Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2017-12-07 01:04 e.gergo realmadrid.com
Zidane: „Fel fogjuk mérni a helyzetet, és lehet, hogy igazolunk majd januárban” Bajnokok LigájaNyilatkozatok

A Borussia Dortmund elleni mérkőzés után Sergio Ramos, Cristiano Ronaldo és több játékos mellett természetesen a Real Madrid vezetőedzője, Zinedine Zidane is értékelte az este történéseit. A francia mester meccs utáni nyilatkozata:

A Dortmund elleni meccs rövid értékelése: „Nagyon jól kezdtük a meccset, két gólt is lőttünk az első néhány percben. Azután volt egy nehezebb időszakunk Varane sérülése után. Az utolsó fél óra a második félidőben nagyon jó volt, Lucas a posztján játszott, és Ceballos is jól teljesített. Jók voltunk, három gólt szerezni mindig nagy dolog”.

A nyolcaddöntők párosításáról: „Úgy gondolom, hogy februárra nagyon erősek leszünk, amikor a nyolcaddöntők jönnek majd. Előttünk áll most néhány jó nap, és biztos vagyok benne, hogy az ünnepek után jó formában leszünk majd. Hétfőn meglátjuk, hogy kivel kell majd szembenéznünk a következő körben, de tudjuk, hogy nehéz ellenfél lesz. Nem érdekel, hogy kivel sorsolnak minket össze”.

Mostantól nem a Bajnokok Ligájáé lesz a főszerep: „Messze vagyunk még attól, hogy egy újabb Bajnokok Ligája trófeát szerezzünk, sok van még hátra. Most bejutottunk a legjobb tizenhat csapat közé, ez volt most a legfontosabb. Győzelemmel zártuk a csoportkört, de a következő fordulóig sok meccs vár még ránk. Ott van például a bajnokság, a Klubvilágbajnokság, majd ezek után összpontosítunk ismét a Bajnokok Ligájára”.

Lehetséges összecsapás a Paris Saint-Germain-nel: „Nem gondolok a sorsolásra, mert újabb meccs vár ránk szombaton a bajnokságban. A Paris Saint-Germain nagyszerűen dolgozik eddig, jól játszanak és nyerik a meccseiket. Időnként egészen hihetetlenek, de nem fogok a sorsolásról beszélni, mert szeretném kiélvezni a mai győzelmet, és nincs sok időnk regenerálódni sem a következő meccsünkig”.

Varane és Vallejo sérülései: „Varane megsérült, holnap pedig megvizsgálják majd. Azt mondta, hogy semmi komoly, de ki kell várnunk a tesztek eredményeit. A szombati meccsen nem lesz bevethető, ez biztos. Ami Vallejót illeti, meglátjuk majd, hogy hogyan érzi magát. Semmi komoly, de vetnünk kell rá egy pillantást. Szombatra találunk majd megoldást, hogy hogyan álljon fel a csapat. Llorente korábban játszott már ezen a poszton, és jól ismeri ezt a szerepkört. Várunk, és majd meglátjuk”.

Sérülések a Sevilla elleni mérkőzés előtt: „Nem aggódom. Megoldást kell találnom a problémákra, és egy olyan versenyképes csapatot kell összeállítanom, akik jó meccset tudnak majd lehozni. Sajnálom a sérülteket, de megvan a keretünk, és meg fogjuk találni a megoldást közülük”.

Keylor Navas értékelése: „Két kapus áll a rendelkezésemre, és ebben a kérdésben mindig csak ismételni tudom önmagamat: én vagyok a Real Madrid edzője, és elégedett vagyok kettejükkel. Természetesen mindannyian ki tudunk hozni magunkból egy kicsit többet, ez mindig igaz, de úgy gondolom, hogy Keylor jó volt ma”.

Ceballos értékelése: „Elégedett vagyok a teljesítményével, jó munkát végzett. Nem egyszerű így pályára lépni, és nagyon jól játszott Llorente mellett. Készen áll arra, hogy segítse a csapatot, én pedig csak annyit kérhetek a játékosaimtól, hogy legyenek készen akkor, amikor szükség van rájuk”.

A januári átigazolási időszakról: „Van lehetőség arra, hogy igazoljunk új játékost, és talán fogunk is. Az átigazolási időszak január elsején kezdődik majd, és január 31-ig tart. Meglátjuk, hogy mi lesz, de mostanság semmi nem történt. A lehetőség adott, csak úgy, mint minden évben, és fel fogjuk mérni a helyzetet”.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend