Politika
Re: Politika
Csaba: mint sokszor, most is igazat adok neked és mint sokszor azért vitáznék is. Ha kikérik, hogy Magyar jobboldalisága miatt ne skatulyázzuk be a mozgalmát és pártját, amit középre pozícionál, akkor tegyük ezt mindenkivel. Az, hogy a Mi Hazánk tagjai, vezetősége közt vannak szélsőjobbosok (nácik), de a párt önmagát középre pozícionálja, akkor fogadjuk el itt is ezt.
És ahogy írod, egyre jobban mosódnak, sőt cserélődnek fel, ezek az ideológiák. Mi is lenne a középső, vagyis harmadik utas politika? Hogy innen is onnan is átvesz valamit, hogy a céljait elérje. Melyik ideológiához köthetőek inkább a segítsünk a bajba jutottakon, a rászorulókon (kilakoltatások, behajtók, tanyasiak, most a férfi nyugdíjasok, gyerekek, fuvarozók, stb)? Például ezek azok, amikkel egyet értesz Te is a Mi Hazánknál. Ilyen a harmadik út, nem politikai ideológiák mentén politizál, hanem ügyek, feladatok mentén (ezt hangoztatja most Magyar is).
Samy: ki mondta, hogy ütik egymást? Ez is hibája a mai világnak. Én azt mondtam, hogy kozmetikázva van, hogy elfogadhatóbb legyen a balliberális szavazóknak is. Nézd meg. Élőben leginkább Amerika hadiiparáról és az azt kiszolgáló haborúiról, érdekszerzésekről beszélt. A 9 pontban nincs Amerika megemlítve. A riportban arról beszélt, hogy Ukrajnában ölték az oroszokat, a 9 pontban Ukrajna függetlenségét kimondó memorandumról és azt sugallja, hogy ha területeket veszít Ukrajna, akkor majd az oroszok mennek tovább. A humanitárius rész ebből a szempontból lényegtelen. Bakker, hát egyáltalán miért kellett kiadni a 9 pontot, ha olyan remek lett volna élőben az anyag? Mert nem volt az. Az, hogy Amerikát (is) hibáztatom a háborúval kapcsolatban nem fér bele az egyik oldalhoz tartozó szavazónak.
És itt térnék ki egy dologra: én általában annak hiszek, aki ki meri mondani, hogy igaza van ennek is és annak is és hazudik ez is és az is. Például létezik orosz propaganda, de ugyan úgy létezik amerikai propaganda is. Aki valamelyiket csont nélkül benyeli, az át van bacva. Aki a Partizánnak, vagy a 444-nek csont nélkül elhisz mindent, az nem különb, mint aki ugyan ezt teszi az Origóval meg a TV2-vel.

Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
- miro.
- Hozzászólások: 1821
- Csatlakozott: 2023. április 15., szombat 9:40
- Kedvenc játékosaid: Modric, Sergio Ramos, R9
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, RB Salzburg
- Tartózkodási hely: Ausztria
Re: Politika
Te irtal a nagy felismerestol talan tegnap.kierkegaard írta: az nem önismeret, hogy valaki a hatalommegtartása érdekében korrigálja magát.
Ez igy mp-n kivul.
Most akkor vezeto kell a nepeknek,vagy olyan,aki tudja azt mondani,hogy oke,akkor legyen igy,ha ti igy akarjatok?
Ezt a vezetok 99%-a nem csinalja,mert annyira be van szukulve a sajat tudataba.
Most,ha esetleg valaki korrigal,akkor azert,mert kell neki a hatalom.
Most akkor hol az igazsag?
Olyan kell,aki elmondja,hogy mi a jo,es az lesz pont.
Vagy olyan,aki hajlando valtozni?
Real Madrid
Roger Federer
Red Bull Salzburg
SERIENMEISTER 2013-2023
Roger Federer
Red Bull Salzburg
SERIENMEISTER 2013-2023
- BlancoMark
- Hozzászólások: 5735
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Politika
Plusz a lelkemnek jot tenne ha nem csak korrigalna, hanem elismerne a tevedeset es elnezest kerne.kierkegaard írta: az nem önismeret, hogy valaki a hatalommegtartása érdekében korrigálja magát.
Mert ha nem teszi az kicsit Fideszes tempo megint.
