Oldal: 3638 / 4960

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:54
Szerző: doncsontos
MyStiQ írta:Én úgy tudtam, hogy egy játékost úgy érdemes véleményezni, ha már az adott körülmények között is megkapta az esélyt a bizonyításra.

Illarra esetében ez nem igazán áll fent (Isco ugyanez), szóval kicsit elhamarkodottnak vélem a leírását.

Illarranak ott volt a lehetőség a BL döntőn de gondolom úgy összefosta magát, hogy CA egy nullkilométeres Khedirát tett inkább a kezdőbe. Ez azért nagyon sok mindent elmond a baszk helyzetéről/hozzáállásról. És még azt sem lehet mondani, hogy akkor ott a döntőn nem a posztján lett volna játszatva. Jó tudom persze nem pont egy döntőn kéne bebizonyítania rögtön, hogy van helye a Real Madridban de ugye hányszor halljuk azt, hogy a Realban egy játékosnak kevés lehetőség van a bizonyításra. Illarra előtt ott volt, nem élt vele vagy nem tudott élni vele. De ez az év az övé is lehet ha úgy áll hozzá, cáfoljon ránk!

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:49
Szerző: Matt009
A sokat költöttünk alatt azt értettem, amit egyébként Realista többé-kevésbé le is fordított, hogy nem fér bele idén még egy 60 millás igazolás + még egy olcsó csatár leszerződtetése. Így kp-sról kár is álmodni. Meg ugye, aki jelenleg még leigazolható lenne, az már nem jelentene előrelépést a mostanihoz képest, még a cseresort nézve sem.

Csatár viszont kell előre, már a létszám miatt is, kp-s meg inkább a minőség miatt. A Falcao kölcsön meg csak az FFP kijátszása. Már ha egyáltalán összejön. Azért nagyon szorítok érte.

Télen meg könnyen lehet, hogy jön kölcsönbe majd egy kkp-s, ha ég a ház.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:44
Szerző: ikarus93
Itt szerintem az átigazolásoknál ilyen 80-20% arányban Perez dönt. Ha valaki kell Pereznek, megveszi viszont ha Carlonak, akkor nyilván nem biztos hogy itt köt ki. Itt lehetnek akármilyen nyilatkozatok, hogy Carlonak is legalább akkora beleszólása a játékosok átigazolásába mint Pereznek stb.
Ez mind sablon kamu szöveg.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:43
Szerző: MyStiQ
Én úgy tudtam, hogy egy játékost úgy érdemes véleményezni, ha már az adott körülmények között is megkapta az esélyt a bizonyításra.

Illarra esetében ez nem igazán áll fent (Isco ugyanez), szóval kicsit elhamarkodottnak vélem a leírását.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:35
Szerző: morientes
Csak Matt hsz-re reagältam, hogy sokat költöttünk :)
Ja,így már értem...:)
Mert a manchester is mindig plusszos,aztán nézzétek már meg...:D

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:34
Szerző: Realista24
Géci írta:Sokat költöttünk, de így is plusszosak vagyunk :)
Én értem Mattet, és igen hiába vagyunk pluszban, sokat költöttünk, fölöslegesen.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:32
Szerző: Géci
morientes írta:
Géci írta:Sokat költöttünk, de így is plusszosak vagyunk :)
Mit érdejel,sorozatokat nyerjünk,teszek rá hogy plusszosak vagyunk vagy minuszosak,vagy egalite',jól játszunk és nyerjünk,az a lényeg...
Csak Matt hsz-re reagältam, hogy sokat költöttünk :)

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:30
Szerző: morientes
Géci írta:Sokat költöttünk, de így is plusszosak vagyunk :)
Mit érdekel,sorozatokat nyerjünk,teszek rá hogy plusszosak vagyunk vagy minuszosak,vagy egalite',jól játszunk és nyerjünk,az a lényeg...

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:27
Szerző: Géci
Sokat költöttünk, de így is plusszosak vagyunk :)

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:25
Szerző: BBeno
lesznek itt nagy örülések mikor khedira-illarra együtt lesz a pályán mert nincs más és elfogytunk

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 13:04
Szerző: morientes
csatár szintén kell.
Lesz is,jön Chicherito.... :mrgreen:

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 12:51
Szerző: Matt009
BLaZE írta:Miért van olyan érzésem, hogy elrontjuk a végét és nem jön egy kp se? 18 fős a keret, csak szerintem kevés? :hmmm:
Kp-s nem fog jönni, Falcao lesz az utolsó érkező. Ha matematikus szemmel nézzük, akkor megvagyunk: Modric-Kroos-James, a padon meg Khedira-Illara-Isco. Számszerűleg megvagyunk a kp-n, az már Perezt nem érdekli, hogy minőségben foghíjasak lettünk. Az komoly probléma, hogy még a kezdőt sem tudjuk felállítani 3 olyan kp-sal, aki elit, nemhogy a padról minőségi ember ugorjon be... (Amúgy ez már szinte tradíció) Ez egy elég komoly probléma, de nem lesz orvosolva, mert idén sokat költöttünk, és csatár szintén kell.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 12:48
Szerző: doncsontos
Géci írta:Carló nyilatkozat...

Az átigazolásokról mindig közösen döntünk, megvan ez a szokásom, és a klub is mindig beszél az edzővel, hiszen mindannyian azért dolgozunk, hogy a Madrid címeket nyerjen”.

Csak mert neki semmi beleszólása... Annyira meg vagytok győződve róla mintha ott lennétek. Én bízok Carlóban :) ...

Ígyvan..nehogy már egy Real Madridnál kövessenek el ilyen amatőr hibát, hogy a legfontosabb embert nem kérdezik meg arról kell e ez a játékos neki vagy épp kire nincs szüksége. James leigazolása sem a semmiből jött hiszen tudni lehetett, hogy egy VB felfedezett jönni fog, az már más kérdés, hogy James esetében nem is épp egy akkor felfedezett playaról volt szó ezért az ára sem lehetett alacsony. Alonsora még számított volna CA ez biztosra veszem csak épp nem olyan szerepben ahogy arra Xabi is gondolt először. Én számítok még egy KP-ra mindenképp mert nem olyan hülye az olasz, hogy egy Alonsot nem akar majd megfelelőlen pótolni(illara,khedira nem szint). A támadósorba pedig hiába van még ott Jesé vagy feltudják tolni Iscot v Jamest de nincsen egy darab igazi centerünk sem. Benzema sem az, max az volt első két idényében de közel sem azt a feladatot látja el a kapu támadásában mint amit egy centernek kellene. Az oké, hogy a felívelt labdákat leszedi, megtartja, kiteszi a lovaknak de kb itt meg is áll a tudomány mert egyazegyben nem képes megoldani a dolgokat.

IN: Falcao & Pogba/Verratti/William Carvalho/Luiz Gustavo

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 12:40
Szerző: tucsoki
Géci írta:Carló nyilatkozat...

Az átigazolásokról mindig közösen döntünk, megvan ez a szokásom, és a klub is mindig beszél az edzővel, hiszen mindannyian azért dolgozunk, hogy a Madrid címeket nyerjen”.

Csak mert neki semmi beleszólása... Annyira meg vagytok győződve róla mintha ott lennétek. Én bízok Carlóban :) ...
Ja, persze...

Ui: Én is bízok benne, nem ő a hibás.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 12:36
Szerző: Géci
Carló nyilatkozat...

Az átigazolásokról mindig közösen döntünk, megvan ez a szokásom, és a klub is mindig beszél az edzővel, hiszen mindannyian azért dolgozunk, hogy a Madrid címeket nyerjen”.

Csak mert neki semmi beleszólása... Annyira meg vagytok győződve róla mintha ott lennétek. Én bízok Carlóban :) ...

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 12:33
Szerző: 'shutterisland
hát ezt úgy látod át leginkább, ha lebontod :

kezdő : iker - marcelo, pepe, ramos, carvajal - kroos, modric, james - bbc
pad : navas, varane, coentrao, arbeloa, khedira, illarramendi, isco
kimarad : pacheco, nacho, jesé(+)

ide még kell 1-2 ember szerintem.

nálunk sem jobb egyébként a helyzet, 23 fős a keret, de ilyen douglas vagy roberto szerű perememberekkel együtt.
itt is ha gond lesz, a b-ből kell feljátszatni halilovicot, el haddadit, traorét, stb.

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 12:28
Szerző: morientes
Vele úgyis jóban vagyunk, sok pénzt köszönhet nekünk, Di Maríát is szépen elboltoltuk, biztos nem 2 fillér esett le neki, meg amúgy is csomó ügyfele van nálunk, csak meggyőzi Falcaot. :D Már ha egyáltalán győzködni kell.
Mendes annyiban győzködi,hogy egyvalaki járjon jól....Mendes...(Azt hogy hová,őt aztán nem érdekli.


Ancelotti...sajnálom az öreget,ha lenne vér señor presidente f**ában,ő ülne ki,és mondaná el,hogy most akkor kit miért és hová,merthogy úgylátszik,Carlonak ehhez semmi köze...

És végül...jó látni hogy Ronaldot páran már leírták,de nem baj,majd elkezdi szarni a gólokat,aztán jön az ováció,hogy tartsuk meg még vagy 4-5 évig...

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 12:19
Szerző: TheBull6
BLaZE írta:Miért van olyan érzésem, hogy elrontjuk a végét és nem jön egy kp se? 18 fős a keret, csak szerintem kevés? :hmmm:
kevés, hiszen valaki megsérül, aztán még a padra is kell ülnie egy castillásnak, nem csak a keretbe kell nevezni, az meg azért ismételten -1 ember aki alkalomadtán dobni tud a csapaton. :-(

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 11:52
Szerző: BLaZE
Miért van olyan érzésem, hogy elrontjuk a végét és nem jön egy kp se? 18 fős a keret, csak szerintem kevés? :hmmm:

Re: Kommentáld a híreket

Elküldve: 2014. augusztus 31., vasárnap 10:57
Szerző: MyStiQ
Ennek tudatában meglepne, ha bármit is bejelentenének a meccsünk előtt.