A Real Madrid a spanyol bajnokság 18. fordulójában a Celta Vigo vendége volt.
A Real Madrid jól kezdte a mérkőzést, előbb Isco és Bale összjátéka után alakult ki helyzet, majd Cristiano egy gyenge lövéssel jelezte, hogy ő is a pályán van. A meccs korai szakaszának legnagyobb helyzetét Mallo beadása után Aspas hagyta ki, a spanyol támadó lövése után a kapufáról kifelé pattant a labda.
A 26. percben Casemiro unta meg, hogy nem sikerül helyzetet kialakítani, így inkább távolról lőtt, ám Rubén szögletre ütötte a labdát. Hat perccel később Aspas remekül indította Wasst, aki a kapujából kint álló Navas felett nagyon szépen a hálóba emelt: 1-0! Ezzel megszerezte a vezetést a hazai csapat, Aspas ezekben a percekben tarthatatlan volt.
Bale aztán szerencsére úgy gondolta, hogy nem akar sokáig hátrányban lenni a címvédő: Kroos remek kiugratása után ugyanis a walesi szélső belsőzte el Rubén mellett, így gyorsan jött is az egyenlítés: 1-1! Bale ezután sem állt le: újabb 2 perccel később ezúttal Isco szolgálta ki remekül, a walesi csak beletette a belsőjét, és máris 1-2! Az első játékrészben nem változott az állás, a madridiak 2-1-es vezetéssel vonultak a szünetre.
Zidane a második félidő elején nem nyúlt a csapathoz, nem történt csere. Az 56. percben Isco majdnem növelte a Real Madrid előnyét, de a hosszú felsőbe tartó labdája egy kicsit fölé szállt. Fél óra volt hátra, amikor Jonny próbálkozott távolról, remek lövés volt, de ez a labda is a kapu fölött hagyta el a játékteret.
Nem sokkal később Isco hasonlóan a 2. gól előkészítéséhez beívelte a lasztit, ezúttal Ronaldo fejére, ám a portugál fejesét Rubén ki tudta tolni. Húsz perc volt már csak hátra, amikor rendkívül rosszul védekezett a Madrid, így Aspas teljesen egyedül ki tudott ugrani a védők között, Navas ellökte, így jöhetett a jogos büntető. A labda mögé a sértett állt oda, ám Navas gyönyörűen leért, és védett, így javította hibáját.
Zidane negyedórával a lefújás előtt lekapta Iscót és Modricot, helyükre Kovacic és L. Vázquez ment fel a pályára. Utóbbi aztán szépen ugratta ki Ronaldót, ám a portugál lövése középre ment, és gyenge is volt. A Celta nem adta fel, Aspas aztán Wass volt a labda útja, a beadásra pedig jó ütemben érkezett Maxi Gómez, és kiegyenlített: 2-2!
Bale aztán láthatóan elfáradt, a meccs végére Asensiót küldte be a walesi helyére a mester. A találkozón aztán több gólt már nem láthattak a nézők, fordulatos meccsen, a Celta végig egyenrangú ellenfél volt. Bale játéka kiemelendő, jól mozgott, amíg el nem fáradt, ám Cristiano csak szenvedett, ahogy Keylor is hibázott, de a kapus legalább javított a büntetőnél. Vázquez a végén még eldönthette volna, de ő is a kapusba bikázott. A Real Madrid hátránya immáron 16 pont az éllovas Barcelona mögött…
Mérkőzés: Celta Vigo – Real Madrid: 2-2 Versenysorozat: Spanyol bajnokság, 18. forduló Kezdőrúgás: 2018.01.07. (vasárnap), 20:45 Helyszín: Estadio Municipal de Balaídos Kommentátor: Farkas Norbert (Sport1)
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Celta Vigo: Rubén; Mallo, Roncaglia, Cabral, Jonny; Wass (Jozabed 90′), Radoja (Lobotka 73′), Hernández, Sisto (Emre Mor 73′); Aspas, Gómez.
Real Madrid: Navas, Achraf, Varane, Nacho, Marcelo, Kroos, Modric (Kovacic 77′), Casemiro, Isco (L. Vázquez 77′), Bale (Asensio 83′) és Cristiano Ronaldo.
Játékvezető: Jaime Latre; sárgát Mallo, Aspas, illetve Casemiro és Keylor kapott.
Folytatás szerda este a Spanyol Kupában, amikor a Numancia látogat a Bernabéuba.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!