És elérkezett a döntő napja. Tegnap Zinedine Zidane megtartotta a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, ezúttal Kijevben. Mikor az újságírók arról faggatták, hogy mi a titka annak, hogy már zsinórban ez a harmadik döntője a Real Madriddal, a francia mester így válaszolt: ”A kőkemény munka és a tehetségünk miatt lehetünk ott már zsinórban a harmadik döntőnkben.”
”Bejutni a döntőbe közel sem könnyű. Boldogok vagyunk, hogy még egy fináléba sikerült bejutnunk. Életünk során más dolgokat tapasztalunk meg, de ez a pillanat soha nem fog újra megtörténni. Jelen lesz egyfajta nyomás, de ez teszi különlegesebbé ezt az egészet. Mint emberi lényeknek, mindannyiunknak vannak érzelmeik.”
”Ki kell dolgoznunk, hogyan okozzunk problémát az ellenfélnek, és irányítanunk kell ezt. Ha nálunk a labda, meg kell próbálnunk bajt okozni az nekik, miközben szem előtt tartjuk a játékukat. Mindig vannak őrült pillanatok a mérkőzéseken. A lehető legkevésbé kell szenvednünk, ha nincs nálunk a labda, és támadáskor gondokat kell okozni nekik. Mindent bele kell adni, ez nem is kérdés.”
Az esélyes?
”Sok dologról beszélnek, de nagyon jól tudjuk, hogy jelen helyzetben ezek nem érvényesek. Egyik csapat sem esélyesebb. Ez egy döntő, és mindkét csapatnak 50% esélye van a győzelemre. Nagyon jó teljesítménnyel kell előrukkolnunk, és meg kell próbálnunk nyerni. Az öltözőn belül is tudjuk, hogy egyáltalán nem vagyunk esélyesek.”
Egyetlen edző sem emelhette magasba a trófeát egymás után háromszor
”Különleges dolog a holnapi esélyünk. Mindig oda voltam a versenyhelyzetért, ez a szenvedélyem. Ha élvezed mindezt, ráadásul a Real Madridnál még inkább, és keményen dolgozol, akkor elérheted azt, amit mi. Nagyon sok munka van ebben a játékosoktól, és ez az amiről szól a klub. Ezt teljesen normálisnak tartom.”
”Úgy látom Cristiano jó formában van. Ma este lesz az utolsó edzésünk, és holnap a szezon utolsó mérkőzése. Az ilyen mérkőzésekért él-hal.”
Kellően megbecsültnek érzed magad?
”Igen, miért ne? Bár néha nem. A legfontosabb dolog az, hogy a dolgok rendben vannak, és hogy mindent bele adsz. A végeredmény nem olyan fontos. Nincs jobb dolog az elégedettségnél. Ha az ellenfél jobb, mint te, azzal nem tudsz mit csinálni. Értékelnek, mert beleadok mindent. Amit nem tudok irányítani az az, amit mások mondanak, de az nem is számít.”
Cserék és akik kimaradnak a keretből
”Ramos és Marcelo minden bizonnyal játszani fognak. Én vagyok az, aki a döntéseket hozza. Az összes játékosom nagyon jó és közülük sokan nem is fognak bekerülni a keretbe, míg mások ott lesznek a kispadon. Csakis csapatként gondolkozunk, és mikor kifütyülik őket, mindenki ott lesz a csapat mögött.”
”Erős kötelék van a csapatban. A kispadon kezdő játékos is tud valamit adni a csapatnak a padról beállva, és fontos játékos lehet, ugyanakkor a kezdőcsapat kijelölése a legnehezebb dolog az edző számára. Vannak olyan játékosok, akik megtartják a helyüket a kezdőben, mások nem fognak játszani. A játékosok tudják ezt és ez az én felelősségem. Ezt el kell fogadnom.”
Klopp dicsérete
”Játékosként egy kicsit jobb voltam, mint ő, de ő sem volt rossz. Nagyon tisztelem őt, mint edzőt. Szörnyen tapasztalt és csodálatos munkát végez. Nem tudom, hogy hasonlóak vagyunk-e. Minden edző más.”
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!