A madridom.hu csapata úgy gondolta, hogy Puskás Ferenc emléke előtt tisztelegve kötelességünk elindítani egy rovatot, amely kizárólag róla, a “leghíresebb magyarról” szól. Rovatunk keretein belül lesznek a későbbiekben életrajzi írások, történetek, különböző érdekességek. Kiderül hazánkban és külföldön miként bánt Puskással a sajtó, valamint szeretnénk bemutatni, hogy mind a mai napig mennyire tisztelik őt mindenhol a világban. A rovatban találkozhattok majd exkluzív interjúkkal is, amelyekben szakértők, egykori barátok mondják el véleményüket, emlékeiket Puskás Ferenccel kapcsolatban.

Buzánszky Jenő… Egy név, amely örökre beíródott a magyar sporttörténelembe. Olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, Dorog díszpolgára, a Nemzet Sportolója, és még sok-sok egyéni elismerés. Talán a legtöbben úgy emlékeznek rá, mint a legendás Aranycsapat hátvédjére, Puskás egykori csapattársára. Jenő bácsi otthonában, Dorogon fogadott és csak mesélt, mesélt és mesélt… Az olvasók el sem tudják képzelni mi mindent élt meg a válogatottal a futballnak köszönhetően; több mint három órát töltöttem nála a kupák, a kitüntetések, és a rengeteg elismerés mellett, amely a szobák falát díszítette. Beszélt saját karrierjéről is, de a témát ezúttal Puskás Ferenc szolgáltatta, akiről annyi története van, mint talán senki másnak. Barátok voltak, ez minden pillanatban látszódott az interjú közben, remélem, hogy egy kicsit az olvasóknak is vissza tudok adni Buzánszky Jenő őszinteségéből, szerénységéből, valamint kedvességéből. Következzenek egy élő legenda szavai, Magyarország valaha volt legjobb játékosáról…

Egy nyilatkozatában azt mondta, hogy Puskás volt a legjobb barátja, hogy alakult ki Önök között ilyen szoros kötelék?

„Hát igen, persze egy csapaton belül, azért mindenkinek barátságban kell lennie. Én ezt azért is mondtam, mert, amikor először mentem a válogatottal edzőmérkőzésre, történetesen Zalaegerszegre, akkor a vonaton egy fülkébe kerültem Puskással és Hidegkutival. Én, mint kezdő csak hallgattam őket, akkor még nem tudtam beleszólni a dolgokba. Egy idő után a Puskás mondta, hogy „Bányász, ne tojj be, segíteni fogunk!” Ez az embernek nagyon jó lélekemelő mondat volt. Bajnoki meccseken mi találkoztunk, de a válogatott egészen más volt. Amikor pedig ez a mondat elhangzott Puskástól, a csapatkapitánytól, az azért megnyugtató volt. Így befogadtak engem, és emiatt mondtam azt, hogy a Puskás volt a legjobb barátom. Persze mindenkivel barátságba voltam, így Hidegkutival is. Én negyvenkilenc hivatalos válogatottságon, valamint tizenhat Budapest válogatottságon vagyok túl, és ebből csupán három vereségem van. Ezért még veszekedni sem volt okunk egymással. Még egy dolgot el kell mondanom Puskással kapcsolatban. Dorogon játszottunk a Honvéddal bajnokit, és előtte Dunaújvárosban megrúgták a sípcsontomat. Csonthártyagyulladásom volt, Puskás megkérdezte, hogy mi van, elmeséltem neki, ő pedig ezt mondta: „Idefigyelj, ha most itt megrúgnak, akkor nem tudsz jönni velünk Portugáliába a válogatottal.” Ezután összehívta a Honvéd játékosokat, és megmondta nekik, „ha valaki a Jenőt megrúgja, azt úgy fenéken rúgom, hogy fölrepül a tribünre.” Szóval ilyen barátságok voltak, vigyáztunk egymásra.”

Ön a Dorog csapatából került a válogatottba, ezért csak ott játszhatott együtt Puskással. Sosem akart a fővárosba igazolni?

„Először csatárként játszottam, rugdostam a gólokat. ’47 februárjában kerültem Dorogra, a tavaszi szezonban, tíz gólt rúgtam az NBI-ben. ’49-ben kiöregedtek a hátvédek, és akkor Szabó Péternek támadt az ötlete, hogy hátravisz. Nem szívesen mentem, de akkor nem lehetett az edzőknek visszaszólni semmit, mert mindjárt mondták, hogy vigyázz, mert a taccsvonalon kívülre kerülsz. ’50 tavaszán az Újpesttel játszottunk, és mondták, hogy a vezérkar is ott lesz, ezért, ha jól játszom, bekerülhetek a válogatott keretbe. Akkor éppen mandulagyulladásom volt, és mondtam, hogy nem valószínű, hogy jól megy majd a játék. Engem hívtak Csepelre először, aztán később a Honvédba is, amikor a Kispest Honvéddá alakult. Gyóntattak ott engem két hónapon át, de aztán a Bányászok erősebbnek bizonyultak, így maradtam Dorogon. Amit nem is bántam meg, mert ’57-ben a forradalom után a Honvéd is szétoszlott, a Bánya azonban megmaradt.”

A Honvéd 1956-ban dél-amerikai túrára indult, sokan nem tértek vissza, akkori szóval élve, disszidáltak. Mint tudjuk, Puskás is köztük volt. Mit gondol, miért nem tért vissza Magyarországra?

„Puskás magyar ember volt. ’54-ben Olaszországban, az Európa-kupának volt a döntője. Puskást el akarták csábítani, de ő nem akart menni, visszautasította az olaszokat. A forradalom idején ugye kint voltak külföldön, majd jöttek a „jó akarók”, akik mindenfélét ráfogtak Puskára, irigykedtek rá. Katonatiszt volt, és rengeteg dolgot rákentek, ezért nagy büntetésekre számíthatott itthon, lényegében ezért nem tért haza. Akkor, amikor haza lehetett már jönni, akkor ő elsőnek jött haza. Ő megmaradt magyarnak. Ma nem bűn már, ha valaki külföldön futballozik, akkor ugye bűn volt. Nem lehetett haza jönni egyszerűen. Sőt, olyan is volt, hogy Puskás már edzőként dolgozott, és felmerült, hogy haza lehetne hívni őt. Engem kértek meg rá, hogy beszéljek vele telefonon. Nagy nehezen rádumáltam, mert ő félt, hogy csapdába csalják. A lényeg az, hogy már megvolt a forgatókönyv is, hogy lesz egy öregfiúk meccs is, először mindenbe bele ment az OTSH, aztán végül jött a hír, hogy mégsem jöhet haza Puskás. Kiderült, valaki megkérdezte, hogy ki vállalja majd a felelősséget, ha a stadionban Puskás szimpátia lesz? Hát senki nem vállalta, így aztán nem jött haza.”

Hámori Tamás – Puskás című könyvében, Östreicher Emil azt mondta, hogy Puskást egy újságcikk is befolyásolta a hazatérésben. Ebben az újságcikkben az szerepelt, hogy Puskás és Östreicher ellopta a Honvéd-játékosok pénzét…

„Ha valakit „áztatni” akarnak, akkor sok mindent ki kell találni. Mert én nem hiszem azt – Puskás nem olyan volt –, sőt ha valakinek kevesebb pénze volt, akkor ő mindenkinek adott. Nagyon sok magyar embernek gyógyszert is hozott, olyanokat, amiket nem lehetett itthon kapni. Tehát, az én véleményem szerint ez nem igaz, világos, ha valaki bántani akarja a másikat, akkor sok dolgot ki lehet találni. Megint csak azt tudom mondani, hogy azok, akik kint maradtak, megőrizték a magyarságukat külföldön is.”

Puskás, Hámori Tibornak azt nyilatkozta, hogy bizony befolyásolták őt az újságcikkek, valamint Bécsben az MLSZ küldöttsége azt mondta neki, hogy egy éves eltiltásra számíthat, mert ő volt a csapatkapitány. Ezek után döntött úgy, hogy kint marad…

„Puskás jó ideig Bécsben volt, én csak erről tudtam. Őt nagyon sok mindennel ijesztgették, rengeteg dolgot írtak róla, ami nem igaz. Úgy akarták bemutatni Puskást, mintha nem is lenne magyar ember. Folyamatosan rosszakat mondtak rá.”

1956-ig Puskást itthon minden sajtóorgánum dicsérte, szerette. Sztárként kezelték őt akkoriban?

„Puskás a legjobb magyar játékos volt, az Aranycsapatban is. A másik pedig, ha valaki többet tud nyújtani, mint az átlag, akkor azt igenis támogatni és dicsérni kell. A csapatkapitány pedig abban az időben mindig a legjobb játékos volt, minden csapatnál. Puskás pedig a válogatottban is kapitány volt.”

’56 után azonban egy szót sem lehetett róla találni a különböző újságokban, tabutémává vált itthon?

„Igen. Disszidált, és két évig nem játszhatott. Mi, először ’62-ben kaptunk engedélyt Hidegkutival és Bozsikkal együtt, hogy megnézzük a Real Madridot egy döntőben. Este az Öcsivel beszéltünk, aki szeretett volna még velünk maradni, de ott a profi világban nem mentek bele ebbe. A felesége maradt ott végül, vele beszélgettünk mindenről. Mi sokkal jobban ismertük őt, mint mondjuk az újságírók. Mi tudtunk a magyarságáról, tudtuk, hogy nem igazak, amiket írnak róla. Ő mindenkinek jót akart, mindenki hozzáfordulhatott, ha valamit akart. ’56 után itthon csak negatívan beszéltek róla.”

Önök, a barátai, azért tudtak tájékozódni a sikereiről, tartották vele a kapcsolatot?

„Nem lehetett vele kapcsolatot tartani. A külföldi leveleket mind „lekontrázták.” Ez volt a valóság. Mi akkoriban azt sem tudtuk, hogy a brazilok, hogy játszanak. A sajtó Hegyeshalomig terjedt. Alig jutottak el hozzánk hírek külföldről.”

1957-ben a Sport „A kétszínűség világrekordere” címmel, a Népszabadság pedig „A hálátlanság világrekordere” címmel jelent meg. Puskás ugyanis külföldön tartózkodása ellenére is kinyilatkozta, hogy ő magyar és szereti a hazáját…

„A magyaroknak örülnie kellett volna inkább, hogy Puskás Spanyolországban is megállta a helyét, és képviselte a magyarságot. Mi tudtuk ezt persze, ismertük a mentalitását. Amit már mondtam is, hogy ’54-ben is próbálták kicsábítani, de ő nem akart menni.”

Beszélt esetleg arról, hogy haza akar térni, és, ha igen, mi tartja vissza ebben?

„Mi azt tudtuk, nem kellett vele beszélni róla. Amikor találkozunk vele ’62-ben, és beszéltünk vele, tudtuk róla, hogy ő ugyanaz a Puskás. Soha nem tagadta meg a magyarságát. Spanyolországban pedig szerződése volt, ha onnan eljött volna, akkor megint két évre eltiltják, tehát nem lett volna értelme hazajönni. A másik pedig, hogy semmilyen politikai hatalom nem állt ki mellette, hogy a vádak nem igazak.”

Húsz évvel a dél-amerikai túra után Szepesi György meggyőzte Puskást a hazatérésről. Azonban az utolsó pillanatban visszatáncolt, egy riportfilmre hivatkozva. Ebben a filmben (Vitray Tamás – Csak ülök és mesélek), úgy látszott, hogy Puskás nem emlékszik a 6:3-ra. Milyen emlékei vannak erről?

„Emlékszem persze. Ilyen nincs, hogy ő nem emlékezett a 6:3-ra, ő volt a csapatkapitány, ez egy rosszindulatú dolog volt. Ma mindenhol a világon emlékeznek erre a mérkőzésre, még Afrikában is. Akkor az, aki játszik, ráadásul csapatkapitány is, miért ne emlékezne. Ez is csak azt bizonyítja, hogy akkor mindenből próbálták őt negatívan kihozni. Nem lehet másként mondani, mint, hogy csak rosszat akartak neki.”

Miért akarhatta akkor itthon bárki is negatív színben feltüntetni Puskást, kinek lehetett ez az érdeke?

„Azt gondolom, hogy így akarhattak mások kitűnni. Mert azt nem mondhatom, hogy jó indulatból mondták ezeket… Őt még abban az időben is el akarták nyomni.”

Végül eljött a nap: 1981. május 28-án Puskás visszatért Magyarországra. Ön kiment elé a reptérre? Találkoztak akkor? Hogyan emlékszik vissza arra a napra?

„Mi a reptéren vártuk őt. Aztán volt egy Budapest – Vidék öregfiúk meccs. Én átmentem a Vidékbe, hogy nehogy valaki a Puskást lerúgja vagy valami. Aztán ő is gólt fejelt. Megmutatta a tudását akkor is. Mindenki nagyon jól fogadta, a közönség nem értett egyet a múltbeli dolgokkal. Aki egy kicsit is ismerte Puskást, az tudta azt, hogy az ő gondolatai csak a sport körül forogtak, és nem politizált soha. Azért mondom mindig, hogy bár lenne a mai játékosok közt is olyan magyar, mint amilyen Puskás volt.”

Puskás ezután edző volt, szinte az összes kontinensen, és 1992-ben végleg hazatért. Ekkor már teljesen elfogadott személyiség volt itthon?

„Még nem teljesen. Mi, akik azért sokszor találkoztunk vele, tudtuk, hogy egy bizonyos fokú feszültség még mindig volt benne, hogy az emberek hogyan reagálnak a hazatérésére. Kellett neki egy kis idő, amíg rájött, hogy az emberek is magyarnak találják őt, és kedvelik. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a külföldön élő játékosok végül hazatértek.”

Az én véleményem az tehát, hogy Puskás Ferenc életét igen is befolyásolta a sajtó, később a média. Hatással voltak a rá az újságcikkek a hazatérésénél, és később több más eseménynél is. Egyetért ezzel?

„Egyet értek ezzel persze. Én már ’57-ben is hazahoztam volna. Mi ismertük a lelkivilágát, mi ismertük a magyarságát.”

Mit gondol, ha a dél-amerikai túra után pozitívabb a megítélése itthon, hazatért volna, vagy a kinti futball élet sokkal csábítóbb volt számára?

„Szerintem hazajött volna. Itthon minden embertől megkapta a szeretet. A dél-amerikai túra után eljött Bécsig, egészen a határig ugye, ezzel is mutatta, hogy ő haza szeretne jönni. De a sajtó folyamatosan „kukorékolt” és ezért világos volt, hogy megfordul, és új világot keres. Ezután került a Real Madridba, ahol a magyarságnak szerzett örömet. Mint ahogy manapság is, ha egy brazil játékos egy nagy klubba kerül, akkor ő Brazíliának szerez örömet. Puskás pedig a magyaroknak hozott örömöt.”

Voltak Puskásnak sztárallűrjei? Beckenbauernek több felesége volt, Best alkoholista lett, de manapság is rengeteg negatív cikk jelenik meg a sztárfocistákról…

„Nem voltak. A fröccsöt megitták. Én magamról szoktam mondani, hogy soha életemben nem voltam részeg. De olyan hülye sem voltam, hogy a fröccsöt ne ittam volna meg. Amikor a válogatottnál voltunk, egy nappal a mérkőzés előtt délben még a Sebes engedett egy fröccsöt, ha megszokta az ember, igya meg nyugodtan, de este már nem lehetett. Mindenki vigyázott, Puskás is katona volt, este be kellett menniük a laktanyába. Mindenkinek volt egy életritmusa, senki nem fetrengett, mindenki tudta a dolgát.”

Ön Puskás csapattársa lehetett a válogatottban, akkor, amikor a magyar csapat történelme legnagyobb sikereit érte el. Kérem, befejezésül meséljen azokról az időkről. Milyen volt akkor Puskás, hogy viselkedett, miként ítélte meg őt a sajtó?

„Amikor visszanézi az ember a 6:3-at, akkor is láthatja, hogy Puskás olyan gólokat tudott lőni, amire csak ő volt képes. Az egy pillanatig nem lehet kétséges a mai Magyarországon senkinek, aki csak egy picit is foglalkozik a sporttal, hogy az ötvenes években, amíg itthon volt Puskás, addig ő volt a legjobb. Persze volt egy Hidegkuti, Bozsik, Kocsis, fel lehet sorolni őket is, ők is egyéniségek voltak. Azonban Puskás még közülük is kiemelkedett. Ezzel pedig soha nem kérkedett, nem balhézott semmiért. Ő volt a csapatkapitány, tudta az ember, hogy ő nem sértegető típus, mondott kritikákat, jogában állt, nekem is mondta többször, hogy passzoljak jobban, ha rosszul passzoltam kérdezte, hogy: „Jenő, milyen dressz van rajtad?” Ezek pedig mind szükségesek voltak ahhoz, hogy egy csapatszellem kialakulhasson. Amikor külföldön voltunk, akkor is fél óra alatt egymás között kiértékeltük a meccset. Nem kellett videó, nem kellett semmi. Józanésszel megbeszéltük a dolgokat. Senki nem sértődött meg, amikor Puskás mondott valami kritikát. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány szakmai és emberi hozzáállása pedig elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a csapat ilyen eredményeket tudott elérni.”