Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2018-01-05 07:40 Realista24 realmadrid.com
Mayoral: „Nem dőlhetünk hátra” Nyilatkozatok

A Real Madrid tegnap esti kezdőcsapatában 9 spanyol játékos kapott helyet, akik égtek a vágytól, hogy bizonyítsák, helyük van a legjobbak között. Talán ez is okozhatta, hogy néhányan túlgörcsölték a mérkőzést, azonban még így is nagyon jó eredményt sikerült elérnie Mayoraléknak, akik végül három góllal múlták felül a Numancia csapatát. A mérkőzés után Mayoral, Lucas, Vallejo és Nacho is értékelte röviden a mérkőzést.

Borja Mayoral

„Nagyon boldog vagyok a csapat szempontjából, valamint a gólom és az egyéni teljesítményem miatt is, ez volt 2018-ban az első gólom. Csodálatos, hogy ebben a mezben játszhatok, és gólt szerezni benne csak tovább emeli ezt. Ez egy nehéz pálya volt, a szurkolóik igazi nyomás alatt tartottak minket, de jó eredményt értünk el, és úgy megyünk haza, hogy nem kaptunk gólt.”

„Nagy nyomást gyakoroltak ránk. A Numanciának jó szezonja van, és időnként szenvedtünk, de elégedettek vagyunk, hogy előnyt szereztünk a párharcban. Nem dőlhetünk hátra és kapcsolhatunk ki, hiszen lesz még egy visszavágó a Bernabéuban a saját szurkolóink előtt, de vasárnap már a Celtával játszunk, ami szintén egy nehéz mérkőzés lesz.”

Lucas

„Megérdemelt győzelem volt. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés és elégedetten távozunk. Fontos volt, hogy újra felvegyük a ritmust és hogy jó eredményt érjünk el, mind a kettő sikerült. A csapat jól nézett ki. Talán a Numancia megérdemelt volna egy gólt, de úgy gondolom, hogy jó teljesítményt mutattunk a 90 perc során és igazságos eredmény született. A párharcnak még nincs vége, hiszen a fociban bármi megtörténhet. Még lesz egy visszavágó, amit megpróbálunk megnyerni. Ez volt az első mérkőzésünk Karácsony óta, ami mindig nehéz, mert ilyenkor nem vagyunk annyira élesek. 2017 csodálatos év volt és azt szeretnénk, hogy a 2018 is ilyen legyen. A Király-kupa miatt van bennünk egy kis tüske és a Real Madrid meg akar nyerni mindent.”

Vallejo

„Elégedettek vagyunk a győzelem miatt és amiért nem kaptunk gólt. A kupa mindig nagyon fontos és jó eredményt értünk el, egy nehéz pályán, egy jó ellenféllel szemben. Kedvező helyzetből várhatjuk a visszavágót. Komplett teljesítményt hoztunk le, amit nem szabad lebecsülni. 2017 fantasztikus év volt, majdnem mindent megnyertünk. Imádok Zidane-nal edzeni. Nagyszerű csapatunk van és készen állunk arra, hogy mindent beleadjunk az összes sorozatban. Bale alapvető fontosságú játékosa a csapatnak, erősnek és gyorsnak tűnt. Az, hogy rendelkezésünkre áll, pluszt jelent.”

Nacho

„Idejöttünk, hogy elvégezzük a feladatunkat, és a dolgok jól mentek. Igaz, hogy két gólt is büntetőből szereztünk, de minden gól számít. Igaz, hogy volt egy pillanat, amikor megfagyott bennünk a vér, a kapufánál, de általánosságban elmondható, hogy nem sokat szenvedtünk, a csapat szilárd és egységes volt. A pályáról úgy tűnt, hogy mind a két büntető, amit kaptunk, jogos volt. A Numancia pedig talán kaphatott volna egyet Theo eseténél, de a bíró hozza a döntéseket. Néha segítenek, máskor pedig hibáznak. Úgy gondolom, hogy ez a büntető nem befolyásolt volna sokat. „

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend