Oldal: 3567 / 4961
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 13:39
Szerző: oroszisti
CS0ki írta: de sokszor előfordul, hogy a csatár az alapvonal felé tolja meg hosszan és akkor se fújja be, ugyan ezen okból kifolyólag.
Azokat simán befújják, hiába esély sem volt arra, hogy utolérjék. Ahogy legutóbb Chicarito eseténél is kérdés sem volt, hogy be kellett fújni, pedig esélye nem volt amúgy utolérni.
Mert nem volt közvetlen gólhelyzet. Számtalan eset van amikor 1v1-be viheti a labdát, eltolja a kapus mellett, kontakt, tizi. A támadó még gólra válthatta volna a helyzetet, ezért befújja. Itt esély sem volt rá hogy Karim elérje
Neg nem kell közvetlen gólhelyzet a 11-es befújásához, ha a 16-os szélén kifelé viszed a labdát, és ott rúgnak fel, akkor is 11-es. Szabálytalanság kell a 11-eshez a 16-oson belül, nem gólhelyzet. Az inkább csak a lapról dönt.
Oké, ez tiszta is lenne, de akkor mezőnyben miért fújják be? Mondjuk egy védő előreíveli a labdát, csatár szépen rácsúszik még, fáziskéséssel, addigra labda már sehol, mégis jönni szokott a szabad. pedig nem hinném, hogy a védő felérne a saját labdájára, és azt akadályozta meg a csatár becsúszása...
Benzema nem a labda irányába ,míg a kapus a labda irányába mozdult. Benzema meg beleszaladt Bravoba , mert nem volt más út.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 13:37
Szerző: CS0ki
de sokszor előfordul, hogy a csatár az alapvonal felé tolja meg hosszan és akkor se fújja be, ugyan ezen okból kifolyólag.
Azokat simán befújják, hiába esély sem volt arra, hogy utolérjék. Ahogy legutóbb Chicarito eseténél is kérdés sem volt, hogy be kellett fújni, pedig esélye nem volt amúgy utolérni.
Mert nem volt közvetlen gólhelyzet. Számtalan eset van amikor 1v1-be viheti a labdát, eltolja a kapus mellett, kontakt, tizi. A támadó még gólra válthatta volna a helyzetet, ezért befújja. Itt esély sem volt rá hogy Karim elérje
Neg nem kell közvetlen gólhelyzet a 11-es befújásához, ha a 16-os szélén kifelé viszed a labdát, és ott rúgnak fel, akkor is 11-es. Szabálytalanság kell a 11-eshez a 16-oson belül, nem gólhelyzet. Az inkább csak a lapról dönt.
Oké, ez tiszta is lenne, de akkor mezőnyben miért fújják be? Mondjuk egy védő előreíveli a labdát, csatár szépen rácsúszik még, fáziskéséssel, addigra labda már sehol, mégis jönni szokott a szabad. pedig nem hinném, hogy a védő felérne a saját labdájára, és azt akadályozta meg a csatár becsúszása...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 13:29
Szerző: tucsoki
CS0ki írta:Az az eset minden volt szerintem csak tizenegyes nem.
De miért nem? Tisztában vagyok vele, hogy az ilyeneket sosem fújják be, de miért nem? Mezőnyben simán befújják azokat az eseteket, amikor valaki már elpasszolja a labdát, és utána érkezik valaki elkésve.
Mert nem volt közvetlen gólhelyzet. Számtalan eset van amikor 1v1-be viheti a labdát, eltolja a kapus mellett, kontakt, tizi. A támadó még gólra válthatta volna a helyzetet, ezért befújja. Itt esély sem volt rá hogy Karim elérje, de sokszor előfordul, hogy a csatár az alapvonal felé tolja meg hosszan és akkor se fújja be, ugyan ezen okból kifolyólag. Ez így van rendjén.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 13:29
Szerző: doncsontos
CS0ki írta:Az az eset minden volt szerintem csak tizenegyes nem.
De miért nem? Tisztában vagyok vele, hogy az ilyeneket sosem fújják be, de miért nem? Mezőnyben simán befújják azokat az eseteket, amikor valaki már elpasszolja a labdát, és utána érkezik valaki elkésve.
Random fújják be ezeket. Ez a szabály.
Nem random, hanem a 16oson belül sosem, azon kívül meg kb mindig. Ha valaki viszi a kapura, jön ki a kapus, átpöccenti fölött a labdát, kapus csúszik tovább, szépen felborítja az embert, hiába megy mellé, soha nem adnak 11-est, nem is reklamál soha senki. De ha kvázi megtolja csak, nem kapu felé, hiába esélye sincs utolérni a labdát, simán befújják a 11-est.
szerintem ez azért van mert ha már túljuttatja a labdát a kapuson a támadó, azzal már nem tudja akadályozni a helyzetbekerülését a kapus. mert ugye ha nem tudja át pöccinteni rajta hanem elkaszálja labdával együtt akkor meg egyértelmű 11es.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 13:26
Szerző: oroszisti
CS0ki írta:A kezezés is érdekes ugye, szerintem se teljesen egyértelmű, hogy mikor mit fújnak be, a Pique féléket persze beszokták, mert nem a test mellett van a kéz, és elakad benne a labda. Szokott lenni a szöveg a természetes kéztartásról, viszont nyilván mindenki úgy csúszik, hogy lent van a keze, szóval kvázi természetes volt a tegnapi is, ettől függetlenül az ilyeneket mindig befújják. Nem egyértelmű, az biztos.
De nekem egy másik eset furcsa, ez már korábban is feltűnt. Amikor benzema elpöccintette a labdát a kapus és a kapu mellett, utána szépen elkaszálta Bravo. Ezek miért nem 11esek? Mezőnyben ha valaki mondjuk elpasszolja a labdát, és az ellenfél utána rácsúszik, elkaszálja, simán szabadrúgás. Benzema esete kb ugyanez. De az ilyeneket sosem fújják be. Valaki tudja a szabályt ehhez?
Ennél az esetnél inkább összefutottak szerintem. Bravo a labda irányába mozdult, Benzemát meg vitte tovább a lendület. Ha Benzema átemelte volna és a labda irányában futott volna tovább , nem a másik irányba és úgy kaszálja el , akkor 11-es lett volna.
Aztán lehet teljesen hülyeséget írok
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 13:26
Szerző: CS0ki
Az az eset minden volt szerintem csak tizenegyes nem.
De miért nem? Tisztában vagyok vele, hogy az ilyeneket sosem fújják be, de miért nem? Mezőnyben simán befújják azokat az eseteket, amikor valaki már elpasszolja a labdát, és utána érkezik valaki elkésve.
Random fújják be ezeket. Ez a szabály.
Nem random, hanem a 16oson belül sosem, azon kívül meg kb mindig. Ha valaki viszi a kapura, jön ki a kapus, átpöccenti fölött a labdát, kapus csúszik tovább, szépen felborítja az embert, hiába megy mellé, soha nem adnak 11-est, nem is reklamál soha senki. De ha kvázi megtolja csak, nem kapu felé, hiába esélye sincs utolérni a labdát, simán befújják a 11-est.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 13:20
Szerző: Realista24
Random fújják be ezeket. Ez a szabály.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 13:20
Szerző: tucsoki
CS0ki írta:De nekem egy másik eset furcsa, ez már korábban is feltűnt. Amikor benzema elpöccintette a labdát a kapus és a kapu mellett, utána szépen elkaszálta Bravo. Ezek miért nem 11esek? Mezőnyben ha valaki mondjuk elpasszolja a labdát, és az ellenfél utána rácsúszik, elkaszálja, simán szabadrúgás. Benzema esete kb ugyanez. De az ilyeneket sosem fújják be. Valaki tudja a szabályt ehhez?
Az az eset minden volt szerintem csak tizenegyes nem.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 13:18
Szerző: CS0ki
A kezezés is érdekes ugye, szerintem se teljesen egyértelmű, hogy mikor mit fújnak be, a Pique féléket persze beszokták, mert nem a test mellett van a kéz, és elakad benne a labda. Szokott lenni a szöveg a természetes kéztartásról, viszont nyilván mindenki úgy csúszik, hogy lent van a keze, szóval kvázi természetes volt a tegnapi is, ettől függetlenül az ilyeneket mindig befújják. Nem egyértelmű, az biztos.
De nekem egy másik eset furcsa, ez már korábban is feltűnt. Amikor benzema elpöccintette a labdát a kapus és a kapu mellett, utána szépen elkaszálta Bravo. Ezek miért nem 11esek? Mezőnyben ha valaki mondjuk elpasszolja a labdát, és az ellenfél utána rácsúszik, elkaszálja, simán szabadrúgás. Benzema esete kb ugyanez. De az ilyeneket sosem fújják be. Valaki tudja a szabályt ehhez?
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 12:19
Szerző: R.M.C.F
Piqué: “A kezezésem nem volt szándékos. Nem tudtam már elkapni a karomat. Jó lenne tudni, hogy akkor mik a pontos szabályok, mert bár hozzáért a kezemhez, de nem is volt esélyem elhúzni. Nem tudom eltüntetni a kezemet.” Forrás: Madridom.hu
Voltak szabályváltozások?
csak mert régen a kéz az kéz volt. Akkor nem számított ha pl egy sorfalban leszorította és úgymond a test részét képezte vele a játékos. A szabadon kóricáló kéz,ha akadályozta a játékot,labda útját,mindig is kéz volt. Az meg szabálytalan, legalábbis a fociban.
Azt mondjuk nem értem,mert egyszer puhl is benyögte hogy a kéz keresi e a labdát azt nézzük meg.....
ok,hiszen ha "keresi" akkor szándékos a kezezés és sárga lap jár érte.Ha nem "keresi" attól még az kéz.....és szabálytalan.
Na de majd egy bírói képesítésű ezt elmagyarázza. Jó lenne.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 8:07
Szerző: Géci
dzsi91 írta:Odaát imádott kommentátorunkat már csak Farkar "Blanco" Norbert-ként emlegetik
Respect madridom.hu nevelésből 5*-ös
Jöhet a keményebb dió, Hegyi Iván.
Az a durva, hogy azért sírnak, mert nem független hanem szerintük Realos a tag... Hát nem tom...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 26., vasárnap 1:12
Szerző: dzsi91
Odaát imádott kommentátorunkat már csak Farkar "Blanco" Norbert-ként emlegetik
Respect madridom.hu nevelésből 5*-ös
Jöhet a keményebb dió, Hegyi Iván.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 25., szombat 17:14
Szerző: morientes
numberone1 írta:morientes írta:Én azt gondolom,hogy a jövő nagy játékosa Philip Coutinho lehet.Bár inkább szélen játszik,de irányítóként sincs elveszve...hallgassatok a szavamra,ha így folytatja,világsztár lesz...
Jo a srac nem mondom, Pl. Jamesnel jobbnak tartom mivel mozgekonyabb....de viszont nalam Isco a numberone ezen a poszton, ugy osszessegeben minden kriteriumban.
Órülnék ha neked lenne igazad.Ráférne a spanyol focira...és ha még Jesé is beváltaná a hozzáfűzött reményeket..akkor a válogatott ismét ragyoghatna...
(márha nem Pep lenne a szöv.kap.
)
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 25., szombat 17:00
Szerző: numberone1
morientes írta:Én azt gondolom,hogy a jövő nagy játékosa Philip Coutinho lehet.Bár inkább szélen játszik,de irányítóként sincs elveszve...hallgassatok a szavamra,ha így folytatja,világsztár lesz...
Jo a srac nem mondom, Pl. Jamesnel jobbnak tartom mivel mozgekonyabb....de viszont nalam Isco a numberone ezen a poszton, ugy osszessegeben minden kriteriumban.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 25., szombat 16:58
Szerző: R.M.C.F
Ez már kicsit balázs show.....ők is mindig megkérdezik azt a félnótás pákót.....agya semmi,de röhögni rajta jó.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 25., szombat 15:03
Szerző: phys
http://goo.gl/FJJKSj
komolyan nem hiszem el ezeket
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 25., szombat 14:22
Szerző: morientes
Egyetértek, én is sokat látok a srácban. Remélem, a Barçánál is rajta tartják a szemüket, és elhozzák, ha esetleg Denis és Halilovic sem válik majd be a nagycsapatban.
Na még csak az hiányozna...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 25., szombat 14:06
Szerző: GT37
morientes írta:Én azt gondolom,hogy a jövő nagy játékosa Philip Coutinho lehet.Bár inkább szélen játszik,de irányítóként sincs elveszve...hallgassatok a szavamra,ha így folytatja,világsztár lesz...
Egyetértek, én is sokat látok a srácban. Remélem, a Barçánál is rajta tartják a szemüket, és elhozzák, ha esetleg Denis és Halilovic sem válik majd be a nagycsapatban.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 25., szombat 13:59
Szerző: morientes
Én azt gondolom,hogy a jövő nagy játékosa Philip Coutinho lehet.Bár inkább szélen játszik,de irányítóként sincs elveszve...hallgassatok a szavamra,ha így folytatja,világsztár lesz...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 25., szombat 11:59
Szerző: miro
palesz77 írta: úgyhogy elméletileg ők kiestek - bár manapság ez egyáltalán nem biztos - .
Pogba hosszabbított,szóval jön.