A Real Madrid korábbi labdarúgója elérkezettnek látta az időt, hogy szögre akassza a stoplist. A 34 esztendős játékos a csalódást keltő angliai (mindössze három mérkőzésen lépett pályára a West Ham színeiben) kitérő után úgy döntött: felhagy a profi labdarúgással.
Alvaro Arbeloa a Marcának adott interjújában jelentette be visszavonulását, amit meg is indokolt.
Éppen a nyaralásod perceit élvezed, a West Hamnél töltött egy éved után. Ez volt karriered legnehezebb szezonja?
Igen bonyolult év volt. Ez olyasvalami, amire megpróbálok minél kevesebbet gondolni. Profi labdarúgóként nem volt túl könnyű idényem, de ez természetesen személyes szinten is hatással volt az életemre.
És most mi a helyzet?
Eljött a búcsú ideje. Úgy döntöttem, szögre akasztom a cipőmet, és visszavonulok a labdarúgástól. Sokan bátorítottak, hogy folytassam, mert még megfelelő a fizikumom, de ez inkább mentális kérdés nálam. Számomra a labdarúgás egy minden napi küzdelem volt, egy verseny. Nem érdekelt az a lehetőség, hogy Kínában vagy az Egyesült Államokban folytassam.Edzeni úgy, hogy mindent beleadsz, bemenni még a szabadnapodon is… eljött az idő, hogy azt mondjam elég, mert az amit most nekem előadtak, az nem az amit szeretek a fociban.
A West Hamnél szerzett negatív tapasztalat miatt döntöttél így?
Mindig úgy gondoltam, hogy addig fogom folytatni, amíg bírja a lábam, de végül ez fejben dőlt el és motivációs tényezők döntöttek. Sokszor próbálod alakítani a jövőd, vagy bizonyos szempontból megpróbálsz a jövőbe látni, de az élet mindig tartogat meglepetéseket, és tudnod kell, hogy hogyan fogadd ezeket és miképp nézz velük szembe.
Ez egy új élet kezdete?
Amikor megkérdeztem magamtól, hogy merre tovább, akkor megértettem, hogy nem akarok tovább játszani a pénzért és nem akarom megint költöztetni a családomat, ezért nem volt semmi, ami motivált volna. Az életem itt nem ér véget, még sok teendőm van. A labdarúgás nagyon fontos része volt az életemnek, hiszen nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy 34 évesen is az tudtam csinálni, amit a legjobban a szeretek, és nem kellett mondjuk egyik nap elmennem és valami mást melózni. Mindig boldogan jártam edzésre. Most olyan dolgokat fogok csinálni, amik motiválnak még, és szeretni is fogom ezeket a dolgokat.
Hogyan fogadta a családod a döntést?
Kezdetben nem hitték el, és úgy gondolták, hogy a döntésem csak a pillanat hevében hoztam meg, de miután megismételtem nekik többször, végül már elhitték. Nyilvánvalóan fájt nekik ez az elhatározásom, mert tudták, hogy bírnám még fizikailag. Folytathattam volna a játékot, de ez mentális kérdés volt.
Xabi Alonso „testvéreddel” újra együtt lehetsz
Remekül távozott- a bejárati ajtón keresztül (nevet). Még mindig rendkívül magas szinten futballozott. Boldog vagyok, mert úgy vetett véget a pályafutásának, ahogyan azt mindig is akarta: a legjobb időben. Szerencséje volt, hogy ellenfélként a Bernabéuban pályára léphetett, és fogadhatta az ovációt, mert ez nagyon különleges lehetett számára. Jobban megértette a döntésemet, mint bárki más.
Madridban fogsz élni. Van ötleted, hogy mihez kezdesz?
Valamit biztosan tenni fogok, mert nem akarok egy év „alkotói szabadságra” menni. Nagyon nyugtalan ember vagyok. A nyaralás végén fel fogom tölteni az „elemeimet”.
El tudod képzelni, hogy rövid időn belül a Real Madridnál dolgozz?
A Madrid tudja, hogy ott leszek, amikor szükség van rám, mert ez az otthonom, életem klubja. Azonban én soha nem fogom felkínálni magam. Tudják, hogy számíthatnak rám. Rövid távon nem tudom mi történik, csak elmentem és hivatalosan is bejelentettem a visszavonulásom a Marcának. Senki sem tudott semmit az interjú előtt. Sportigazgatói titulussal rendelkezem, ha élni akarok vele. Játékosként kíváncsi voltam, hogy mit fogok csinálni visszavonulás után, de most már látom, hogy ez nagyon nehéz kérdés.
Nos, gondolkodjunk kicsit előre. Sportigazgatóként kit szerződtetnél Madridba?
A Madridnál van a világ legjobb sportigazgatója, és ezt már be is bizonyították: a világ legjobbjai a Realhoz érkeznek, és nagyon tetszik ez az új filozófia, miszerint a fiatal tehetségeket elhozzuk, hisz így lesz teljes a siker. Ha hosszútávon gondolkozol, akkor jönni fognak az eredmények. A Real Madrid egyik aranykorát éli.
És vezetőedzőként melyik játékos lenne mindig veled?
Nem lennének galaktikusok. Az idény végén A és B csapatról beszélt mindenki, pedig nem erről volt szó: két A csapat volt. Sokan azt gondolják, hogy jó szóvívője lennék a klubnak. Mindig is megpróbáltam megvédeni a Real Madridot, csak erre gondolok, nem szabad félni az esetleges következményektől.
Mit szerettél legjobban a Madridban?
Napról napra a világ legjobbjaival edzhettem együtt, élvezhettem a Valdebebas létesítményeit… amikor távozol, csak akkor tudod igazán megbecsülni, amid volt.
Milyen üzenettel búcsúznál labdarúgóként?
Szerencsés vagyok mindazért, amit megtapasztalhattam és megnyerhettem. Életem klubjában játszottam.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!