A 2018-as naptári év első mérkőzésén ugyan már túl van a Real Madrid, azonban a bajnokságban csak holnap kezdi meg az új évet a csapat. Az év pedig nem könnyű meccsel kezdődik, hiszen ahhoz a Celta Vigóhoz látogatnak a blancók, akik a hét közben 1-1-es döntetlent értek el a Barcelonával szemben, és a korábbi években is rendre megkeserítették a nagyok életét.
A nagy kérdés, hogy Zidane-ék miként tekintenek a bajnokságra a továbbiakban?! Elhiszik, amit állítanak, hogy még van remény a bajnoki címre, hiszen a riválisok is kerülhetnek még hullámvölgybe, vagy a nagy szavak mögött úgy gondolnak a sorozatra, mint felkészülést a Bajnokok Ligájára, ahol triplázásra készülnek.
Egy biztos, a Real Madrid vasárnap is a győzelemre fog törekedni, mindezt pedig úgy, hogy Zidane nem számíthat Sergio Ramosra és Karim Benzemára sérülés, Dani Carvajalra pedig eltiltás miatt. A spanyol védő még a Barcelona ellen szedte össze az eltiltást, amikor kézzel kivédte Paulinho gólba tartó lövését. Keylor Navas előtt a védelmet így minden bizonnyal az Achraf, Nacho, Varane, Marcelo négyes fogja alkotni. A középpályán mindenki bevethető, és mivel a kupameccset kiülték az alapkezdők, így várhatóan a Modric, Kroos, Casemiro trió fogja alkotni a középső hármast. Előttük Cristiano Ronaldo szereplése biztosra vehető, és jó esély van arra, hogy mellette Isco és Bale kapjon kezdőként lehetőséget.
Az ellenfél ugyan a 11. helyet foglalja el a tabellán, ám köszönhetően a sűrű mezőnynek, csak 10 pont a különbség a két csapat között. A Celta Vigo a legutóbbi öt mérkőzéséből kettőt elveszített, egyet megnyert, kettőn pedig döntetlent játszott. Érdekesség, hogy a két döntetlen a Barcelona ellen született, és vélhetően a Real Madrid ellen is mindent bele fognak adni annak érdekében, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek.
A két csapat az elmúlt két évben ötször találkozott egymással, kétszer a kupában, háromszor pedig a spanyol bajnokság keretein belül. Tavaly éppen a Celta volt az a csapat, amelyik kiejtette a blancókat a Király-kupából, miután egy hazai döntetlen után, a Santiago Bernabéuban 1-2-es győzelmet arattak. A bajnokságban azonban már a Királyi Gárda dominanciája érvényesült, háromból három mérkőzést nyertek meg Zidane-ék, mindezt úgy, hogy 13 gólt rúgtak és csak hármat kaptak.
A tabellán jelenleg 14 pont a Real Madrid hátránya az éllovas Barcelonával szemben, azonban egy meccsel kevesebbjük van, viszont csak két pontra van lemaradva a Sevilla csapata, akik jelenleg az ötödik helyet foglalják el, ami Európa Liga indulást érő helyet jelent…így ha másért nem, akkor legalább a biztos Bajnokok Ligája indulásért mindent meg kell tennie Ronaldóéknak.
Így nincs más hátra, mint mindent beleadni a győzelemért, és várni a riválisok botlására.
Hala Madrid!
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!