-
- Hozzászólások: 1810
- Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59
Re: Politika
az nem önismeret, hogy valaki a hatalommegtartása érdekében korrigálja magát.
- Caraway
- Hozzászólások: 1882
- Csatlakozott: 2014. január 4., szombat 18:07
- Kedvenc csapatod: Manchester United
Re: Politika
MP-vel kapcsolatban ami eddig levonhato: probal a tokeletes politikus lenni, ha barhol is hibazik, egybol korrigal. Most ebbol mindenki vonja le maga, hogy ez mennyire jo dolog, mert igy ket lehetoseg van. Az egyik, hogy kepes onismeretre, ha hibazik. Ez egy tok szuper kepesseg lenne, csak a politikusokra nem ez a jellemzo sajnos.
A masik, hogy a felemelkedes lehetosegeert cserebe kulonbozo szerepeket vesz fel, attol fuggoen, hogy mi hoz tobb szavazot. Ez a masodik lehetoseg pont olyan, mint amit o szokott emlegetni, hogy Roganek mindent mernek es kozvelemenykutatnak, es az egesz kormany az alapjan cselekszik minden ugyben.
Na most MP-vel kapcsolatban eddig ket ilyen latvanyos eset volt, ahol ez eszreveheto. Az elso, mikor Dezso Andrast reflexbol lepropagandistazta, majd ezen rengetegen felhaborodtak a neten->szimpatiavesztes->masnap bocsanatot kert, hogy igy fogalmazott.
Masodik, a klubradioban az ukranokrol alkotott velemenye, majd ezt kovetoen forumokon, blogposztokban, kommentekben felhaborodtak rengetegen->szimpatiavesztes->masnap egy 9 pontos facebook poszt, ami korrigalja az interjus mondatait, es teljesen mas fenyben tunteti fel ukrajnat.
Azert ebbol a ket megmozdulasabol latszott erosen, hogy maradt meg benne a NER-bol. Racz Andras fogalmazott tokeletesen, latszik itt-ott a velemenyein, hogy a rendszer resze volt ennyi ideig, es lehet sok mindent mar o maga is elhisz, amik valojaban nem valosak.
Mindenesetre sok mindent jol csinal meg mindig, es remelhetoleg o csak egy olyan ember, aki kepes elviselni a kritikat, meghallgat nala jobb szakertoket az adott temaban, es korrigal. Kivanom, bar kisse naivan, hogy legyen igy.

- M1Ö
- Hozzászólások: 5757
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Én azt tudom levonni belőle, hogy mindig is lesznek birkák, amíg világ a világ. Nem újdonság, de engem pofán vert ez a videó.Donát írta: Értem én, hogy gusztustalan ez a story, de amúgy milyen következtetéseket lehet levonni belőle?
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
- BlancoMark
- Hozzászólások: 5735
- Csatlakozott: 2013. április 18., csütörtök 19:57
Re: Politika
Nekem szemely szerint MP megnyilvanulasa azert nem volt szimpatikus az orosz-ukran haborurol mert valotlansagokat allitott, gyakorlatilag jobb oldali mende-mondakra epulo konteokat, es nem azert mert az orosz szempontbol is felvazolta a dolgokat.
Remeljuk ez csak egy egyszeri eset volt es nem az a helyzet, hogy amugy egy kivalo szemfenyveszto es nagyon prezentalhato ember a felszinen de reszleteiben meg felkeszuletlen.
Vagy legalabb ha felkeszuletlen, akkor mondja azt hogy elnezest ez egy kulpolitikai tema amiben nem vagyok maximalisan jartas. De peldaul az ukran foldekrol valo konteozgatas egykori diplomatakent ciki.

- csababarca
- Hozzászólások: 4458
- Csatlakozott: 2013. április 25., csütörtök 9:48
- Kedvenc játékosaid: Messi, Iniesta, MBappé
- Kedvenc csapatod: FC Barcelona,Pats,Saints,Celtics, GSW.
Re: Politika
Nem ez tesz egy pártot szélsőségessé, és nem is ezek miatt bélyegzik annak a Mi Hazánkat.kiserik írta:
Szélsőséges... A Fidesz sélsőségesen lop és viszi egyre lejjebb az országot, a Mi Hazánk meg szélsőségesen nemzeti, ""haza"" párti (ez a haza most amúgy is olyan trendi lett). Az, hogy valaki nacionalista, nemzeti, magyar, csak egy bizonyos csoport szerint rossz szélsőség...
Mint ahogy nem az tesz valakit liberálissá, vagy baloldalivá, hogy woke-őrült, meg genderista, lmbtq harcos.
Ennél ezek kicsit összetettebb kérdések, és egyre nehezebben kibogozható ideológiák, bélyegek, ahogy haladunk előre a történelemben.
Ugye Magyarországon eddig aki nemzetiként, hazafiasként definiálta magát, azok végül átcsúsztak a szélsőségbe, mert tettek érte. (Nyilas Párt pl)
Na most ezek a példák élénken élnek az emberekben, és amikor Toroczkai elkezd zsidó nagytőkézni, hamar bekapcsol a kapcsoló az emberekben.
(most azért Toroczkait hoztam példának - mert ezt már sokszor kikérted magadnak, hogy miért őt emlegetjük- mert ő mozog ezen a mezőn. Nekem van sok szimpatikus gondolata Toroczkainak, de nagyon sok gondolata nem szimpatikus. Így is előbb szavaznék rá mint Orbánra, vagy Gyurcsányra, az tény:D)
"Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák."
- ___Samy___
- Hozzászólások: 8504
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 20:51
Re: Politika
En tovabbra sem ertem, hogy a radios musorban elhangzottak meg a facebook posztok miert utnek egymast.Hallgasd meg mégegyszer: https://www.youtube.com/watch?v=0rVbmruFeII&t=2645s Miről beszél Magyar? 2 nagyhatalom küzd az ukrajnai nyersanyagokért. Fizikailag Oroszország kezdte, de az USA provokálta ki. A megoldást csak ez a 2 fél tudja elhozni tárgyalás útján (Trump narratíva), nem az odaküldött fegyver és nem Ukrajna. Na ez van kozmetikázva a 9 pontos Facebook bejegyzésben.
Attol, hogy az USA provokalta ki, meg Oroszorszag az agresszor, mert o szallta meg Ukrajnat. Ezt a haborut csak az erintettek fogjak tudni targyalasok utjan megoldani, mi jelen esetben tok mindegy mit csinalunk. A civileknek meg kell adni minden segitseget, ki kell maradni ebbol az egeszbol, es nem allast foglalni barmelyik oldalon is. Egyik sem jobb, mint a masik, csak maskepp szar.
Es igen, unios szinten is nagy problemak vannak a vezetessel. De errol is beszelt.
"We will not fight for one decade, when Madrid is the best club of the last century and the best club in history, also the best in the last decade and is the best because we never do something like that, not appreciate someone success"
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66164
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Politika
Ez a politikus es vezeto meg nem szuletett meg.Az számomra nem fér bele, hogy egy párt vezetője olyat mond, amit utólag kozmetikázni kell a választók miatt. Mondja azt, amit gondol, amit képvisel és azok szavazzanak rá, akik ezzel egyet tudnak érteni. Én egyet tudok érteni azzal, amit mondott. Az utána történtekkel viszont nem.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Re: Politika
Na nekem mondjuk itt kezd kilógni az a bizonyos lóláb. Ez egy mentés a szavazók miatt. Már a klubrádiós műsorban is próbálta menteni az egészet a szünet után (gondolom a stáb szólt) egy tereléssel.RealVazquez írta:Hivatalos álláspont:kiserik írta:
Persze, hogy nem skatulyázza be, de ettől még nem lesz liberalista (igen, tudom mit jelent ) És ez nem feltétlenül jelent problémát. Nekem. De szakpolitikában előbb utóbb fog. Itt van pl az Orosz-Ukrán háború. Nem azért értett egyet az orbáni állásponttal, mert így nem lehet ""háborúpártizni"", hanem mert így gondolja. Ahogy Viktor, vagy Toroczkai mondjuk. És aki így gondolta, az eddig mindig ""oroszügynök"" volt, meg ""oroszpárti"". (És ez sokkal fontosabb jelen helyzetben, mint bármilyen belpolitikai ügy, mert EP választás lesz és ezek alapján fogják a Tisza párt emberei képviselni Magyarországot.) Aztán majd jön sok olyan kérdés (bevándorlás, adózás, nagytőke elosztása, külföldi gazdasági befolyás, stb, stb), amiről neki személy szerint nagyon más lesz a véleménye, mint a szavazói nagy részének. És itt lesz a döccenője ennek az ideológiáktól mentes csoportosulásnak. Mert az nem elég ideológia hosszú távon, hogy vesszen a kormány és építsünk egy új Magyarországot. Szerintem.
Kb olyan ez, mint hogy itt egy közösséget alkotunk Csabával meg Rolival mondjuk, remekül elbeszélgetünk politikáról, filmekről, stb. Viszont egy Klasszikusra nem fogunk mindannyian ugyan olyan fehérbe öltözni és leülni szurkolni ugyan annak a csapatnak.
Én csak annyit mondok, hogy mindig ésszel. Jó dolog hinni Magyar Péterben, jó dolog tenni valamit a hazáért (ugye ez is inkább jobb oldali eszme ), de azt mindig szem előtt kell tartani, hogy nem mindig minden arany, ami fénylik.
1. Oroszország az agresszor
2. Ukrajna területvédelme jogos
3. A magyar kisebbség helyzete számunkra kulcsfontosságú
4. A háborút Putyin indította, ő tudja befejezni.
5. A háború lezárására szinte semmilyen érdemi hatással nincs Magyarország pozíciója.
6. Amikor Magyarország eddig bármilyen világméretű konfliktusban oldalt választott, mindig óriási veszteségeket szenvedett el.
7. Ukrajna függetlenségét 5 különböző biztonsági garancia védte (többek közt a nálunk aláírt 1994-es Budapesti memorandum), amelyeket Oroszország a támadással megszegett. Amennyiben elfogadjuk az ukrán területveszteséget, azzal újra legitimáljuk Európában a hódító háborúkat, az államközi biztonsági garanciákat pedig érvénytelenítjük.
8. Tűzszünet és béke nem Facebook posztoktól és propagandától lesz, hanem a nagyhatalmak és Ukrajna tárgyalásának eredményeképpen.
9. Hazánknak minden humanitárius segítséget meg kell adnia Ukrajna számára.
Hallgasd meg mégegyszer: https://www.youtube.com/watch?v=0rVbmruFeII&t=2645s Miről beszél Magyar? 2 nagyhatalom küzd az ukrajnai nyersanyagokért. Fizikailag Oroszország kezdte, de az USA provokálta ki. A megoldást csak ez a 2 fél tudja elhozni tárgyalás útján (Trump narratíva), nem az odaküldött fegyver és nem Ukrajna. Na ez van kozmetikázva a 9 pontos Facebook bejegyzésben.
Az számomra nem fér bele, hogy egy párt vezetője olyat mond, amit utólag kozmetikázni kell a választók miatt. Mondja azt, amit gondol, amit képvisel és azok szavazzanak rá, akik ezzel egyet tudnak érteni. Én egyet tudok érteni azzal, amit mondott. Az utána történtekkel viszont nem.
Szélsőséges... A Fidesz sélsőségesen lop és viszi egyre lejjebb az országot, a Mi Hazánk meg szélsőségesen nemzeti, ""haza"" párti (ez a haza most amúgy is olyan trendi lett). Az, hogy valaki nacionalista, nemzeti, magyar, csak egy bizonyos csoport szerint rossz szélsőség...Kera írta:Az interneten nem fogsz olyan szavazást találni ami egy fikarcnyit is reprezentatív lenne, sajnos...'shutterisland írta:
nyilvan nem reprezentativ, de jo lenne tobb ilyen szavazast latni tobb (nepszerubb) helyen is, ami ugy mar picit tobbet sejtetne.
A 2/3-ad ereje bőven máshol van. Ami viszont így is aggasztó, hogy a fidesz is 28 %, de a Mi Hazánk 20%-a is elkeserítő, senkit nem megbántva, de mégiscsak két szélsőséges pártról van szó.
Járjatok nyitott szemmel, legyetek bátorak!
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
------Kylian
-------Jude
Vini-Edu-Fede-Arda
Fran-Rudi-Asencio-???
Re: Politika
Érdemes a közeget is megnézni, akik egymást agyonnyomva kapálóznak pár ezresért. Nem az értelmiségi, maradjunk annyiban.
Amúgy undorító a mobilfoxos hülyegyerektől is, téglával kellett volna visszadobni.
Amúgy undorító a mobilfoxos hülyegyerektől is, téglával kellett volna visszadobni.
- miro.
- Hozzászólások: 1821
- Csatlakozott: 2023. április 15., szombat 9:40
- Kedvenc játékosaid: Modric, Sergio Ramos, R9
- Kedvenc csapatod: Real Madrid, RB Salzburg
- Tartózkodási hely: Ausztria
Re: Politika
De milyen alja mar. Meno szemuveg,fasza cucc,vonulsz a testorokkel,es dobalod az ezreseket.
Hat ha mar ennyire vagany,dobalja legalabb a huszasokat.
Real Madrid
Roger Federer
Red Bull Salzburg
SERIENMEISTER 2013-2023
Roger Federer
Red Bull Salzburg
SERIENMEISTER 2013-2023
-
- Hozzászólások: 1837
- Csatlakozott: 2013. április 29., hétfő 13:35
- Kedvenc csapatod: Los Blancos
Re: Politika
Értem én, hogy gusztustalan ez a story, de amúgy milyen következtetéseket lehet levonni belőle?
- M1Ö
- Hozzászólások: 5757
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
- Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero
-
- Hozzászólások: 1810
- Csatlakozott: 2018. július 17., kedd 14:59
- RealVazquez
- Hozzászólások: 6976
- Csatlakozott: 2013. április 15., hétfő 17:51
- Kedvenc játékosaid: CR
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Politika
Hivatalos álláspont:kiserik írta:Persze, hogy nem skatulyázza be, de ettől még nem lesz liberalista (igen, tudom mit jelent ) És ez nem feltétlenül jelent problémát. Nekem. De szakpolitikában előbb utóbb fog. Itt van pl az Orosz-Ukrán háború. Nem azért értett egyet az orbáni állásponttal, mert így nem lehet ""háborúpártizni"", hanem mert így gondolja. Ahogy Viktor, vagy Toroczkai mondjuk. És aki így gondolta, az eddig mindig ""oroszügynök"" volt, meg ""oroszpárti"". (És ez sokkal fontosabb jelen helyzetben, mint bármilyen belpolitikai ügy, mert EP választás lesz és ezek alapján fogják a Tisza párt emberei képviselni Magyarországot.) Aztán majd jön sok olyan kérdés (bevándorlás, adózás, nagytőke elosztása, külföldi gazdasági befolyás, stb, stb), amiről neki személy szerint nagyon más lesz a véleménye, mint a szavazói nagy részének. És itt lesz a döccenője ennek az ideológiáktól mentes csoportosulásnak. Mert az nem elég ideológia hosszú távon, hogy vesszen a kormány és építsünk egy új Magyarországot. Szerintem.RealVazquez írta:
Középen álló, ideológiáktól mentes politikai erő
Magyar Péter szerint azért van szükség egy új pártra, mert jelenleg nincs alternatívája a Fidesznek, és ez tartja hatalomban Orbánékat. A jelenlegi választási rendszer és a fennálló hatalmi struktúra mellett ez a másik ok, amiért nem lehet változást elérni. „Nincs B meg C verzió, amire egy jóérzésű jobboldali ember, vagy egy mérsékelt liberális, vagy baloldali, vagy apolitikus ember szavazni tud, addig itt nincs változás” – mondta a Telexnek.
De hogyan képzeli el ezt az új erőt, ami a Fidesz lehetséges alternatívája lehet? Egyrészt ezt úgy írta le, mint ami „nem beszél ideológiákról, aki képes egy nemzeti minimumra törekedni, akit nem lehet lejáratni, aki ismeri őket”. A Magyar Hangnak úgy nyilatkozott erről az elképzelése szerint középen álló, ideológiáktól mentes politikai erőről, hogy „komolyan veszi a választópolgárokat, és az ország előtt álló valódi problémákra koncentrál, tisztességesen kommunikál a másképp gondolkodókkal, és fő feladatának a mindenkori hatalom ellenőrzését, korlátozását tartja”. Magyar tehát egy középen álló, ideológiáktól mentes, nemzeti minimumra törekvő pártot képzel el.
Többször is elmondta korábban, megismételte már párszor: középen álló pártot alapít. Attól még tarthatja magát jobb oldalinak, és persze, hogy ott szocializálódott, de ez nem skatulyázza be sem őt, sem a pártját.
