Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2014-04-15 19:06 Tromposch Ádám madridom.hu
Előre a győzelemért… Előzetes: Barcelona – Real Madrid Spanyol Kupa

Ancelotti első döntője következik a Real Madrid trénereként, az olasz mester szerda este bizonyíthatja, hogy tényleg helye van a kispadon, a csapat pedig bebizonyíthatja, hogy idén a triplázás a cél…

A szerdai Copa del Rey döntő többről szól, mint egy egyszerű kupáról. Nem elsősorban azért, mert ezúttal is a Barcelona az ellenfél – akik ellen mindig plusz motivációt érezhetnek a játékosok – sokkal inkább azért, mert a Bajnokok Ligája elődöntőjére, valamint a bajnoki hajrára egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lelki állapotban érkeznek a játékosok. Valljuk be, ebben a szezonban a Real Madrid nem tudott még igazán fontos és nagy mérkőzést megnyerni. Persze felhozhatjuk ellenpéldának a Juventus elleni csoportmeccseket, ahol nem kapott ki a csapat, vagy éppen az Atletico elleni kupa elődöntőket is.

cikk1

Azonban, ha őszinték akarunk lenni, akkor tökéletesen látjuk, hogy a döntő fontosságú, a lélektanilag igazán fontos mérkőzéseken egyáltalán nem állt helyt a csapat. Igaz ez a Barca elleni két bajnoki mérkőzésre, ahol nulla ponttal fejezete be a madridi együttes, de ugyanúgy igaz az Atletico elleni két La Liga mérkőzésre, ahol mindössze egy pontot tudott szerezni a gárda. Meg kell még említeni a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóját is, ahol a játékosok úgy futballoztak, hogy már a szurkolók jöttek zavarba. Elképzelés nélkül, mint egy elsős a suli első napján. Egyszerűen felháborító, hogy egy ilyen tapasztalt edzőpárossal, mint Ancelotti és Zidane, valamint olyan játékosokkal, akik rengeteg csatát megéltek már, majdnem sikerült kiesni 3-0-s előnyről. A Real Madridnál ez megengedhetetlen. Ráadásul akkor még a Sevilla elleni bajnoki mérkőzésről meg sem emlékeztem, ahol szintén a mentális problémák jöttek elő…

A kupadöntő legnagyobb kérdése tehát, hogy a Real képes-e túllépnél saját árnyékán, saját félelmein. Modric fogalmazta meg jól a Dortmund elleni visszavágó után, hogy a csapat be volt tojva, és muszáj lesz odatenniük magukat, nem beszélhetnek a levegőbe többet, meg kell mutatniuk, hogy képesek küzdeni. Ez mind szép és jó, de az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sajnos a Real Madrid játékosai nem igazán tudnak harcolni, küzdeni, és mindent kiadni magukból a megfelelő pillanatban. Persze voltak pozitív jelek is, mint a múlt szezonban lejátszott Dortmund elleni elődöntő visszavágó, ahol tíz perc alatt majdnem sikerült ledolgozni a hátrány, de csak majdnem… Sajnos ez a Real Madrid évek óta nem képes túllépni a saját árnyékán, az igazán nagy meccseken, rendre csalódniuk kell a szurkolóknak.

cikk2

Elsősorban tehát lélektanilag és mentálisan kell felkészülni a Barca elleni kupadöntőre, azonban, ha mindez sikerül, akkor is van még egy nagy feladata Ancelottinak, ez pedig nem más, mint Cristiano Ronaldo pótlása. Lehetne most közhelyeket puffogtatni, miszerint CR pótolhatatlan, és valószínűleg teljesen igazunk is lenne, ám ez most nem az a pillanat, amikor az olasz mester ilyen kifogásokat kereshet. Nyilván a világ legjobb játékosa minden klubból hiányozna egy ilyen létfontosságú meccsen, ám ebből is előnyt kell kovácsolni, és a játékosoknak még jobban kell küzdeni a címerért annak tudatán, hogy a legjobb nem lehet ott a pályán sérülés miatt.

Cristiano mellett biztosan hiányzik majd a csapatból Khedira, Arbeloa, Marcelo, és Jesé is. Ancelotti variációs lehetőségei így teljesen leredukálódtak, a legbiztosabb kezdő a következő lehet: Casillas; Carvajal, Pepe, Ramos, Coentrao; Xabi Alonso, Modric, Di María; Isco, Benzema, Bale. Isco tehát újra megmutathatja tehetségét, és azt, hogy képes egy ilyen nagy klubban is, egy ilyen nagy téttel bíró mérkőzésen kiemelkedőt nyújtani. Rendkívül fontos lesz, hogy a védelem tiszta fejjel, magabiztosan játsszon, a két szélsővédő pedig mindig visszaérjen a Barca támadásaival. A középpályán Di María az elmúlt El Clásicón már megmutatta, hogy mit kell játszani, azonban Xabi Alonsótól és Modrictól is több kell, ha a Barca támadásait meg akarják állítani.

cikk3

Az első hármasból Benzema feladata az lesz, hogy már az első ziccerét kihasználja, mert rendkívül fontos lehet, hogy melyik csapat szerzi az első találatot. Bale-től a szezon eddigi legjobb teljesítménye kell, végre bizonyíthat a walesi, hogy miért is költött rá annyit Pérez elnök. Isco szerepét már kiemeltem, persze az is kérdéses, hogy Ancelotti a középpályára teszi Alonsóék mellé, vagy előre Benzemáék mellé. Amennyiben az első megoldást választja Carlo, akkor Di María kerülhet egy sorral feljebb.

Egy szónak is száz a vége, ez a mérkőzés döntő befolyással lesz a Real Madrid szezonjára. Természetesen azért is, mert ha holnap nyer a csapat, akkor máris gazdagabb egy kupával, de ami még fontosabb: egy hét múlva jön a Bayern elleni elődöntő, ahol bizony 110% kell mindenkitől, és tökéletes mentális állapot, ezt pedig egy kupagyőzelem remekül ki tudná szolgálni. Bízzunk a csapatban, bízzunk a játékosokban, az edzőben, és szurkoljuk ki a holnap esti győzelmet, mert abból a diadalból még nagyon sokáig meríthetne erőt a csapat. Az erőre pedig nagy szükség van, mert a cél a triplázás! Hala Madrid!

Barcelona – Real Madrid Copa del Rey döntő – Mestalla 2014-04-16, 21:30

Várható kezdőcsapatok:

Barcelona: Pinto; Alves, Bartra, Mascherano, Alba; Busquets, Xavi, Iniesta; Sánchez, Messi, Neymar.

Real Madrid: Casillas; Carvajal, Pepe, Ramos, Coentrao; Xabi Alonso, Modric, Di María; Isco, Benzema, Bale.

Játékvezető: Mateu Lahoz

A mérkőzést a Digi Sport1 élőben közvetíti, de nyomon követhetitek élő online tudósításunkon is.

Várható kezdőcsapat a Madridom.hu olvasói szerint: Casillas; Coentrao, Ramos, Pepe, Carvajal; Di María, Xabi Alonso, Modric; Isco, Benzema és Bale.

Ha pedig még nem tettétek meg, állítsátok össze Ti is azt a kezdőcsapatot, amelyet holnap a legszívesebben látnátok a Mestalla gyepén: Real Madrid Mágnestábla

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend