Re: Megy a meccs!
Elküldve: 2014. szeptember 27., szombat 16:53
marcelo mentése az über volt.
Egyrészt ott Ronaldo van, őt meg érdemes ott játszatni ahol alegjobbrealfan91 írta:Bale mehet balszélre. Ott ér is valamit, nem tudom minek erőlteti itt Carlo, nevetség tárgya...
semmi gond nincs a sráccal, hasznosan játszikrealfan91 írta:ezen kívül James pad
Butaság mert más a véleményem? Akkor inkább hagyom a veled való kommunikációt.ne beszélj butaságot, akkora helyzeteik vannak mint a ház, kaptunk már így ki párszor, jókor jött a horvát gólja, nem pesszimista akarok lenni, csak szemmel látható különbségeket látok a 4-3-3 és a 4-4-2 között, Te nem így vagy vele? jól kentük úgy, szépen játszottunk, most meg középen csak rohangálnak koncepció nélkül, és beadásokból áll a támadásunk kétharmada
Majdnem. Tudatosan magunkra húztuk őket, és adtunk nekik területet. Egyik következik a másikból.Szóval tudatosan szar a csapatvédekezés meg szándékosan nem akarunk helyzeteket ki alakítani?
Realista24 írta:Miért csalóka az eredmény? Mert öt perc után nem 0-4 volt az állás? Mert nem rohantunk nekik? Vagy miért?Banán írta:szép volt, de ha a csapat érdekeit nézem, akkor így sem kellene a pályán lennie Benznek sajnos, teljesen átmennek rajtunk és ha a gólokat is szállítaná, akkor is ezt mondanám, teljesen más felállás kellene, és labda nélkül semmit sem csinál, ne gyertek a védekezik meg elviszi az embert dologgal, mert ha más van a pályán az sem csak úgy lebeg a semmiben... szerencsénk van ma eddig, csalóka az eredmény, remélem hamar váltunk nem a 70. percben csak, akkor lesz még 2 gólja CR-nek ma, gyenge az ellenfél
Szóval tudatosan szar a csapatvédekezés meg szándékosan nem akarunk helyzeteket ki alakítani?Nem ezt játszanánk ellenük. Minden meccs más, értsétek már meg.
ne beszélj butaságot, akkora helyzeteik vannak mint a ház, kaptunk már így ki párszor, jókor jött a horvát gólja, nem pesszimista akarok lenni, csak szemmel látható különbségeket látok a 4-3-3 és a 4-4-2 között, Te nem így vagy vele? jól kentük úgy, szépen játszottunk, most meg középen csak rohangálnak koncepció nélkül, és beadásokból áll a támadásunk kétharmadaRealista24 írta:Miért csalóka az eredmény? Mert öt perc után nem 0-4 volt az állás? Mert nem rohantunk nekik? Vagy miért?
tőlem az is jó lenne, nem vagyok Benz mellett se ellene, kizárólag a csapat érdekeit nézem, de Bale-ben eddig azért benne volt a gól, bármekkora suta dolgokat műveltKerlon írta: Inkább Bale-t kéne ma lekapni és Jamesnak több szabadságot biztosítani.
Nem ezt játszanánk ellenük. Minden meccs más, értsétek már meg.nagyi írta:Jár a pacsi Benzemának de egy nagyobb csapat úgy menne át rajtunk mint a villám......
Inkább Bale-t kéne ma lekapni és Jamesnak több szabadságot biztosítani.Banán írta:szép volt, de ha a csapat érdekeit nézem, akkor így sem kellene a pályán lennie Benznek sajnos, teljesen átmennek rajtunk és ha a gólokat is szállítaná, akkor is ezt mondanám, teljesen más felállás kellene, és labda nélkül semmit sem csinál, ne gyertek a védekezik meg elviszi az embert dologgal, mert ha más van a pályán az sem csak úgy lebeg a semmiben... szerencsénk van ma eddig, csalóka az eredmény, remélem hamar váltunk nem a 70. percben csak, akkor lesz még 2 gólja CR-nek ma, gyenge az ellenfél
4-4-2 be lenne esélye, egyedül simán leveszik a pályárólBanán írta:szép volt, de ha a csapat érdekeit nézem, akkor így sem kellene a pályán lennie Benznek sajnos, teljesen átmennek rajtunk és ha a gólokat is szállítaná, akkor is ezt mondanám, teljesen más felállás kellene, és labda nélkül semmit sem csinál, ne gyertek a védekezik meg elviszi az embert dologgal, mert ha más van a pályán az sem csak úgy lebeg a semmiben... szerencsénk van ma eddig, csalóka az eredmény, remélem hamar váltunk nem a 70. percben csak, akkor lesz még 2 gólja CR-nek ma, gyenge az ellenfél
lehet már ősszel meglesz a gólrekord, és télen lelép a MU-baKerlon írta:Ha C így folytatja tovább, akkor szerény számításaim szerint is 76 gólnál fog végezni a PD-ben.
Miért csalóka az eredmény? Mert öt perc után nem 0-4 volt az állás? Mert nem rohantunk nekik? Vagy miért?Banán írta:szép volt, de ha a csapat érdekeit nézem, akkor így sem kellene a pályán lennie Benznek sajnos, teljesen átmennek rajtunk és ha a gólokat is szállítaná, akkor is ezt mondanám, teljesen más felállás kellene, és labda nélkül semmit sem csinál, ne gyertek a védekezik meg elviszi az embert dologgal, mert ha más van a pályán az sem csak úgy lebeg a semmiben... szerencsénk van ma eddig, csalóka az eredmény, remélem hamar váltunk nem a 70. percben csak, akkor lesz még 2 gólja CR-nek ma, gyenge az ellenfél