Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2014-05-23 22:46 e.gergo uefa.comrealmadrid.com
Carlo Ancelotti: „A játékosaim igazi profik” Bajnokok LigájaNyilatkozatok

Holnap este eljön a mérkőzés, amire tizenkét éve várunk. A Real Madrid hosszas sikertelen próbálkozások és zsinórban három elveszített elődöntő után idén ott lehet a Bajnokok Ligája fináléjában, a mérkőzés előtt pedig Carlo Ancelotti mellett Iker Casillas és Sergio Ramos osztotta meg gondolatait az Atlético Madrid elleni mérkőzés előtt.

Carlo Ancelotti Különleges mérkőzés lesz: „Nincs sok különbség egy-egy döntő között, de ez a mérkőzés más mint a többi. Azzal a céllal kezdtük el a szezont, hogy bejussunk a Bajnokok Ligája döntőjébe és megnyerjük a Tizediket, és most ott is vagyunk a döntőben, mindenkinek ez volt az álma, különleges mérkőzés lesz a szurkolóknak is. Igyekszem mindig a taktikára és a játékosoknak adandó utasításokra koncentrálni, fontos, hogy a csapat érthető utasításokat kapjon”.

A sérültekről: „A sérüléseket majd az edzésen értékeljük. Cristiano és Bale probléma nélkül edzett, de Pepe és Benzema egyetlen edzésen sem vettek részt a héten [a sajtótájékoztató utáni edzésen Pepe és Benzema is a többiekkel edzett – a szerk.]. Holnap fogjuk kitalálni mi legyen a felállás, de a döntésünket a mai edzésre fogjuk alapozni. Pepe nagyon fontos játékos számunkra, és megérdemli hogy szerepeljen a döntőben, azok után amit tett. Jellemmel játszik és tapasztalt, ezen a mérkőzésen pedig mindenkire szükségünk lesz. Ha Benzema nem játszik, egy másik típusú játékos szerepel majd helyette, nem az egyéni teljesítményekről fog szólni a mérkőzés”.

„Normális, ha az ember aggódik egy ilyen mérkőzés miatt, de nyugodtnak kell maradnunk, csak úgy játszhatunk a legjobb formánkban a holnapi mérkőzésen. A lehető legtöbb energiára lesz szükségünk a győzelemhez, fontosak az edzések, ahogyan a mai is az lesz. Voltak problémáink a keretben, és ma meglátjuk, hogyan állunk ki holnap a pályára. Xabi Alonso pótlásáról is van még egy napom dönteni, vagy Illarramendi, vagy Khedira jöhet szóba”.

A keret profi hozzáállása: „Az első napomtól kezdve láttam, hogy a játékosok komolyan veszik a feladatukat és profik. Mindannyian próbálják egymást segíteni, és ez az első olyan szezonom, amikor a játékosok nem haragudnak meg rám, amiért nem kapnak annyi lehetőséget, amennyit szeretnének. Igazi profik”.

A szurkolókról: „Mindenki számára fontos mérkőzés lesz a holnapi, fókuszálunk és minden beleadunk. A szurkolóink támogatása nagyon fontos, az volt Valenciában is, és biztosak vagyunk benne, hogy most is, ahogy mindig, ők is mindent beleadnak”

Vékony vonal választja el az álmokat a megszállottságtól: „Ez a hetedik döntőm, és szerencsések vagyunk, hogy itt lehetünk. Személy szerint nem is kérhetek többet ettől a kiírástól. Mindenki tudja, milyen fontos ez a Real Madridnak, mikor ide érkeztem, azt mondtam minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy a csapat megnyerje a Bajnokok Ligáját. Egy ilyen mérkőzés előtt sok minden megfordul az ember fejében. Az a lényeg, hogy nyugodt maradj, rendesen felkészülj, légy ura a helyzetnek és egyértelmű utasításokat adj ki a csapatnak. Vékony határ választja el a megszállottságot az álomtól, és az én célom az, hogy az álomból valóság legyen”.