Kb olyan ez, mint hogy itt egy közösséget alkotunk Csabával meg Rolival mondjuk, remekül elbeszélgetünk politikáról, filmekről, stb. Viszont egy Klasszikusra nem fogunk mindannyian ugyan olyan fehérbe öltözni és leülni szurkolni ugyan annak a csapatnak.
Én csak annyit mondok, hogy mindig ésszel. Jó dolog hinni Magyar Péterben, jó dolog tenni valamit a hazáért (ugye ez is inkább jobb oldali eszme ), de azt mindig szem előtt kell tartani, hogy nem mindig minden arany, ami fénylik.
1. Oroszország az agresszor
2. Ukrajna területvédelme jogos
3. A magyar kisebbség helyzete számunkra kulcsfontosságú
4. A háborút Putyin indította, ő tudja befejezni.
5. A háború lezárására szinte semmilyen érdemi hatással nincs Magyarország pozíciója.
6. Amikor Magyarország eddig bármilyen világméretű konfliktusban oldalt választott, mindig óriási veszteségeket szenvedett el.
7. Ukrajna függetlenségét 5 különböző biztonsági garancia védte (többek közt a nálunk aláírt 1994-es Budapesti memorandum), amelyeket Oroszország a támadással megszegett. Amennyiben elfogadjuk az ukrán területveszteséget, azzal újra legitimáljuk Európában a hódító háborúkat, az államközi biztonsági garanciákat pedig érvénytelenítjük.
8. Tűzszünet és béke nem Facebook posztoktól és propagandától lesz, hanem a nagyhatalmak és Ukrajna tárgyalásának eredményeképpen.
9. Hazánknak minden humanitárius segítséget meg kell adnia Ukrajna számára.
- Kercsó
- Hozzászólások: 4337
- Csatlakozott: 2013. április 19., péntek 12:56
- Kedvenc játékosaid: R9, Kroos, Guti, Zidane, Bellingham
Re: Politika
rákerestem a yt-on erre a csatornára, és leragadtam az irán - izrael viaskodásnál'shutterisland írta:nyilvan nem reprezentativ, de jo lenne tobb ilyen szavazast latni tobb (nepszerubb) helyen is, ami ugy mar picit tobbet sejtetne.Kercsó írta:
Sajópálfalván a 2/3-ad nem youtubozik
"more, ebbű baj lesz..."
#whatisyourexcuse
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
Zinedine Zidane - When I retire I'll say, I managed Kroos.
"Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban." Benedek Tibor
- Kera
- Hozzászólások: 193
- Csatlakozott: 2019. április 27., szombat 12:33
- Kedvenc játékosaid: CR7, SR4, M12, Xabi Alonso, Kroos, Modric, R9, ZZ, Roberto Carlos, Raúl, Hierro, Lampard, Terry, Maldini, Cubasza kapitány
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Politika
Az interneten nem fogsz olyan szavazást találni ami egy fikarcnyit is reprezentatív lenne, sajnos...'shutterisland írta:nyilvan nem reprezentativ, de jo lenne tobb ilyen szavazast latni tobb (nepszerubb) helyen is, ami ugy mar picit tobbet sejtetne.Kercsó írta:
Sajópálfalván a 2/3-ad nem youtubozik
A 2/3-ad ereje bőven máshol van. Ami viszont így is aggasztó, hogy a fidesz is 28 %, de a Mi Hazánk 20%-a is elkeserítő, senkit nem megbántva, de mégiscsak két szélsőséges pártról van szó.
- 'shutterisland
- Hozzászólások: 9560
- Csatlakozott: 2013. április 16., kedd 1:45
- Kedvenc játékosaid: LM / GD
- Kedvenc csapatod: fcb / esp / arg
- Tartózkodási hely: UK
Re: Politika
nyilvan nem reprezentativ, de jo lenne tobb ilyen szavazast latni tobb (nepszerubb) helyen is, ami ugy mar picit tobbet sejtetne.Kercsó írta:Sajópálfalván a 2/3-ad nem youtubozik'shutterisland írta: egy kis erdekesseg, az ultrahang plusz yt csatorna szavazas arrol, hogy kire huznad az x-et ?
mp 45
fidesz 28
mi hazank 20
dk mszp parbeszed 1
egyeb 5
igaz meg csak 7500 szavazat eddig.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 15 regisztrált és 0 vendég