csababarca írta:
Kiserik, bocs hogy megint neked írok.
Miért kellene bocsánatot kérni. Ezt jelenti a beszélgetés
Nem várok én el semmit, csak megjegyeztem azt, ami aggaszt ezzel a 150%-on tolt kampánnyal kapcsolatban.
EP: jelenleg én annyit tudok, hogy a Tisza párt mindent meg fog tenni azért, hogy az uniós pénzek megérkezzenek. Ez gyakorlatilag teljesen ellent mond a Momentum eddigi munkájával és hasonul a Fideszéhez (bár ők itthon holmi szabadságharcosként adják el magukat, de az eredmény mindig ugyan az), mindent amit kér cserébe Brüsszel, azt megszavazzák.
hehetheoriginal írta:
Em se mennék el olyan ellenzeki parttal vitazni, aki parlamentben van. Csak osszekenik szarral a nevet.
Nem veletlen vitazik vonagaborral, legalabbis megbeszeltek, hogy lesz, de ott sem ertem az apropojat, nagy kozos egyetertesek viktor ellen, az nem vita...
Vonaekat nagyon beelozte mp, ugyanazon a savon nagyjabol, nem hiszem, hogy repes gabesz az oromtol mostansag
Erről a vitáról már Vonának is megvan a véleménye (legutóbbi ATV-s interjújában kitért rá). Eddig semmi konkrétumot nem tudnak róla azt sem, hogy lesz e egyáltalán. Kapott egy nyilvános igéretet, ahogy Toroczkai is (meg Tóni is
).
Mint már említettem, van egy elméletem Magyarral kapcsolatban. Arra várok, hogy ez megdőljön. Leírom, mert fő a lenyilak száma, de ez csak a saját elméletem, nem tényállás.
MP-nek tele lett a töke az egésszel és a Mészáros állás se jött össze. Kiposztolta azt amit és elindult a lavina. Ez most konteós lesz: megjelentek mellette, mögötte ellenzéki hangok akik befolyásolják folyamatosan. Valószínűleg (és ez a jobbik eset) ő nem is érzékeli ezt maximálisan. Innen jönnek a kettősségek. MP egy igazi jobboldali beállítottságú ember. Minden megnyilvánulása ezt jelzi. Viszont folyamatosan ellentmondásokba keveredik emiatt saját magával. Például ott volt a klubrádiós műsor. Jött zsigerből a jobboldali narratíva, majd utólag kozmetikázni kellett írásban, sőt a ""független"" média már mosta is, hogy érződik rajta a rogáni propaganda, de ő ezt nem gondolta úgy. Innen is eredhet szerintem a viták kerülése. Egy ilyen vitában biztosan előkerülnek a ma divatos témák, mint migráns vagy gender kérdés. Ezekben nem lehet úgy állást foglalni, hogy az mindenkinek tessen. A Tisza pártnak viszont kellenek a jobb oldali, a liberális és a bal oldali szavazók is. Látszik, hogy folyamatosan nézik a közvéleményt és ami jó dolog, azt átemelik innen onnan a saját ""programjukba"". Legutóbb például a végrehajtás államosítását.
Tehát ahogy én jelenleg (és várom, hogy ez meg tudjon változni) látom: MP egy értelmes jobboldali csávó (ahogy ő használja), akinek tele lett a töke ezzel a sok szarral (meg hogy nem vették fel a M&M's hez
) és elindított valamit, amire lecsapott a balliberális (vagy tud róla, vagy nem), közkedvelt konteós néven globalista oldal és van egy remek PR csapata.