Oldal: 3878 / 4960
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 12., csütörtök 8:49
Szerző: Csabi
emelt rajtunk de emellett mindent és mindenkit megkapott amit csak akart. mindenbe beleszólása volt, ő volt az űberkirály. ehhez képest sose tudta beismerni a hibáit, és madrid továbbra is túl nagy falat maradt a számára.
mehet a másodvonalba tartozó edzők közé.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 12., csütörtök 2:23
Szerző: tucsoki
Munkássága azért volt kiemelkedő, mert a széthullott, BL-ben automatikusan 16 között búcsúzó (7 éven keresztül...), kupában pofozógép szerepét betöltő (1993-ban nyertünk előtte utoljára Copa del Rey-t, még egy negyedosztályú csapat is kivert minket), a katalánok ellen remegő lábbal, kishitűen pályára lépő szedett-vedett bagázsból csinált egy versenyképes csapatot (előtte 2008-ban láttuk utoljára a bajnoki címet és szuperkupát), amely 3 év alatt 3-szor kopogtatott a BL döntő kapujában, odahaza pedig képes volt felnőni a Barcához, aki pedig azon időszak alatt laposra vert minket.
Más kérdés, hogy távoznia kellett, bizonyos értelemben nem volt "Real kompatibilis" edző, de ez a kijelentés mindig is "ha" értelemben lehet csak igaz: mi lett volna ha, a sajtó nem fúrta volna az első perctől fogva, vagy, néha okosabban meghúzta volna magát, stb-stb..
Egy dologban biztos vagyok, ha nincs a portugál 3 éves munkája, akkor Carlo sem lett volna képes az első évében BL-t nyerni ezzel a csapattal. Hogy mit is takar a "munkája", azt annyira hosszan lehetne csak részletezni hogy bele sem kezdek. Dióhéjban maradjunk annyiban, valószínűleg, ha nincs a 3 elveszített elődöntő, a mai napig nem lenne meg a játékosokban az a plusz (és ezer más szinonimája), amivel idén átgázoltunk mindenkin.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 23:44
Szerző: R.M.C.F
Mindegy. Hagyjuk . nincsen igazatok ebben. mert vdb óta ő emelt legtöbbet rajtunk...pont őt nem kéne szidni meg ennyire utálni aki mellet számtalan vakeger edző volt akit lehetne. ha nincs. ...akkor valószínűleg még mindig ugyanott lennénk mint 10 éve.
és mindig is elmondtam mou hibáit....de inkorrektnek látom a megítélését.
kiszálltam a vitából.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 23:39
Szerző: sentry
R.M.C.F írta:sentry írta:Én nem akarok túlságosan beleszólni a Mou-s dologba, mert amennyire örültem, hogy jött, annál legalább 10x örültem, mikor elment. De azért RMCF védése a portugált illetően már legalább annyira túlzó és "beteges" mint BenzvsHigu, Özil stb stb téma.
De inkább örüljünk a jelenlegi helyzetnek. Én megértem, mind a két oldalt, aki védi, meg aki támadja, de már elmúlt....és nem változtatható meg.
miért túlzó? mert a máig tartó szidására visszareagálok? egy schustert semki sem szid....vagy gúnyol holott ekkora fék nincs mégegy. .vagy a többi balfék caro es kvérozs...meg camacho.....hát ez a bajom. az inkorrekt magatartás amit itt sokan mutatnak. Ha valakinek lehet szidni...gunyolni őket inkább.
Igazad van. De túlreagálod szerintem. Mou megosztó személyiség volt, volt amit mindenki elismer. De akkor ha máshonnan nézzük, Te meg szemet hunysz a balhéiról. (Amúgy tudom, hogy nem. De kiforgatható bárkinek a szava. Nem tudom jól elmagyarázni. Lényeg, hogy lehet, hogy ők csak a negatív dolgokat írják le, de te meg csak a pozitívakat. Emiatt igazából, kurvára midnekinek igaza van, és felesleges a vita. )
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 23:35
Szerző: R.M.C.F
sentry írta:Én nem akarok túlságosan beleszólni a Mou-s dologba, mert amennyire örültem, hogy jött, annál legalább 10x örültem, mikor elment. De azért RMCF védése a portugált illetően már legalább annyira túlzó és "beteges" mint BenzvsHigu, Özil stb stb téma.
De inkább örüljünk a jelenlegi helyzetnek. Én megértem, mind a két oldalt, aki védi, meg aki támadja, de már elmúlt....és nem változtatható meg.
miért túlzó? mert a máig tartó szidására visszareagálok? egy schustert semki sem szid....vagy gúnyol holott ekkora fék nincs mégegy. .vagy a többi balfék caro es kvérozs...meg camacho.....hát ez a bajom. az inkorrekt magatartás amit itt sokan mutatnak. Ha valakinek lehet szidni...gunyolni őket inkább.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 23:33
Szerző: Kerlon
Amit hozzáadnék még a gondolat menethez, hogy Mourinho a második éve utána megrekedt, sőt vissza esett. Gyötrelmes kilátástalan meccseink voltak, szinte semmi lendület nem maradt abból, amivel bajnokságot nyertünk és, amivel be kellett volna húzni a Bayern elleni hazai meccset több góllal. Mourinho arra volt jó, hogy újra felhúzzon minket a komoly csapatok közé, de nem tudta felrakni a koronát a saját korlátai miatt, amiket szerintem a mai napig nem tudott átlépni még a Chelseanél se és könnyen lehet, hogy Abramovic jövőre neki se kegyelmez, ha botladoznak.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 23:27
Szerző: R.M.C.F
Gascoigne írta:R.M.C.F írta:Kérd ki magadnak.....én is kikérhetem mint olyan real drukker,aki tiszteletet kér az felé akinek az egyik legtöbbet lehet köszönni. Helyette túlzol.....mert azt teszed.
Meg ne haragudj, RMCF, de ezt a mondatot nagyon-nagyon visszás pont tőled hallani. Igen, del Bosquéra gondolok.
vdb szándékosan dönt a madridiak kárára.
CA vs JM meg nem korrekt. ha CA jött volna előbb JM előtt.....nem hiszem hogy meglenne a 10. ennek az alapjait JM tette le. Az volt a vizválaszto.
JM bukása meg egyértelműen Ikerrel történő balhéja miatt következett be. A csapat ellene fordult. Arbeloa őszinte volt....ott az igazság nála.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 23:26
Szerző: torjack
Azt is illik hozzá tenni, hogy Mou annyi pénzt kapott a keret javítására
Hát nem tudom...első évében jött a KÖD, ebből DM volt 30 körül, Özil és Khedira másik harmincból kijött...ott nem nagyon vertük el a lóvét, egy évvel a giga költekezés után. Maicont ugye már nem kapta meg. Egy évvel később jött Coentrao szintén 30 körül, aki nagyobb tétel volt, egy évre rá Modric 30-40 misiért. Vagy kihagytam volna valami komoly tételt?
Elmúlt nyáron meg csak Bale volt majdnem 100 misi.
Ettől függetlenül tavaly is, de még inkább tavalyelőtt ott volt a komoly sansz a Tizedikre és benne van Mou is abban, hogy nem jött össze.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 23:11
Szerző: Géci
Azt is illik hozzá tenni, hogy Mou annyi pénzt kapott a keret javítására, hogy annyiból az a 2 retkes kupa a minimum... Oké, hogy itt volt és visszavitte a klubbot oda ahová való, de ugyan ùgy vesztes csapat voltunk, mert 3 szezon alatt 2 kupa az smafu részemről egy olyan edzőtől akit az egekig emelnek. Amùgy egy bizonyos szinten szerintem Mou az olyan mint Pep. Mind a ketten ragaszkodnak a maguk hülyeségéhez. Egy bizonyos szinten mind a ketten ölik a focit, csak ki így, ki ùgy...
Ilyen téren vicces, hogy Pepet a Mou kedvelők ócsárolják, és ugyan ez vissza is érvényes, és ez sem véletlen szerintem...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:47
Szerző: realistahuni
Ehhez a Mou(vs. Carlo) témához két középsulis tanárom jut eszembe. Egyik nagyon ritkán fegyelmezett de akkor kemény volt, mégis tisztelte az osztály nagy része, illetve a másikkal folyamatosan balhéztunk, alpári módszerei voltak, mindenki hibáztatott mindenkit. Aztán mikor végeztünk nem is kell részleteznem melyik tantárgyból maradt meg több bennünk...
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:38
Szerző: sentry
Én nem akarok túlságosan beleszólni a Mou-s dologba, mert amennyire örültem, hogy jött, annál legalább 10x örültem, mikor elment. De azért RMCF védése a portugált illetően már legalább annyira túlzó és "beteges" mint BenzvsHigu, Özil stb stb téma.
De inkább örüljünk a jelenlegi helyzetnek. Én megértem, mind a két oldalt, aki védi, meg aki támadja, de már elmúlt....és nem változtatható meg.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:32
Szerző: RealRaúl77
Donát írta: el kell ismerni a hibáit, amikből ráadásul 3 éven át nem tanult
Meggyőződésem hogy ez okozta Mou vesztét a szurkolóknál is, de még a vezetőségnél is, nem az hogy nem nyert decimát.. Sokkal több mindenről szólt ez a dolog.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:27
Szerző: Donát
Szerintem is rengeteget köszönhetünk Mounak, de ezzel együtt is el kell ismerni a hibáit, amikből ráadásul 3 éven át nem tanult. Nem tudta megszerezni a madridistáknak a Decimát, de ha ő nincs könnyen lehet, hogy idén se nyerték volna meg. Szükség volt már mindkét fél rézéről a váltásra, és jól is sült el.
Oké, a Modric témában igazatok van, de ősszel ezzel együtt is kevés lehetőségét kapott, és makacskodott vele is és Varane-nal is.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:23
Szerző: Gascoigne
R.M.C.F írta:Kérd ki magadnak.....én is kikérhetem mint olyan real drukker,aki tiszteletet kér az felé akinek az egyik legtöbbet lehet köszönni. Helyette túlzol.....mert azt teszed.
Meg ne haragudj, RMCF, de ezt a mondatot nagyon-nagyon visszás pont tőled hallani. Igen, del Bosquéra gondolok.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:19
Szerző: Realista24
Anthony írta:tubatibi írta:
Egyébként sokan elfelejtik, hogyha Carlo elbukja a BL-döntőt, valószínűleg nem ő ülne a kispadon, ezenkívül mindenki idegbeteg lenne, a fél keretet elküldte volna az elvtársak nagy része és lehet, hogy mi tartunk nagy bevásárlást a Barca mellett.
Ez pontosan így van, és ilyen egyszerű. Carlo megnyerte a BL-t a csapattal, Mou nem. Egyszer lehet szerencséd/balszerencséd, de három az már egy trend. Win or go home.
+1
Nem lehet mentség Mou számára, hogy csak kicsi hiányzott, nem. Azokban a meccsekben benne volt minden, a mennybe mehetett volna. Nem tudta kihasználni a lehetőséget. Ennek ellenére több dolgot is köszönhetünk neki, de még többet a mostani vezetésnek.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:18
Szerző: RealRaúl77
Én csak azt írom, amit gondolok, amit tapasztaltam, ami az emlékeimben van. És amit én mint laikus szurkoló láttam. Nem látok bele olyan mélyen a dolgokba, mint te. De nem hallgathat el a világon az összes laikus.
És attól, hogy megfogalmaztam egy negatív véleményt, még nem jelenti azt, hogy nem ismerem el Mou-t, nem tisztelem őt. Mert tudom, és kijelentem, hogy elismerem, és tisztelem őt, a hibáival együtt is. És ha valamikor úgy érzed, hogy tiszteletlen lennék vele kapcsolatban, nyugodtan dörgöld a képem alá ezt, sőt meg is kérlek rá.
Anthony írta:tubatibi írta:
Egyébként sokan elfelejtik, hogyha Carlo elbukja a BL-döntőt, valószínűleg nem ő ülne a kispadon, ezenkívül mindenki idegbeteg lenne, a fél keretet elküldte volna az elvtársak nagy része és lehet, hogy mi tartunk nagy bevásárlást a Barca mellett.
Ez pontosan így van, és ilyen egyszerű. Carlo megnyerte a BL-t a csapattal, Mou nem. Egyszer lehet szerencséd/balszerencséd, de három az már egy trend. Win or go home.
Nagyon felületes dolog lenne így kisarkítani ezt a dolgot.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:18
Szerző: Kerlon
R.M.C.F írta:Kérd ki magadnak.....én is kikérhetem mint olyan real drukker,aki tiszteletet kér az felé akinek az egyik legtöbbet lehet köszönni. Helyette túlzol.....mert azt teszed.
Modric kényszerből játszott csak? na persze.....talán ha itt lett volna még faubert akkor abszolut nem is tette volna be.
Arra nem kell esetleg gondolni,hogy egyéni edzéssel tudott készülni az őszre,ami kb alap dolgokra elég.....volt sajnos szerencsém több nyarat egyénileg készülni,és amikor hónapok után beálltam csapatedzésbe majd meghaltam,szart sem ér a fociban az egyéni edzés....illetve egyénileg- alkattól is függhet,de jelentős elmaradása lehetett modricnak......azon felül ki tudja,lehet JM a 4-2-3-1 be mint szerkezetbe nehezebben illesztette be......főleg egy esetleges kondicionális elmaradással.
Az meg eléggé érdekes lenne ha egy JM nak egy MU elleni villanás kellett a megvilágosodáshoz.
Amilyen makacs, önfejű farok simán kinézem belőle. Miért lett volna nagy probléma beilleszteni, amikor a Spursben is sokszor játszottak 4231-et? A taktikai elemek persze eltértek, de az alapja még is csak hasonló lehetett.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:13
Szerző: Anthony
tubatibi írta:
Egyébként sokan elfelejtik, hogyha Carlo elbukja a BL-döntőt, valószínűleg nem ő ülne a kispadon, ezenkívül mindenki idegbeteg lenne, a fél keretet elküldte volna az elvtársak nagy része és lehet, hogy mi tartunk nagy bevásárlást a Barca mellett.
Ez pontosan így van, és ilyen egyszerű. Carlo megnyerte a BL-t a csapattal, Mou nem. Egyszer lehet szerencséd/balszerencséd, de három az már egy trend. Win or go home.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 22:04
Szerző: R.M.C.F
Kérd ki magadnak.....én is kikérhetem mint olyan real drukker,aki tiszteletet kér az felé akinek az egyik legtöbbet lehet köszönni. Helyette túlzol.....mert azt teszed.
Modric kényszerből játszott csak? na persze.....talán ha itt lett volna még faubert akkor abszolut nem is tette volna be.
Arra nem kell esetleg gondolni,hogy egyéni edzéssel tudott készülni az őszre,ami kb alap dolgokra elég.....volt sajnos szerencsém több nyarat egyénileg készülni,és amikor hónapok után beálltam csapatedzésbe majd meghaltam,szart sem ér a fociban az egyéni edzés....illetve egyénileg- alkattól is függhet,de jelentős elmaradása lehetett modricnak......azon felül ki tudja,lehet JM a 4-2-3-1 be mint szerkezetbe nehezebben illesztette be......főleg egy esetleges kondicionális elmaradással.
Az meg eléggé érdekes lenne ha egy JM nak egy MU elleni villanás kellett a megvilágosodáshoz.
Re: Kommentáld a híreket
Elküldve: 2014. június 11., szerda 21:47
Szerző: RealRaúl77
ArjenMagicRobben írta:RealRaúl77 írta:És láttuk akkor is, csak sajnos kevésszer, és látjuk most is, hogy mit jelent ennek a csapatnak az, akit a portugál több mint fél évig teljesen indokolatlanul mellőzött...
Az nem elég indok, hogy a teljes előszezont kihagyta? Voltak hülyeségei a portugálnak de azért nem kell mindent a nyakába varrni.
torjack írta:Lehet gúnyolódni, de átéltük mindezt, amikor a fórum majdhogynem egy emberként követelte a horvátot a kezdőbe, és ő csak akkor rakta be, ha muszáj volt. Emlékszem miféle felháborodások mentek itt.
Az, hogy az edző másképp állítja össze a csapatát, mint a fórum, még nem jelenti azt, hogy az edző a hülye...Modricnak kimaradt az előszezon. Maga a játékos is elismerte, hogy ősszel nem volt valami jó kondiban épp emiatt.
Kösz, ezt a két érvet teljesen megveszem, elfogadom.
De az állításom továbbra is tartom egy kis kiegészítéssel: indokolatlanul sokat volt mellőzve szerintem. Egészen a MU elleni párharcig javarészt csak kényszerből játszott. Ott oroszlánrészt vállalt a továbbjutásban, és hopp stabil kezdő lett.
Nyilván Mou agyába nem látok bele (és ti sem), nem tudom mi a valódi ok, de nekem úgy jött le, hogy itt "hirtelen észbe kapott", hogy ezt a gyereket játszani kell. És én csak azt mondom, amit láttam.
Az előszezon hiánya tényező, de szerintem nem ennyire, nem ilyen sokáig.. Láthattuk pl Bale-nél teljesen máshogy kezelték a dolgot.
Ez az én véleményem, lehet vele nem egyetérteni.
És ha emlékeim nem csalnak a fórum zöme hasonlóan gondolta, csak most ma már, ha ilyeneket felelevenítünk, akkor rögtön az van, hogy Mou fikázzuk csak azért, hogy fikázhassuk.
R.M.C.F írta:
De ez a divat....a mou fikázás,ez már életérzés lett. Voltak hibái? Mint sok másnak is ahol meg kussolás volt,még is a legkomolyabb munkát ő végezte itt el az elmúlt 10 évben. Fikázzátok,meg túlozzatok,meg verjetek rá mindent,de csak magatokat teszitek ezzel nevetségessé. Nyilván nem a sok divatfikázónál....hanem azoknál akik átlátják mit melózott,mit épitett fel,hová tornászta fel azt az öreguras mindenhol esélytelen csapatot,mit küzdött a szemét médiával akinek a gúnytárgyai voltunk,elsöpörte az öltözői egyeduralmakat(részben mert ikerbe belebukott).
Mindegy....fikázzátok. a magyar már csak ilyen...orbánozzatok......mourinnyózzatok....
Egyrészt, nem szoktam agyba főbe fikázni a portugált, néha leírok egy negatív véleményt róla, azt még nem tartom divatfikázásnak. A saját véleményemhez jogom van. És most épp egy negatív témáról volt szó, amivel egyetértettem.
Másrészt pontosan belátom az érdemeit, és épp ezért, nem csak negatív hangban írok róla. Persze elveszik a sok hozzászólás között, vagy ha volt is hozzá szerencséd, minek is jegyezted volna meg? De attól ez még tény. Szóval ezt most egész nyugodtan kikérem magamnak.
Harmadrészt, ha a fentiekhez hasonlóan megfogalmaztál volna egy érvet, és nem gúnyos, lekezelő módon reagáltál volna meg sem szólalok.....
Az a mindenki szerintem erős túlzás, az értelmesebbik része a fórumnak biztos nem küldte volna el Carlot, és egyébként szinte biztos vagyok benne, hogy a klub sem. De hálisten sosem tudjuk meg, mi lett volna ha.
Én sem küldtem volna el, és erről írtam is. És lehet, hogy anno sok mindenért tele volt a tököm a portugállal, az ő elküldése mellett sem kardoskodtam...
Ha már ekkora a Mourinho utálat(nekem se volt a szívem csücske, sőt...), hogy elbuktak a küszöbön
Szerintem nagyrészt köze sincs ennek a hozzá való viszonyhoz. Legfképp nem azért volt ő itt szidva , mert nem nyerte meg a bl-t.