Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2017-11-22 10:04 Realista24 marca.com
Cristiano százados lett Érdekességek, statisztikák

Nemcsak Ronaldónak jött jól a tegnap esti meccs. A ciprusi csapat legyőzése éppen a megfelelő pillanatban érkezett, és talán újra a helyes útra téríti a csapatot a hétvégi fiaskó után, amelynek „köszönhetően” már 10 pont a csapat hátránya az éllovas Barcelonával szemben a bajnokságban. Cristiano Ronaldo pedig ott folytatta tegnap este a Bajnokok Ligájában, ahol korábban abbahagyta, hiszen két újabb góllal bővítette amúgy sem szegényes eredménylistáját. Ezzel pedig összességében a 100 rúgott gólnál jár a Real Madridban, ami a nemzetközi porondot illeti.

A Real Madrid portugál csillaga a Bajnokok Ligájában 98 találatot jegyez, valamint kettőt az UEFA Szuperkupában, ezzel ő az első, aki az egy klubban lőtt nemzetközi gólok terén eléri a centenáriumot. Továbbá azt se felejtsük el, hogy a tegnap esti duplájával, idén már 8 gólnál jár, amivel a csoportkör gólkirálya címre is több, mint esélyes. Ronaldo egyébként a legutóbbi 10 Bajnokok Ligája mérkőzésből kilencen is betalált, összesen 18 gól fűződik a nevéhez.

Ronaldónak ez volt az ötödik mérkőzése zsinórban, amin betalált, ezzel pedig beállította Burak Yilmaz rekordját, akinek ez még a 2012/2013-as szezonban sikerült. Korábban ez csak Alessandro Del Pierónak (1995/1996) és Sergei Rebrovnak (1997/1998) sikerült.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend