Madridom.hu
@madridom az Instagramon
Fórumajánló
2015-03-12 21:00 Zs. Bence as.com
Bale: „A Barcelona elleni gólom a legkülönlegesebb mind közül” Nyilatkozatok

A Real Madrid a Microsofttal egyetemben bemutatta úgynevezett Közönség Albumát, mely egy Skype hívás keretein belül kapcsolja össze a csapatot a világ minden tájáról jelenlévő szurkolókkal. Marcelo, Gareth Bale, Chicharito és Sergio Ramos vettek részt az eseményen.

Az andalúz középhátvéd az öltözőn belüli hangulatról szólt pár szót: „Ha az öltözőnk hangulatát egy szóval kellene jellemezni, akkor az a boldogság lenne. Nagyszerűen éreztük magunkat az elmúlt években, az edzéseken a hobbinkat gyakoroljuk. Az életben boldognak kell lenni és szeretni kell azt, amit csinálsz. A mosolyt semminek sem szabad letörölnie az arcodról, legyen bármi is a foglalkozásod.”

Kedvenc góljának a lisszaboni Décima megszerzése során szerzett fejesét tartja, de a Bayern elleni első gólja is nagy kedvence a tavalyi elődöntőből, illetve amit egy évvel azelőtt szerzett a Dortmund ellen, amivel visszatért a Madridba a küzdőszellem, még akkor is, ha végül kiesett a csapat.

Chicharito arról beszélt, hogyan érzi magát ilyen kiemelkedő játékosok között: „Én érzem hogy milyen magas szintet képviselnek, igyekszem kihasználni azt a kevés lehetőséget, hogy megmutassam, mit tudok. Továbbra is várok az alkalomra, de a legfontosabb az, hogy továbbra is győzelmeket kell aratni, ez tesz minket erősebbé a pályán. A közönség szeretetét nagyra értékeljük a jó és a rossz pillanatainkban egyaránt, hiszen sokat várnak el tőlünk.”

Bale a Premier League és a Liga BBVA közti különbségekről tartott beszámolót: „A Premier erőteljesebb és gyorsabb, a La Ligában inkább a technika az, ami számít, hálás vagyok amiért mindkét bajnokságban játszhattam. A Barcelona elleni kupadöntőben lőtt gólom egy valóra vált álom volt, az a legkülönlegesebb mind közül. Minden nap azért edzünk, hogy megmutathassuk tudásunkat a pályán. A labdarúgás fontos részét képzi az életemnek a megszerzett kupáimnak és a sikereimnek köszönhetően” – zárta sorait a brit támadó.

Végeezetül pedig Marcelo mesélt az első Bernabéuban töltött napjáról: „Ha egy momentumot kellene kiválasztani, amit újra átélnék, az a bemutatásom lenne. Egy valóra vált álom volt megérkezni Madridba. Belegondolok és máris libabőrös leszek, nagyon fontos pillanat volt ez számomra. A legjobb meccsem a Bajnokok Ligája döntő volt, ez a legjobb emlék, amit őrzök.”

A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!

Irány a fórum!
Teljes menetrend