„Kétszer szereztünk vezetést, de nem tudtuk eldönteni a meccset” – magyarázta Ceballos.
Lucas Vázquez és Ceballos a lefújást követően értékelték a Villarreal elleni mérkőzést. A védő így nyilatkozott: „Trükkös meccs volt. Nem voltunk teljesen komfortban, nehezen tudtuk megszerezni a labdát, és hiányzott az a labdabirtoklás, ami általában megvan, ráadásul nem tudtuk befejezni a kialakított helyzeteinket. Két alkalommal is visszajöttek a meccsbe, mi pedig nem éltünk a lehetőségeinkkel a mérkőzés hajrájában.”
„Ma nem játszottunk jól, annak ellenére, hogy néhány remek teljesítményt követően érkeztünk a mérkőzésre. Ezt a mait arra fogjuk használni, hogy biztosak legyünk abban, hogy a megfelelő mentalitással várjuk a szerdai, Chelsea elleni mérkőzést. Nem kell túlgondolni a dolgokat. Dolgoznunk kell, és javulnunk kell a Bajnokok Ligája-meccsre. Igaz, hogy a bajnokság bonyolult, de a másik két versenyben még életben vagyunk, harcolni fogunk, és mindent beleadunk, hogy megpróbáljuk megnyerni őket.”
Ancelotti: „Az egyensúly hiánya volt a kulcs”
Ancelotti meccs utáni nyilatkozataCeballos: „Ez nem befolyásolja az önbizalmunkat a szerdai meccsre”
„Az eredmény keserédes ízt hagy maga után. Kétszer is sikerült vezetnünk, de aztán bizonyos pillanatokban nem kezeltük jól a játékot. Amíg vannak még megszerezhető pontok, a Madrid tovább küzd a bajnoki címért.”
„A Camp Nouban nyújtott nagyszerű teljesítményünk után érkeztünk erre a meccsre, miután bejutottunk a Copa del Rey döntőjébe. Nagyon jól játszottunk eddig, és ez a vereség nem fogja befolyásolni az önbizalmunkat a szerdai meccsre. Van néhány napunk edzeni és a Chelsea elleni mérkőzésre koncentrálni, ami kulcsfontosságú lesz a szezon hátralévő részét tekintve.”
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!