Re: Madridom Filmklub
Elküldve: 2020. május 17., vasárnap 5:29
Na gyerekek. 
Koe no katachi
Én csípem az animéket, de inkább a scifi vonulatot, meg kell hagyni, viszont mindig örülök, ha szembejön egy alkotás, ami nem Miyazagi. Azokat egyszerűen nem tudom elviselni.
Nehéz műfaj, hiszen annyira más gondolkodású nép szülötte, ami sokszor európai fejjel teljesen agyalágyultnak tűnik. Érdemes belegondolni, hogy különböző országok filmgyártásaiban is micsoda különbségeket láthatunk, nemhogy egy másik földrész prominens képviselői társnak elénk valamit. Néha rohadt nehéz megemészteni, néha pedig - mint az említett ünnepelt zseni - befogadhatatlan. Egy kis nyitottság sosem árt feléjük, és érdemes utánaolvasni az adott műnek, pusztán némi japán insight ügyében - ezt itt Mickey megtette, köszönet érte.
Magával a filmmel kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Inkább tetszett, mint nem, de a végére kissé eleresztett, be kell vallanom.
A kapkodósnak tűnő, mozaikszerű vágás és az ember számára jelentéktelennek tűnő részletek (cipők, lábak, különböző dekomponált képek) folyamatos kihangsúlyozása kicsit megnehezíti az elmerülést, de belejöttem pár perc alatt. Az iskolai bullyingról mindenki tudna mesélni, én egész általánosban a fasz rossz végén voltam, aztán mostanság az osztálytalálkozókon mindenki odavan, rohadjanak meg. Visszakanyarodva: említettétek páran, nekem is bejött a szemszög, hogy a főhős a bántalmazó (bár konkrétan kurvára nem értettem, mi baja van, mert az alap rosszindulatnál jóval több munkálkodott benne), és ahogy végigkövetjük az útját a khm...megváltásig? Ügyesen van felépítve a cucc, és bő másfél óráig nagyon szerettem, néha azon kaptam magam, hogy úgy szurkolok a két főszereplőnek, hogy jöjjenek már össze, mintha valami 12 éves kislány lennék. 
El is határoztam, hogy az értékelésem első mondata az lesz, hogy Pipita (ebben is ) egy botgeci, aztán valahogy a leányzó öngyilkossági kísérlete utáni történések teljesen belassították és szétszabdalták a tempót és nekem a hangulatot is. Az utolsó 20 percet hosszabbnak éreztem, mint addig az egész filmet. Filóztam, hogy az amerikai filmen felnőtt gyökér kapcsolt-e be bennem, hogy nem hepiendet kaptam, de aztán rájöttem, hogy ha a srác megdöglik a zuhanástól, teljesen elégedett lettem volna. Szóval a vége totál szétzuhant nekem.
Pipita véleményén gondolkodtam, mert néhol tényleg rohadt túlzó, már-már urambocsá' ostobának tűnik a karakterek nagyrésze, aztán két dolog is bevillant: egyrészt a japánokra jellemző (idegesít is), legalábbis az animekból ítélve, hogy a masszív elfojtásuk, visszafogott stílusuk miatt igen nehezen kezelik az érzelmesebb szitukat, számunkra evidens/sokat tapasztalt dolgok mérhetetlenül ki tudják őket akasztani, és teljesen káosz, ahogy próbálják ezeket megoldani. Másrészt visszagondoltam kicsit: gimnáziumban micsoda problémák tudták tönkreverni a lelkivilágunkat hetekre, hónapokra. Milyen apróságok tudtak kikészíteni, milyen mára jelentéktelennek tűnő TRAGÉDIÁk történtek. Rossz belegondolni, de erről szól az élet, a tanulás folyamata. És ha belegondolok, visszacsatolva, hát...nem lennék japán tinédzser. Szóval rendben van a dolog, más kérdés, mennyire elviselhető egyénenként.
Többet igazából nem tudok írni elnézést, hogy ennyit késtem vele - ezért nem tartom szerencsésnek a dolgot, a lényeg az lenne hogy beszélgessünk a filmekről, de ennyi csúszást követően szétcsúszik a diskurzus. Sokáig élveztem, nagyon is, de az utolsó fél óra az nekem bőven a rétestészta kategóriába tartozik, néhol már atomjaira hullott az anyag. Őszintén szólva fingom nincs, mennyit adjak rá. kb a 6,75 lenne a korrekt. De az ajánlás és néhány kedves emlék miatt felfele kerekítem. Köszönöm Mickey!
7/10
The sunset limited
Tegye fel a kezét, aki nem a professzorral ért egyet.
Amikor először láttam, kevésbé fogtam fel a hallottakat, de egyvalami nagyon megmaradt, ahogy Fehér 5 perc alatt porrá zúzza Fekete egész világát, aztán végül utóbbi engedi ki az ajtón, hogy - vélhetően - végre bevégezhesse életét.
Komoly mű, elég kiábrándult világképpel, rettentően fontos témákat boncolgatva. egyértelműen ott a helye a polcomon pár Tarkovszkij, Bergman, és társai művei mellett: vannak alkotások, melyeket 3-5 évente megtekintve újra és újra többek leszünk emberileg, lelkileg, és mindig mást adnak, mindig más szempontok szerint nézzük, és értelmezzük őket.
Nem másznék bele, hogy kivel értek inkább egyet, illetve hogy mennyire naívnak és együgyünek vélem azt a fajta hitet, ami Feketét jellemzi, mindenesetre meg kell jegyeznem, hogy az első megtekintésnél abszolút Fehér-párti voltam, mostanra azért látom, látni vélem, hogy működnek a Feketéhez hasonló gondolkodású emberek, és hogy sokan - akár a nem vallásosak is - miért tartják gazdagabb életnek és gondolkodásúnak a hittel teli életet. De képtelen vagyok elviselni még így is sokszor, pláne, hogy az emberek többségénél, pláne itt Európában, ez nem hit, hanem neveltetés. De ez a gondolatmenet hosszúra nyúlik, és nem biztos, hogy ez a megfelelő platform a vitára, bár kicsit sajnálom, hogy nem pattant ki valami beszélgetés erről a filmmel kapcsolatban.
Egyébiránt elsőre úgy tűnhet, hogy Fehér rommá zúzta Fekete hitét, a végén azért nincs egyértelműen kihirdetve a "nyertes" - Fekete megőrzi hitét végül, és folytatja elátkozott(?) feladatát. Kiválóan megírt karakterek, két zseniális színész megformálásában. Az összes Jászai Mari díjas színészünknek levetíteném heti egyszer - így kell csinálni, nem ripacskodni.
Engem a párbeszédek színpadias volta sem zavart, sőt, nem is éreztem szinte soha annak. Bebaszva hasonló nyelvezetű, magasröptű filozofálgatásokba szoktam belebonyolódni, csupán nem fojtom el a káromkodásokat.
Rendkívül fontos film, kiváló alkotás, jó ajánlás, köszönöm szépen!
8/10
Contratiempo
Ahogy utánaolvastam kicsit, már gyanakvóan ültem le elé, túl sok volt a SHOCKING ENDING meg a BEST PLOT TWIST EVER jellegű puffogtatás, az ilyenek általában valami teljesen középszerű, pofátlan nyüglődéssel teletolt filmeket takarnak. Na, itt szerencsére nem ez a helyzet egyáltalán, de azért nem vagyok elégedett.
Maga az alaphelyzet egyszerű, de tökéletesen működőképes, krimi is lehet, de thrillernek is jó lehet, fasza. De maga a film elbeszélési módja szerintem a rákfenéje: jön egy állítás, aztán pár perc múlva meghazudtolódik, vagy új megvilágításba helyeződik. Ez könyvben, hosszabban leírva abszolút működőképes, mert úgy az olvasó együtt gondolkodik a főszereplőkkel, agyal, mi lehet a végső megoldás. De ez egy film, egy végtelenül túlcizellált és túlírt forgatókönyvvel, és minden az arcunkba van tolva. A harmadik cáfolat után (nem így így volt, hanem TELJESEN MÁSHOGY) az agyam elengedte a picsába az egészet, hiszen láttam, hogy mire megy ki a játék: a legvégén úgyis valami olyasmi lesz, ami nem látható, és ami végig ott van az orrod előtt, és minden, amit addig láttál, nem is úgy volt. Klasszik húzás, tud is működni - pl. a legelső Fűrészben tökéletesen érezték az arányokat, de itt kb fél óra volt még a filmből, amikor egy közelinél leesett a HUGE BEST SHOCKING PLOT TWIST HOLY FUCKING SHIT IM SO THRILLED csavar, és már csak malmozva vártam a végét.
Egyébiránt nem egy rossz film ez, vitathatatlan, csak nekem az említett dolog miatt egy idő után inkább volt fárasztó, amikor már nyolcadjára derül ki, hogy mégsem úgy volt, ahogy nézem másfél órája, hát akkor mi a gecinek nézem. Maga a főszereplő csávó is rossz választás szerintem, egyetlen pillanatra sem szimpatikus, így nem is izgatott egyáltalán, hiszen a sorsát úgyis tudjuk jó előre, akkora nagy twist. Kb. mint a Real Madrid BL döntői. A többiek rendben voltak, az ügyvédnő jól hozza a dupla szerepet, sokáig be lehet nyalni Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!(színházó körben jöttek össze, jaj menjetek már a picsába de tényleg), a csajszi is ügyesen lavírozik. És jól áll neki a rövid haj.
Nálam ez nagyon maximum egy korrekt film, de a tényleg jó krimi/thriller nem itt kezdődik, azt nem spectator módban nézi az ember, hanem együtt a karakterekkel. De azért az ajánlást köszönöm!
6/10
The lobster
Pfijbazeg. Másodjára látom az utóbbi évek egyik legeredetibb forgatókönyvű filmjét, de sajna, elsőre jobban tetszett.
Kezdjük a pozitívumokkal, jóval több van belőle szerencsére. Maga az alaphelyzet annyira abszurd és beteg, hogy nem tudok nem vigyorogva, meleg szívdobbanásokkal gondolni rá. Egészen óriási. A színészek egytől egyik tökéletesek, Colin Farrel pályája legjobbját nyújtja a végtelenül szorongó és visszafogott épitészmérnök szerepében. Savat hányó szatíra ez, a párkapcsolatba beleerőszakoló állam (nem tudok nem finom összefüggéseket találni a csokos házasságok tízezreivel kapcsolatban, még ha szerencsére nem is tartunk itt) és az erre a ló túloldaláról válaszoló, érintkezésmentes magányosok partizánjai küzdelmét vázolva. Néhol annyira bicskanyitogatóan találó, hogy az szörnyű, és nem foglal állást, hiszen mindkét oldal teljesen ugyanaz: ugyanúgy egyetlen, általuk az egy igaz útnak vélt ösvényre erőszakolnak be, és halál fia/lánya vagy, ha eltérsz róla.
Amíg David meg nem szökik az intézetből, egyszerre durván nyomasztó, és sötéten humoros a film, aztán az erdőben játszódva valahogy szép lassan, de biztosan unalomba fullad az egész. Elsőre annyira nem zavart, mert nagyon vártam a(z amúgy zseniális, és mélységesen lelombozó) végkifejletet, de másodjára nézve már erősen botladozott a film második fele, ami néhol az élvezhetőség rovására ment.
A képi világ kiváló, standard Lanthimos, a zene néhol már zavaróan egysíkú, de egyébként abszolút passzol a két pólusában is végtelenül egysíkú világba, amit ábrázol a film. A görög rendezőtől eddig csak a Homárt és a Kutyafogat láttam, utóbbinak érik az újrája, mert csak arra emlékszem hogy istentelenül felbaszott. Aztán majd jön a többi is. Kíváncsi vagyok rájuk. Az ajánlást köszönöm Pipita, nézd meg az Akirát.
7/10
Hétfő estére befejezem a turnust.
Jóéjt.
Szerk: anyádg*ci, amikor elküldtem valami hibaüzenetet írt ki, azt hittem kettéfejelem a monitort, de nem lett baj.
