Realista24 írta:Miért csalóka az eredmény? Mert öt perc után nem 0-4 volt az állás? Mert nem rohantunk nekik? Vagy miért?
ne beszélj butaságot, akkora helyzeteik vannak mint a ház, kaptunk már így ki párszor, jókor jött a horvát gólja, nem pesszimista akarok lenni, csak szemmel látható különbségeket látok a 4-3-3 és a 4-4-2 között, Te nem így vagy vele? jól kentük úgy, szépen játszottunk, most meg középen csak rohangálnak koncepció nélkül, és beadásokból áll a támadásunk kétharmada
Kerlon írta:
Inkább Bale-t kéne ma lekapni és Jamesnak több szabadságot biztosítani.
tőlem az is jó lenne, nem vagyok Benz mellett se ellene, kizárólag a csapat érdekeit nézem, de Bale-ben eddig azért benne volt a gól, bármekkora suta dolgokat művelt
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára
Banán 2014. szeptember 27., szombat 16:49-kor.