének 1 hét alatt lett volna 270 perc a lábában úgy, hogy kedden egy fontosabb meccs lesz egy sokkal erősebb ellenfél ellen. Isco így is nulla volt, szélén még szarabb már bizonyította. Brahim valószínűleg még nincs kész 100%-osan, LV sérült, Hazard meg beleszart a csapatba. Mégis hogy állt volna össze az első 3as?
Én meg néztem a meccset, a helyszínen és láttam hol mozog labda nélkül.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 20., vasárnap 18:49
Szerző: kiserik
RaúlCF írta:
kiserik írta: Hazard meg beleszart a csapatba.
azért ezt ne már. megszületett a gyereke még jó hogy ott volt mellette. azért elmebetegbe ne menjünk már át.
Ok, ez érthető és pont ezért nem lehetett ott a meccsen. A beleszart rész inkább arra vonatkozik, hogy rekord összegért jött sztár igazolás, akinek a Real Madrid az álma és mit kaptunk tőle fél év alatt? Megjelent olyan fizikummal, mint Micimackó, ami nagyon nem is zavarta és játékban is annyira emelkedik ki, mint Kisvakond a kosárpályán. Eddig gyakorlatilag beleszart ""álmai"" csapatába ha tetszik, ha nem.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 20., vasárnap 18:24
Szerző: numberone1
kierkegaard írta:

Casemiro - isco
vini - james - benzema
jovic
+1
En is gondolkodtam ezen, Benzinek sem idegen a baltamado poszt. Csak Vini helyett mas jobb oldalra.
Néztem a meccset, azóta összefoglalót néztem, heatmappet nézek, de a Jovic jobb szélső dologot valahogy nem látom. Nézem, keresem, de nem látom. James volt a jobb szélső, Jovic és Karim a két csatár.
Ez szerintem is igy volt, csak Karim tobbet mozgott szokasahoz hiven visszafele. Jovic meg lathatatlan maradt kevesett mozgott elol. Azert volt jopar felivelt/beivelt labda es nem tudta kmatoztatni a fizikai erejet, egyik sem talalta meg.
Szerintem o volt a leghaszontalanabb tegnap.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 20., vasárnap 18:18
Szerző: RaúlCF
kiserik írta: Hazard meg beleszart a csapatba.
azért ezt ne már. megszületett a gyereke még jó hogy ott volt mellette. azért elmebetegbe ne menjünk már át.

Re: Edző és vezetőség

Elküldve: 2019. október 20., vasárnap 18:08