A taktikáról: „A bajnoki cím megszerzése miatt az Atlético magabiztos lesz majd, a mérkőzés pedig kiegyenlített lesz, és reméljük a végén a Real Madrid győz majd, a döntőben bármi megtörténhet. A saját stílusunkban és vonásainkkal kell játszanunk, ahogyan bármelyik másik mérkőzésen, és a kontratámadásokat is tudnunk kell alkalmazni. Az Atléticónak is fontos lesz a jó játék és a támadás, nekünk pedig oda kell figyelnünk, hogy a védekezés és a támadás is jól menjen, mert ők is ebben a szellemben fognak játszani.

Már megvan a büntetőpárbaj névsora: „Nem vagyok feszült, csak összpontosítok a feladatra. Nyugodt vagyok, ezeknél a mérkőzéseknél nem tesz jót, ha túldolgozza magát az ember. A játékosok nagyon motiváltak, az egyik álmom pedig az, hogy úgy láthassam őket játszani, ahogyan azt a Bayern elleni is tették. Ha így lesz, esélyünk lesz a győzelemre. Ha büntetőkre kerül a sor, megvan, hogy kik végzik majd el a tizenegyeseket, de erre nem gondolunk, az a fontos hogy az elejétől kezdve jól játsszunk”

Simeone dicsérete: „Szerencsés az az edző, aki jó kapcsolatot ápol a játékosaival, náluk pedig az edző-játékos viszony nagyon különleges, ezért nyerték meg neki a bajnokságot. Fantasztikus munkát végez az Atléticónál”.

Saját jövőjéről: „Csak a Bajnokok Ligájára gondolok, a jövőm a holnapi nap. Hozzászoktam ehhez a fajta beszélgetéshez, mert az edzőket mindig bírálják, a holnapi mérkőzés után majd kiértékelem az eddig elvégzett munkámat”.

casillas_cikk

Iker Casillas A Real Madrid megérdemelten finalista: „Az elmúlt napokban nem beszéltünk a döntőre. Kemény dolog, ha háromszor is eljutsz az elődöntőbe, de egyszer sem jutsz tovább a fináléba. Nagy vágyaink vannak a Bajnokok Ligája megnyerését illetően, megvan bennünk az akarat és a bátorság hozzá. Most végre újra sikerült bejutnunk és nyerni szeretnénk, hogy megkoronázhassuk mindazt a munkát, amit a csoportköröktől kezdve az egyenes kieséses szakaszokon át végeztünk.

„A Dortmund ellen kaptunk egy leckét is, és a csapat megérdemli a döntős szereplést. A korábbi években túlságosan előre gondolkoztunk, mindig a döntőn járt az eszünk ami miatt néha alábecsültük az ellenfeleinket. Tanultunk belőle, és idén mérkőzésről mérkőzésre haladtunk, a csapat pedig már érettebb és tapasztaltabb, mint az elmúlt években. A Real Madridnak mindig arra kell törekednie, hogy mindent megnyerjen, de sajnos a bajnoki címet nem tudtuk megszerezni, szóval most a Bajnokok Ligája döntőjére kell gondolnunk”.

Courtois-ról: „Courtois fantasztikus kapus aki impozáns fejlődést mutat, már nem csak egy ígéretes játékos, hanem valóban remek kapus. De Geával ketten igazán nagy jövő előtt állnak a kapuban. Courtois varázslatos kapus és remek személyiség, remélhetőleg a jövője jól alakul számára… Kivéve a szombati döntőt!”

2002 és 2014 összehasonlítása: „Tizenkilenc vagy huszonegy évesen az ember nem érzi át igazán, mit is jelent egy ilyen döntő, nem mindig értékeljük azt, amit elérünk. Tizenkét évbe telt, amíg újra sikerült a döntőbe jutnunk, szóval természetesen már sokkal jobban értékeljük. Játszottam már nagy döntőkben a Real Madridban és a spanyol válogatottban is, és igazi kiváltság, hogy emberek millióit tehetjük boldoggá. Közülük több ezren ki is látogatnak a mérkőzésekre, és az ember szeretné, ha boldogan térnének haza. Mindaz után, amin keresztül mentem, büszkeséggel tölt el, hogy itt lehetek és lehetőségem nyílt még egy Bajnokok Ligája serleg begyűjtésére”.

A legjobb az lenne, ha mindenki játékra készen állna: „Két vagy három játékosunk bajlódik kisebb sérüléssel, Pepe nehezen lesz játékra készen. jobb szeretnénk, ha mindenki elérhető lenne a keretben, a mai edzés fontos lesz, mert meglátjuk milyen állapotban vannak a játékosok. Nem tudom, mi lesz a kezdőcsapat, és azt sem tudom, hogy az edző tudja-e, még nem beszélt nekünk róla.

Minden a részleteken múlik: „Az Atlético is briliáns formában jutott el idáig, és nagyon nehéz lesz majd legyőzni őket. Fantasztikus lenne, ha meg tudnánk nyerni a Tizediket, ezzel sok ember kemény munkája tükröződne vissza. Az ehhez hasonló mérkőzések végső kimenetele az apró részleteken múlik, az Atlético veszélyes a rögzített helyzetekből és erre nagy gonddal kell figyelnünk. Úgy kell játszanunk, ahogyan a kupadöntőn tettük – ott megmutattuk, hogy erősek vagyunk”.

A döntőkön nem minden a tapasztalat: „A tapasztalat nem minden az ilyen mérkőzéseken, rengeteg olyan játékos lép majd pályára holnap, akik számtalan mérkőzésen túl vannak már. Egy döntő mindig másfajta mérkőzés, mint a többi. Élveznünk kell, hogy ott lehetünk és az első perctől kezdve összpontosítanunk kell”.

ramos_cikk

Sergio Ramos Mindent, és még annál is többet kell beleadnunk: „A megfelelő motiváció és hozzáállás mindennél fontosabb lesz holnap számunkra. Áldozatokat kell hoznunk és alázattal kell játszanunk, több jó mérkőzésen is túl vagyunk már idén, nem csak a Bayern elleni meccs vagy a Kupadöntő volt jó, természetesen nem lesz baj hozzáállásunkkal holnap.

„Nekem még nem volt szerencsém hozzá, hogy Bajnokok Ligája döntőben szerepeljek, bár voltak különleges pillanataim. Sokat dolgoztunk azért, hogy bejussunk a döntőbe, szóval mindent bele kell adnunk, és még annál is egy kicsit többet – értékelnünk kell a lehetőséget. Egy mérkőzésen dől el, szóval bármi megtörténhet, de nem keresünk kifogásokat”.

A saját játékosaink miatt jobban aggódom, mint Costa miatt: „Nem aggódom miatta, ha Diego Costa játszani fog, nem számít ki jön szembe a pályán. Sokkal jobban aggódok a saját játékosaink, Cristiano, Pepe és Benzema miatt, akik sérülésekkel bajlódtak az elmúlt napokban. Az edző tudni fogja, mely játékosok lépjenek pályára holnap, de egy ilyen mérkőzésen szeretnénk magunk mellett tudni a legjobb játékosainkat”.

A szurkolókról: „A szurkolóknak reméljük ugyan olyan fontos szerepük lesz, mint mindig. A szeretet, a bizalom és a remény amit sugároznak nagyon fontos számunkra. Egyedülálló szurkolóink vannak, sokan hosszú ideig spórolnak, csak hogy eljöhessenek egy-egy mérkőzésünkre, másoknak pedig még nem volt ebben szerencséje. Szeretnénk meghálálni az egész éves támogatásukat, nélkülük semmi nem lett volna lehetséges. Remélem holnap is erőt adnak majd, hogy szárnyra kapjunk és megnyerhessük nekik a trófeát.

Carlo Ancelottiról: „Azon kívül, hogy Carlo Ancelotti jó barát, mindannyian büszkék vagyunk rá, hogy vele együtt dolgozhatunk. Mióta Madridba érkezett nagy hangsúlyt fektetett a kemény munkára és az intenzitásra, ez pedig már a játékunkon és megítélésünkön is látszik. Ahhoz, hogy idáig eljussunk, szükségünk volt mindarra a tapasztalatra, amit még játékosként szerzett, remélhetőleg győzedelmeskedhetünk a kezei alatt”.

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend