Az újabb csalódást keltő eredmény, és a 16 pontos hátrány ellenére a Real Madrid sportigazgatója, Emilio Butragueno továbbra is egyértelműen állítja, a bajnokság még nem dőlt el.
Tegnap este az utolsó percekben Lucas előtt ott volt a lehetőség, hogy megszerezze a három pontot csapatának, azonban a csereként beállt támadó ész helyett erővel próbálkozott gólt szerzeni, és szó szerint telibe rúgta a Celta kapusát. Ez pedig azt jelenti, hogy a blancók immáron 16 pont hátrányból figyelik az FC Barcelona csapatát.
„Nem mondunk búcsút a bajnokságnak, mert mi vagyunk a Real Madrid. Még nagyon sok mérkőzés van vissza. A játékosok korábban már megmutatták, hogy mire képesek” – mondta Butragueno a mérkőzés után.
Kepa Arrizabalaga továbbra is a Real Madrid egyik kiszemeltje, annak ellenére, hogy Zidane elmondta, nem kell új kapus neki. Most Butragueno is hasonlóképpen tett, és kifejezte álláspontját Navas mellett is.
„Keylor egy olyan játékos, aki nagyon sokat adott nekünk az elmúlt két évben. Kepa érkezésével kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy nem beszélek olyan játékosról, aki másik csapat játékosa.”
A tegnap esti mérkőzés egyetlen pozitívuma Gareth Bale játéka volt, aki dinamikusan, látványosan és hasznosan játszott, ennek köszönhetően két gólt is szerzett.
„Nagyon okosan használta ki az üres területeket mind a két góljánál. Megmutatta, hogy mennyire is érti a játékot. Tudtak neki passzolni, mert volt terület, ő pedig megmutatta nekünk néhány perc alatt, hogy mire is képes” – zárta gondolatait Butragueno.
A hozzászólásokat keresed? Új otthonuk a Fórum! Regisztrálj és vegyél részt Te is az aktualitások és mérkőzések kibeszélésében!
Irány a fórum!