Koe no katachi
Én csípem az animéket, de inkább a scifi vonulatot, meg kell hagyni, viszont mindig örülök, ha szembejön egy alkotás, ami nem Miyazagi. Azokat egyszerűen nem tudom elviselni.
Nehéz műfaj, hiszen annyira más gondolkodású nép szülötte, ami sokszor európai fejjel teljesen agyalágyultnak tűnik. Érdemes belegondolni, hogy különböző országok filmgyártásaiban is micsoda különbségeket láthatunk, nemhogy egy másik földrész prominens képviselői társnak elénk valamit. Néha rohadt nehéz megemészteni, néha pedig - mint az említett ünnepelt zseni - befogadhatatlan. Egy kis nyitottság sosem árt feléjük, és érdemes utánaolvasni az adott műnek, pusztán némi japán insight ügyében - ezt itt Mickey megtette, köszönet érte.
Magával a filmmel kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Inkább tetszett, mint nem, de a végére kissé eleresztett, be kell vallanom.
A kapkodósnak tűnő, mozaikszerű vágás és az ember számára jelentéktelennek tűnő részletek (cipők, lábak, különböző dekomponált képek) folyamatos kihangsúlyozása kicsit megnehezíti az elmerülést, de belejöttem pár perc alatt. Az iskolai bullyingról mindenki tudna mesélni, én egész általánosban a fasz rossz végén voltam, aztán mostanság az osztálytalálkozókon mindenki odavan, rohadjanak meg.
Visszakanyarodva: említettétek páran, nekem is bejött a szemszög, hogy a főhős a bántalmazó (bár konkrétan kurvára nem értettem, mi baja van, mert az alap rosszindulatnál jóval több munkálkodott benne), és ahogy végigkövetjük az útját a khm...megváltásig? Ügyesen van felépítve a cucc, és bő másfél óráig nagyon szerettem, néha azon kaptam magam, hogy úgy szurkolok a két főszereplőnek, hogy jöjjenek már össze, mintha valami 12 éves kislány lennék. El is határoztam, hogy az értékelésem első mondata az lesz, hogy Pipita (ebben is ) egy botgeci, aztán valahogy a leányzó öngyilkossági kísérlete utáni történések teljesen belassították és szétszabdalták a tempót és nekem a hangulatot is. Az utolsó 20 percet hosszabbnak éreztem, mint addig az egész filmet. Filóztam, hogy az amerikai filmen felnőtt gyökér kapcsolt-e be bennem, hogy nem hepiendet kaptam, de aztán rájöttem, hogy ha a srác megdöglik a zuhanástól, teljesen elégedett lettem volna. Szóval a vége totál szétzuhant nekem.Pipita véleményén gondolkodtam, mert néhol tényleg rohadt túlzó, már-már urambocsá' ostobának tűnik a karakterek nagyrésze, aztán két dolog is bevillant: egyrészt a japánokra jellemző (idegesít is), legalábbis az animekból ítélve, hogy a masszív elfojtásuk, visszafogott stílusuk miatt igen nehezen kezelik az érzelmesebb szitukat, számunkra evidens/sokat tapasztalt dolgok mérhetetlenül ki tudják őket akasztani, és teljesen káosz, ahogy próbálják ezeket megoldani. Másrészt visszagondoltam kicsit: gimnáziumban micsoda problémák tudták tönkreverni a lelkivilágunkat hetekre, hónapokra. Milyen apróságok tudtak kikészíteni, milyen mára jelentéktelennek tűnő TRAGÉDIÁk történtek.
Rossz belegondolni, de erről szól az élet, a tanulás folyamata. És ha belegondolok, visszacsatolva, hát...nem lennék japán tinédzser. Szóval rendben van a dolog, más kérdés, mennyire elviselhető egyénenként.Többet igazából nem tudok írni elnézést, hogy ennyit késtem vele - ezért nem tartom szerencsésnek a dolgot, a lényeg az lenne hogy beszélgessünk a filmekről, de ennyi csúszást követően szétcsúszik a diskurzus. Sokáig élveztem, nagyon is, de az utolsó fél óra az nekem bőven a rétestészta kategóriába tartozik, néhol már atomjaira hullott az anyag. Őszintén szólva fingom nincs, mennyit adjak rá. kb a 6,75 lenne a korrekt.
De az ajánlás és néhány kedves emlék miatt felfele kerekítem. Köszönöm Mickey!7/10
The sunset limited
Tegye fel a kezét, aki nem a professzorral ért egyet.
Amikor először láttam, kevésbé fogtam fel a hallottakat, de egyvalami nagyon megmaradt, ahogy Fehér 5 perc alatt porrá zúzza Fekete egész világát, aztán végül utóbbi engedi ki az ajtón, hogy - vélhetően - végre bevégezhesse életét.
Komoly mű, elég kiábrándult világképpel, rettentően fontos témákat boncolgatva. egyértelműen ott a helye a polcomon pár Tarkovszkij, Bergman, és társai művei mellett: vannak alkotások, melyeket 3-5 évente megtekintve újra és újra többek leszünk emberileg, lelkileg, és mindig mást adnak, mindig más szempontok szerint nézzük, és értelmezzük őket.
Nem másznék bele, hogy kivel értek inkább egyet, illetve hogy mennyire naívnak és együgyünek vélem azt a fajta hitet, ami Feketét jellemzi, mindenesetre meg kell jegyeznem, hogy az első megtekintésnél abszolút Fehér-párti voltam, mostanra azért látom, látni vélem, hogy működnek a Feketéhez hasonló gondolkodású emberek, és hogy sokan - akár a nem vallásosak is - miért tartják gazdagabb életnek és gondolkodásúnak a hittel teli életet. De képtelen vagyok elviselni még így is sokszor, pláne, hogy az emberek többségénél, pláne itt Európában, ez nem hit, hanem neveltetés. De ez a gondolatmenet hosszúra nyúlik, és nem biztos, hogy ez a megfelelő platform a vitára, bár kicsit sajnálom, hogy nem pattant ki valami beszélgetés erről a filmmel kapcsolatban.
Egyébiránt elsőre úgy tűnhet, hogy Fehér rommá zúzta Fekete hitét, a végén azért nincs egyértelműen kihirdetve a "nyertes" - Fekete megőrzi hitét végül, és folytatja elátkozott(?) feladatát. Kiválóan megírt karakterek, két zseniális színész megformálásában. Az összes Jászai Mari díjas színészünknek levetíteném heti egyszer - így kell csinálni, nem ripacskodni.
Engem a párbeszédek színpadias volta sem zavart, sőt, nem is éreztem szinte soha annak. Bebaszva hasonló nyelvezetű, magasröptű filozofálgatásokba szoktam belebonyolódni, csupán nem fojtom el a káromkodásokat.
Rendkívül fontos film, kiváló alkotás, jó ajánlás, köszönöm szépen!
8/10
Contratiempo
Ahogy utánaolvastam kicsit, már gyanakvóan ültem le elé, túl sok volt a SHOCKING ENDING meg a BEST PLOT TWIST EVER jellegű puffogtatás, az ilyenek általában valami teljesen középszerű, pofátlan nyüglődéssel teletolt filmeket takarnak. Na, itt szerencsére nem ez a helyzet egyáltalán, de azért nem vagyok elégedett.
Maga az alaphelyzet egyszerű, de tökéletesen működőképes, krimi is lehet, de thrillernek is jó lehet, fasza. De maga a film elbeszélési módja szerintem a rákfenéje: jön egy állítás, aztán pár perc múlva meghazudtolódik, vagy új megvilágításba helyeződik. Ez könyvben, hosszabban leírva abszolút működőképes, mert úgy az olvasó együtt gondolkodik a főszereplőkkel, agyal, mi lehet a végső megoldás. De ez egy film, egy végtelenül túlcizellált és túlírt forgatókönyvvel, és minden az arcunkba van tolva. A harmadik cáfolat után (nem így így volt, hanem TELJESEN MÁSHOGY) az agyam elengedte a picsába az egészet, hiszen láttam, hogy mire megy ki a játék: a legvégén úgyis valami olyasmi lesz, ami nem látható, és ami végig ott van az orrod előtt, és minden, amit addig láttál, nem is úgy volt. Klasszik húzás, tud is működni - pl. a legelső Fűrészben tökéletesen érezték az arányokat, de itt kb fél óra volt még a filmből, amikor egy közelinél leesett a HUGE BEST SHOCKING PLOT TWIST HOLY FUCKING SHIT IM SO THRILLED csavar, és már csak malmozva vártam a végét.
Egyébiránt nem egy rossz film ez, vitathatatlan, csak nekem az említett dolog miatt egy idő után inkább volt fárasztó, amikor már nyolcadjára derül ki, hogy mégsem úgy volt, ahogy nézem másfél órája, hát akkor mi a gecinek nézem.
Maga a főszereplő csávó is rossz választás szerintem, egyetlen pillanatra sem szimpatikus, így nem is izgatott egyáltalán, hiszen a sorsát úgyis tudjuk jó előre, akkora nagy twist. Kb. mint a Real Madrid BL döntői. A többiek rendben voltak, az ügyvédnő jól hozza a dupla szerepet, sokáig be lehet nyalni Spoiler következik, olvasáshoz jelöld ki a szöveget!(színházó körben jöttek össze, jaj menjetek már a picsába de tényleg), a csajszi is ügyesen lavírozik. És jól áll neki a rövid haj. Nálam ez nagyon maximum egy korrekt film, de a tényleg jó krimi/thriller nem itt kezdődik, azt nem spectator módban nézi az ember, hanem együtt a karakterekkel. De azért az ajánlást köszönöm!
6/10
The lobster
Pfijbazeg. Másodjára látom az utóbbi évek egyik legeredetibb forgatókönyvű filmjét, de sajna, elsőre jobban tetszett.
Kezdjük a pozitívumokkal, jóval több van belőle szerencsére. Maga az alaphelyzet annyira abszurd és beteg, hogy nem tudok nem vigyorogva, meleg szívdobbanásokkal gondolni rá. Egészen óriási. A színészek egytől egyik tökéletesek, Colin Farrel pályája legjobbját nyújtja a végtelenül szorongó és visszafogott épitészmérnök szerepében. Savat hányó szatíra ez, a párkapcsolatba beleerőszakoló állam (nem tudok nem finom összefüggéseket találni a csokos házasságok tízezreivel kapcsolatban, még ha szerencsére nem is tartunk itt) és az erre a ló túloldaláról válaszoló, érintkezésmentes
magányosok partizánjai küzdelmét vázolva. Néhol annyira bicskanyitogatóan találó, hogy az szörnyű, és nem foglal állást, hiszen mindkét oldal teljesen ugyanaz: ugyanúgy egyetlen, általuk az egy igaz útnak vélt ösvényre erőszakolnak be, és halál fia/lánya vagy, ha eltérsz róla.Amíg David meg nem szökik az intézetből, egyszerre durván nyomasztó, és sötéten humoros a film, aztán az erdőben játszódva valahogy szép lassan, de biztosan unalomba fullad az egész. Elsőre annyira nem zavart, mert nagyon vártam a(z amúgy zseniális, és mélységesen lelombozó) végkifejletet, de másodjára nézve már erősen botladozott a film második fele, ami néhol az élvezhetőség rovására ment.
A képi világ kiváló, standard Lanthimos, a zene néhol már zavaróan egysíkú, de egyébként abszolút passzol a két pólusában is végtelenül egysíkú világba, amit ábrázol a film. A görög rendezőtől eddig csak a Homárt és a Kutyafogat láttam, utóbbinak érik az újrája, mert csak arra emlékszem hogy istentelenül felbaszott.
Aztán majd jön a többi is. Kíváncsi vagyok rájuk. Az ajánlást köszönöm Pipita, nézd meg az Akirát. 7/10
Hétfő estére befejezem a turnust.
Jóéjt. Szerk: anyádg*ci, amikor elküldtem valami hibaüzenetet írt ki, azt hittem kettéfejelem a monitort, de nem lett baj.
na majd meglátom, hogy alakul az idő.