Izzadtságszagú mérkőzésen sikerült háromgólos előnyt kiharcolnia a Real Madridnak a Király-kupában a Numancia otthonában. Ezzel pedig elmondhatjuk, hogy igen kényelmes helyzetben várhatja a visszavágót Zidane csapata, és minden bizonnyal ismét a fiatalok fognak szerephez jutni. A francia mester értékelte a mérkőzés után a látottakat.
„A kiállítás után egy darabig küszködtünk, jobbak voltak nálunk, de ez csak egy része volt a mérkőzésnek. A második félidő nehézre sikerült, de az eredmény az, ami számít” – kezdte értékelését Zidane.
Ellenfél
„Pontosan azt a csapatot láttuk, akire számítottam, teljes szívvel és lélekkel harcoltak és futottak, a hangosan kiabáló szurkolókkal együtt. De én csak az eredményre koncentrálok és a játékosaim jó teljesítményére. Bale játékkezdése kivételes volt és sugároztak róla a pozitív dolgot. Egy óra lehetőséget kapott és úgy gondolom, mert úgy gondoltam, hogy jó formában lesz. Elégedettek vagyunk és menni akarunk tovább előre. Az elképzelésünk az, hogy következetesek leszünk vele kapcsolatban. Ez volt az első meccse, kezdett és játszott egy órát. Ebben a szellemben kell folytatnunk, hogy újra felvegye a ritmust.”
Borja Mayoral
„Amikor szükségem van rá, akkor játszik. Nem rendelkezik sok játékperccel, de türelmesnek kell lennünk és a munkára kell koncentrálnunk. Minden alkalommal, amikor lehetőséget kap, él vele, harcol és ez nagyon fontos nekünk.”
2018-as kívánságok
„Csak jó hat hónapot szeretnénk. Az utolsó 6 hónap 2017-ben jó volt, de sokat szenvedtünk a bajnokságban. Előre tekintünk. Továbbra is három sorozatban vagyunk versenyben, és a végsőkig küzdeni fogunk. Lépésről lépésre, meccsről meccsre haladunk.”
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!