Oldal: 475 / 1615

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 11:29
Szerző: El Sie7e
Lipcsei még vígan néger Emerso-ozhatott, a kutya sem kapta rá fel a fejét, 2020-ban pedig ott tartunk, hogy rasszista a négerre azt mondani, hogy néger :lol:
kikérem én is magamnak h lefehérezzenek, hát mit képzelnek már :kalapos:

amúgy a meccs bűnszar volt, cserébe jót lehetett volna rajta szórakozni ha nem real szurkolók lennénk :D

a keret kialakítása (amellett h megértem azokat az elveket és irányokat amik mentén ez a nyár alakult) egyértelműen a vezetőség sara, ZZ-nek sem kellett volna makacsul ragaszkodnia a berögzült dolgaihoz, túlságsan szentimentális ahhoz, hogy megugorja az általa is nagyon magasra tett lécet
jövőre jó igaozlásokkal, keretkisöpréssel még húzhat egy nagyot, de nem lesz ő a mi SAF-unk, ez ebből az idényből egyértelműen látszik (SAF a rossz kompromiszumokba sosem ment bele, akaratérvényesítés!)

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 11:16
Szerző: Tjacks
Kerlon írta:
oldmeesee írta:

Ezzel a "négerezéssel" számtalan volt és jelenlegi Real Madrid játékost is ledegradálsz! Nem hiszem, hogy idevaló az ilyen beszéd.
Mit lehet írni a néger játékosra? Hogy hívod a négert máshogy, ami nem sérti az önérzetüket??? Pff, ebbe semmi kivetni való nincs, mintha Cheryshevre csak oroszt írnánk.
Nevetséges ez az egész PC ( :mrgreen: ) világ, ma már mindenkinek joga van mindenen megsértődni. Hogy ne legyen off: a szünetben bealudtam de ha jól látom a második félidő is kuka volt.

Asensionál volt kontakt, de ha legalábbis dönt hogy ez neki most nagyon fáj akkor üvöltsön már egy kurva nagyot és fetrengjen egy Neymarosat, szimpatikusabb már úgy sem lesz a fiú :kalapos:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 11:15
Szerző: Babinho
Alapvetően a rossz bírói döntések miatt ment el a meccs, és szerintem 2 kiemelkedően rossz teljesítmény miatt.

Szerintem Benzema ellen elkövetett szabálytalanság nem ért büntetőt, az hópihe volt, de Asensio-t igenis lepofozták, azt vissza kellett volna fújni. Innentől kezdve folytatódott volna a 0-1 és a mi domináns játékunk, nincs miről beszélni.

Marcelo 11-ese sem volt büntető, az nekem inkább volt szabadrúgás kifelé mint 11-es.
Ez meg 2-1-nél volt az 54.percben, itt is azt éreztem, ha Courtois megfogja akkor megfordítottuk volna még a meccset.

A két nagyon 0 teljesítmény szerintem Lucasé volt és Vinié.
Lucas szegényke akar, megy, csinálja, de annyira nem védő hogy félelmetes. Meccsek óta nyeljük róla a gólokat, németországban is, meg most is. Ez a kezezés valószínűleg nem történik meg, ha ott Carvajal vagy Odri van, mert ők már azért az esetek nagy többségében nem lendítik meg ennyire a kezüket beadással szemben. Egyébként is borzalmas teljesítményt nyújt ott. Asensio feltűnően sokszor megy hátra őt megpróbálni kisegíteni, de ez a csapat védekezésén annyit segít, mint nyílt törésen a sebtapasz.

Vinicius meg bármit is fejlődött az itt töltött ideje alatt, most azt hozza, amivel idejött, suta, ügyetlen, önbizalomhiányos, a lövései olyanok, hogy még csak a lába lendül, már ordítok hogy NEEEEEE LŐŐŐŐŐŐDD ELLL, botrány az egész, bárki játsszon helyette csak ne ő.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 10:47
Szerző: Kerlon
oldmeesee írta:
poronty írta:

Elvileg, ha csak a néger lép be, akkor szabadrúgás kifelé, és mivel újra lőhette Soler valaki belépett nálunk is, az meg csak Lukács lehetett.



Arra nem mondok inkább semmit, mert ítélheti úgy a játékvezető, hogy szerinte kemény volt a fault, de nem volt szabálytalan. Ez a tizis szitu viszont érthetetlen, ha Lukács miatt ismételtette meg.
Ezzel a "négerezéssel" számtalan volt és jelenlegi Real Madrid játékost is ledegradálsz! Nem hiszem, hogy idevaló az ilyen beszéd.
Mit lehet írni a néger játékosra? Hogy hívod a négert máshogy, ami nem sérti az önérzetüket??? Pff, ebbe semmi kivetni való nincs, mintha Cheryshevre csak oroszt írnánk.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 9:22
Szerző: wZoLee7
En ezeken a meccseken mar stresszelni sem tudok. Elmentem aludni szepen negy utan es nincs gond.

Ez a keret mar reg kifujt. Amig nem jon 3-4 uj arc es megy el innen legalabb ennyi addig felejtsuk el, hogy hosszutavon jok leszunk

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 8:53
Szerző: Torquemada
Lucas biztosra ment.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 8:47
Szerző: oldmeesee
poronty írta:
___Samy___ írta:
Ezt nem a gólt szerző játékos belépése miatt fújtak vissza?
Elvileg, ha csak a néger lép be, akkor szabadrúgás kifelé, és mivel újra lőhette Soler valaki belépett nálunk is, az meg csak Lukács lehetett.
Igazság szerint nekünk kellett volna jönnünk szabadrúgással az Asensio ellen elkövetett szabálytalanság miatt. Innentől kezdve lényegtelen az egész.
Arra nem mondok inkább semmit, mert ítélheti úgy a játékvezető, hogy szerinte kemény volt a fault, de nem volt szabálytalan. Ez a tizis szitu viszont érthetetlen, ha Lukács miatt ismételtette meg.
Ezzel a "négerezéssel" számtalan volt és jelenlegi Real Madrid játékost is ledegradálsz! Nem hiszem, hogy idevaló az ilyen beszéd.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 8:32
Szerző: Faust
Realista24 írta: Asensio ellen szabálytalan volt Denis. Vissza kellett volna fújni.
Hagyjuk mar, azert, mert megsimiztek a csudin belott hajat? Nem volt az semmi, csak egy epilalt punci az emberunk.

A Marcelos buntetot nem ertettem en sem, de egyebkent lenyegtelen. Benzema goljat kovetoen keresnivalonk sem volt a meccsen.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 8:13
Szerző: Kercsó
Kerlon írta:
Kercsó írta: Szidjuk ZZt, joggal, de:

Marcelo: büntetőt hozott össze
Ramos: büntetőt hozott össze
Vazquez: büntetőt hozott össze
Varane: öngól

Marcelo, Isco irtózatos nagy fék.
Asensio mellettük üde színfolt.
Mi asünszao??? :lol: :lol: :lol:
Jo ejt
jótvar szar volt ő is. de a másik kettő még nála is szarabbat nyomott... nem hittem lehet überelni lefelé Marco semmiskedését.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 7:57
Szerző: Realista24
Amúgy,
Meg a meccs elején Karimot letapostak hátulról, tizenhatoson belül. Elmaradt bünteto.
Asensio ellen szabálytalan volt Denis. Vissza kellett volna fújni.
Ujrarugas elég véleményes, ahogy a Marci elleni büntető is.

Na, most hol vannak azok akik szerint a Var nekünk csal? Most igazságos, nem?

Nekem a legjobban az első fáj, mert akkor teljesen máshogy alakul a meccs. Utána már nem erdemeltunk pontot, de legalább fun volt a meccs :lol:

https://twitter.com/Ultra_Suristic/stat ... 10785?s=09

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 9., hétfő 7:50
Szerző: Realista24
reeed_ati írta:
Csabi írta: idén kiszoptunk a cádiz ellen, a shaktar ellen meg ma is a valencia ellen. ugye kitaláljátok a közös pontot...
mez? :mrgreen:
Real Madrid have worn their pink kits three times:

Man City (L)
Cadiz (L)
Valencia (L)
:mrgreen:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 8., vasárnap 23:05
Szerző: dzsi91
Tipikus szopó meccs ami minden szezonban van,függetlenül attól,hogy blt ,bajnokságot vagy semmit nem nyerünk. Persze van aki szeret minden körülmények között sírni függetlenül attól,hogy Céronaldok vagy vinidzsík vannak elől.

Várom Pochettinot ő hátha kimaxolja ezt a fenomenális játékosállományunkat :mrgreen:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 8., vasárnap 23:04
Szerző: Pipita
Courtois meg Modric fasza volt ma.

Amúgy viszonylag rendszeresen járok nb 1-2 meccsekre, sosem láttam még akkora benny hill showt mint ma, pedig szoktak azért alkotni a magyar liga fiai is.

ellenfél, realmadrid, játékvezetés, aki balfasz lehetett ma, az az is volt.

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 8., vasárnap 23:03
Szerző: KAG
Sierra írta:
Csabi írta: idén kiszoptunk a cádiz ellen, a shaktar ellen meg ma is a valencia ellen. ugye kitaláljátok a közös pontot...
ez elég durva azért, hogy tudott így leépülni csóró? rendesen hátrány
Szar az egesz csapat.
Marcelo oriasi emberhatrany, de beraktad volna ezt a marcelot a 2014 18 kozotti csapatba es ezeket faszrahuztak volna

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 8., vasárnap 23:03
Szerző: sonic
Kercsó írta: Szidjuk ZZt, joggal, de:

Marcelo: büntetőt hozott össze
Ramos: büntetőt hozott össze
Vazquez: büntetőt hozott össze
Varane: öngól

Marcelo, Isco irtózatos nagy fék.
Asensio mellettük üde színfolt.
Egyszer majd megtanulja hogy nem kell Marcelot a kezdobe nevezni ha van mas. Kettesevel nyeljuk a golokat ha "jatszik".

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 8., vasárnap 23:02
Szerző: Ramioli
Ez egy balszerencsés meccs volt , az eredmény vicc :'(

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 8., vasárnap 23:00
Szerző: lordgabi
Igen. Akikhez hasonlítva volt teljesen igaza van.
Mondtam valamelyik meccs közben. Manapság már az is összehasonlítandó alap nálunk, hogy egyik játékosunk jobb mint a másik, mert képes eltalálni a kaput, képes addig elrúgni a labdát. Real Madrid. Elképesztő. :'(

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 8., vasárnap 22:59
Szerző: BlancoMark
Végignéztem ezt a meccset, de csak azért hogy majd a következő BL-győzelemnél erre gondoljak kontrasztként. :lol:

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 8., vasárnap 22:58
Szerző: Kerlon
Kercsó írta: Szidjuk ZZt, joggal, de:

Marcelo: büntetőt hozott össze
Ramos: büntetőt hozott össze
Vazquez: büntetőt hozott össze
Varane: öngól

Marcelo, Isco irtózatos nagy fék.
Asensio mellettük üde színfolt.
Mi asünszao??? :lol: :lol: :lol:
Jo ejt

Re: Értékeld a legutóbbi meccset

Elküldve: 2020. november 8., vasárnap 22:54
Szerző: sebydani
Ilyen meccset én még nem láttam. Rúgtak 4 gólt de esküszöm nem emlékszem, hogy 4x jártak volna a tizenhatosunknál. Ilyet is csak mi tudunk.