Edző és vezetőség

A Real Madrid mérkőzéseivel, átigazolásaival, aktuális edzőjével foglalkozó fórumrész.
Avatar
SzB
Hozzászólások: 326
Csatlakozott: 2018. január 14., vasárnap 11:04
Kedvenc játékosaid: CR7
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: SzB » 2018. január 14., vasárnap 11:28

"Amúgy kíváncsi lennék, te kit hoztál volna a nyáron (Mbappen kívül)? De persze nem a mostani tudásod alapján, hanem akkor mikor még az van, hogy bajnokság,bl megvan és épp most vertük a barcát 5-1re a szuperkupában." /ToniKroos/
Az akkori tudás alapján Thiago Alcantarát, akivel a '17 első félévében zseniálisan játszó Isco nagyszerűen megérti magát a spanyol válogatottban. És persze két öreg, rutinos kiszolgált hátvédet a két szélre, hogy ne járjunk úgy, ahogy jártunk, hogy 19 éves gyerekeket szidalmazunk és mondjuk el őket mindenféle tehetségtelennek (holott egyáltalán nem azok, csak kell még nekik két év és 30-40 végigjátszott meccs a Ligában). Erre az idényre talán Sagna és Clichy is elég lett volna a cserepadra, akiket a Chelsea ugyan menesztett, de a csillagokat lefocizták volna az égről, hogy nem a török bajnokságban kell befejezniük, hanem a Real Madridban...
És a mostani tudás alapján méginkább...

Avatar
numberone1
Hozzászólások: 7204
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:06
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Ferencvaros

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: numberone1 » 2018. január 14., vasárnap 11:25

Csak konyorgom, ne Neymarert bolonduljon meg Perez, amikor ott van Bappe, ove a jovo. :'(
Casillas--Cafu,Hierro,Ramos,Robi Carlos--Kroos,Redondo,Modrics--Ronaldo,Benzema,Zidane

34. Liga, 13. BL :coffee:
Merci Zizou :salute: KAK :sziv:

Avatar
M1Ö
Hozzászólások: 5756
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 6:36
Kedvenc játékosaid: Zidane; Modric, Isco, Ramos; Nagy Ádám; Özil, Xabi
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: M1Ö » 2018. január 14., vasárnap 11:07

"Isco beépítése annyira jó húzás, hogy lett egy újabb Özilünk. Ideje lenne már igazolnia, hogy ő kell a felállt fal ellen a cseleivel, mert ebben a szezonban egyszer nem láttam, hogy lett volna egy normális 1v1e, de az előzőben sem láttam sokat. Pörög a fal előtt, majd jön a visszapassz. Csak a középpályán vagy szétszakadt védelmek ellen tud cselezni, ahol nagyobb a helye
A szidott Jamesban legalább van esély ilyen helyzetben egy gólpasszra vagy egy jó lövésre. Felőlem távozhatna vele együtt a nyáron."

Nem tudok idézni telefonról, de azt a k***a... :ozil: Ha valaki Özil fan, akkor az én vagyok, de ekkora hülyeséget mióta fórumozok nem olvastam. Bocs, hogy személyeskedek, de szégyelld el magad, hogy így látod!
De Gea - Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo - Modric, Kroos, Verratti - Isco - Benzema, Agüero

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 65875
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2018. január 14., vasárnap 11:03

Nem csak azzal van gond hogy nem megy be a helyzet, hanem amit írsz. Hogy nem küzdenek. A küzdés nem egyenlő a szenvedéssel.

Helyzetek mindig fognak kimaradni, az a legkisebb gond most.

De most hogy kimondták, a bajnokság kuka. Le kerülhet ha mentális teher, es lehet fejben csak a ket masik sorozatra koncentrálni.
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Csabi
Hozzászólások: 10089
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 12:50
Kedvenc játékosaid: Figo, Cristiano Ronaldo, Modric
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Csabi » 2018. január 14., vasárnap 10:59

zidan is ugyanúgy saras mint a játékosok. tegnap valóban be kellett volna lőni a helyzeteket, de cé került kétszer nagy helyzetbe és ennyi. ennyi volt az egész meccs nagy helyzetekből. a cserék, a motiváció hiánya, ezek az ő hibája,

persze, ahogy mondtam, egy nyarat hagyni kell neki mindenképp. szerintem az a baj, hogy idejött, és azonnal minden amihez nyúlt arannyá változott. a mai napig nem értem, hogy tudtunk pl. egy levanete ellen nyerni idegenben az utolsó fordulók egyikén, hogy lazán 7 cserejátékossal állt fel, de az is bejött neki. nem tudja milyen a kudarc, amikor nem küzdenek a játékosok érte. ha okos ember, akkor most elemzi a helyzetet, és tudni fogja, hogy kit kell lecserélni és hol kell változtatni.

Avatar
H.E.H.E.
Hozzászólások: 4600
Csatlakozott: 2017. január 20., péntek 11:11
Kedvenc játékosaid: R9
Kedvenc csapatod: mi

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: H.E.H.E. » 2018. január 14., vasárnap 10:39

p.csabi1 írta:Nyáron robbantani kell és feltölteni a keretet értelmes emberekkel,a kezdőbe is jöhet nyugodtan 3-4 ember is.
Pereznek virítani kellesz az Euro milliókat ez nem kérdés.
Sajnos ez a csapat már nem lesz a régi ennyi volt bennük.
én sem küldeném el zidanet. ember, zidane az edződ.
sosem szerettem, de bazmeg. zidane az edződ.

a vásárlás nem gond.
a fizetési igény lófasz embereknél, akik nagyra tartják magukat, elsősorban angliában, illetve, hogy egyáltalán 2-3 emberen kívül nincs értelme hozni bárkit, na ez a gond.
taking currency fluctuation into account, the most expensive player in history would be Ronaldo Nazário at €433m :sziv:

patotomadrid2019jan
"a jutuboskodás 1 szakma, a városvezetés meg 1 másik szakma"

p.csabi1
Hozzászólások: 2470
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 12:00

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: p.csabi1 » 2018. január 14., vasárnap 10:34

Nyáron robbantani kell és feltölteni a keretet értelmes emberekkel,a kezdőbe is jöhet nyugodtan 3-4 ember is.
Pereznek virítani kellesz az Euro milliókat ez nem kérdés.
Sajnos ez a csapat már nem lesz a régi ennyi volt bennük.
„Úgy élünk együtt, két kis idegen,
valahol messze, mese-szigeten.”

Avatar
hunmadridista
Hozzászólások: 1540
Csatlakozott: 2014. március 17., hétfő 19:37
Kedvenc játékosaid: Zidane, Figo, Beckham, Ronaldo, CR
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: hunmadridista » 2018. január 14., vasárnap 10:29

Nem akarom elküldeni ZZ-t...de egy PSG elleni kudarc után csúnyán kiteszik majd....

p.csabi1
Hozzászólások: 2470
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 12:00

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: p.csabi1 » 2018. január 14., vasárnap 10:22

Hülyeség lenne elküldeni Zidanet.
Minek elküldeni?
Itt a játékosokkal van baj.
Tegnap is az első félidőben lehetett volna ez 2 vagy 3-0 is.
Mégse rúgják be a helyzeteket a ba...ok.
„Úgy élünk együtt, két kis idegen,
valahol messze, mese-szigeten.”

Avatar
wZoLee7
Hozzászólások: 13922
Csatlakozott: 2013. május 26., vasárnap 13:36
Kedvenc csapatod: REAL MADRID
Tartózkodási hely: SK

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: wZoLee7 » 2018. január 14., vasárnap 10:13

Sablon szart jatszunk, nem is ertem, mindig ezek a szar ivelgetesek vannak nyomatva ha az aktualis edzot leakarjuk valtani...jelenleg olyan,mint ha ZZ sajat magat akarna kidobatni

Avatar
nzooli93
Hozzászólások: 1966
Csatlakozott: 2017. február 23., csütörtök 12:11
Kedvenc csapatod: Real Madrid

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: nzooli93 » 2018. január 14., vasárnap 10:00

Ancelotti is megérdemelt volna még egy szezont igen, de ott nála nem volt padon senki olyan akihez nyúlhatott volna érdemben. Sőt volt ,mikor Ramosnak kellett kp-t játszani ,mert Modric off volt sokáig. Itt azért a Asensio, Ceba,Kova hármassal lehetne szépen variálni többféle dolgot. Én is szeretném,ha ZZ sokáig lenne a csapatnál,akár gyengébb szezonokkal is ( Fergienek is volt nem kevés) ,de azért azt szeretném látni,hogy próbálkozik, és nem annyiból áll a 'megoldás" ,hogy játszon végig az alapcsapat aztán majd csak elkezdenek a tavaly tavaszi szinten focizni..sajnos ez nem így működik :|

Nincs
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: 2013. augusztus 20., kedd 20:59
Kedvenc játékosaid: Zidane
Kedvenc csapatod: RM.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Nincs » 2018. január 14., vasárnap 9:54

Zidane már kényszerhelyzetben van. Tavaly a cserék azért tudtak olyan szinten és annyit játszani mert ment a csapatnak. Akkor mi nyertük meg azokat a meccseket mákkal, vagy akarással, amiket most a Barca nyer meg szintén mákkal vagy bírói segítséggel. Azért az sem elhanyagolható, hogy a bírói tévedésekből elég rosszul jövünk ki ebben a szezonban, ebből is van jó pár pont mínusz.
Nyáron nem jött össze Bappe, rajta kívül a mindenkit verő csapatba kit lehetett volna hozni, aki nem sokak által emlegetett B megoldás? Neymar nem jött volna a Barcából hozzánk. Most kit lehetne hozni januárban, aki nem B megoldás? Mi történne, ha Zidane most azt mondaná, hogy 3-4 emberre nem tud számítani, mert olyan rossz formában van? Mi lenne, ha kimondaná, hogy a cseréket így nem lehet játszatni, mert nem megy a csapatnak? Elveszítené az öltözőt és vele együtt az állását. Azt láttuk, hogy mit játszott a kupában a cseresor!!! Azért akármilyen összeállítás, meg tartalék, néhánynak illett volna valamit mutatni, kitűnni a többi közül.
Nyáron ha tud igazolni a csapatba, és akkor sem lesz eredmény, akkor van vége az ő munkájának, de ahogy Ancelotti is érdemelt volna még egy esélyt, Zidane az eddigiek miatt remélhetőleg meg is kapja.

Professore
Hozzászólások: 2124
Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:49
Kedvenc játékosaid: Zidane, Redondo, Hierro, Casillias
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Tartózkodási hely: Kolozsvár

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Professore » 2018. január 14., vasárnap 8:45

Gondolkoztam hideg fejjel is egy sort hogy mi lenne jobb elkuldeni vagy sem Zizut es arra jutottam hogy a PSG parharcig en meg hagynam...

Furcsa erzes mert a szentimentalis oldalam azt mondatja hogy maradjon barmi lesz is a vegkifejlete az idei szezonnak.
A racionalis oldalam meg azt mondja hogy ez ennyi volt. Van egy sor dolog amit nem igazan ertek igy a fotelbol. Alapjaban en cizellaltabb offenziv jatekot vartam tole...elvegre jatekoskent az egyik legkreativabb, stilusosabb playa volt. Erre fel Benitez szintu focit nyomunk ugy hogy nem 1-2 honapja van itt es igazolni is lett volna alkalma. A masik az igazolasok es a keret kezelese. Mindenhol azt nyomjak hogy Perez tenyleg ad Zizu szavara es szabad keze van a kezdo osszeallitasanal. Erre mit csinal? Elengedi azokat akikben nem bizik (eddig meg ok) es helyettuk hoz egy Mayoralt es a nyakaba varjak Cebat. Varane utan en arra szamitottam hogy jo szeme van es a fiatalokkal tud banni...hat eddig ram cafolt ebben a tekintetben is.
Ami ennel is aggasztobb hogy nem latom a valtoztatas hirmagjat sem a jatek teren. Hibazni emberi dolog de ha sorozatosan valaki ugyanazt a nonszensz dolgot erolteti az nalam mar ostobasag. Nyilvan arra szamit hogy egyszer csak forma lendulnek de ezt az allovizet valahogy fel kellene razza. A meneszteset nalam a tovabbiakban az dontene el hogy taktikailag kepes lesz-e ujjat huzni vagy sem. Ha nem akkor mennie kell mert annyira sablon a jatekunk hogy az fajdalom. Persze a helyzetben vastagon benne van a vezetoseg es a jatekosok is viszont kozhely hogy nem lehet pik-pak lecserelni a fel keretet es Perez sem fog lemondani. Ha az apatia allandosul a tovabbiakban is akkor neki kell menni mert azert a jatekosokban ennel joval tobb van. Csak segbe kellene nehanyat rugni es egy kis versenyhelyzetet teremteni.

wxyz
Hozzászólások: 3532
Csatlakozott: 2014. január 23., csütörtök 9:33

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: wxyz » 2018. január 14., vasárnap 8:22

Csak Guardiolát ne.
Nem akarom, hogy Kovacic és Ceballos azért ne játszanak, mert Carvajal vagy Marcelo játszik a középpályán.

Egész meccsen egy tiszta helyzetünk volt, amikor CR a kapusba rúgta. Azon kívül nem tudtunk kialakítani semmit, beadások, egyéni próbálkozások és lövöldözések.
Ez nem csatárhiány és szerencsétlenség, hanem nem létező támadójáték, csapatszintű és edzői hiba.

Isco beépítése annyira jó húzás, hogy lett egy újabb Özilünk. Ideje lenne már igazolnia, hogy ő kell a felállt fal ellen a cseleivel, mert ebben a szezonban egyszer nem láttam, hogy lett volna egy normális 1v1e, de az előzőben sem láttam sokat. Pörög a fal előtt, majd jön a visszapassz. Csak a középpályán vagy szétszakadt védelmek ellen tud cselezni, ahol nagyobb a helye
A szidott Jamesban legalább van esély ilyen helyzetben egy gólpasszra vagy egy jó lövésre. Felőlem távozhatna vele együtt a nyáron.

Avatar
Toti
Hozzászólások: 4840
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 19:39

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Toti » 2018. január 14., vasárnap 7:38

Realista24 írta:
Toti írta:Guti felkészül B-)
Mivel jobb mint ZZ?
ezt nemtudom. nyilván csak a guti felé mutatott örökös szimpátiám mondatja velem :)
egyébként ki lenne a megoldás, ha oda jutunk? csak egy kérdés.
zz akármit is ért el, stb, stb.. azt azért mindenkinek el kell ismernie, h ez így nem mehet már sokáig.
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91

Avatar
Realista24
El Padre
Hozzászólások: 65875
Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid
Kapcsolat:

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Realista24 » 2018. január 14., vasárnap 6:41

Toti írta:Guti felkészül B-)
Mivel jobb mint ZZ?
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema

Avatar
Toti
Hozzászólások: 4840
Csatlakozott: 2013. április 17., szerda 19:39

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Toti » 2018. január 14., vasárnap 6:32

Guti felkészül B-)
"A gólöreme nem volt szép nekem mégis óriási örömöt okozott mert abban a pillanatban tudtam mennyi Real\Cr gyülölő rohad el belülről életük legszörnyűbb élménye az agyukba is beleégett úgy odarakta a köcsögöknek..." - dzsi91

Avatar
numberone1
Hozzászólások: 7204
Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:06
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Ferencvaros

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: numberone1 » 2018. január 14., vasárnap 2:55

ToniKroos írta:
Amúgy kíváncsi lennék, te kit hoztál volna a nyáron (Mbappen kívül)? De persze nem a mostani tudásod alapján, hanem akkor mikor még az van, hogy bajnokság,bl megvan és épp most vertük a barcát 5-1re a szuperkupában.
Nem engem kerdeztel, de en a tavasz folyaman mondtam, h kellenek elore gyors emberek es nem egy( Ugye Remy :shifty: ). Csatar szelso tamado egyutt + Casenal klasszissal jobb vkp..ha vkit elkell hozni a Chelseabol az Kante....Szep, h sokan Kovat szeretnek hatulra, csak neki nem az a posztja ot is batoritani kell, h merje csinalni a ritmusvaltasait(minel tobbet) csak kell egy stabil ember ilyenkor moge aki nem Kroos v Modric, aki tehermentesiti. En komoly feladatot szannak a kis horvatnak.
Bappe legyen a fo celpont ot kell meggyozni, h atveheti CR(CR-tol konnyes bucsut vennenk) helyet megkaphatna a tiziket is. Meg mindig ott van Mariano bzitositeknak, ha nem talalnak nal jobb csatart, de csak abban az esetben ha Bappe nem jonne(sajat maga meg megvetozhatja az opciot, csak rajta mulik). Egy szelso tamado akiert Balet kellene bealdozni pl. Martialt. Tuti Kantet is ellehetne hozni, ha managment is akarna, csak akkor lekellene mondani Caserol.

zserk: Ja es a nemre szavaztam.
Casillas--Cafu,Hierro,Ramos,Robi Carlos--Kroos,Redondo,Modrics--Ronaldo,Benzema,Zidane

34. Liga, 13. BL :coffee:
Merci Zizou :salute: KAK :sziv:

Avatar
Torquemada
Hozzászólások: 1335
Csatlakozott: 2013. április 28., vasárnap 7:54
Kedvenc játékosaid: Casemiro, Modric, Carvajal, Brahim D., Camavinga, Nacho, Kroos
Kedvenc csapatod: Real Madrid C.F., Honvéd FC
Tartózkodási hely: Sz.Sz.B.

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: Torquemada » 2018. január 14., vasárnap 1:47

- Hagy kérdezzem meg, az kinek a sara, hogy az egész csapat formán kívül focizik, pedig egyöntetűen kiállnak elvileg az edző mellett ?
- Nyáron nem feltétlenül hozni kelett volna, (bár jó lett volna) hanem megtartani azt, akit kellett volna.
- Szerintem Isco beépítése sem lett volna olyan egyértelmű, ha mondjuk a BBC végig egészséges és nincs köztük eltiltott (volt korábban olyan nyilatkozat, hogy minden áron játszanak, ha egészségesek). Lásd bárszá ellen, Kovát be kellett tuszkolni, jogosan, messi miatt, de helyette nem egy kedvenc maradt ki, hanem persze Isco
- azt, hogy a fiatalok nem ütik meg a szintet, nem tudhatjuk, mert nem játszanak éles meccset (kupát hagyjuk, nem mérvadó, a "nagyobbak" sem tudnak felpörögni rá, lásd a nagy meccseken ált. megbízható Nachoról most kaptunk két gyermeteg gólt). Szerintem Ceba, Vallejo jól szerepelt, amikor lehetett, Mayoral is kettőt vert a Sociedadnak, tényleg nem nagy valami a srác, kevés, de legalább igazi kilences, és tudja, hogy mit kell csinálni a tizenhatoson belül, Theo, esetleg Llorente is tényleg kuka egyenlőre. A másik az, hogy ezt a szintet, amit most látok, szerintem Ceba megüti, Vallejo is jöhetne esetleg, ha Nacho kimenne a mostanában bűnrossz Marci vagy Carvajal helyére.
- a fiatalokat úgy nem lehet felmérni, hogy egyszerre felküldök belőlük hatot (kupa), ahogy sosem játszottak még, az összeszokott csapatba lehet alkalmanként egyesével bedobálni őket, és úgy megnézni. De nem, a 70. percben jön Asensio vagy LV, menetrendszerű pontossággal

Azt, hogy most nem lesz komoly kupa, én el tudom fogadni az előző évek miatt. De ha nem látom, hogy az edző próbál megújulni ekkora bukóban, és most nem próbál, akkor szerintem mennie kell. Jobban elfogadtam volna ezt a mai vereséget is, ha nem a jósolható csapat fut ki, hanem van két-három meglepetés ember. Vagy ha látom, hogy CR7et is le meri cserélni. De nem meri. Ha ZZ edzőként kezd végre viselkedni, maradjon, ha nem tud (most nem úgy viselkedik), akkor viszlát. Vegyen oda maga mellé valami rutinos tanácsadót, az arcot majd ő adja (bár a játékosok már nem küzdenek érte, mint tavaly) és csináljon végre valamit a fizetéséért. Ez a "munka" most a semmivel egyenlő. Mehetne nyaralni, mert a sablonkezdőt a sabloncserékkel Pintus is fel tudná küldeni.
""Pff, was heißt nicht selbstverständlich? Wir haben gewonnen, fertig!" (T.Kroos)

Avatar
miVida
Hozzászólások: 1046
Csatlakozott: 2013. augusztus 3., szombat 11:11
Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema (Marcelo,Kovacic,Kroos)
Kedvenc csapatod: Real Madrid (DVSC, Francia válogatott)
Tartózkodási hely: Nagykanizsa

Re: Edző és vezetőség

HozzászólásSzerző: miVida » 2018. január 14., vasárnap 1:14

Természetesen most pont nem kéne elengedni, pláne hogy most volt az év edzője, meg amúgyis ilyen crazy időszakban..

Nyáron meg én előbb válnék meg CR-től mint Zizutól
Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?

Courtois - Odriozola-Ramos-Varane-Alaba - Kovacic-Kroos - Isco - Hazard-Mbappé-Asensio


Vissza:

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 20 regisztrált és 0 vendég