Igen, volt szerencsém a helyszínen végignézni ezt a történelmi győzelmet, csak azért nem írtam, hogy végigizgulni, mert, mint tudjátok, sok izgulni való nem volt a meccsen. Ha pedig már ott voltam, szeretném leírni az élményeket, észrevételeket, hátha kicsit többet kaptok ezáltal, mint egy egyszerű beszámolótól…

Az utazás

A túránk szerdán reggel kezdődött. A Liszt Ferenc repülőtérről 11:20 perckor indult a gépünk, majd másfél órás kellemes repülés után meg is érkeztünk Dortmundba. Az első érdekes dolog az volt, hogy rögtön észrevettük a Borussia Dortmund színeire festett gépet is, ami szintén ez idő tájt landolt. Amint kikeveredtünk a reptérről, a BVB busza állt előttünk, némi biztonsági személyzettel és kisebb kordonokkal elválasztva. Be is álltunk az újságírók és a szurkolók közé, hátha sikerül pár jó fotót készíteni a dortmundi játékosokról. Kis idő elteltével jöttek is ki szépen, de mintha ott sem lettünk volna, már mentek is fel a buszra. Ez persze számomra nem okozott nagy csalódást, de mondjuk az előttem álló 9-10 éves kis srácokra már egészen más hatással volt a Dortmund játékosok flegmasága… Egyetlen játékos sem állt meg aláírást osztogatni, de még egy integetés, vagy kacsintás is hatalmas erőfeszítésükbe került.

Ezután a 440-es busz felé vettük az irányt, ami bevitt minket Dortmund városába. Azt még itt hozzá kell tennem, hogy a reptérről mindössze öten utaztunk tömegközlekedéssel a stadionig, és persze egyikünk sem volt jártas a németországi közlekedésben, de minden gond nélkül sikerült. Ráadásul még jegyet sem kellett vennünk a tömegközlekedési eszközökre, ugyanis a BL – jegyekkel ingyen utazhattunk az egész tartományban. A jegyeket ezúton is köszönjük a Fehér Vikingek Szurkolói Egyesületének. A negyedórás buszút után, felszálltunk egy metróra, ami elvitt minket a dortmundi főpályaudvarig, ahol kb. húsz percet vártunk egy vonatra. Onnan már nem volt nehéz dolgunk, mert ez a vonat egészen Gelsenkirchen központjába vitt, ahonnan már csak egy metrózásra volt a stadion. A városban nem igazán néztünk körül, csak szomjunkat és éhségünket csillapítottuk egy helyi német-görög étteremben… Ha valaki arra járna a közeljövőben meccsre, akkor annyit tudok mondani, hogy kb. 10 euróból mindenhol jól lehet lakni, ez persze nem egy ötcsillagos éttermet jelent, de a célnak tökéletesen megfelel.

Tényleg rendkívül egyszerű volt a közlekedés, és szó szerint zökkenőmentes, köszönhetően a kiváló utaknak, az elektromos vagy hibrid buszoknak, na meg annak, hogy itthon mindenről részletesen tájékozódtunk. Hazafelé a BKV-zás egy egészen új dimenziót jelentett…

Fanatizmus

Ebben a kis fejezetben muszáj kitérnem a kinti futballkultúrára. Mert ez bizony kultúra, ami valahogy minden országnak megvan, vagy legalábbis meg volt, de van, ahol elveszett… Nos, Gelsenkirchenben, mindenki ezért a csapatért él-hal. Ezt már félnapos ott tartózkodásunk alatt is nyilvánvalóvá vált. A városban minden ablakon ott virított a Schalke címer, mindenki már délután 3-kor mezben sétálgatott az utcákon, ki hangosabban, ki ittasabban, ki pedig kézen fogva a párjával. Rengeteg öregebb párt is láttunk, akik jó kedvűen elindultak a meccsre, már ki tudja hányadszor az életükben; vitték magukkal a kis Schalke párnát, meg a fél családot. Millió kis szurkolói kocsma is volt, és a legszebb az egészben az, hogy az egyik ilyen törzshelynél madridisták söröztek a hazai drukkerekkel. Egyetlen kisebb verekedést, egyetlen szóváltást, egy csúnya pillantást sem láttunk az egész túra során senkitől, pedig természetesen a vendégszurkolók jóval kevesebben voltak. Mindebben nyilván közrejátszott az is, hogy a Schalke drukkerek fele, Raúl mezt viselt, így a két klub között mondhatni baráti a viszony.

A stadion előtt a két szurkolótábor is megfért egymás mellett, elkészültek a közös fotók, és megvoltak az ilyenkor szokásos sálcserék is. A hazai szurkolók tehát úriemberként viselkedtek, sőt, a nagy zakó ellenére, a mérkőzés után sem láttam semmi olyasmit, amit meg lehetne említeni a negatív oldalon. A Schalke szurkolói igazi fanatikusok, remek hangulatot teremtettek, és jól viselték a vereséget. Persze én sem akarok álszent lenni, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ez nem mindig megy így, egy helyi Schalke – Dortmund rangadón biztosan máshogy mennek a dolgok, én azonban ezen a meccsen voltam, így csak erről tudok beszámolni.

A mérkőzés

Magáról a meccsről nem szeretnék túl sok dolgot írni, hiszen mindenki látta már, vagy olvasott róla valamit. Én inkább észrevételeket írnék le, olyanokat, amelyek szerintem a helyszínen látszódtak igazán. Amikor odaértünk a stadionhoz még két óránk volt a kezdésig. Érdekes volt, hogy szinte bárhol be lehetett menni egy kis motozás után, aztán a stadionban már szabadon mozoghattak az emberek. Így tettünk mi is, és rögtön egy alsóbb szektor felé vettük az irányt, ahol rengeteg kép készült. Maga a stadion igazán lenyűgöző, a behúzható tetejével, ezzel az erős kék színével, a gyönyörű gyeppel, tényleg impozáns létesítmény. Miután bejártunk egy-két szektort és elkészültek a képek, a vendégszektor felé vettük az irányt. Sokat nem kellett keresni, minden remekül meg van oldva, és persze rengetegen segítenek, ha esetleg rossz helyen próbálkoznánk leülni. A vendégszektorban sok spanyollal és más nemzetiségű emberekkel futottunk össze, én például két indiai srác mellé keveredtem. Nekik ez volt az első meccsük, Németországban tanultak, és persze az első dolog, amit megemlítettek – miután megtudták, hogy honnan jövök – az Puskás volt… A Schalke szurkolók remek hangulatot teremtettek, bár összehasonlítva a dortmundi stadionnal, ott a szurkolás hangosabb és jobb volt, de persze ott több ultra van egy szektorban.

Nézzük akkor a mérkőzést. Ancelotti a gála tizenegyét küldte pályára, akik meg is hálálták a bizalmat. A jól megszokott 4-3-3 remekül működött. Fentről, a mi szektorunkból kiválóan látszódott ennek a taktikának az előnye. Az első három játékos folyamatosan változtatta a helyét, volt, hogy Bale helyezkedett középen, volt, hogy ő játszott a balszélen. CR is sokszor feltűnt a másik oldalon, és Benzema is többször kihúzódott a szélekre. Rengeteg mozgást igényel Carlo az első három embertől, és ők ezt rendre meg is teszik. Az persze itt is látszott, hogy CR szinte azt csinál, amit akar, ha éppen labdát veszített, nem kellett túlságosan hátra futnia és védekeznie. Az első félidőben eléggé frusztrált volt, a kihagyott helyzetek után rendre panaszkodott, kiabált, és nyugtalan volt. A többiek persze folyamatosan biztatták, de igazán csak a gólja után nyugodott meg. Bale végre remek meccset hozott le, folyamatosan lekötötte a védők figyelmét, hol befelé, hogy kifelé húzta meg a labdát, csak így tovább…

A középpályán egyértelműen Di Maríát kell kiemelni. Az argentin srác véleményem szerint a meccs embere volt. Egyszerűen mindenhol ott volt. Folyamatosan robotolt, elért minden labdát, és remek passzokkal szolgálta ki a társait. Madridi karrierjének egyik legjobb meccsét hozta le. Folyamatosan figyeltem őt, hiszen sokak szerint nem kéne a kezdőbe lennie, ráadásul nem is ez a posztja. Ez lehet, hogy így van, de hihetetlenül hasznosan játszott. Szinte mindig a saját térfeléről indult, hogy aztán úgy bonthassa meg a védelmet, vagy éppen egy beadással, keresztlabdával húzza szét a Schalke védelmét. Ancelotti egyik fontos láncszeme lesz még a szezon hátralévő részében, efelől nincs kétségem, ha minden meccsen csak ennek a 80%-t hozná ki magából, akkor is ott a helye a kezdőben. Modricsról elég annyit írni, hogy továbbra is tanárian mozgatja a csapatot, minden támadás rajta fut át, ő az esze a csapatnak, folyamatosan kéri a labdát, változtatja a helyét, és remek meglátásaival helyzetbe hozza társait. Xabi Alonso lassú, ezt főleg egy vendég szöglet után lehetett látni, amikor versenyt futott egy hazai támadóval, de Pepe kb. 20 méteres hátrányból lazán lesprintelte mindkettőt, és végül menteni tudott. Ennek ellenére az ő személye továbbra is fontos a csapatnak, folyamatosan beszél a társaihoz, rendezi a sorokat, mutogat, és kéri a labdát. Sokat szerel, a társak mindig keresik őt a labdával, ezért még kihagyhatatlan a kezdőből; és véleményem szerint Illarrának még kell 1-2 év, hogy tökéletes utódja lehessen.

A védőkről sok dolgot nem tudok mondani, hiszen kevés dolguk volt, azt pedig jól oldották meg. Az látszott, hogy Pepe kiváló formában van, hatalmas önbizalommal játszik, szinte hiba nélkül. Marcelónak van hova fejlődnie, sok labdát ad el, és néha értelmetlen dolgokba megy bele, de szükség van rá. Carvajal rengeteget futott, ha a beadásai kicsit pontosabbak lennének, akkor 1-2 éven belül az egyik legjobb jobbhátvéd lehet. Ramos sokszor ment fel a félpályáig, vagy azon is túl, amikor ő nem ért vissza, volt, hogy a helyére Xabi, vagy Di María zárt oda. Ikerről sok mindent nem lehet írni, a mérkőzést meghatározó védést mutatott be, még mindig a világ egyik legjobbja, ezt tökéletesen megmutatta ezen a mérkőzésen is.

Azt még mindenképpen megemlítem, hogy a mérkőzésen a hazai szurkolók folyamatosan hallatták a hangjukat, még 0-6-nál is megkérték egy dallal az összes szurkolót, hogy álljanak fel a csapatért. Szólt az összes ismert nóta, és folyamatosan éltették a csapatukat. Persze azért voltak, akik 0-5-nél már elindultak haza, de például Huntelaar góljánál olyan örömöt mutattak, mintha megszerezték volna a vezetést. A mérkőzés elején sokszor kezdte el az északi oldal skandálni, hogy „Schalke”, mire a déli oldal ordította, hogy „04”. Nos, amikor az eredmény ténylegesen 0-4 volt, és mi, a madridi vendégtábor zendített rá erre a „nótára”, akkor már nem volt olyan jó a hangulatuk, de hát ennyi azért belefért…

A lefújás után

A hármas sípszó elhangzása után a játékosok szinte rögtön az öltöző felé vették az irányt, de azért páran kijöttek a vendégtábor elé, tapsolni. Köztük volt persze Iker, CR, Bale, Ramos, Pepe, és Marcelo is. A lefújás után mi is elhagytuk a vendégszektort, és lementünk a kapu mögé, hiszen azok a játékosok, akik nem álltak be a meccsen, még futottak és különböző gyakorlatokat hajtottak végre. Arbeloa és Coentrao még vagy 35 percig futkároztak, közben pedig tapsoltak nekünk, és üdvözöltek. Varane külön gyakorlatokat végzett, egy erőnléti edző segítségével. Az egyik legjobb dolog csak ezután következett, ugyanis a játékosok szépen sorban, elindultak kifelé a stadionból, így pont előttünk mentek el. Máig nem értjük, hogy miért, de kb. egy órán keresztül szállingóztak ki az öltözőből; azért ennyi ideig még CR sem áll a tükör előtt… Az elsők között volt Isco és Jesé. Utánuk tíz percenként következtek a többiek. Együtt érkezett a López, Nacho, Morata hármas, akik láthatóan nagyon jóban vannak.

Utánuk minden játékost egyenként kísért ki egy nő, akinek az volt a dolga, hogy minél ellenségesebben viselkedjen a szurkolókkal… Kifejtem: Vegyük például Modricsot. A horvát középpályás kisétált, megpróbált aláírásokat osztogatni, de a nő nem hagyta, szinte tovább tolta őt, majd amikor Modric kezébe egy horvát zászlót dobtak aláírásért, azt is kivette a kezéből és visszadobta… Az volt a legszebb az egészben, hogy tíz másodperc múlva Luka visszatért, elkérte a zászlót és aláírta. De ugyanez történt Marcelóval is, akinek a kezéből ez a „titokzatos” nő, szó szerint kivette a képet és a mezeket, amiért persze hatalmas füttyszót kapott. Máig nem értjük, hogy ki volt ez, persze biztosan valaki, akinek a játékosokra kellett figyelni, na meg az időre, hogy minden úgy menjen, ahogy annak mennie kell, de ezt nem így kellene megoldani, főleg nem a szurkolók előtt. Arbeloával majdnem össze is verekedtek, a nő 30 méteres sprintet nyomott le a védő után, hogy aztán veszekedjenek egy kicsit, Alvaro aztán eltűnt a lelátó alatt… Végül persze CR, Ancelotti, Zidane, Pepe, és utolsóként Ramos is kijött az öltözőből. Mindenki nagyon jó fej volt, folyamatosan integettek, üdvözöltek mindenkit, és többen is elnézést kértek, hogy nem állhatnak meg aláírásokat osztogatni. Persze volt, akit ez sem érdekelt, Benzema sokat időzött a szurkolókkal, és Iker is több emberrel beszélgetett. Remek élmény volt ez is, és összehasonlítva a Dortmund játékosaival, akik pár másodpercre sem álltak meg a szurkolóiknál… ég és föld a különbség, a nagyképű Real Madrid játékosok javára ugyebár…

Összegzés

Lassan be kell fejeznem ezt a „kis” beszámolót, ugyanis már így is sok karakternél járok. Azt azonban el kell mondanom, hogy még egyszer ennyit tudnék írni az élményekről, a játékosokról, a mérkőzésről, tényleg hihetetlen volt az egész, főleg ezzel az eredménnyel. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy Németország két leghangulatosabb stadionjában járhattam már, ha valaki német bajnoki meccsre, vagy BL meccsre menne, a dortmundi arénát, és a Veltins-Arénát ki ne hagyja! Mi a meccs után kisebb éttermekben, majd a vonat pályaudvaron éjszakáztunk, hogy aztán az első (04:19)-es járattal visszainduljunk a reptér felé, majd 06:00-kor meg is érkeztünk. Ez persze már a rosszabb része volt a programnak, ott ugyanis nem igazán lehetett pihenni és aludni, így a fél kettes repülő indulásáig nem teltek túl gyorsan az órák… Ám mindezért még ez is megérte. Remek túrán vagyunk túl, igazán jó és kiemelkedő élményekkel. A Schalke04 – Real Madrid mérkőzés minden pénzt megért, és valószínűleg örök emlék lesz, mindenki számára… Hasta el Final, Vamos Real!

Videók