az inferno tényleg ilyen gagyi lett? jól le van húzva.
A premier előtti vetítésen volt "szerencsém" megnézni. Hónapok óta vártam az Inferno filmet, bár én az összes Dan Brown könyvet olvastam és szeretem is.
Azt kell hogy mondjam, jogosak a filmet érő kritikák. Annak, aki olvasta a könyvet, annak biztosan csalódás lesz valamennyire, de aki viszont nem ismeri a részletes sztorit, annak élvezhető lesz szerintem.
Hanks kezd kicsit kiöregedni a szerepéből, és borzalmasan unottnak tűnt végig. A főszereplő csaj szintén, szerintem ő nem volt jó választás Sienna karakteréhez.
Egyedül az Irrfan Khan alakította karakter vitt egy kis színt, profizmust és humort a filmbe.
Ami még nagyon feltűnő, az az, ahogyan egyes víziókat, képzeteket, hallucinációkat megoldottak. 2016-ban nem így kéne kinéznie, nagyon gagyi hatása volt, kicsit sem ijesztő, nem érték el vele a sokkoló, agybajos hatást.
Ezen kívül a könyvhöz képest rengeteg részlet kimaradt (persze nem lehet egy 600 oldalas könyvet másfél órába beletömöríteni, de szerintem nyugodtan kibővíthették volna a játékidőt, a két korábbi rész is jóval hosszabb volt), és sok mindent el sem magyaráztak.
Gyakorlatilag ennek marha izgalmasnak kellett volna lennie, de semmi ilyenről nincsen szó. Nyugodtnak, unottnak, zseninek vannak beállítva még akkor is, amikor üldözik őket és éppen rejtvényeket oldanak meg (remélem ez nem számít spoilernek, ugyanis a másik két film is erről szólt gyakorlatilag eddig...)
Kis spoiler, ami bántotta a lelkem
Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!Amellett még el tudtam tekinteni, hogy a könyvben hiába hangsúlyozták ki, hogy szőke a főszereplő csaj, helyette barna csajt tettek be. Még amellett is elmentem, hogy az egyik ügynök, nevezetesen Vayentha koránt sem tüskés hajú, hanem hosszú hajú. Nem érdekelt az sem, hogy Elizabeth Sinskey sem egy idős (őszes?) asszony, hanem egy max 50-nek kinéző nő.
Amit viszont már abszolút nem értettem, és nagyon elszabta nekem az élményt az az, hogy a befejezése homlokegyenest más lett, mint a könyvnek, ezáltal teljesen más végeredmény született. Nagy csalódás volt a vége.
A párom még jobban várta, gyakorlatilag a könyv kiadása óta ezt a napot várta, neki is tetszett, de azért nála is csalódás volt a film. Ugyanezeket hozza fel egyébként mindenki, amit én is írtam fentebb.
Nekem ez egy...
6/10
Az Angyalok és Démonok nekem jobban bejött mint a Da Vinci kód.
Nekem is, az jobban el lett találva.
Van összefüggés a 3 film között? Vagy az előző kettő nélkül is érthető lesz teljesen az Inferno?
Teljesen érhető lesz, nincs összefüggés, a sztori hasonló, de nem maradsz le semmiről. Így talán még élvezetesebb is lesz neked
Dan Brown minden Robert Langdonnal kapcsolatos konyvet ugy irta meg, hogy maximum 1-1 visszatero szereplo legyen, de alapvetoen teljesen kulonallo torteneteket dolgoz fel. Az Angyalok es Demonok is teljesen jol ertheto volt mindenfele elozmeny nelkul is. Szoval (elvileg) eloismeretek nelkul is elvezetes az Inferno is.
+1