Azzal, hogy a Flamengo csapata megnyerte a Copa Libertadorest, hivatalossá vált, hogy a brazil csapat is ott lesz a következő FIFA Klubvilágbajnokságon. Arturo Vidal pedig szinte azonnal bele is állt a spanyol csapatba.
A Copa Libertadores győzelme után Vidal első szavai az alábbiak voltak: „Szét fogjuk rúgni a Real Madrid s*ggét.” Bár Vidal mindig is kimutatta utálatát a Real Madrid felé, sikereket azonban nem nagyon tudott elérni ellenük. Ennek ellenére egy néhány madridinál ismét kicsapata a biztosítékot a chilei játékos viselkedése.
Ilyen például Rodrygo és honfitársa, Roberto Carlos. Ők ketten nyilvánosan is válaszoltak Vidalnak. Előbbi egy kicsit visszafogottan nyilatkozott: „Szerintem már megszakadt a szíve, de nem igazán beszélünk erről. Csak megnéztünk egy néhány videót, de ennyi. Hagyjátok őt. Láttuk a meccset, beszélgettünk róla meg ilyesmi. Azonban ez most egyáltalán nem számít, hiszen sok dolog vár még ránk. Ha már közelebb lesz, beszélhetünk róla.”
Roberto Carlos ezzel szemben már nem volt ilyen visszafogott: „Először is a Real Madridnak túl kell jutnia az ellenfelén, ahogy a Flamengónak is. Emlékszem a River Plate-re (2018), akik vesztettek az Al-Ain ellen. Ez egy előny. A Flamengo megérdemelten lesz ott és egy nagyszerű ellenféllel néztek szembe (Ahtletico-PR). Az edző és a felfogás miatt a Flamengo megérdemli. És ez a torna rövid. Mikor egy torna rövid, akkor bonyolult úgy megjósolni egy döntőt, hogy még egy csapaton sem jutottak túl.”
„Vidal barátom már hány alkalommal szólt be a Real Madridnak? Aztán mikor eljön a mérkőzés, még labdába se ér. Mondtam már ezt neki. Előbb gondoljunk az elődöntőre, fejezzük be ezt az üzengetést. Hogy a Real Madrid tud-e várni? Mire? Te vársz már régóta. Mondtam Vidalnak, nyugodjon meg, nagyon ráfeszült a Real Madridra, nyugalom.”
Ezt követően a brazil legenda azt is elárulta, hogy a Klubvilágbajnokság megrendezésének ideje és helye még mindig nem ismert.
„Tegnap beszéltem a FIFA embereivel, még mindig nem tudjuk hol lesz a Klubvilágbajnokság, már ha lesz egyáltalán. Jelenleg komplikált a helyzet. A FIFA számára a Klubvilágbajnokság nem élvez előnyt. És az egyik beszélgetésünk az volt, hogy ez bármikor véget érhet.”
Egyébként nem csak Vidal volt az egyetlen, aki odaszólt a Real Madridnak, hiszen az egész csapat azt skandálta a lefújást követően, hogy „Real Madrid, ti lesztek a következő.” Természetesen az Atlético Madrid korábbi játékosa, Filipe Luis titkolt vágya szintén az, hogy bosszút álljon a Real Madridon a 2014-ben elveszített BL döntő miatt.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!