Mennyei futball
Re: Mennyei futball
És mindezen megpróbáltatások mellett az, hogy a fradisták kaptak egy európai színvonalú stadiont kvázi ajándékba, semmi?
Mert úgy hallottam az avatón kifütyülték Orbánt is, illetve gondolom Kubatovot szintén. Én értem, hogy hozott negatív dolgokat is az aréna, kicsit drágább jegyárak, szkenner, de ezek felett nem lehet eltekinteni, ha cserébe öt csillagos körülmények között szurkolhat az ember?

'Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt.'
Re: Mennyei futball
Igen, mondjuk azt nem értem, hogy ami nem a mi érdekünket szolgálja, azért miért a szurkoló fizet.ziro4vr írta:Nekem így előzetesen nincs bajom a kártyával, most fogunk majd csináltatni, barátnőmet még meg is nyugtatta, hogy a kisöccsét így "biztonságosabban" ki tudjuk vinni. Mondjuk azt az ezrest csak levásárolhatóvá tenném a büfében..
BBarni amúgy ha bemondom a neved a kasszánál, kapok kedvezményt?
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- ziro4vr
- Hozzászólások: 25012
- Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 20:46
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Ronaldo
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Mennyei futball
Nekem így előzetesen nincs bajom a kártyával, most fogunk majd csináltatni, barátnőmet még meg is nyugtatta, hogy a kisöccsét így "biztonságosabban" ki tudjuk vinni. Mondjuk azt az ezrest csak levásárolhatóvá tenném a büfében..
BBarni amúgy ha bemondom a neved a kasszánál, kapok kedvezményt?
BBarni amúgy ha bemondom a neved a kasszánál, kapok kedvezményt?
Nem illik.
Re: Mennyei futball
Ha megnézitek, hogy a Fradi ultrái kezdték el verni az asztalt, akkor hamar rájöhettek, hogy mi a szitu. Kubatov is lenyilatkozta, hogy tavaly a tábor nagy része ingyen surrant be a meccsekre. Az UTE elleni bajnokin is a berohanok többsége olyan volt, aki életében először vagy másodszor ment ki meccsre... Most ezek a bunkók lázadnak meg pár hülye, akik szerint őket így megkárosítják. Illetve, aki nem csinál semmit, az mitől félne? ... Az a baj, hogy a szurkolók szerint ez a legnagyobb baj. Egyben van igazuk, hogy a focihoz kellenek ők is.
"A futball alapvetően egy észjáték lenne, egy nagy sebességű, valós idejű stratégiai játék, amiben nem mindig neked kell adnod a gólpasszt, nem mindig neked kell lőnöd a gólt, de nem is mindig neked kell megszerezned a labdát."
K
K
- Ferencváros
- Hozzászólások: 1273
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:58
- Kedvenc csapatod: Ferencváros, Nashville, Magyar válogatott
Re: Mennyei futball
Nálunk 1.000 forint a szkennelés Továbbá lefotóznak, de a kép nem kerül rá a kártyára, és sehová sem.kelemen.istvan írta:gen itt ezért is fizetni kell- az 500 magyar forintot. Lefényképeztek 2 percbe telt az egész. Persze menő dolgom, hogy "meg a " így nem megyek meccsre, de szerintem ennek tényleg nem kellene kifogásnak lenni.
Értelmetlen? Igen. De ezért nem hagyok ki meccset.
Hajrá munkás
Re: Mennyei futball
Most vagy "mindegyik" klub "legnagyobb szurkolói" rossz felfogásban élik az életüket, vagy a *rendszerrel van gáz....Enrique írta:De mi olyan nagyon bonyolult?
Kitölteni egy adatlapot, meg odanyújtani a kezed egyszer az illetékesnek?
Rendben van, haszontalan dolgok, máshol működik ezek nélkül is a rendszer, de egy rendszeresen meccsre járó, csapatát szerető drukker számára melyik az a pont ami annyira beteszi a kaput, hogy ezentúl a stadion közelébe se megy?
(*Rendszer = nem önmagában csak a beléptetés vált ki ekkora hisztit (az is!), hanem a "modern futball" kifejezés alatt futó érvek. Az ultrasliberi fb oldalát gondolom ismeritek.)
-
- Hozzászólások: 15
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 22:41
- Kedvenc játékosaid: R9, Zidane, Ronaldinho
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, Videoton
Re: Mennyei futball
Sziasztok!Nekem sincs bajom, hogy itt Pécsett kell a klubkártya kiváltása. Odamentem, kifizettem -igen itt ezért is fizetni kell- az 500 magyar forintot. Lefényképeztek 2 percbe telt az egész. Persze menő dolgom, hogy "meg a " így nem megyek meccsre, de szerintem ennek tényleg nem kellene kifogásnak lenni.
Bocsánat, hogy beleavatkozom ebbe az egészbe, de ez kicsit szemet szúrt.
Nálam koránt sem arról van szó, hogy menő dolog lázadni a kártya, szkenner, meg tudom is én mi ellen.
Öcsém és én a Vidinek szurkolunk már nagyon régóta, többször voltunk már kint meccsen, de sajnos nem tudunk eljutni rendszeresen, mert Budapesten élünk.
Nekem például nagyon macerás lenne (meló, suli, foci) megoldani okt.31-ig, hogy be tudjam szerezni ingyen, utána meg nem tartom túl valószínűnek, hogy a 3-4 meccs/félév miatt lemegyek és kiváltom pénzért a jegyen kívül...
Azért remélem még lejutok a következő 1 hónapban és ki tudom váltani, mert szeretnék kimenni legalább a rangadókra, de ezt az egész kártyás dolgot nevetségesnek tartom, ahogy van...
- Remy
- Hozzászólások: 29028
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:54
- Kedvenc játékosaid: Zidane, CR, Ramos, Jesé, Griezmann, Varane, Marcelo, Modric, Bappé, Ødegaard
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Gotham
- Kapcsolat:
Re: Mennyei futball
Tehát +500 ft a jegyen kívül, hogy láthassam ezt a szar Pécset? Kösz az infót, akkor már tuti nem megy el meccsre. Inkább elmegyek az Urániába egy filmre.kelemen.istvan írta:Nekem sincs bajom, hogy itt Pécsett kell a klubkártya kiváltása. Odamentem, kifizettem -igen itt ezért is fizetni kell- az 500 magyar forintot. Lefényképeztek 2 percbe telt az egész. Persze menő dolgom, hogy "meg a " így nem megyek meccsre, de szerintem ennek tényleg nem kellene kifogásnak lenni.
Értelmetlen? Igen. De ezért nem hagyok ki meccset.
Hajrá munkás
2014 - 10.
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
2016 - 11.
2017 - 12.
2018 - 13.
2022 - 14.
Ballon d'Or
Cristiano Ronaldo 2008, 2013, 2014, 2016, 2017!
Luka Modric 2018!
Karim Benzema 2022!
Schumacher, Verstappen, Alonso, Mick
New England Patriots
- ikelemen5
- Hozzászólások: 3083
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Mennyei futball
Nekem sincs bajom, hogy itt Pécsett kell a klubkártya kiváltása. Odamentem, kifizettem -igen itt ezért is fizetni kell- az 500 magyar forintot. Lefényképeztek 2 percbe telt az egész. Persze menő dolgom, hogy "meg a " így nem megyek meccsre, de szerintem ennek tényleg nem kellene kifogásnak lenni.
Értelmetlen? Igen. De ezért nem hagyok ki meccset.
Hajrá munkás
Értelmetlen? Igen. De ezért nem hagyok ki meccset.
Hajrá munkás
“I don’t trust fish.They breathe water…..that’s crazy.”
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6976
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Mennyei futball
A rendszer. Amitől én hányok. Az egész magyar labdarúgás felépítése,rendszere,a benne szereplő emberek,politika,az egész egy nagy rakás galambfekália. Van magyar csapat,akinek szurkolok,és kijártam meccsekre,de amit most már művelnek ezek a senkiháziak ott az MLSZ-ben,az felháborító.
De hagyjuk,járj nyugodtan meccsekre,én nem mondtam,hogy ne tedd,aki szereti a csapatát és szurkolni akar,az mindenre igent fog mondani és ki fog menni a meccsekre. Én inkább nem. Visszafelé fejlődünk,az a baj,Európa még jobban lehagy minket,ha nem változtatunk a felfogásunkon. Én azt nézem,hogy hova kell fejlődni,merre halad a világ futballja,és hogy mi merre haladunk,milyen úton járunk. Ez a kártyarendszer csak egy a sok közül,amire azt mondom,hogy teljesen felesleges és csak bonyolultabbá teszi egy hétköznapi apuka dolgát,aki csak egyszer el akarja vinni a fiát egy derbire. Az lenne a jó,ha valakinek pl kedve szottyanna kimenni egy meccsre,elmegy a pénztárba,és vesz egy jegyet. Ennyi. Aztán a beléptetésnél úgyis jól megmotozzák,átnézik,kamerák figyelik,ja és a meccs idején háromszoros túlerőben vannak a rendfenntartók,tehát ha valaki balhézna,azt már vinnék is a dutyiba.
Részemről lezártam a dolgot.

Én nem szoktam balhézni,nincs félnivalóm,de attól még tiltakozom ellene,mert nem tetszik az a hozzáállás,amit az MLSZ képvisel.Szerintem is szarakodas,es lassitja a bejutast,de igazan az fel tole szerintem akinek van felni valoja...
Részemről lezártam a dolgot.
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Mennyei futball
Szerintem is szarakodas,es lassitja a bejutast,de igazan az fel tole szerintem akinek van felni valoja...
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
Re: Mennyei futball
De mi olyan nagyon bonyolult?
Kitölteni egy adatlapot, meg odanyújtani a kezed egyszer az illetékesnek?
Rendben van, haszontalan dolgok, máshol működik ezek nélkül is a rendszer, de egy rendszeresen meccsre járó, csapatát szerető drukker számára melyik az a pont ami annyira beteszi a kaput, hogy ezentúl a stadion közelébe se megy?
Kitölteni egy adatlapot, meg odanyújtani a kezed egyszer az illetékesnek?
Rendben van, haszontalan dolgok, máshol működik ezek nélkül is a rendszer, de egy rendszeresen meccsre járó, csapatát szerető drukker számára melyik az a pont ami annyira beteszi a kaput, hogy ezentúl a stadion közelébe se megy?
'Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt.'
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6976
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Mennyei futball
Az a funkciója a kártyának,hogy valakinek a cégétől rendelik meg,így annak a valakinek nagyon nagyon sok pénz kerül a zsebébe. Ez a funkciója. A szurkolói csoportok pedig egyáltalán nem olyanok már,mint régen,sokkal kevesebb a rendbontás és a konfliktus.Azt én sem értem mi a funkciója a kártyának, de ha jól értelmezem egy adatlapot kell mindössze kitölteni hozzá, aki szeret meccsre járni, azt ez nem tántorítja el, aki meg eddig sem járt, annak most lett egy indoka.
Félreértés ne essék, szerintem is káros az MLSZ tevékenysége, csak nehezítik a szurkolók, klubok helyzetét sajnos, de amit most a szurkolói csoportok csinálnak, az senkinek sem jó. Lehet rengeteg felületen tiltakozni, a stadionban is ki lehet nyilvánítani a véleményüket, de azzal hogy távol maradnak a meccsektől, teljesen meg fogják ölni a focit.
Nézd meg mi van külföldön,és nézd meg mi van itthon. Ott meg tudják oldani egyszerűen,itt meg nem. Itt minden egyre bonyolultabb.
Az pedig,hogy távol maradnak a meccstől,nagyon is jó döntés. Majd csak észreveszik magukat ezek a seggfejek,hogy rossz úton járnak.
Re: Mennyei futball
Azt én sem értem mi a funkciója a kártyának, de ha jól értelmezem egy adatlapot kell mindössze kitölteni hozzá, aki szeret meccsre járni, azt ez nem tántorítja el, aki meg eddig sem járt, annak most lett egy indoka.
Félreértés ne essék, szerintem is káros az MLSZ tevékenysége, csak nehezítik a szurkolók, klubok helyzetét sajnos, de amit most a szurkolói csoportok csinálnak, az senkinek sem jó. Lehet rengeteg felületen tiltakozni, a stadionban is ki lehet nyilvánítani a véleményüket, de azzal hogy távol maradnak a meccsektől, teljesen meg fogják ölni a focit.
Félreértés ne essék, szerintem is káros az MLSZ tevékenysége, csak nehezítik a szurkolók, klubok helyzetét sajnos, de amit most a szurkolói csoportok csinálnak, az senkinek sem jó. Lehet rengeteg felületen tiltakozni, a stadionban is ki lehet nyilvánítani a véleményüket, de azzal hogy távol maradnak a meccsektől, teljesen meg fogják ölni a focit.
'Aki látni szeretné a szivárványt, annak meg kell tanulnia szeretni az esőt.'
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6976
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Mennyei futball
Én addig nem fogok kimenni mennyei mérkőzésre,amíg ez a szarság van vagy lesz. Nem váltok ki semmilyen kártyát,menjenek a csába ezzel a hülyeséggel. Idióta barmok ezek,alig vannak szurkolók akik kijárnak a meccsre,és egyre bonyolultabbá,nehezebbé teszik a kijutást a meccsekre. Külföldön bezzeg megtudják oldani egyszerűbben.
SzarháziMLSZ.
SzarháziMLSZ.
- ikelemen5
- Hozzászólások: 3083
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 9:06
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Guti,Modric, Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Marci77
- Hozzászólások: 3085
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 17:14
- Kedvenc játékosaid: Raúl.....Kocsárdi,Huszti.
- Kedvenc csapatod: ZTE FC, Real Madrid, Juventus, Arsenal, Boston Celtics, NE Patriots
Re: Mennyei futball
Mar nalunk is van Zegen Bar meg nem valtottam ki... Mert altalaban okosban megyek be
Mindörökké KÉK-FEHÉR szív!
- danianevem
- Hozzászólások: 739
- Csatlakozott: 2014. július 23., szerda 21:46
- Kedvenc játékosaid: Puyol, Messi, Koeman, Xavi, Ronaldinho, Cruyff
- Kedvenc csapatod: Barcelona
Re: Mennyei futball
Per pillanat talán csak a Fradinál van szerepe, viszont az MLSZ azt akarja, hogy mindegyik klubnál legyen. Így, aki ki akar menni egy mennyei meccsre, annak rendelkeznie kell majd egy szurkolói kártyával. És elvileg 1 elég, bármilyen mennyeis találkozóra.istimester írta:Mindenütt kell ez a kártya szarság?danianevem írta:A Fradinál ki kellett tölteni egy adatlapot a helyszínen, ezt
Arról is szó volt, hogy szeptembertől már kötelező mindenhol, hát szerintem 10-ből 9 helyen még el sem kezdték a kiváltását, de talán még a gyártását sem.
- istimester
- rex madridistae
- Hozzászólások: 3454
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 13:22
- Kedvenc játékosaid: Iván Helguera, Raúl
- Kedvenc csapatod: DAC
- Tartózkodási hely: Felvidék
Re: Mennyei futball
Mindenütt kell ez a kártya szarság?danianevem írta:A Fradinál ki kellett tölteni egy adatlapot a helyszínen, ezt
- Ferencváros
- Hozzászólások: 1273
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:58
- Kedvenc csapatod: Ferencváros, Nashville, Magyar válogatott
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 2 regisztrált és 0 vendég