Oldal: 339 / 799
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 10:10
Szerző: Donát
Úgy látom az uralkodó vélemény az, hogy távozása esetén nehezen, vagy egyáltalán nem tudnánk pótolni a góljait, és erre legalább egy, vagy akár több szezonunk is rámehet.
Én ezzel abszolút nem értek egyet. Egy részt nem a góljait kell pótolni, hanem az általa megnyert meccseket,más részt ezt a terhet nem egy emberre kell rárakni, hanem csapat szinten cipelni. Eddig rá volt felépítve a csapat, ha elmegy, nem egy emberre lesz.
Asensio, jó eséllyel MBappé, kisebb eséllyel Dembelé, kiegészítve a rutinnal Bale, Benzema, Marcelo, Carvajal, talán James(/Hazard?) részéről, olyan középpálya előtt, ami Kroosból, Modricból, Iscoból áll. Nem gondolom, hogy be kéne szarni. Nulla, az az zéró szezon menne el a távozása esetén, erre simán feltenném a szomszéd házát.
(tudom, én is láttam Bale, és Benzema idei teljesítményét, ettől még jövőre lehetnek jók - ha mégsem, van helyettük nem csak mennyiség, de minőség is)
K. jó csapatunk van. CSAPATUNK! Ezt kell megtartani, és ez nem egy emberem múlik, akkor sem, ha a ő Cristiano Ronaldo.
Amit idén tavasszal művelt, azt csak a legfelsőbb jelzőkkel lehet illetni. Minden tiszteletem felé. Ezzel együtt is ez a véleményem.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 10:08
Szerző: M1Ö
d.gergo írta:Azért ír róla mindenki minden nap, mert meglovagolják a hype-hullámot.
Hát igen... Ha Lakatos Ármándó verné az asztalt mert nem szállt be a záróvacsorára a tálca sörbe meg a lityó páleszbe, akkor arról esetleg a falusi öregek beszélnének, hogy mekkora spúr. Crnél viszont egy picit más a szitu. Nem volt még egy ilyen sportoló akinek ekkora a média "szerepe".
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 9:58
Szerző: kodo
Tényleg nem értem mit paraztok. Egyértelmű hogy nem fog távozni, fake az egész. Majd ha o vagy a klub bejelenti, hogy eligazolna akkor lehet kétségbe esni. Szerencsére nem fuggunk tőle annyira, hogy El helyekre csusszunk vissza.
En speciel jobban parazok attol hogy halogatjuk a Bappe transzfert, majd jövőre dumaval aztan nem egyszer lattuk hogy egy év alatt mennyi minden változhat. Nélküle nekem kudarc lesz a nyari atigazolasi időszak.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 9:54
Szerző: e.gergo
hunmadridista írta:Az a baj, hogy túl sok a hír...minden álló nap, minden orgánum ezt harsogja...tuti van már ennek valóság alapja...
Eddig én is azt hittem hogy kamu
Azért ír róla mindenki minden nap, mert meglovagolják a hype-hullámot. Most erre a sztorira kíváncsi mindenki, nyilatkozik is minden boldog-boldogtalan jöttment az ügyben, akiknek eddig a nevét se hallottuk. Szerintem itt nem az az aggasztó, hogy a csapból is ez folyik, hanem az amit a végén is írtál, hogy nincsen rá hivatalos cáfolat, neadjisten megerősítés.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 9:44
Szerző: hunmadridista
Az a baj, hogy túl sok a hír...minden álló nap, minden orgánum ezt harsogja...tuti van már ennek valóság alapja...
Eddig én is azt hittem hogy kamu, de kezdem belátni hogy jövőre vagy a PSG-ben vagy a Manu-ban látjuk viszont.
Nem értem Ronaldót sem, miért a klubra haragszik? Mit ártottunk most Neki? Miért kellett pont most elkezdeni a sz.rt keverni? 3 hete még minden happy volt...a Bernabeus ünneplésnél azt kapta mint egy szupersztár...
Amúgy azt hadd tegyem hozzá, hogyha innen elmegy, hiába hangoztatja mindenki azt hogy könnyen pótólható...szerintem 1 szezon biztos rámegy majd, de lehet hogy 2 is, mire találunk embert aki pótolni tudja a góljait, de lehet hogy soha senkit...
Most hatalmasat csalódok ebben az emberben ha ez igaz...csúnyán hátba szúrja most a csapattársait és a klubot is azzal hogy lelép...
Csak akkor álljon ki a sajtó elé és legalább indokolja majd meg hogy miért? Én már mióta meghallottam ezt a hírt ezt kétdezgetem magamtól...miért Ronci?
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 18., vasárnap 9:34
Szerző: L.Miki
Olvasva a híreket hihetetlen, hogy egy ilyen remek szezon után is ilyen híreket generálnak, sokkolva a futball társadalmat es bomlasztják a csapategységet is. Hihetetlen. Nagyon bízom benne, hogy hamar pont kerül ennek a végére, es lemegy a sztori az lenne a legjobb.
Nem tudom mennyi igaz ebből a sztoribol, de okosnak kell lennie Pereznek, Zidanenak, es Ronaldonak is. Egy ilyen távozás azért nagyban betudna folyásolni pszichológiailag a csapatot szerintem, mert megis csak egy a világ legjobb játékosa es most mar a Real Madrid élő legendája hagyna ott a klubot haragosan hirtelen úgy, hogy nem voltunk felkészülve ra es nehezen lehetne le reagálni.
No reménykedem a jóban.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 22:18
Szerző: numberone1
H.E.H.E. írta:
én is beszéltem céronaldoval telefonon és megmondtam neki, hogy folytatom a rágalomhadjáratot, amíg nem látom azt az f12 berlinettát a nevemen.
aztán beszéltem perezzel is, és megmondtam neki, hogy addig nem hagyom abba a hangulatkeltést és a csapategység szétromboltatását a sajtón keresztül, amíg nem látom bappét realmezben.
ez volt a ma délutáni program, minnyá kigondolom mi maradt vasárnapra.
A forumon valo hangulatkeltes maradt.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 22:17
Szerző: Torquemada
Nem hiszem, hogy elmenne. Hová ? Melyik csapat jelentene előrelépést a számára ? Jelenleg a mi csapatunk a világon a legjobb. A MU PSG ki tudja fizetni, de két olyan csapatról beszélünk, amely komoly kupák nyerésére a Real, Barca, ATMA, BM, Juve által dominált mezőnyben esélytelen.
A CR féle tavaszt nem igazán kell magyarázni, mindenki elhallgatott. Én viszont nem tudom elfelejteni a számolhatatlan meccset sem, ahol akár a csapat leggyengébbje is volt. A legnagyobb tisztelettel kell említeni, hisz klublegenda, egy a legnagyobbak közül, de tudomásul kell venni, hogy egyszer vége lesz a mesének. A csapat egyik legöregebb játékosa. Az idő vasfoga senkit nem kímél. Ő is csak egy játékos, bár a legjobbak közül való, de ő sem lehet nagyobb, mint a Real Madrid. Továbbmegyek: a világon semmi sem lehet nagyobb, mint a Real Madrid. Volt élet előtte is, lesz utána is. Mi nem a bárszá vagyunk, hogy egy játékosunk a klub fölé nőhessen. Olyan ember még nem született.
Ha távozni akar, tiszteletben kell tartani. Mellékesen az említett horror 400M ajró nyerő sem piskóta. Örülnék, ha minket erősítene még max. egy évig, de ha elmegy, azt sem fogom katasztrófaként megélni. Semmi pénz nem volt drága a leigazolására, de lassan be kell látni, a legnagyobb rajongóinak is, hogy egyszer vége a tündérmesének.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 22:14
Szerző: H.E.H.E.
Realista24 írta:Ce beszélt Perezzel telefonon, es megnyugtatta, hogy a hírek hamisak, innen akar visszavonulni.
én is beszéltem céronaldoval telefonon és megmondtam neki, hogy folytatom a rágalomhadjáratot, amíg nem látom azt az f12 berlinettát a nevemen.
aztán beszéltem perezzel is, és megmondtam neki, hogy addig nem hagyom abba a hangulatkeltést és a csapategység szétromboltatását a sajtón keresztül, amíg nem látom bappét realmezben.
ez volt a ma délutáni program, minnyá kigondolom mi maradt vasárnapra.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 22:06
Szerző: lestat
Realista24 írta:Ce beszélt Perezzel telefonon, es megnyugtatta, hogy a hírek hamisak, innen akar visszavonulni.
Még több ilyen hírt hozz.
Nyomorek sajto vagy nemtudom kik csak igy akarjak elfelejtettni gyorsan az emberekkel hogy mit is értünk el nemrég.
konnyebb nekik minket meghurcolni mint elismerni.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 22:04
Szerző: Realista24
Ce beszélt Perezzel telefonon, es megnyugtatta, hogy a hírek hamisak, innen akar visszavonulni.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 21:38
Szerző: primrose
Érdekes, hogy mostanra egyetlen cáfolat sem érkezett, pedig ez pontosan az a hír, amiről közleményeket szoktak kiadni. Ha nem is a játékos részéről, hanem legalább az ügynök, vagy valamelyik kommunikációs arc felszólalhatna, vagy pötyöghetne pár sort az internet hasábjaira. A Real részéről sem érkezett semmi, pedig ez pont nem az a hír, ami erősítené pozitív irányban a klub hírnevét, mert amióta az eset kirobbant, mást sem hallok, minthogy szemét Real milyen csúnyán elbánt Ronaldoval. Gyakorlatilag elég hamar feledésbe merült a világraszóló évünk és a történelemírásunk. Mintha mi sem történt volna. Pech.
Sokan írták, hogy Ronaldo részéről ez egyfajta elterelés lehet és jó, hogy most mindenki erről beszél, de szerintem ez is bullshit, mert ha esetleg mégis távozna, akkor az biztos az adóügyei miatt lesz és nem azért, mert itt már elért mindent. És ezt lekommunikálni sem fogják tudni hitelesen, magyarán mindenki tudni fogja, hogy adótcsalt és ismét visszakapcsolják majd ehhez az ügyhöz.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 20:41
Szerző: numberone1
Ha megy CR(legalabb meg 1 evet maradjon), remelem a vezetoseg ad Zidanenak 1 evet csapatepitesre es megadja azt akit ker.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 20:14
Szerző: Süti
Bappa sajnos (még?) nem Real játékos. A többi ember pedig ugyanaz mint az idei szezonban, amiben nagyon kellett CR is, hiába volt Benz, Morata, Isco, stb. Én azzal értek egyet, akik szerint egyik pillanatról a másikra a jelenlegi Ronaldo pótolhatatlan. Ha idén jön a fiatal francia, és beépítjük, akkor jó, de én nem mernék erre alapozni. Nagyon mélyvíz lenne első szezonjában gólfelelősnek lenni egy BL címvédő, duplázó Real Madridban. Szerintem.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 20:08
Szerző: M1Ö
Süti írta:Nem veszekedni akarok minden áron, tényleg kíváncsi vagyok, hogy hogyan gondolod ennek a CRnek a pótlását. Mert én jelenleg nem tudom elképzelni. Sajnos.
Úgy, hogy én nagyobb összegben mernék fogadni, hogy M'Bappe alázna nálunk. Persze attól mert én így gondolom még nem törvényszerű, hogy így lenne, de egy Casemiro, Modric, Kroos, Isco- Benzema, M'Bappe sor ugyanúgy oda verne és akkor még ott egy Kovacic meg Asensio, Bale ha egészséges. Jöhet akár Hazard, aki itt semmibe van nézve, de egy ilyen sor mellé tökéletes láncszem lenne. Vagy akár még Morata is maradhat, aki akármilyen suta, azért megmutatta, hogy lehet vele számolni. Rengeteg opció van. Értem én, hogy kell egy vezérbika, de míg ennyire egységes a csapat azért nem mindenáron. Meg ki tudja garantálni, hogy lesz még egy ilyen tavasza CR-nek? Mert hirtelen mindenki elfelejtette, hogy a 3/4 szezonban 10ből 8 ember eladta volna.
RealMadridFanatic írta:Fordítsd már meg, dobj be ide egy Ibrát, vagy akárkit,aki nem Messi, és szinte biztos, hogy nem hozza ezt le a szezon végén,amit most Cé.
Értem mit írsz, meg persze, egy MU-ban gyengébb lenne,de a Real is sokat veszítene vele még, nem lenne olyan zökkenőmentes a történet, mint amire mondjuk két év alatt egy jól menedzselt átmenet lehetőséget adna.
Persze, nem mindenki hozta volna ezt a tavaszt, nem is ezt akarom elvenni tőle. Csak én így a végére azt éreztem, hogy úgy teljes egészébe a csapat ért csúcsra, amit CR meglovagolt. És ebből is az fog lejönni, hogy ekézem, de nem tudom máshogy megfogalmazni azt amire gondolok.
A leváltása meg persze, hogy nem lesz zökkenőmentes, de talán most kevesebb problémával járna. Mert ha majd akkor lesz leváltva mikor már Modric is "oda lesz", Ramos átmegy egy ilyen Pepe féle szituba, hogy a kezdőbe már kevés, Marcelo is kezdeni fog öregedni, akkor azt jobban meg fogja érezni a csapat. Lényeg a lényeg, hogy nem adnám el, kell ez a tavaszi CR a Madridnak, de közel sem érezném azt a nagy pánikot ha véletlen tényleg lépne.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 20:07
Szerző: H.E.H.E.
bappe beveri.
harap a gyerek és nem úgy, mint lajos katalóniából.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 19:34
Szerző: Buitre
Én inkább lemondanék egy-két szezon plusz góljairól, amiket ő tud hozni, csak hogy ne fussunk bele egy újabb Raúlos történetbe (a végtelenségig erőltetni stb.). Lesz ahogy lesz.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 19:19
Szerző: Ramioli
Hova menne? Kínába? Mourinhohoz? az örök vesztes Psg be? ez csak egy szokásos hiszti amit el szokott sütni, szeret a középpontban lenni.. dehogy megy el nincs olyan szerencsénk
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 19:07
Szerző: hunmadridista
CR A JELENLEGI formájában pótolhatatlan.
Re: Cristiano Ronaldo - 7
Elküldve: 2017. június 17., szombat 19:04
Szerző: RealMadridFanatic
ha a csapat nem kap erőre a véghajrára, akkor nem ilyen tavaszt produkált volna CR. Dobd be a MU-ba... Kíváncsi vagyok, hogy ott mit tudott volna produkálni labda nélkül.
Fordítsd már meg, dobj be ide egy Ibrát, vagy akárkit,aki nem Messi, és szinte biztos, hogy nem hozza ezt le a szezon végén,amit most Cé.
Értem mit írsz, meg persze, egy MU-ban gyengébb lenne,de a Real is sokat veszítene vele még, nem lenne olyan zökkenőmentes a történet, mint amire mondjuk két év alatt egy jól menedzselt átmenet lehetőséget adna.