A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a Real Madrid a Dortmundot látta vendégül a Bernabéuban.
Az első lövésre három percet sem kellett várni, természetesen Cristiano próbálkozott, de Bürkinek nem okozott problémát. Néhány perccel később Cristiano kapott jó labdát a baloson, továbbtette Iscónak, aki rosszul vette át (?), így Mayoral elé került, a spanyol támadó pedig elegánsan a kapuba tette a lasztit: 1-0!
Nem sokkal később szép passzolgatás után Kovacic tette oda a labdát CR-nek, aki megnézte a hosszút, és be is tekerte, ezzel 9. gólját lőtte a csoportkör során: 2-0! Ráadásul új rekordot állított fel, hiszen még soha senki nem talált be az összes csoportmeccsén egy szezonban, eddig!
A 25. percben adott magáról először életjelet a Dortmund, de Varane bravúrral mentett szögletre, majd két minutummal később újra a francia védő mentett, ezúttal Kagawa elől. A 39. percben egy teljesen ártalmatlan szituban Varane ült le a földre, aztán cserét kért, újra megsérült a francia védő… (Zidane Asensiót küldte be csereként). A végén még Isco visszagurított labdáját lőtte kapásból mellé Mayoral, hogy aztán szinte az ellentámadásból Aubameyang szépítsen fejjel egy jó beadás után: 2-1! Több gól nem született az első játékrészben.
A második félidőt ott folytatta a német együttes, ahol az elsőt abbahagyta: Aubameyang maradt teljesen egyedül – Varane kiesését követően nem állt össze a védelem -, az első próbálkozását még védte Keylor, ám a kipattanó után a gaboni beemelte: 2-2! Az 52. percben Isco adott hibátlan passzt CR-nek, ám a portugál lövése után a laszti pár centivel mellé szállt.
Ezt követően szinte csak a Real Madridnál volt a labda, Ceballost élmény volt nézni, ám aztán sem Vázquez lövése után, sem Ronaldo több próbálkozását követően nem született gól, ahogy büntetőt sem adott a játékvezető a portugál lerántásáért. A holnaptól ötszörös Aranylabdás aztán szerzett egy gólt, de les miatt nem adta meg a sporttárs.
A 81. percben Bürki öklözte ki a lasztit pont Theo fejére, aki nagyon okosan visszatette azt Vázqueznek, a spanyol pedig külsővel, laposan az alsó sarokba tette: 3-2! A mérkőzés végén még Kagawa egyenlíthetett volna, aztán Llorente próbálkozott egy újabb lövéssel, de végül az eredmény nem változott, így a Real Madrid győztesen, a csoport második helyén végezve várja a következő ellenfelét az újabb címvédés felé vezető úton!
Mérkőzés: Real Madrid – Dortmund: 3-2 Versenysorozat: Bajnokok Ligája, 6. forduló Kezdőrúgás: 2017.12.06. (szerda) 20:45 Helyszín: Madrid, Santiago Bernabéu
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Real Madrid: Keylor Navas, Theo Hernández, Sergio Ramos, Raphael Varane (Asensio 38′), Nacho Fernández, Casemiro, Isco Alarcón (M. Llorente 69′), Mateo Kovacic (Ceballos 58′), Lucas Vázquez, Cristiano Ronaldo és Borja Mayoral.
Dortmund: Bürki, Schmelzer, Bartra (Toprak 80′), Sokratis, Guerreiro, Subotic, Sahin (Weigl 65′), Dahoud, Aubameyang, Kagawa (Yarmolenko 90′), Pulisic.
Játékvezető: Pavel Kralovec (cseh); sárga lapot Bartra kapott.
Folytatás szombaton délután 16:15-től, amikor a bajnokságban játszik rangadót a Real Madrid, méghozzá a Sevilla ellen.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!