Oldal: 3571 / 4962
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 14:44
Szerző: kapor_89
Szerintem meg Khedira esete mutatja meg legjobban, hogy NEM kell ilyen fajta védekező játékos a Realba! Ha a szívünkre tesszük a kezünket, azért elmondható, hogy Khedira védőmunkája soha sem volt rossz, de ez egyszerűen kevés ide. A mi csapatunk egyre jobban tudja irányítani a meccseket, ami nem véletlen, hiszen olyan középpályás sorunk volt tegnap is (Modric, Kroos, Isco), akik mind képesek védekezni, szervezni, cselezni, passzolni, lőni, és képesek győzni. Ha megvan a kellő stabilitás, megtanulják és begyakorolják egymás mozgásait, és fegyelmezetten mozognak, tolódnak védekezésnél, akkor nincs szükségünk tipikus védő játékosra. Ha betennénk egy ilyen embert (legyen az Khedira, de lehet az de Jong is) a pálya közepére, akkor mint egy kártyavár dőlne össze a történet, mivel nincs meg a komplex tudás és intelligencia, ami a mostani középpályához kell, és nem működne a sokpasszos, egyérintős játék, nem tudnánk kihozni a labdát, hanem labdaszerzés után egyből el is veszítenénk azt. Ja igen, ezért kellene egy VKP aki okos, és technikás. Persze.. Manapság nagyon sok ilyen szaladgál a pályán, csak hogy ők nálunk vagy a barcában játszanak
Illetve ha már itt tartunk: nem azért akarja megvenni Khedirát fél Európa, mert akkora sz*r. Ha egy VKP posztra helyezzük elméletben, akkor nagyon is pengés játékos, főleg a mostani kínálatot nézve. Semmivel sem lennénk előrébb, ha egy, a csapatba nem illő stílusú játékost eladnánk, majd hozzánk helyette egy ugyan olyat. Khedirának nincs helye itt, viszont de Jongnak és Maticsnak sincs.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 14:37
Szerző: RealVazquez
Srácok,világosítsatok már fel... Ha Messi szombaton gólt rúg,akkor beállítja Zarra rekordját,és ez esetben megszakítják a meccset? Vagy ez csak duplázás esetén lesz így?
Mert akkor menjenek a kur*** ****jukba.
A Bernabéuban ne ünnepeljük meg Messit,húzzon haza a Nou Campba aztán ünnepelje meg ott a rekordját,és egyben a vereséget. Senkiháziak ezek,nem tartják tiszteletben a madridi drukkereket..
http://www.nemzetisport.hu/spanyol_labd ... ad-2371663
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 14:18
Szerző: Kerlon
R.M.C.F írta:Kerlon írta:
az előbb meg azt írtad, hogy a Modric-Kroos páros kevés lehet, kezdem azt hinni, hogy két RMCF van... továbbra is amondó vagyok, hogy kell egy játékos, aki rombolásban jeleskedik, mert a támadóink meg vannak...
Erre a meccsre értettem hogy kevesek,és ez lehet talán rossz felfogás vagy felállás is.
Nem kell vkp.....ne akarjatok.Nem kell. Egy más felfogású kp-a kell ma már,sokkal modernebb mint egy klasszikus felállás,ahol egy ember egy adott feladatot végez mint egy klasszikus szűrő.....kevés,szűk feladatkör.
Nem kell vékápé. az a múlt.
más a helyzet, nem a vkp-re hegyeztem ki a dolgot soha sem, de a vak is látja, hogy Kroos és Modric támadni tudnak, szabadon és melléjük kell egy olyan ember, aki meg inkább a védekezést oldja meg jobban, de nem ügyetlen. De Jong ilyen, vagy a régi TOuré, aki egy fal volt a védelem előtt, de még is zseniális focista, akit tavaly láttunk.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 14:03
Szerző: morientes
Nem kell vékápé. az a múlt.
Nyilván sokan nem arra a klasszik Makelele féle vkp-ra gondolnak,aki ahogy megszerzi a labdát,azonnal teszi is a leglözelebb álló társnak,hanem olyanra,aki részt vesz ugyan a támadások kialakításában,de fő profilja mégis inkább a védekező feladatok,azzal együtt,hogy azért nem csak megszerzem-passzolom stb,hanem indítani is tudjon,meg a kapu előtt se jöjjön zavarba,stb...
Annak a Makelele féle játékosok ideje lejárt.ahogy a mélységi irányítóknak is...ezek már a múlt.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 13:28
Szerző: R.M.C.F
Kerlon írta:R.M.C.F írta:Matic lassú, darabos. Dejong tényleg játék ügyes de nem hiszem hogy szükség lenne egy echte vkp-ra.
az előbb meg azt írtad, hogy a Modric-Kroos páros kevés lehet, kezdem azt hinni, hogy két RMCF van... továbbra is amondó vagyok, hogy kell egy játékos, aki rombolásban jeleskedik, mert a támadóink meg vannak...
Erre a meccsre értettem hogy kevesek,és ez lehet talán rossz felfogás vagy felállás is.
Nem kell vkp.....ne akarjatok.Nem kell. Egy más felfogású kp-a kell ma már,sokkal modernebb mint egy klasszikus felállás,ahol egy ember egy adott feladatot végez mint egy klasszikus szűrő.....kevés,szűk feladatkör.
Nem kell vékápé. az a múlt.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 12:37
Szerző: Kerlon
R.M.C.F írta:Matic lassú, darabos. Dejong tényleg játék ügyes de nem hiszem hogy szükség lenne egy echte vkp-ra.
az előbb meg azt írtad, hogy a Modric-Kroos páros kevés lehet, kezdem azt hinni, hogy két RMCF van... továbbra is amondó vagyok, hogy kell egy játékos, aki rombolásban jeleskedik, mert a támadóink meg vannak...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 12:35
Szerző: CS0ki
van még azért egy chelsea, psg, arsenal (mondjuk ők nem nagy eresztés de van miért revansot venni)
Akkor út a döntőig: Arsenal, PSG, Chelsea...
Egyébként az Arsenalt jó lenne megkapni, velük elég ritkán játszunk. Chelsea meg nagyon érik már.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 12:27
Szerző: BBeno
van még azért egy chelsea, psg, arsenal (mondjuk ők nem nagy eresztés de van miért revansot venni)
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 12:24
Szerző: Anthony
Carlo:
Miután szereztünk három gólt, vesztettek a harci kedvükből. Kissé lehangolódtak. Forrás: Madridom.hu
Azért meg kell mondjam kifejezetten elégedett vagyok, ahhoz képest hogy mondjuk olyan 3 évvel ezelőtt hol tartottunk ma elmondhatjuk magunkról (pontosabban már májusban ugye), hogy gyakorlatilag végigvertük Európát, minden csapatot elintéztünk az utóbbi években, aki számít: United, Pool, City, Bayern, Dortmund, Juve, Milan, Barca, Atletico.
Talán egyedül a Chelsea skalpja hiányzik, remélem azt a BL döntőben begyűjtjük
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 23., csütörtök 0:01
Szerző: Géci
R.M.C.F írta:Matic lassú, darabos. Dejong tényleg játék ügyes de nem hiszem hogy szükség lenne egy echte vkp-ra.
Látszik, hogy megyünk affelé, amit itt már beszélünk egy ideje. A jövő az univerzális kp-soké...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 23:57
Szerző: R.M.C.F
Matic lassú, darabos. Dejong tényleg játék ügyes de nem hiszem hogy szükség lenne egy echte vkp-ra.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 19:47
Szerző: numberone1
Cobra11 írta:Kerlon írta:Könyörgöm felejtsük már el ezt kicsit felturbózott brazil Khedirát... A csávó max robotolni jó, de még komolyabb védekező feladatokat se szokott kapni, ezért játszik a legtöbbször "jobbszélsőt" a 4231-ben. Nekünk egy felturbózott Nigel De Jong kéne, aki brutálisan védekezik és széltében mozog nem hosszában, aki labdabiztos és jól ütközik és nem fogalmatlan egy íveléshez vagy passzhoz.
Matic? Amikor én szoktam elmélkdeni, hogy ki lenne az a megfelelő játékos aki elszűrögetne modric és kroos mögött én mindig rá lyukadok ki a legvégén.
Néha fantáziálok még Javi Martinezről (de nem tudom...) vagy Strootmanról (azonban nem tudom mennyire feküdne neki ez a poszt, ráadásul elég komoly sérülésből jön majd vissza).
Mondjuk azt sem tudom hogy lenne-e az a pénz amiért Mou megválna Matictól
Strotmann nem ilyen, inkabb Krooshoz hasonlitanam. Egy fiatalabb De Jong tenyleg jo lehetne.
Azert az tulzas, h Pogba megalt volna a feljodesben. Meg igy is a Juve legjobbja Tevez mellett. Komolyabb meccseken rendre a legjobbak kozott van, kisebb olasz csapatok ellen az egesz Juve komolytalan. De mondhatnam a valogatottat, ahol rendre a legjobb.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 19:31
Szerző: Géci
Biztos elengedné José, úgy, hogy most vette és állandó kezdő...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 19:29
Szerző: Cobra11
Kerlon írta:Könyörgöm felejtsük már el ezt kicsit felturbózott brazil Khedirát... A csávó max robotolni jó, de még komolyabb védekező feladatokat se szokott kapni, ezért játszik a legtöbbször "jobbszélsőt" a 4231-ben. Nekünk egy felturbózott Nigel De Jong kéne, aki brutálisan védekezik és széltében mozog nem hosszában, aki labdabiztos és jól ütközik és nem fogalmatlan egy íveléshez vagy passzhoz.
Matic? Amikor én szoktam elmélkdeni, hogy ki lenne az a megfelelő játékos aki elszűrögetne modric és kroos mögött én mindig rá lyukadok ki a legvégén.
Néha fantáziálok még Javi Martinezről (de nem tudom...) vagy Strootmanról (azonban nem tudom mennyire feküdne neki ez a poszt, ráadásul elég komoly sérülésből jön majd vissza).
Mondjuk azt sem tudom hogy lenne-e az a pénz amiért Mou megválna Matictól
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 19:16
Szerző: Kerlon
Könyörgöm felejtsük már el ezt kicsit felturbózott brazil Khedirát... A csávó max robotolni jó, de még komolyabb védekező feladatokat se szokott kapni, ezért játszik a legtöbbször "jobbszélsőt" a 4231-ben. Nekünk egy felturbózott Nigel De Jong kéne, aki brutálisan védekezik és széltében mozog nem hosszában, aki labdabiztos és jól ütközik és nem fogalmatlan egy íveléshez vagy passzhoz.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 19:14
Szerző: Becksy23
morientes írta: Bár a középpályánk csak most, illetve majd a tavasszal vizsgázik igazán; véleményem szerint szükség lesz még egy komolyabb arcra nyáron oda.
Aki inkább védekezésben domináljon,szűrje meg a támadásokat,hogy aztán Kroos,Modric,vagy akár Isco vagy Rodriguez alkothasson...(Ramires
)
Ő egyébként minek? Etióp Khedira... Ráadásul CM, ha már Kroos és Modric mögé kell ember, akkor hozzuk el Javi Martinez-t pl. De itt van Illarra, eddig tetszik nekem DM poszton.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 18:24
Szerző: morientes
Bár a középpályánk csak most, illetve majd a tavasszal vizsgázik igazán; véleményem szerint szükség lesz még egy komolyabb arcra nyáron oda.
Aki inkább védekezésben domináljon,szűrje meg a támadásokat,hogy aztán Kroos,Modric,vagy akár Isco vagy Rodriguez alkothasson...(Ramires
)
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 17:39
Szerző: madridronie
Pogba, Gündogan
Bár a középpályánk csak most, illetve majd a tavasszal vizsgázik igazán; véleményem szerint szükség lesz még egy komolyabb arcra nyáron oda.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 17:09
Szerző: ziro4vr
Kerlon írta:Bízzunk benne,hogy az egy éves Pause nem tette nagyon tönkre...
végigjátszotta a hétvégi meccsüket, az elvárt darabosság és még kevésbé robbanékonyság mellett nem volt semmi gondja. játékban meg amennyit láttam, kifejezetten biztató volt
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. október 22., szerda 16:53
Szerző: Kerlon
Bízzunk benne,hogy az egy éves Pause nem tette nagyon tönkre...