Egyéb sportok
Re: Egyéb sportok
Óriási különbség van egyetem és NFL között, ezeknek a játékosoknak, akik ennyit foglalkoznak a sporttal, életük álma bekerülni az NFL-be. Plusz az is nagy különbség, hogy közel nincsen ennyi agyrázkódás ott, mint a profiknál. Neki pedig már alapból volt egy pár, és ugye nagyobb az esély agyrázkódásra, ha már van egy kórtörténet előzőleg.
Elmondása szerint rengeteget foglalkozott a témával, és simán lehet, hogy csak ebben a szezonban tette ezt, eddig nem volt tisztában ennek a sérülésnek a veszélyeivel (amit szvsz nagyon lebecsül az emberek jelentős többsége). Így pedig ezek tudatában csak most jutott erre a konklúzióra.
Amúgy profiknál -és sejtésem szerint egyetemen is- hiába vannak nagyon szigorú protokollok, meg hangzatos szavak a játékos épségének védelméről, a csapatok ha tehetik próbálják eltitkolni a sérüléseket, ide az agyrázkódás is beletartozik/hat. Illetve nem olyan könnyű észrvenni, ha valakinek agyrázkódása van, akinek volt már mondjuk kettő (mint neki), annak simán lehetett több is, amiről mondjuk nem tud. Ez utóbbi feltevést szintén említett az interjúban.
Pl.:asszem Edelmannak (meg Wilsonnak is) volt legutóbb az a brutális ütközése, amiről meg voltam győződve, hogy ez agyrázkódás, erre utána játszott még. Szvsz azóta is biztos vagyok benne, hogy az volt, de lám...valószínűleg nem is volt tesztelve rá az interjúk alapján.

Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
-
- Hozzászólások: 2131
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 1:26
Re: Egyéb sportok
Mondjuk nem teljesen értetem meg őt. Ugye volt két agyrázkódása, 1 középiskolában 1 meg az egyetemi évei alatt, viszont akkor miért vállalta be a rookie évet? Annyi biztos, hogy kevés emberben van ekkora önfegyelem, belekóstolt a profi világba, ahol első évében is korrekt játékot nyújtott, ettől csak jobb lett volna, viszont ennyi idő alatt közel sem keresett egy életre elegendő pénzt. Most nem pénzhajhásznak akarok tűnni, mert ha választanom kéne egy egészségesen leélt élet vagy egy gazdag roncs között persze, hogy az előbbit választanám. Csak azt nem értem, hogy egyetem után miért kísértette meg magát a profi karrierrel. Szimplán meg akarta nézni, hogy mennyivel keményebb vagy miért?de feladta mindezt, mert féltette az egészségét
Re: Egyéb sportok
Amikor olvastam ilyen voltam: .VanillaSky írta:A 49ersből Borland visszavonult. Nem csíptem őket - főleg Harbaugh- Kaep kettős miatt - de bakker ez. A srác NFL kész játékos volt, nem valami padmelegítő, hanem minden komolyabb szakember 8-10 évre számolt vele. Amellett, hogy milliárdokról mondott le, ez megsüvegelendő lelkierő.
Legenda lehetett volna, de feladta mindezt, mert féltette az egészségét, az életét. Hatalmas riszpekt ezt így meglépni.
Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
-
- Hozzászólások: 2131
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 1:26
Re: Egyéb sportok
A 49ersből Borland visszavonult. Nem csíptem őket - főleg Harbaugh- Kaep kettős miatt - de bakker ez. A srác NFL kész játékos volt, nem valami padmelegítő, hanem minden komolyabb szakember 8-10 évre számolt vele. Amellett, hogy milliárdokról mondott le, ez megsüvegelendő lelkierő.
Re: Egyéb sportok
Mayweather állítólag kiütötte az edzőpartnerét a Pac-Man elleni készülés során.
- sanko.
- Hozzászólások: 429
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 20:02
- Kedvenc játékosaid: Varane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Debrecen
Re: Egyéb sportok
Köszönöm szépen, kihagytam.
- Ferencváros
- Hozzászólások: 1273
- Csatlakozott: 2013. április 26., péntek 17:58
- Kedvenc csapatod: Ferencváros, Nashville, Magyar válogatott
Re: Egyéb sportok
A nyáron az OSC bevásárolt nem egy nagy játékost. Decker Ádám, Bátori, Bundschuh, Gór-Nagy, Graham, Salamon. Nem gyenge csapat verődött össze. Bár idén az Eger is jól tolja.raul0791 írta:rohadtul nem vagyok otthon a magyar vízilabdában, de most egy valami megütötte a szemem. Nézegettem a tippmixet, és ma Újbuda - Szeged lesz, és a Szegedre rohadt magas az odds... Eddig úgy tudtam, nem rossz csapat pedig. Ennyire esélytelenek? kihagyjam? valaki aki jártas a témában adjon már tanácsot.
- peti_madrid
- Hozzászólások: 1255
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:28
- Kedvenc játékosaid: Zizou, Guti, Modric, CR
Re: Egyéb sportok
Hetedikek az OB1-ben, stabil középmezőny. Az odds meg azért volt olyan magas, mert az Újbuda vagy vezet v. második, esetleg harmadik. Felborult a régi rendszer, már nem a Vasas - Eger - Szeged hármas a legzurább, hanem Újbuda, Szolnok, Eger (még mindig), stb. Máshova ment a pénz, ennyiraul0791 írta:rohadtul nem vagyok otthon a magyar vízilabdában, de most egy valami megütötte a szemem. Nézegettem a tippmixet, és ma Újbuda - Szeged lesz, és a Szegedre rohadt magas az odds... Eddig úgy tudtam, nem rossz csapat pedig. Ennyire esélytelenek? kihagyjam? valaki aki jártas a témában adjon már tanácsot.
- sanko.
- Hozzászólások: 429
- Csatlakozott: 2013. április 20., szombat 20:02
- Kedvenc játékosaid: Varane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Debrecen
Re: Egyéb sportok
rohadtul nem vagyok otthon a magyar vízilabdában, de most egy valami megütötte a szemem. Nézegettem a tippmixet, és ma Újbuda - Szeged lesz, és a Szegedre rohadt magas az odds... Eddig úgy tudtam, nem rossz csapat pedig. Ennyire esélytelenek? kihagyjam? valaki aki jártas a témában adjon már tanácsot.
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66116
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Egyéb sportok
Én úgy vettem ki hehe írásából, hogy a meccs napján lesz May szülcsinapcsija :Đnmate írta:Nem lesz egyiknek sem szülinapja. Holnapután lesz Mayweathernek. Vagy félreértek valamit?
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- nmate
- Hozzászólások: 14105
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 22:24
- Kedvenc játékosaid: Arbeloa
Re: Egyéb sportok
Nem lesz egyiknek sem szülinapja. Holnapután lesz Mayweathernek. Vagy félreértek valamit?
- Realista24
- El Padre
- Hozzászólások: 66116
- Csatlakozott: 2013. április 13., szombat 0:50
- Kedvenc játékosaid: Zidane, Benzema
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Kapcsolat:
Re: Egyéb sportok
Szülinapja lesz aznap? Újabb strigula az ellene melletthehe írta:a körítés, a helyszín, hogy épp aznap lesz a születésnapja a majomnak, minden azt hivatott elővezetni, hogy címvédés lesz.
sztem sima pontozással nem fog tudni győzni pákájó, mindenképp KO kell, de azt meg az ultradefenzív és überpasszív amerikai mármár rutinból lehozza.
le is vezettem a meccset, ez lesz, tessék megrakni
Karim Benzema: "A Real Madridnál vagyok, csak ez számít"
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
Zidane - The Maestro Of The Decade HD
Carlo Ancelotti: "Benzema egy olyan játékos, akinek nincs szüksége arra, hogy sokat dolgozzon."
Tous avec Karim
Je Suis Benzema
- András93
- Hozzászólások: 1650
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 20:14
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
Re: Egyéb sportok
Meg lehet nézni Roy Jones Jr.-t a '88-as szöuli olimpián. Újabb ok, amiért lehet utálni Dél-Koreát.
- peti_madrid
- Hozzászólások: 1255
- Csatlakozott: 2013. április 23., kedd 7:28
- Kedvenc játékosaid: Zizou, Guti, Modric, CR
Re: Egyéb sportok
igen, a europe tour döntőjének visszavágója, meg a vb ELŐdöntőnek csak az elő lemaradtBoky írta:max a hétvégi német kupa (vagy mi a nyavalya) visszavágója
- morientes
- Hozzászólások: 10633
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 13:47
- Kedvenc játékosaid: Raul,Diego Maradona
- Kedvenc csapatod: Há' a rejálmadrid b+ :)
- Tartózkodási hely: mikorhol
Re: Egyéb sportok
Roy Jones junior nálam is nagyon ott van,nem is az volt a baj hogy nem időben hagyta abba,hanem az,hogy volt a karrierjében egy időszak mikor minden fontosabb volt számára mint a box.Aztán visszajött hogy majd megmutatja,de csak lejáratta magát sajnos.
Tyson meg...nálam az utolsó nagy amarikai gladiátor,mióta ő nincs,azóta az egész nehézsúly egy élvezhetetlen szar lett.Abban az időben olyan boxolók nyomták mint Evander Hollyfield vagy George Foreman...ma már meg van egy Klicsko,aki nálam csak eredményman de nem boxoló...
Alit sajnos nem láttam,(annyira nem vagyok öreg),de abban az időben is olyan öklözők fémjelezték a sportágat mint pl Sonny Liston,vagy Joe Fraiser...

LEGIO PATRIA NOSTRA
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...
http://m.youtube.com/watch?v=Hiyc2JB9v6U
Ha nem látod magadban a győztest,nem is lehetsz az...
- hehe
- Hozzászólások: 7035
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:50
- Kedvenc játékosaid: el fenomeno.
- Kedvenc csapatod: a 6X-os vb.
- Tartózkodási hely: nuthouse.
Re: Egyéb sportok
a körítés, a helyszín, hogy épp aznap lesz a születésnapja a majomnak, minden azt hivatott elővezetni, hogy címvédés lesz.
sztem sima pontozással nem fog tudni győzni pákájó, mindenképp KO kell, de azt meg az ultradefenzív és überpasszív amerikai mármár rutinból lehozza.
le is vezettem a meccset, ez lesz, tessék megrakni
sztem sima pontozással nem fog tudni győzni pákájó, mindenképp KO kell, de azt meg az ultradefenzív és überpasszív amerikai mármár rutinból lehozza.
le is vezettem a meccset, ez lesz, tessék megrakni
Re: Egyéb sportok
Sajna ugyanígy gondolom pláne az utolsót. A bírók szorossá tehetik, de ezen kívül semmi. Pár éve kellett volna ezt már összehozni, akkor mekkora meccs lett volna... Most már csak a nevek miatt az.Mélyvödör megeszi,nálam súlycsoporttól függetlenül a legjobb bunyós most,talán még Ward aki....
Manny sajnos már nem a régi,el kell fogadni.
Ha ki a legnagyobbnál tartunk:Tyson, a hercehurca előtt.
Suarez nagyon képzett,és a vérében van a kapu támadása,olyan akit ha megkötözöl,és elé tolsz egy kaput, akkor elkezd habzani a szája,és ha elvágod a kötelet akkor orra bukik,mert menne mint az állat a kapura. - R.M.C.F.
- reeed_ati
- Hozzászólások: 3031
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:23
- Kedvenc játékosaid: Zinedine Zidane
Re: Egyéb sportok
Nekem Roy Jones Junior a legnagyobb, csakhat o sem tudta idoben abbahagyni.
-
- Hozzászólások: 2016
- Csatlakozott: 2013. április 14., vasárnap 21:14
- Kedvenc játékosaid: Gera, Lipcsei, Ronaldo, Zidane, Henry
- Kedvenc csapatod: FTC, Real Madrid
Re: Egyéb sportok
Hiába nagyon unszimpatikus, szerintem Mayweather simán fogja verni Pacquiaot...nem sok esélyt látok rá, hogy fordítva legyen!Ha pár évvel ezelőtti Pacquiao lenne akkor még nyerhetne is, de kétlem, hogy azt a formáját visszatudná hozni!
Tyson tudása meg megkérdőjelezhetetlen, de nekem ő is nagyon unszimpatikus volt...nem szomorkodtam amikor Lennox elintézte!
Örök kedvenc meg egyértelműen:Roy Jones
(meg még Shannon Briggs és Hopkins is adta nagyon...)

- Hozzászólások: 6170
- Csatlakozott: 2013. április 21., vasárnap 14:35
- Kedvenc játékosaid: Zidane,Benzema,Modric,Kroos
- Kedvenc csapatod: Real Madrid
- Tartózkodási hely: Nádudvar
Re: Egyéb sportok
Jó hát Lewis se akkor tolta Tyson ellen amikor az a csùcson volt. Jaj de utáltam Lewist!!!
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 3 regisztrált és 0 vendég