Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2022-02-11 10:29 ___Samy___ marca.com
Benzema már két hónapja pengeélen táncol Sérülések, eltiltások

Karim Benzema sérülése, amely miatt valószínűleg ki kell hagyja a Villarreal, illetve a PSG elleni összecsapásokat, sokkal régebbre nyúlik vissza, mint a Elche elleni találkozó.

A francia támadó gyakorlatilag már két hónapja pengeélen táncol, annak ellenére, hogy a jelek szerint nem minden volt rendben vele. December 1-jén az Athletic Bilbao elleni végig játszotta a meccset, amelyen győztes gólt is szerzett.

Ez volt a 19. mérkőzés abból a 20-ból, amit ezt megelőzően a Real Madrid játszott a LaLigában és a Bajnokok Ligájában, 109 napon belül pedig a 26. meccse, beleértve 7 válogatott találkozót is. Ez idő alatt a Real Madridban a lehetséges játékidő 93%-át, míg a válogatottban a 76%-át töltötte a pályán. Karim bomba formában volt, ugyanakkor túl sokat is játszott.

Az első visszaesés

December 4-én, Benzemát 17 perc játékidőt követően le kellett cserélni a Real Sociedad ellen, amely miatt az Inter ellen nem is tudott pályára lépni. Bár 8 nappal később visszatért és 45 percet töltött a pályán a városi derbin. Ezt követően pedig a Cádiz és a Bilbao ellen is végig a pályán volt.

A téli szünet tökéletes időben jött, lehetővé téve a számára a pihenést a következő két fordulóra, illetve a Spanyol Kupában is pihenőt kapott az Alcoyano ellenében.

A Spanyol Szuperkupán mindkét meccset végig játszotta, beleértve a Barcelona elleni hosszabbítást is, aztán ismét pihenőt kapott a kupában, az Elche ellen. Három nappal ezt követően a két csapat bajnoki mérkőzésén kellett őt sérülés miatt lecserélni.

A statisztika is megmutatja

Egy combsérülés, amely két hónapnyi hullámhegy és hullámvölgyet követően következett be, megtörte Benzema csodálatos formáját. December 4-e óta a Real Madrid 14 mérkőzéséből 9 alkalommal lépett pályára, ebből 5-ször a végső sípszóig volt a pályán. Míg az ezt megelőző 20 mérkőzésen 17 gólt szerzett, addig a következő 14 meccsen csak 7-et.

Ez a két hónap volt számára a legrosszabb az idény során, amely kockára teheti a PSG elleni játékát is.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend