Az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája elődöntő visszavágó mérkőzés előtt Zinedine Zidane és Sergio Ramos állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére. A francia mester szavait alább olvashatjátok:
„Be kell játszanunk a pályát, és megpróbálni a legjobbat kihozni magunkból, hogy megnyerhessük a mérkőzést. Olyan mentalitással kell játszanunk, mintha nem lett volna az odavágó. A koncepció nem változik, és mint mindig, most is a maximumot akarjuk nyújtani. Azt tudom üzenni a játékosaimnak, hogy kövessük az utunkat, és adjunk bele mindent, mindent, de tényleg mindent a pályán. Nem fogunk változtatni a játékunkon.”
„Csak a holnapi mérkőzésre összpontosítok, ezen kívül semmi más nem érdekel. A játékosaim is csak erre az összecsapásra gondolnak. Biztosak vagyunk benne, hogy az Atlético mindent be fog majd vetni a győzelem érdekében. Az első pillanattól kezdve tisztában kell lennünk azzal, hogy mit akarunk játszani.”
A jövője a csapatnál: „Igazságtalan lenne, ha nem nem adnánk ki magunkból mindent egy ilyen nagy mérkőzésen. Minden alkalommal meg kell mutatnunk, hogy min dolgozunk nap, mint nap. A játékosaim kilenc hónap után is ugyanazzal a hihetetlen professzionalizmussal készülnek minden nap. Be kell bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk három naponta is jól teljesíteni. Szerencsések vagyunk, mert jól alakulnak számunkra a dolgok, de ezért holnap is tennünk kell.”
Az odavágó: „Nem hinném, hogy az első mérkőzés végeredménye miatt probléma lenne holnap a játékosaim hozzáállásával, de maximálisan kell majd összpontosítanunk és meg kell őriznünk a hidegvérünket. Kiváló meccset kell játszanunk ahhoz, hogy bejussunk a döntőbe. Semmi sem hullik az ölünkbe egy meccsen.”
A gólszerzés fontossága: „Miért gondolnám úgy, hogy nem fogunk betalálni holnap? Megpróbálunk jól játszani és gólokat szerezni úgy, mint mindig. Nem gondolok a negatív dolgokra.”
Egy lépésre a döntőtől: „Nem tudjuk letagadni a Madrid múltját. Ez segít felkészülni a nagy megmérettetésekre. Ez egy nagy pluszt nyújt számunkra, és holnap újra lehetőségünk lesz bizonyítani. Mindent meg akarunk tenni annak érdekében, hogy bejussunk a fináléba.”
Az átigazolások: „Nem ez a legmegfelelőbb pillanat, hogy róluk beszéljünk. Csak a holnapi mérkőzésre gondolok, és ezzel a szurkolóink is így vannak.”
Hátvédek: „Nacho egy olyan középhátvéd, aki a védelem bármely pontján kiválóan tud teljesíteni. Holnap már Pepe is velünk lesz. Kényelmes helyzetben vagyok, mert Varane is a rendelkezésemre áll már. Jól alakulnak számunkra a dolgok. Mindannyian készen állunk a játékra, kivéve azok, akikkel mindenki tisztában van, hogy nem bevethetőek.”
Két megnyert finálé az Atlético ellen: „Bármi is történjék, meg kell mutatnunk, hogy kik vagyunk. Lehet, hogy megnyertünk két döntőt az Atlético ellen, de ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Az a két diadal és az odavágó eredménye nem garantálja, hogy nem búcsúztatnak holnap minket. Semmi sem garantált.”
Az edző és a játékosok közti kapcsolat: „Mindannyian egy hajóban evezünk. Szeretünk a szezon légvégéig harcban lenni a trófeákért. Holnap egy újabb döntő vár ránk. A La Ligában még három döntő van hátra, de most csak a holnapi mérkőzésre összpontosítunk.”
A Real Madrid csapata: „Fantasztikus keretünk van. Minden játékos rendkívül fontos, és nagyon profi. Megpróbálok az lenni, aki hajtja ezt a hajót, aki mindig elsőként mondja, hogy a maximumot adjuk ki magunkból.”
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!