Az APOEL elleni mérkőzés után Karim Benzema, Luka Modric, Raphael Varane, Nacho, Lucas Vázquez és Marcelo is nyilatkoztak.
Benzema „Hat gólt lőttünk, és egyet sem kaptunk, ami magabiztosságot ad nekünk. Csatár vagyok, és mint ilyen, mindig fontos, hogy gólt szerezzek, de sok más dologra is képes vagyok, mint a gólszerzés. A pályán, ha a társaimat segíthetem egy passzal vagy a mozgásommal, akkor megteszem. Ma volt szerencsém két gólt is lőni, ami jó nekem is, és a csapatnak is. Mindig azért dolgozom, hogy segíthessem a társaimat. Szeretnék többet adni, de néha jól megy, mint például ma este, néha pedig nem. A füttyszó az életem része, de változtatni fogok ezen több góllal, gólpasszal és a pályán mutatott játékkal. Nagyon boldog vagyok Madridban”.
Modric „Nagyon fontos volt, hogy ma nyerni tudjunk, és ezzel továbbjussunk a csoportkörből. Most a bajnokságra kell összpontosítanunk, hogy pontokat szerezzünk. Minden lehetőségünk megvan abban a sorozatban is, ha úgy folytatjuk, ahogyan ma is játszottunk. Nagy önbizalmat ad nekünk ez a győzelem a jövőre nézve. Fejlődnünk kell csapatként, és azzá a Real Madriddá kell válnunk, amit mindenki ismer. Jól fogunk továbbra is játszani, és nyerni fogjuk a meccseket. Nem lövök sokat kapura, de hála istennek ma bement a labda. Hasonló gól volt ez ahhoz, mint amit a horvát válogatottban szereztem. Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem az első gólomat a szezonban”.
Varane „A korábbi meccseken beletelt egy időbe, amíg gólt tudtunk lőni. Azon felül, hogy jó meccsünk volt, hat gólt is lőttünk, és egyet sem kaptunk. Örülünk. Komoly meccset hoztunk le, koncentráltunk, és nagyon jól alakult az este. Ez az egész csapat munkájának eredménye, de mindig jó, ha nem kapunk gólt, és tudunk többet is lőni. Remélem, hogy sokat fogunk majd elérni a következő meccseken, és hogy az eredmények is hasonlóképpen alakulnak majd, mint ma. Arra összpontosítunk, hogy javítsuk a játékunkat, és ma egy lépést tettünk előre. Cristiano és Benzema két olyan támadó, akiknek gólok kellenek ahhoz, hogy magabiztosabbak legyenek. Egy csatár számára a csúcs, ha gólt tud lőni, mi pedig örülünk nekik”.
Nacho „Tudjuk, hogy mi vagyunk a Real Madrid, és nem szabad feladnunk soha. Nyugalommal és kemény munkával lépésről lépésre jobbak leszünk, és mindig harcolni fogunk. Nagyon örülök annak, ahogyan teljesítünk. A mai egy összetett meccs volt az egész csapat részéről. Nyugodt mérkőzés volt, amin nem is kaptunk gólt. Egy boldog Karimot is láttunk, aki két gólt lőtt, ez pedig az egész csapatnak pozitív dolog. A gólom nekem és a csapatnak is pozitív, de az számít igazán, hogy továbbjutottunk a csoportkörből. Elégedettségre ad okot, hogy még egy gólt szerezhettem ebben a szerelésben, és remélem, hogy még sok jön majd később”.
Lucas Vázquez „Szükségünk volt egy ilyen meccsre ahhoz, hogy erősebbek legyünk. Az eredmény tükrözi a játékot, jó érzéseink vannak. Intenzív meccs volt, és ezen az úton kell tovább haladnunk. Ha ez sikerül, nagy dolgokat vihetünk majd véghez. Benzema nagyszerű meccsen van túl, a két gólján kívül is. Segíti a csapatot a játékával és a mobilitásával a pályán. Ő és Cristiano biztonságot sugároznak, amikor gólt szereznek. Mostantól nem fognak leállni”.
Marcelo „Minden mérkőzésen fejlődnünk kell. Mindig igyekszünk a tőlünk telhető legjobbat nyújtani azért, hogy megnyerjük a meccseket. Jó látni, hogy mindenki rendben van. A rossz sorozat alatt megvoltak a helyzeteink, de az eredmények nem úgy alakultak, ahogyan szerettük volna. Jó látni, hogy Cristiano és Karim is gólokat lőttek. Sok helyzetünk volt, és jó dolgokat csináltunk ma. Nem kaptunk egy gólt sem, ami fontos. Irányítottuk a meccset egész végig, és boldogan megyünk haza. Nem gondolunk a kritikákra. Vannak olyanok, akik el akarják pusztítani mindazt, amit elértünk, ez benne van a fociban. Jobban kell teljesítenünk, mint ahogyan eddig, hogy az emberek ne beszéljenek rólunk így”.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!