A lisszaboni döntőig vezető útról szóló sorozatunk következő epizódjában a Borussia Dortmund – Real Madrid összecsapás áll a középpontban, elevenítsük hát fel a végére izzasztó, de összesítésben kedvező párharc legfőbb eseményeit.
Negyeddöntők 2014.04.02: Real Madrid – Borussia Dortmund (3-0) A Real Madrid újabb figyelmeztetést küldött Európának a Banokok Ligája negyeddöntőijeinek első körében, a Királyiak a tavalyi kiírás végállomását jelentő Borussia Dortmundot látták vendégül. Ancelotti csapatának felfogása teljesen más volt, mint egy évvel ezelőtt a Mourinhóénak, volt is mit törleszteni a 4-1 után.
A gólgyártást a korai percekben Gareth Bale kezdte meg, a Di María betegsége miatt beugró Isco folytatta, majd ki más, mint Cristiano Ronaldo fejezte be, ezzel jelentős, ám mint utólag kiderült, közel sem megnyugtató előnyre tett szert a visszavágóra a Real Madrid.
2014.04.08: Borussia Dortmund – Real Madrid (2-0) Az első hideg zuhany az idei Bajnokok Ligája kiírásban Jürgen Klopp csapatától jött, talán még épp időben. A magabiztos első mérkőzés után kínkeserves, lélektelen játék jellemezte a Királyi Gárdát, és a csapat az elmúlt év forgatókönyvét élhette át dortmundi szemszögből. A Borussia az első félidő közepén megszerezte a vezetést, az öltözőbe pedig már kétgólos előnnyel vonulhattak a németek. A hazaiak mindkét gólját Reus szerezte, és a korai feltámadásnak köszönhetően a lefújás pillanatáig a levegőben lógott a hosszabbítás, vagy a Dortmund esetleges továbbjutása. A kellemetlen vereség ellenére összesítésben végül a spanyolok jutottak be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, a tavalyi ezüstérmes Dortmund pedig átélhette azt, amit tavaly Ramosék.
Holnap délután elérkezünk cikksorozatunk következő, egyben befejező részéhez, melyben a Bayern München elleni kiütéses győzelemere emlékezünk! Hala Madrid!
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!